Kisebbségkutatás - 2008. 4. szám

JOZEF ŽATKULIAK

AZ 1968. ÉVI CSEH-SZLOVÁK FÖDERÁCIÓ

A két államalkotó nemzet, a szlovák és a cseh a közös állam létrejötte óta az ország földrajzi-politikai fekvése miatt a nagyhatalmi érdekeket kifejező nyomásnak volt kitéve. Közép-Európa térképe a huszadik század folyamán vagy nyugati, vagy keleti irányban módosult. A jaltai egyezményt Washington és Moszkva tiszteletben tartotta – elkövetkezett azonban a viharos 1968-as esztendő. Az Egyesült Államokat a vietnami háború kötötte le, a szovjet-kínai viszony kiéleződött, a Közel-Keletet, Görögországot, Lengyelországot, Nyugat-Németországot, Franciaországot és Írországot nyugtalanság uralta. Ausztriában és Magyarországon kibontakozóban volt a diákmozgalom. A reformpárti Prágában és Pozsonyban pedig úgy tűnt, hogy a szocializmus szovjet modellje Csehszlovákiában megváltoztatható.

Azonban a Szovjetunió arra akarta kihasználni a bonyolult nemzetközi helyzetet, hogy az addig meg nem szállt Csehszlovákiába csapatokat és rakétákat telepítsen. Tudatában volt annak, hogy sem az Egyesült Államok, sem a NATO más tagországai nem fogják megbontani a világban fennálló s a bipolaritáson alapuló törékeny egyensúlyt. Moszkva élénk figyelemmel kísérte a csehszlovákiai belpolitikai fejlődést, lépéseit pedig arra a " jogra" és " kötelezettségre" alapozta, amelyek értelmében bármilyen eszközzel beavatkozhatott a szovjet tömb azon országában, amelyikben megítélése szerint veszélybe kerültek a szocializmus alapjai.

Csehszlovákiában 1968 folyamán egyebek között a nemzeti államisággal, a közös állam formáival és elrendezésével összefüggő kérdések is felvetődtek. E kérdések a szlovákok és a csehek közti viszony megoldatlanságából fakadtak, amely az 1948-1967 közötti időszakban a társadalmi élet traumatikus problémái közé tartozott, és komplikálta a szlovákok és a csehek kapcsolatát. Noha az 1948. május 9-i alkotmány formálisan rögzítette az " egyenlő az egyenlővel" elvét, a csehszlovák állam aszimmetrikus elrendezését nem tudta megakadályozni. A kívánatos rendezésnek épp az ellenkezője történt: az együttélés problémáját kerek húsz éven keresztül a Szlovákia s a cseh országrészek közötti gazdasági és szociális különbségek megszüntetésének kérdésére redukálták.

A szóban forgó időszakban voltaképpen négy, egymással szorosan összefüggő kérdéskör került előtérbe:

Hogyan lehet a közös állam jövőbeli föderatív elrendezésének keretében áthidalni az államjogi koncepciók közti különbségeket?

Hogyan határozzák meg a közös illetékességi köröket a föderáció és a nemzeti köztársaságok viszonylatában?

Hogyan kapcsolhatók össze a nemzeti alkotmányok a szövetségi alkotmánnyal, miképp fejezhető ki az egyenlőség elve az állami szimbólumokban és a közös állam elnevezésében?

Hogyan kapcsolhatók össze a gazdasági és szociális kérdések két egyenlőtlen erejű területi egység keretében?

Mindenekelőtt azt kell hangsúlyozni, hogy az egységes csehszlovák állam föderalizálása a csehszlovákiai tavasz folyamán a reformfolyamat egyik alapvető összetevőjévé vált, s az ország, valamint a cseh és a szlovák nemzet közti államjogi viszony demokratizálásának a programját képezte. Csehszlovákia újonnan megválasztott legfőbb politikai reprezentánsa, Alexander Dubček 1968 januárjában a kistapolcsányi (Topolčianky) kastélyban találkozott a magyar kommunisták vezetőjével, Kádár Jánossal, aki azzal a kérdéssel fordult hozzá, hogy miért nem létezik cseh nemzeti tanács is, miért nincs cseh központi bizottság, s mindkettő fölött egy csehszlovák? Dubček nem adott egyenes választ a kérdésre, jelezte azonban a politikai erők átcsoportosításával összefüggő társadalmi változások kiterjedését.

A Szlovák Nemzeti Tanács (Slovenská národná rada, a továbbiakban SZNT) 1968. március 15-én kezdeményezte a két nemzet közötti viszony átalakítását az egyenlőség, egyenjogúság és a nemzeti önállóság elvei alapján, hogy az ország két nemzetállam, a cseh és a szlovák demokratikus szövetségévé változzon át. Minden nemzet természetes vágya és joga is egyben, hogy saját – nem csupán formális – államalakulattal bírjon, s ennek keretében önálló legyen, – olyan államon belül is, amelyet más nemzettel vagy nemzetiségekkel együtt alkot.

Kiderült azonban, hogy akárcsak az 1945-ös évben, a cseh nemzet képviselőinek jelentős része ezúttal sem állt készen Szlovákia jogos javaslatainak elfogadására, és fontosságukat alábecsülte. E magatartás hátterében az állt, hogy lényegében azonosították egymással a csehszlovák és a cseh identitást. A cseh fél, mindenekelőtt pedig két jogász, Zdeněk Jičínský és Jiří Grospič több változatban is kidolgozta a cseh-szlovák föderációról szóló alkotmánytörvény tervezetét. A csehek erős föderációt képzeltek el, amely a szövetségi állam szerveinek kiterjedt hatáskörein alapul, emellett pedig fontos hangsúlyt helyeztek a föderáció demokratikus előkészítésére, ti. hogy parlamenti választások útján jöjjön létre. A szlovák és a cseh nemzet államjogi viszonyának megváltoztatására irányuló javaslatok megfogalmazásakor nem utasították el az egyenlőség elvét, de elutasítóan viszonyultak a Szlovák Nemzeti Tanács tervezetének a konföderáció irányába mutató elemeihez (amelyek Karol Lacóhoz, Vojtech Hatalához, Jozef Krížhez, Hvezdoň Kočtúchhoz, Viktor Pavlendához és másokhoz kötődtek), és Jiří Boguszak cseh jogász javaslatával sem értettek egyet, amely egy ún. laza föderáció létrehozására irányult. Boguszak azt a kérdést tette fel, hogy megfelel-e "a cseh nemzet érdekeinek egy olyan államjogi kötelék érvényre juttatása, amely szorosabb annál, mint amilyet a szlovák nemzet politikai képviselete fog szorgalmazni" .

A Szlovák Nemzeti Tanács olyan tervezetet tett az asztalra, amelyben a nemzeti orgánumok az eredeti államjogi szuverenitás hordozóiként szerepeltek. Az SZNT 1968. júniusi Akcióprogramja kidolgozása során hangsúlyozta: " Annak a kívánalomnak a valóra váltásával, hogy a szövetségi szervek eredeti jogkörökkel rendelkezzenek, ellentmondásba kerülnénk a nemzeti szuverenitás elméletével, s ezen ellentmondás minden kedvezőtlen következményét előidéznénk." A nemzeti államoknak szuverenitásuk (jogköreik) egy részéről le kellett mondaniuk a föderáció javára. A SZNT javaslatai " a köztársaság új államjogi elrendezésére vonatkozó alkotmánytörvény kidolgozására" alakult kormánybizottság tanácskozásainak az alapjává váltak; az eszmecserék a miniszterelnök-helyettes, Gustáv Husák irányításával zajlottak. A bizottság a nemzeti princípiumra, a két nemzet viszonyát illetően a majorizáció tilalmára, továbbá a két nemzetgazdaság összekapcsolása révén kialakuló integrált gazdaságra helyezte a hangsúlyt. Megemlítendő, hogy a CSKP 1968. áprilisi Akcióprogramja egyebek között az új alkotmány tervezetének kidolgozását is előirányozta.

A szlovák és a cseh fél a közös állam elnevezése fölött is vitatkozott. Az SZNT már 1968 májusában a Csehszlovák Szövetségi Szocialista Köztársaság (Československá federatívna socialistická republika) elnevezést javasolta. A kormány szakmai bizottságának anyagaiban 1968 júliusában a Cseh Nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzetgyűlés megalakításának elképzelése is felbukkan. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Elnöksége a rövidített Cseh-Szlovákia (Česko-Slovensko) elnevezés mellett foglalt állást. A szlovákság több reprezentánsa azonban attól tartott, hogy az állam új elnevezése a cseh társadalom egy része számára elfogadhatatlan lesz, amit a Nemzetgyűlés elnöke, Jozef Smrkovský is megerősített.

A cseh és a szlovák társadalom demokratizálása természetesen a társadalmi lét valamennyi szférájának az összhangba hozását is megkövetelte, hogy kialakuljon a nélkülözhetetlen kölcsönös támogatás és a közös tér. Arra volt szükség, hogy a szlovák és a cseh kérdést egymással párhuzamban, és ne szembeállítva fogalmazzák meg, tiszteletben tartva mindkét társadalom szükségleteit és nemzeti-állami érdekeit. Annak ellenére is, hogy a két társadalom történelmi, gazdasági, szociális és mentális szempontból különbözött egymástól.

Az 1968-as év nyarán már feltehető volt, hogy egymással összhangban fognak zajlani az ország föderalizálásával, a két nemzeti, valamint a szövetségi alkotmány kidolgozásával kapcsolatos előkészületek, s ugyanilyen szellemben folytatódnak a nemzetiségek és az egyházak helyzetének rendezését, a választási rendszer módosítását, az ország területi újjászervezését, a polgári szabadságjogok megújítását célzó, a rehabilitációt, a gyülekezési és petíciós jogot s szükségszerűen a cenzúra eltörlését is magukba foglaló lépések. A miniszterelnök-helyettes, Gustáv Husák is azon véleményének adott hangot, hogy a szövetségi alkotmány elfogadása révén két-három éven belül minden " reformtörekvésnek" el kéne jutnia a sikeres befejeződésig. Ugyanakkor a politikai és állami vezetés egységességének, a kommunista párt vezető szerepének szükségességét is hangsúlyozta. De nem sokkal később, amikor a hatalom piedesztáljára került, lemondott a föderáció eredeti, a csehek és a szlovákok nemzetállamának szövetségét jelentő koncepciójáról. Nem szorgalmazta a kommunista párt föderalizálását, és nem törekedett arra sem, hogy a föderalizált országban gazdasági reformot hajtsanak végre. A szlovákság egyik-másik reprezentánsa viszont azt a felfogást igyekezett érvényre juttatni, hogy a gazdasági reform csak a szlovák és a cseh nemzet közötti államjogi viszonyok elrendezését és a szövetséget alkotó saját államalakulatok létrehozását követően valósítható meg.

A szlovák és a cseh nemzet államjogi viszonyának demokratikus elrendezése a kommunista párt föderalizálását és a politikai rendszert érintő változásokat is előrevetítette, az állampárt föderalizálása ugyanis egyenesen következett az állam föderalizálásából. Az 1968. augusztus 21. utáni események azonban teljes mértékben bebizonyították, hogy az ország föderalizálása a politikai rendszer reformjának a függvénye.

A Varsói Szerződés öt tagállamának inváziója durván megsértette a nemzetközi jogot, a csehszlovák állam szuverenitását és területi integritását, valamint a szovjet tömb országai közötti, a kétoldalú szerződéseken alapuló egyenjogúság elvét. A csehszlovákiai reformfolyamatnak azonban Moszkva szemében volt egy nagy bűne: megnehezítette a nemzetközi kommunista mozgalmon belüli helyzetet. Franciaország, Olaszország, Jugoszlávia, Finnország vagy Kína kommunista pártjai élesen tiltakoztak a megszállás ellen. A szovjet vezetés a mozgalom egységesítésére irányuló elhibázott törekvés jegyében azzal vádolta Csehszlovákia Kommunista Pártjának reformereit, hogy revizionista módon az eltérő társadalmi-politikai fejlődés lehetőségét keresi önmaga és mások számára. Moszkva ezt a vádat a CSKP Akcióprogramjára is kiterjesztette. A legfelső szovjet vezető, Leonyid Iljics Brezsnyev által megfogalmazott, a korlátozott szuverenitás elvét kimondó doktrina a szovjet tömbön belüli viszonyok megőrzésének szándékán alapult. A szovjet vezetőket zavarta, hogy a politikai rendszer demokratizálásának, az országos szuverenitásának és egyenjogúságának elve Csehszlovákia példája nyomán a tömbön belül is hathat. Zavarta őket, hogy Csehszlovákiában a politikai élet területén nagyobb figyelmet tanúsítottak Jugoszlávia, Lengyelország és Magyarország elméleti és gyakorlati tapasztalatai vagy az olasz kommunisták ismeretei, mint a szovjet posztulátumok iránt. Moszkva arroganciája, amely az ENSZ közgyűlésén is megnyilvánult, amikor küldötte a szovjet tömbön belüli " saját rendről" szónokolt, minden határon túlment.

Csakhogy a CSKP 1968 szeptemberére tervezett kongresszusának előkészületei, az emberi jogokkal kapcsolatos törvények és az 1968 novemberében megtartandó általános választások előkészítő munkálatai olyan eseményeket vetítettek előre, amelyek Gustáv Husák, a CSKP KB elnökségéhez tartozó Zdeněk Mlynář és Štefan Sádovský, valamint Josef Smrkovský véleménye szerint is az ország föderalizálásához (és a cseh nemzeti szervek létrehozásához) kötődtek, s a hatalmi struktúra, illetve a hozzá tartozó személyi állomány változásának eshetőségét jelentették, ezért a Kreml a Csehszlovákia képviselőivel 1968 októberében folytatott, a moszkvai jegyzőkönyv teljesítését " ellenőrző" tárgyalások során elutasította a CSKP föderalizációját, és nem engedélyezte a cseh pártot megalapító kongresszust. Követelte viszont a CSKP Prága Vysočany nevű negyedében megtartott XIV. kongresszusának érvénytelenítését – ez volt az a kongresszus, amely a politikai reform s az " alkotmányozás" második, 1969-1971 közötti szakaszának keretében Csehszlovákia új Alkotmányának elfogadásával számolt. Utóbbira azért lett volna szükség, hogy a reformok időszakának eredményeit stabilizálni és legalizálni (kiemelés tőlem – J. Ž) lehessen. Moszkva közvetlenül vagy közvetve támadásokat intézett az értelmiség reformerői ellen, amelyek Alexander Dubčekhez és másokhoz hasonlóan új, a közvélemény számára is érthető nyelvet használtak, kivált akkor, amikor létezett szólásszabadság, és születőben volt a pluralitás elemeit magába foglaló civil társadalom.

A Kreml diktátumának nyomában ugyanis kezdetét vette a szlovák és a cseh társadalom " normalizálása" , a visszatérés az 1968 januárja előtti viszonyok közé. Igaz, Moszkva " megengedte" , hogy az ő felfogásának megfelelően föderalizálják az egységes csehszlovák államot, emiatt azonban feszültség keletkezett a politikai centralizmus és a két nemzeti köztársaságra tagolódó föderalizált állam között.

A CSKP KB Elnökségének politikai bizottsága (Oldřich Černík, Alexander Dubček, Josef Smrkovský, Ondrej Klokoč, Čestmír Císař, Gustáv Husák) egyfajta megegyezési fórummá vált, ahol jóváhagyták az állam föderalizálásával kapcsolatos kompromisszumos álláspontokat. A testület 1968 októberében döntést hozott a szövetségi gyűlés két kamarájának egyenjogúságáról, a nemzeti tanácsok jelölései alapján és a paritás elvének megfelelően létrehozandó Nemzetek Kamarájáról, a választások időpontjának elhalasztásáról, az ország eredeti elnevezésének (Csehszlovák Szocialista Köztársaság – Československá socialistická republika, ČSSR) megtartásáról stb. Számos kérdés azonban nyitva maradt. A cseh-szlovák kapcsolatokban fokozódott a feszültség, amely jelentős mértékben az augusztus 21-e¹ után kialakult helyzet miatt keletkezett. Az érdekeltek azonban azzal számoltak, hogy a szlováknál lényegesen nagyobb bázissal rendelkező cseh kommunista párt feltételezett kongresszusa az 1968 augusztusa utáni célkitűzések " egyensúlyának" érdekében a kommunista párt és az állam párhuzamos föderalizálása mellett foglal állást. A társadalmi légkört jól jellemezte az 1968. szeptemberi kormányprogram: " A csehek és a szlovákok, valamint a nálunk élő nemzetiségek tagjai teljes mértékben szolidárisak voltak egymással, és a köztársaság egységét fenntartások nélkül olyan abszolút értéknek tekintették, amely mellett minden következményt vállalva kiálltak."

A megszállás okozta trauma dacára is a szlovák és a cseh nemzet egyenjogúsítását szolgáló fontos lépést jelentett, hogy az 1968. október 27-i 143. számú Alkotmánytörvény alapján létrejöhetett a szövetségi állam. A törvény demokratizálta a két nemzet államjogi viszonyait.

A cseh-szlovák föderáció azonban mégis antidemokratikus módon alakult meg 1969 januárjában. A parlamenti választásoknak egy szimbolikus jelentőségű időpontban, 1968. november 17-én² kellett volna lezajlaniuk. A Cseh Nemzeti Tanács alelnöke, Zdeněk Jičínský azt állította, hogy a föderáció nem születhet meg választások nélkül. Moszkva azonban nem tűrte a demokratikus választások megtartását, mert az effajta választások arról döntöttek volna, ki lesz hatalmon. Elérte viszont, hogy katonáinak távozása az egyezményben határidő nélkül szerepeljen.

A cseh politikai képviselet a cseh-szlovák föderáció születése idején komplikált helyzetbe került. A cseh kormány még csak alakulóban volt, mi több, 1968 decemberében egy hivatalnokkormány alakításának a lehetősége is felmerült, ami szintén a cseh államiság mibenlétének és általában a cseh kérdés fogalmának a tisztázatlanságáról tanúskodott. A Cseh Nemzeti Tanács még csak a cseh államalakulat nemzeti programjának megfogalmazásán munkálkodott. A politikai életben nagy forrongást idézett elő a szovjet V. Kuznyecov " védnöksége" alatt létrehozandó szövetségi szervek összetétele. Nem a konzervatív politikusok – Alois Indra, Drahomír Kolder, Miloš Jakeš, Vasil Biľak – álltak a szovjetek érdeklődésének homlokterében, hanem Alexander Dubček, a kormányfői tisztet betöltő Oldřich Černík, Szlovákia Kommunista Pártja központi Bizottságának első titkára, Gustáv Husák és a cseh politikai szerv elnöke, Lubomír Štrougal. Moszkva azonban az 1968 decemberében lezajlott kijevi tárgyalások után a konzervatívokkal együtt nyomást gyakorolt Dubčekre, hogy a politikai és állami szervekben hajtson végre személyi változásokat, és kiváltképp Smrkovskýnak ne nyújtson támogatást.

Amikor 1968 decemberében Budapesten sor került Kádár János és a szovjet Állambiztonsági Bizottságot (KGB) irányító Jurij Andropov találkozójára, Dubčeket habozás nélkül jobboldalinak nevezték, és leszögezték, hogy a " csehszlovák kérdés" a szovjet tömb alapvető érdekeit érinti. Kádár szerint " Dubček politikailag kikészült, már csak pajzs csupán" . Andropovhoz hasonlóan ő is amiatt aggódott, hogy Jugoszlávia, Kína, Albánia és Románia " nacionalista elidegenedése" után nehogy valamiféle " szociáldemokrata Csehszlovákia" jöjjön.

A cseh-szlovák föderációról szóló alkotmánytörvény alapján 1969. január 1-jén létrejött a Szlovák Szocialista Köztársaság (SZSZK) és a Cseh Szocialista Köztársaság (CSSZK). A szövetséget tehát két nemzeti állam alkotta; mindkettőben a nemzeti tanács volt az államhatalom legfelsőbb szerve. A végrehajtó szerveket a nemzeti kormányok és minisztériumok képviselték. A Nemzetgyűlés átalakult a CSSZSZK Szövetségi Gyűlése keretében tevékenykedő Népi Kamarává, ugyanakkor a Nemzetek Kamarája is megalakult, mégpedig oly módon, hogy mindkét nemzeti tanácsból ötven tagot kooptáltak a testületbe. A szocialista Csehszlovákiában a Szövetségi Gyűlés volt az államhatalom legfőbb szerve. A föderáció végrehajtó szerveként a szövetségi kormány is megalakult. Mivel a majorizálás tilalma érvényesült, a Nemzetek Kamarájában egymástól szétválasztva szavaztak a Csehországban és Szlovákiában megválasztott képviselők.

A cseh-szlovák szövetségi állam létrejöttét azonban egy komoly konfliktus kísérte, amely rányomta bélyegét a két nemzet viszonyára. A szlovák fél (és képviseletében Gustáv Husák) arányos képviseletet követelt a legfőbb politikai és állami tisztségek betöltésénél. A köztársasági elnök, Ludvík Svoboda cseh volt, a kormányfő, Oldřich Černík úgyszintén, a CSKP KB első titkára, Alexander Dubček pedig szlovák – s erre hivatkozva Husák azt követelte, hogy ne a cseh Josef Smrkovský, hanem a szlovák Peter Colotka legyen a Szövetségi Gyűlés elnöke. Smrkovský végül a parlament alelnöke és a Népi Kamara elnöke lett, holott a közvélemény és a cseh reformerők is a Szövetségi Gyűlés élén akarták látni. A döntés hátterében Moszkva megmásíthatatlan akarata állt: számára Smrkovský persona non grata volt. Husák és Svoboda³ ezúttal is a szovjet utasításnak megfelelően cselekedett.

Az 1968-as év reformjairól és a megújhodási folyamatról való teljes lemondás akkor került napirendre, amikor Gustáv Husákot választották a legfőbb politikai vezető tisztségébe.⁴ A demokratizálás kísérlete végleg zátonyra futott, és ismét az államhatalom központosításának egyértelmű irányvonala érvényesült – a kommunista párt hatalmi monopóliumát helyreállították. Bár a két nemzeti köztársaság egy föderatív, tehát az egyenlőséget és az egyenjogúságot reprezentáló szövetség keretében jött létre, a kommunista politikai rendszer körülményei között ez a szövetség nem volt önjogú. A demokratikus centralizmus elve és a párt vezető szerepének érvényesítése szöges ellentétben állt a szlovák és a cseh nemzet viszonyának demokratikus, a föderáció platformján történő elrendezésével. A Szövetségi Gyűlést a nemzeti tanácsok fölé helyezték, a bürokratikus és centralizált rendszer ismét megszilárdult.

Az alkotmány módosulása mit sem változtatott a kommunista politika lényegén. Az alkotmánybíróságot, amelynek egyebek között a szövetségi és nemzeti szervek közötti illetékességi vitákban kellett volna döntenie, nem hozták létre. Hasonlóképpen elmaradt a nemzeti alkotmányok és a föderáció alkotmányának kidolgozása, és az állam új elnevezésével és jelképeivel (az államcímerrel) kapcsolatos javaslatokat is félretették. Az 1970 decemberéből való alkotmánytörvények megváltoztatták a föderáció és a nemzeti köztársaságok jogkörmegosztását, és növelték a szövetségi szintű végrehajtó szervek fontosságát. Ezen túl kialakították az ország egységes gazdasági rendszerét.

A nyolcvanas évek második felében folytatódtak az új alkotmányhoz kapcsolódó viták, ennek az volt az oka, hogy a cseh-szlovák föderációra vonatkozó alkotmánytörvényt következetlenül alkalmazták – a 142. cikkelyben ugyanis az állt, hogy Csehszlovákia alkotmányának elfogadásával párhuzamosan a két szövetségi köztársaság is elfogadja saját alkotmányát. De a közös ország, valamint Csehország és Szlovákia ún. háromosztatú alkotmányának tervezete megmutatta, milyen princípiumok alapján működött a föderáció: egyenlő volt az állam centralisztikus szervezésének megújításával. A politikai rendszer struktúrájának, a kommunista párt vezető szerepének, a Nemzeti Front és a szocialista rendszer (össztársadalmi tulajdon) fogalmának tekintetében végső soron nem lépett túl az 1960. évi alkotmányon. A CSKP vezetése képtelen volt végrehajtani a várt társadalmi-politikai változtatásokat. A kommunista rezsim ismét meghatározta a belpolitikai viszonyok liberalizálásának határvonalát. Noha az alkotmánytervezet részben a csehszlovák föderációról szóló 1968-as alkotmánytörvény kompilációjára épült, nem szüntette meg az 1970 decemberéből származó törvények negatív következményeit. A tervezetet úgy értékelték, hogy több alapvető kérdésben is visszalépést jelent – közéjük tartozott a szlovák és a cseh kérdés megoldása, a nemzeti államiság kialakítása, a nemzeti köztársaságok helyzetének originalitása és a közös állam elrendezése ezen originalitás alapján.

Fordította és a jegyzeteket írta: G. Kovács László