Kisebbségkutatás - 2008. 1. szám

Frenzel, Korbinian

Belgium jobbra lép, de ki segít a vallonoknak?

Belgien: Nach rechts in die Spaltung. = Blätter für deutsche und internationale Politik. Jg. 2007. H. 8. 916-919. p.

A 2007. júniusi parlamenti választásokon az évtizedek óta először befutó flamand-kereszténydemokráca (CD&V) lett a győztes. A pártelnök, Yves Leterme elhúzódó kormányalakítása a belga állam tovább mélyülő belpolitikai válságát jelzi. [A korábbi liberális-szocialista koalíciós miniszterelnök, Guy Verhofstadt ügyvezető kormánya legújabb egyeztetés szerint 2008. március végéig marad a helyén.] Leterme várhatóan kereszténydemokrata-liberális-szocialista koalíció keretében fog tudni kormányra lépni. A pártközi egyeztetések nagyon sokáig eredménytelenül folytak, és még nem is a kormányprogramról volt szó, hanem az 1993-as flamand – vallon föderatív berendezkedés további sorsáról. A választásoknak ugyanis nem annyira az eszmei pártpolitikai aktualitás, mint inkább az etnikai-regionális érdekérvényesítés megújítása volt a tétje.

A többségi flamand (6 milliós) észak és a vallon (3 millió) dél között mélyülő szakadék ismert oka a vallon régió elszegényedése a bányászat és nehézipar szanálása nyomán, ami tetemes összegeket emészt fel a flamandok gazdasági többletéből. Ezért utóbbiak régóta továbblépnének egy lazább, konföderatív együttélés irányába, amely kizárná ezt a kiegyenlítési technikát. Szélsőségesebb hangok és törekvések ugyanakkor már a két rész különválását propagálják. A nyelvi közösségek vitája egyre jobban elmérgesedik. Bár a szélsőjobboldali Vlaams Belang (Flamand Érdek)-től mindenki elhatárolódik, egy kis nacionalista párt (NV-A), melynek ifjúsági szervezete már a belga trikolórt égette, lényegében a flamand kereszténydemokraták kapcsolt része. A napi szinten „nyelvi” ellentétekbe burkolt szembenállás már odáig fajult, hogy az önálló föderatív egységet képező (hivatalosan kétnyelvű, azaz: „belga”) Brüsszel körüli agglomerációs gyűrű flamand közigazgatása a vallonok szabad nyelvhasználatát, sőt egyes önkormányzati szinteken a lakáshoz jutását, elhelyezkedését korlátozza. A választásokon aránylag sikeresen szerepelt vallon „reformmozgalmi” párt (Mouvement Reformateur) éppen ezért a brüsszeli státusz agglomerációs kibővítéséért száll síkra.

A legnagyobb ellentét éppen a két nyelvi közösség kereszténydemokratái között alakult ki. A francia ajkú társ-párt természetesen nemet mond a régiók mainál is élesebb szétválasztására, és ostorozza a flamand részeken megjelenő diszkriminációt. Ez azt mutatja: a nyelvi-regionalis ellentétek már az egy pártszövetséghez tartozó politikai alakulatok közé is éket vernek, egyikük a kormánykoalíció részese lesz, másikuk ellenzékként opponálja majd a parlamentben. A francia ajkú lakosságra hátrányos a választási rendszernek az az eleme is, hogy tartományonként csak regionális pártokra lehet szavazni, tehát a flamand területen élő francia polgár nem választhat vallon pártkínálat szerint.

A szembenállás pszichikai elemei közé tartozik – flamand érzékelés szerint – a vallonok örökölt felsőbbrendűsége. A közös állam elitje másfélszáz éven át kétségkívül franciákból állt, és a flamandok ma egyre erősebben sérelmezik, hogy a vallon elit nem hajlandó megtanulni flamandul. Ehhez nyilván hozzájárul a francia nyelv rangjának európai lefokozódása és flamand részről az a tudat, hogy az angol mellett már nem is lennének a franciára rászorulva.

Ami az elszakadási alternatívát illeti, józanabb fejek pontosan látják: ez épp oly nehéz falat lenne, mint amilyen együtt maradni. Már csak a flamand területbe ékelődő, többségileg vallon lakosú főváros és európai főváros hovatartozását illetően is. Mindenesetre belpolitikailag továbbra is eléggé viharos kormányzás várható az új koalíció hivatalba lépésével.

Komáromi Sándor