Jobbágy István

A szlovák kisebbségpolitikai törekvések és a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája

Bevezetés

Az alábbi tanulmány az Európa Tanács Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája (továbbiakban: Karta) és Szlovákia viszonyát vizsgálja, különös tekintettel a magyar kisebbség helyzetére. Vizsgálódásunk az 1990-es évekbeli előzményektől az első ellenőrzési kör lezárultáig, 2007 februárjáig tart. Kiemelt figyelmet szenteltünk az 1998 és 2001 közötti – a szlovákiai Karta megszületésének szempontjából - meghatározó időszaknak. Munkánk forrásanyagaként a szlovákiai kormányzati és civil szervezetek tervezetei, dokumentumai szolgáltak, amelyek segítségével nyomon követhető a nyelvi Karta szlovákiai változatának kialakulása.

Mivel a tanulmányban hangsúlyos szerepet kapott a magyar kisebbség viszonya a nyelvi Kartához, s ezért külön fejezetet szenteltünk annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy az elfogadott rendelkezések mennyiben tükrözték a magyar kisebbség érdekképviseleti szerveinek elvárásait, követeléseit.

Terjedelmi okok miatt elsősorban a szlovákiai nyelvi Karta megszületésének körülményeire koncentráltunk, ezért a végrehajtás ellenőrzésének folyamatából csak a legfontosabb tények, körülmények ismertetésre vállalkozhattunk.

Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának felépítése

A nyelvi Karta preambulumból és öt részből áll. A bevezető rész a különböző nemzetközi jogi előzmények felsorolása mellett az egyezmény alapkoncepciójának egyik legfontosabb pontjára hívja fel a figyelmet: nem a kisebbségeket vagy „kisebbségekhez tartozó személyeket” kívánja védeni, hanem a modern civilizáció uniformizáló nyomása miatt veszélybe került „regionális vagy kisebbségi” nyelveket. Az első részben olyan általános rendelkezéseket találunk, amelyek kijelölik a szerződés definíciós és alkalmazási kereteit. Az 1. cikk „regionális vagy kisebbségi nyelv” fogalmát és a többnyelvűség különböző szintjeit határozza meg. A második részben a nyelvi Karta általános elveket fektetett le, amelyek azonban nem pontos végrehajtási szabályokat jelentenek, hanem egyfajta keretet vázolnak fel a regionális vagy kisebbségi nyelvek megóvására. Ebben fontos szerepet kap a diszkrimináció tiltása, ugyanakkor a pozitív diszkriminációt megengedi.

A nyelvi Karta harmadik része tartalmazza a konkrét kötelezettségvállalásokat a védelem alá helyezett nyelveket illetően. A többnyelvűség biztosítását különböző jogi erővel bíró opciókkal kívánták elősegíteni. A részes feleknek jogukban áll megválasztani a harmadik rész 35 pontját a Karta 68 lehetséges pontja közül. [1] A Karta szelleméből következően azonban az elterjedtebb és homogénebb területeken beszélt nyelvekkel kapcsolatosan erősebb kötelezettségvállalással járó pontokat kell választani. (Kovács [1996], p. 72.) A harmadik rész konkrét intézményekhez köti a nyelvhasználatot, amelyek esetében rögzítették a kötelezően vállalandó pontok számát. Ezek a következők:

a)       oktatásügyben (8. cikk) és a kulturális intézmények (12. cikk) esetében három pont vállalása kötelező;

b)       az igazságszolgáltatásra (9. cikk), a közigazgatási hatóságokra és közszolgálati szervekre (10. cikk), a tömegtájékoztatási eszközökre (11. cikk), gazdasági és társadalmi életre (13. cikk) vonatkozóan egy-egy pontot kell vállalni.

A nyelvi Karta negyedik és ötödik része az ellenőrző mechanizmusról szóló és a nemzetközi szerződéseknél megszokott záró rendelkezéseket tartalmazza. A dokumentum végrehajtásáról a részes államok jelentéseket tesznek közzé: a hatályba lépést követően egy éven belül, majd pedig háromévenként nyújtanak be jelentést az Európa Tanácshoz. Az ET-n belül a Miniszteri Bizottság mellett működő ún. szakértői bizottság (Committee of Experts) véleményezi a beérkezett jelentéseket, amelyeket ajánlásokba foglalva továbbít a Miniszteri Bizottságnak.

A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának „szlovákiai változata”

Az 1992-ben történt aláírásra való megnyitás óta a szlovákiai magyar pártok többször is szorgalmazták a nyelvi Kartához való csatlakozást. [2] Az 1994 és 1998 között regnáló harmadik Mečiar-kormány idején tárcaközi bizottság is alakult, de az akkori kisebbségellenes közhangulatban nem történhetett meg az aláírás. A fordulat az 1998-as szlovákiai választások után következett be, amikor a kormánytényezővé előlépő Magyar Koalíció Pártja (MKP) a kormányprogramba (IV. D. fejezet: külpolitika) tudta iktatni a Karta elfogadását. (Szabómihály [2002], p. 52.)

            Az euroatlanti integráció folyamatában „felhalmozott” hátrányt az első Dzurinda-kormány szerette volna minél gyorsabban ledolgozni, ezért feszített tempójú törvényalkotásba kezdett azokon a területeken, ahol a nemzetközi közösség hiányosságokra mutatott rá. A kisebbségi kérdés tehát kiemelt fontosságú kérdéssé lépett elő ebben az időszakban, amit az is mutatott, hogy az egyik legkorábban elfogadott jogszabály éppen a kisebbségi nyelvhasználatról szóló (184/1999. számú) törvény volt 1999-ben. (Lanstyák István [2002])

A nyelvi Karta szlovákiai változatának kidolgozását a Milan Kňažko vezetése alatt álló kulturális minisztérium kapta, amely 1999. október elsején küldte át tervezetét Csáky Pál miniszterelnök-helyettesnek. Ezzel elindult az a jogalkotói folyamat, amelyben legkevesebb hat általunk ismert tervezet [3] és maga a végleges szöveg is megszületett. A továbbiakban ezeket a tervezeteket, illetve az ezekből kiolvasható politikai álláspontokat fogjuk elemezni.

A szlovák kulturális minisztérium első tervezete

A kulturális minisztérium első tervezete [4] meglehetősen kevéssé merítette ki a nyelvi Karta által nyújtott lehetőségeket. Az előterjesztő a bevezetőjében megjegyzi, hogy az európai államok óvatosan állnak a Kartához, mivel az ún. erős államok közül csak Franciaország írta alá, de ő sem ratifikálta a dokumentumot. A nyelvi Karta hatálya alá tartozó nyelvekként a magyart, csehet, ukránt, ruszint és németet jelölte meg. A roma nyelvvel kapcsolatban a tervezet megjegyzi, hogy nincs kodifikálva. Az előterjesztő valószínűleg ezzel a megállapítással akarta megindokolni azt, hogy e nyelvet kihagyta a felsorolásból. A tervezet szerint a felsorolásban szereplő nyelvek az 1999-es kisebbségi nyelvhasználati törvényben megszabott 20 százalékos kisebbségi arányszám esetén kerültek védelem alá. [5]

A kulturális tárca álláspontjának előterjesztője a kisebbségi nyelv kifejezést helyezte előtérbe, mivel – érvelése szerint - Szlovákiában a „regionális nyelv” kifejezés jogi értelemben nincs meghatározva. Ezek után a kisebbségi nyelv kifejezést a tervezet készítője egyfajta „egységesítő” fogalomként kezdte használni, ezért mellőzte az egyes nyelvek közötti megkülönböztetést. Így a felsorolt nyelveket nem kezelte azok valós helyzete szerint (pl. számarány, homogenitás), és nem készített nyelvek szerinti különálló változatokat a Karta harmadik részéhez. Ez azt eredményezte, hogy a többszázezer (pl. magyar) és a néhány ezer (pl. német) ember által beszélt kisebbségi nyelvek védelem szempontjából egy szintre kerültek. Ebből a logikai vonalból és a – tervezetben kiemelt szempontként kezelt - többletköltségtől való óvakodásból egyenesen következett, hogy a dokumentum előterjesztője a legkisebb kötelezettségvállalással járó pontok elfogadását javasolta. Ezzel a harmadik részben több cikk esetében jóval a Szlovákiában létező kisebbségpolitikai gyakorlat alá ment a kötelezettségvállalás. [6] A magyar kisebbség esetében ez azt jelentette, hogy például az oktatással foglalkozó 8. cikk esetében csak akkor tették lehetővé az iskola-előkészítő, alap-, középfokú oktatást, amennyiben a tanulók családja kívánja és megfelelő létszám gyűlt össze. Ez a kötelezettségvállalás megfelelőnek tűnhetett a német, cseh vagy esetleg az ukrán-ruszin nyelv esetében, de semmi esetre sem a magyarra vonatkozóan. A Karta második részének 2-5. pontjához fűzött fenntartások – meglehetősen szokatlanul – a szlovák nyelv védelmét hangsúlyozzák. Itt lényegében az 1995-ös államnyelvtörvény szelleme köszön vissza. A nyelvi Karta rendelkezéseinek belső végrehajtására, ellenőrzésére és a tanácsadásra (II. rész - 4. pont) a tervezet nem jelölt ki konkrét szervezetet, mivel ezt – általánosan értelmezve - az állami, közigazgatási és kisebbségi érdekképviseleti szervezetekre bízta, ez utóbbiak esetében a demográfiai szempontok figyelembevételével.

A fenti ellentmondások a kulturális minisztérium tervezetét elsők között véleményező Csáky Pálnak is szemet szúrtak. Az emberi és kisebbségi jogokért felelős miniszterelnök-helyettesnek 1999. október 13-án kelt válaszlevele [7] több változtatást javasolt a tervezeten. A válaszlevél lényegében egy önálló tervezetként is felfogható, mivel alapvető definíciós kérdéseket érintett, és a konkrét kötelezettségvállalások terén (III. rész) pedig 33 új pont betoldását javasolta. Elsőként a roma nyelv felvételét javasolta a védelem alá helyezett nyelvek közé. Csáky Pál a belső végrehajtására, ellenőrzésére és tanácsadásra a kormány mellett működő Nemzetiségi Tanácsot jelölte meg. Ugyancsak pontosítást javasolt a magyar és az ukrán-ruszin nyelv földrajzi körzetének kijelölésével kapcsolatosan. Csáky a magyar nyelv esetében 2 kerületet és 14 járást [8] jelölt meg, míg az ukrán-ruszin nyelvre a mezőlaborci járást ajánlotta. A felsorolt kerületek és járások lényegében nagy átfedést mutattak a kulturális minisztérium által javasolt 20 százalékos (kisebbségi) települési listájával, de annál több lehetőséget biztosítottak volna azáltal, hogy a kerületi és járási székhelyek kisebbségi arányaihoz igazított nyelvhasználatot kiterjesztette volna olyan székhelyekre is, ahol a kisebbségek aránya 20 százalék alatt volt (pl. Nyitra, Léva, Nagykürtös). [9]

A Karta harmadik részével kapcsolatosan a Csáky-féle levél 33 új pont betoldását javasolta, de itt több esetben – a kisebbségek szempontjából nézve – nem a legerősebb opciókra esett a választás. Az előzőekben említett 8. cikk esetében például helyben hagyta a kulturális minisztérium által választott gyengébb opciókat az iskola-előkészítő, alap-, középfokú oktatás tekintetében, s csak az egyetemi és felnőttoktatásra vonatkozó pontokkal egészítette ki azokat. A legtöbb pontot az igazságszolgáltatással foglalkozó 9. cikkbe illesztették be, mivel a kulturális minisztérium itt csak egy pontot vállalt, amihez a Csáky-féle levél még 9 pont elfogadását javasolta. [10]

Ahogyan a fentiekből kiderült, a kulturális tárca és Csáky Pál miniszterelnök-helyettes tervezete között „szakadéknyi mélységű” árok tátongott, amit valamilyen módon át kellett volna hidalni. Az álláspontok közelítésére a kulturális minisztérium 1999. december elsejére tárcaközi egyeztetést hívott össze. [11] Az egyeztetésen hat minisztérium személyesen, míg két tárca írásos véleménnyel képviseltette magát. Az egyeztetésen az alábbi megállapítások születtek a kulturális tárca által előterjesztett tervezettel kapcsolatosan:

a)       a regionális nyelv fogalmának bevezetése, amit azzal indokoltak, hogy Európában a közeljövőben nagy szerepe lesz a regionalizációnak, s ezzel párhuzamosan használnák a kisebbségi nyelv kifejezést is;

b)       az államnyelv helyett a többségi nyelv kifejezést használni;

c)       a romát mint területhez nem köthető nyelvet a Karta hatálya alá vonni;

d)       a nyelvi Karta II. részéhez fűzött államnyelvet védő magyarázó fenntartások megváltoztatása;

e)       a Karta III. részében szereplő konkrét kötelezettségvállalások kiegészítése, itt olyan pontokról volt szó, amelyek már valamilyen módon szerepeltek a belső joganyagban (pl. teljes körű kisebbségi oktatás középiskolai szintig, kisebbségi nyelvhasználat igazságszolgáltatásban, fogyasztóvédelmi és biztonsági előírások közzététele) vagy konszenzus született róluk a kormányprogram (pl. magyar nyelvű egyetemi kar létrehozása) elfogadásakor.

A kulturális tárca tervezetének előterjesztője a helyszínen válaszolt a fenti felvetésekre. A roma nyelv védett nyelvek közé vételét elfogadta. Ugyanakkor elutasította a regionális nyelv kifejezés beemelését, mivel – érvelése szerint - Szlovákiában nem található olyan régió, ahol kizárólag egy kisebbség lakna. Ezzel párhuzamosan megvédte az államnyelv kifejezést, amelyet azzal indokolt, hogy az a nyelvi Karta magyarázó részében is előfordul. Az előterjesztő az államnyelv védelmét hangsúlyozó fenntartásokat azzal védte meg, hogy hasonló módon jártak el más országok is, példaként Franciaországot hozta fel. A III. rész konkrét kötelezettségvállalásaival kapcsolatosan nem javasolta több pont elfogadását, mivel az egyes kisebbségek között meglehetősen nagyok a számbeli és területi különbségek, és ezért a már létező belső jogszabályok jobban szabályozzák ezeket a területeket. A fogyasztóvédelmi előírásokkal kapcsolatosan (13. cikk/2e) az előterjesztő megjegyezte, hogy nem tudná „rávenni” a gyártókat és forgalmazókat ennek a pontnak a vállalására. [12]

A Magyar Koalíció Pártjának tervezete

A Bugár Béla nevével jegyzett MKP-s tervezet [13] jelentős mértékben eltért a Csáky Pál által 1999. október 13-i levélben elküldött változattól. [14] A két tervezet között 35 pontban volt eltérés a konkrét kötelezettségvállalásokat tartalmazó III. résznél. Ez valószínűleg abból adódott, hogy az MKP-s tervezet egy önállóan kidolgozott változat volt, és nem a kulturális minisztérium által készített anyagot kívánta némi „foltozgatás” árán elfogadhatóvá tenni. Ennek ellenére szembeszökő, hogy a Csáky-féle változat mennyire elüt a pártja által képviselt állásponttól, ami a belső egyeztetés „viharos” voltára irányítja  a figyelmet, hiszen a két változat megszületése között két hónap sem telt el.

Az MKP-s tervezet a bevezető részben kifejezte azon óhaját, hogy Szlovákia a nyelvi Karta elfogadásával újra az európai demokratikus folyamatok részesévé válik, amit azzal is kifejezésre juttat, hogy belső jogrendjét hozzáigazítja a nemzetközileg vállalt kötelezettségekhez a regionális vagy kisebbségi nyelvek megőrzése és fejlődése érdekében. A Karta elfogadása után tehát az MKP az addigi belső jogi szabályozáshoz képest előrelépést várt. A nyelvi Karta I. részéhez több „megjegyzést” fűzött: az 5. számú megjegyzés a dokumentum hatálya alá eső nyelveket sorolja fel, amelyek „hagyományosan” használhatók a szlovák nyelv mint államnyelv mellett. Az előzőekben tárgyalt tervezetekhez képest nőtt a védett nyelvek száma, mivel az addig szereplő magyar, cseh, ruszin, ukrán, német és roma mellé bekerült a lengyel és a horvát is. A tervezet az 1999-es kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényre utalva megjegyezte, hogy a fenti nyelvek, mint a „nemzetiségi kisebbségek” nyelvei szerepelnek, ami gyakorlatban az állami-önkormányzati hivatal és az ügyfél közötti nyelvhasználatot szabályozza. Ez azonban korántsem meríti ki a nyelvi Karta által előtérbe helyezett kulturális örökség védelmét, főként akkor nem, ha a regionális nyelv fogalma nincs meghatározva Szlovákiában.

A nyelvi Kartát elfogadó államnak kötelessége különbséget tenni az egyes védelemre kijelölt nyelvek között, azok „tényleges helyzetének” megfelelően. [15] Tehát az elterjedtebb és homogénebb nyelvekre erősebb opciókat kell választani a konkrét kötelezettségvállalásokat tartalmazó III. részből. Ennek alapján az MKP-s tervezet három nyelvtípust határozott meg elterjedtségük és az összlakosságon belüli arányuk szerint:

a)       elterjedt regionális nyelv: magyar;

b)       kevésbé elterjedt regionális nyelv: ruszin és ukrán;

c)       terület nélküli nyelvek: bolgár, cseh, roma, német, lengyel és horvát.

Az MKP-s tervezet készítője megjegyezte, hogy az 1991-es anyanyelvi adatokat csak országos összesítésben publikálták, ezért csak a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó adatokra lehet építeni a települések és az egyéb földrajzi körzetek kijelölését. A fenti kategorizálást tehát népszámlálási adatokkal támasztották alá. [16] A három nyelvi típus között átmeneti kategóriákat is létrehoztak a regionális vagy kisebbségi nyelvek koncentrációja szerint. (nyelvi többség, nyelvi kisebbség, szórvány). Ezekkel a kategóriákat kombinálták az elterjedtséggel. [17] Ezzel tehát akár egy nyelv esetében is több változattal lehetett számolni, attól függően, hogy az adott nyelvet milyen arányban használták az egyes régiókban. Emellett az MKP-s tervezet egyik legelőremutatóbb újítása az volt, hogy a nyelvi Karta III. részében szereplő konkrét kötelezettségvállalásokat nyelvek szerint határozta meg. Így lehetővé vált az, hogy a legelterjedtebb és legnagyobb arányban beszélt magyar nyelvre a legerősebb opciókat [18] válasszák, míg a kisebb nyelvek esetén jóval gyengébb pontokkal is beérték. [19] Ezzel kifogták a szelet a kulturális minisztérium „vitorlájából”, mivel éppen erre hivatkozva tagadták meg a létező nyelvhasználati gyakorlatok megjelenítését a Karta egyes pontjainak elfogadásánál.

A Nemzetiségi Tanács magyar képviselőinek tervezete

1999. december 13-ára összehívták a Nemzetiségi Tanács ülését, amelyen – a tanácsban képviselt összes nemzetiség mellett – részt vettek az Európa Tanács szakértői is. [20] A tanácskozáson határoztak arról, hogy 2000. január 15-ig valamennyi kisebbség elküldi írásbeli véleményét a Karta kulturális minisztérium által elkészített tervezetéhez. A megadott időpontig négy írásos vélemény érkezett be. Csáky Pál, miniszterelnök-helyettes az MKP tervezetét [21] , míg Bauer Győző a Nemzetiségi Tanács magyar tagjainak [22] véleményét tolmácsolta. E mellett a ruszinok [23] és csehek [24] érdekképviseleti szervezete fejezte ki véleményét. Az ülésen részt vett nemzetiségi képviselők egyöntetű véleménye az volt, hogy a kulturális minisztérium (első) terveztében szereplő kötelezettségvállalásoknál magasabb szintű szabályozást kellene elfogadni, mivel a belső jog ezt már több területen biztosította. Angyal Béla osztályvezető írásos összefoglalója szerint a kulturális minisztérium nem szándékozott új tervezetet kidolgozni – még az Európa Tanács szakértőinek erre ösztönző fellépése ellenére sem –, mivel álláspontja szerint a kisebbségi nyelvhasználati jogok megfelelő mértékben voltak szabályozva egyéb nemzetközi kötelezettségvállalások által. Ezzel a véleménnyel az ügyben leginkább érintett külügyi tárca is egyetértett.

A Nemzetiségi Tanács magyar képviselőinek tervezete nem foglalkozott a nyelvi Karta preambulumával, sem pedig a nyelvek felsorolásával vagy definiálásával. Ez utóbbi valamennyire érthető is, mivel csak a magyar nyelv vonatkozásában nyilvánítottak vélemény. A III. résznél a Nemzetiségi Tanács tervezete nagy átfedést mutat az MKP-s tervezettel a 8., 13. és 14. cikkek (oktatás, gazdasági és társadalmi életre, határon átnyúló kapcsolatok) esetében. A többi cikknél azonban (igazságszolgáltatás, közigazgatás és közszolgálat, tömegtájékoztatás, kulturális tevékenység és intézmények) viszonylag nagy a „szórás”. [25] Összehasonlítva a Csáky-féle, az MKP-s és a Nemzetiségi Tanács-féle tervezetet, megállapíthatjuk: annak ellenére, hogy szinte egy időben készültek, nem láthatunk közöttük nagy összehangoltságot, amit a III. rész pontjai esetében meglévő nagy különbségekkel tudunk bizonyítani. Ez arra utal, hogy a három tervezet készítői között az adott időszakban nem volt szoros egyeztetés, azaz a különböző magyar vezetésű szervezetek nem alakítottak ki egységes álláspontot a Kartával kapcsolatosan. Ez azt a látszatot kelthette, mintha a célok tekintetében sem lenne egyetértés. A többször idézett oktatással foglalkozó 8. cikk esetében például a Csáky-féle javaslat megelégedett az alacsonyabb (pl. 1. aiii) pontokat, míg a másik két magyar tervezet ragaszkodott a teljes anyanyelvi képzést biztosító pontokhoz (pl. 1. ai).

A szlovák kulturális minisztérium második (átdolgozott) tervezete

Kulturális minisztérium az 1999. december 1-jén és 13-án lezajlott tárcaközi értekezlet és a Nemzetiségi Tanács-ülés, valamint az Európa Tanács szakértőivel való tanácskozás után több résznél javított tervezetén. [26] A tárcaközi egyeztetés egyik kritikai észrevételét megfogadva, az eredeti tervezethez képest a kulturális minisztérium előterjesztője óvatosabban fogalmazott a nyelvi Karta európai megítélésével kapcsolatosan. A francia álláspont hangsúlyozása helyett annyit jegyzett meg, hogy a Karta fogadtatása meglehetősen vegyes volt, amiről az is árulkodik, hogy 19 ország ugyan aláírta, de ebből csak 8 ratifikálta. A szlovák kormány már az Európa Tanácsba történt felvétel során jelezte, hogy készen áll a dokumentum aláírására. Az azóta eltelt idő során Szlovákia több területen tett lépéseket a Kartában szereplő pontok teljesítésére (pl. névhasználat, településnevek stb.). Az előterjesztő szerint Szlovákia a korábban vállalt nemzetközi kötelezettségvállalásaival (pl. kisebbségi Keretegyezmény) már teljesítette a nyelvi Kartában foglaltakat, ezért annak elfogadása szükségtelennek tűnik, mivel jogi kettősséget hozna létre. Az egyedüli indok, amiért az ET nyelvi dokumentumát mégiscsak elfogadásra ajánlja, az Szlovákia külpolitikai érdeke. A tervezet a Karta belső végrehajtását ellenőrző szervként a külügyminisztériumot [27] jelölte meg, míg a kisebbségek részéről tanácsadó szervként a kormány Nemzetiségi Tanácsát javasolta. Ezzel beépítették Csáky Pál azon kritikai észrevételét, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a kulturális minisztérium eredeti tervezetében nem nevezték meg a Karta felügyelő és tanácsadó szerveit.

A Nemzetiségi Tanácsban lévő horvát képviselet igényeinek eleget téve, a tervezetbe felvették a horvát nyelvet is. Nem fogadták el azonban a tanács magyar képviselőinek „erős” kötelezettségvállalással járó pontjait (pl. 8. cikk 1. ai, 1. bi, stb.). [28] A nagy véleménykülönbséget azzal a megjegyzéssel próbálta tompítani a kulturális minisztérium előterjesztője, hogy a kulturális tárca és a magyar érdekképviselet tervezetei között számszerűleg mindössze ötpontnyi különbség van, ami minimális eltérést mutat. Ez a kijelentés enyhén szólva is „csúsztatás” volt, mivel 14 ponttal javasoltak többet a Nemzetiségi Tanács magyar képviselői. A kulturális minisztérium eredeti tervezetéhez képest a fentiekben említett különféle egyeztetések után 11 új pontot fogadtak el a Karta III. részéből, ezzel áthidalták a tárcaközi véleménykülönbségek nagy részét. Az eredeti kulturális minisztériumi tervezetben mindössze 34 pontot vállalt az előterjesztő, ami eggyel kevesebb volt a Karta által megkövetelt kötelező minimumnál. Az előterjesztő beszámolója szerint az Európa Tanács szakértőivel történt konzultáció után növelték meg az elfogadott pontok számát 45-re. A több pozitív módosulás ellenére egy alapvető helyen nem változott az előterjesztés: nem oldották meg a nyelvek különböző szintű védelmét. A kulturális minisztérium második, javított tervezete még mindig egységesen tekintett a különböző nyelvekre, és nem volt hajlandó az elterjedtebb és nagyobb számban beszélt nyelveket (magyar, ruszin-ukrán) külön kezelni. Továbbra is elutasította a regionális nyelv kifejezés bevezetését, mivel a tervezet szerint Szlovákiának nincs olyan régiója, ahol a kisebbségi nyelv mellett ne beszélnék az államnyelvet is. [29]

A szlovák külügyminisztérium tervezete és a nyelvi Karta Szlovákia által aláírt 588/2001. számú változata

A szlovák kormány 2000. július 12-i ülésén megbízta a külügyminisztériumot, hogy 2000 szeptemberétől a kulturális tárca által elkezdett egyeztetési folyamatot újult erővel folytassa. A rendelkezésre álló anyagokból nem derül ki pontosan, hogy mi volt a váltás oka, de valószínűsíthető, hogy a kormányban képviselt minisztériumok képviselői nem voltak megelégedve a kulturális minisztérium második, „javított” tervezetének szakmai színvonalával és koncepciójával. A külügy tervezete a magyar nyelvre elfogadott kötelezettségvállalások és fenntartások tekintetében is megegyezik az 588/2001. számú külügyminisztériumi hirdetménnyel [30] , amelyet Szlovákia 2001. február 20-án írt alá és 2001. szeptember 5-én ratifikált. A külügy tervezetéhez képest a végleges változatban csak stilisztikai változtatások történtek, ezért ezt az utolsó tervezetet és a hirdetményt egy oszlopban (7.) jelenítettük meg a mellékletben.

A külügyminisztérium tervezete [31] a bevezetőben a nemzetközi tapasztalatokat összegezte, amikor kiemelte, hogy az Európa Tanács 41 országából 24 írta alá és 11 ratifikálta a Kartát. Az egyes országok a területükön lévő nyelveket különböző szintű védelemben részesítik, s ebből következően – az elterjedtségtől és területi koncentrációtól függően – fogadtak el pontokat a III. részéből. Finnország például 59 pontot a lapp nyelvre, 65 pontot pedig a svéd nyelvre fogadott el. A legkevesebb, 39 pontot Franciaország fogadta el, anélkül, hogy megjelölte volna a védelem alá helyezett nyelveket. Ezt a fontos lépést Párizs a ratifikáció időpontjára tartogatta. [32] Az egyes országok nyelvenként vállalt pontjainak száma egyébként 39 és 65 közötti tartományban helyezkedett el 2000 decemberében. Ha ehhez viszonyítjuk a szlovák kulturális minisztérium első tervezetében szereplő 34 pontot, akkor megállapíthatjuk, hogy a szlovákiai kötelezettségvállalások meglehetősen szűkre sikerültek. Ehhez képest a kulturális minisztérium „javított”, második tervezetének 45, illetve a külügyminisztérium előterjesztésének 53 pontja, meglehetősen nagy előrelépésnek számított.

A külügyminisztériumi előterjesztés megjegyezte, hogy a kisebbségvédelmi Keretegyezményhez képest a nyelvi Karta a regionális és kisebbségi nyelvek védelmével kapcsolatosan eltérő filozófiát kíván megvalósítani: nem a kisebbségekhez tartozó személyeket védi, hanem az európai kulturális örökség részét képező veszélyeztetett nyelveket. Ebből következően ezek a nemzetközi szerződések egymástól függetlenül fejthetik ki pozitív hatásukat, mivel a kisebbségi kérdés más és más aspektusára helyezik a hangsúlyt. Ezzel a külügyi tervezet túllépett a kulturális minisztérium tervezeteinek azon érvelésén, miszerint a nyelvi Karta elfogadása felesleges, mivel a benne foglalt kötelezettségvállalások már teljesültek a Keretegyezmény elfogadásával. A külügyi tervezet ezek után a védelem alá helyezett nyelveket sorolta fel. A Szlovák Tudományos Akadémia (SZTA) szakértői véleményére alapozva kilenc nyelvet sorol fel. [33] Ebben a felsorolásban új elemnek számított a bolgár nyelv, amely a kormány részére készített korábbi tervezetekből hiányzott.

A Karta „definíciós” részének egyik legnagyobb előrelépése a nyelvek csoportokba való osztása, ami megegyezett az MKP-s tervezet vonatkozó részével. Az első csoportba a magyar nyelvet sorolták, amelyre a beszélők lélekszáma és a nyelv elterjedtsége miatt a legerősebb kötelezettségvállalással járó pontokat jelölte meg a szlovák kormány. A második csoportba a ruszin és ukrán nyelv került, amelyekre már a kevesebb kötelezettséggel járó pontok vonatkoztak. A legkevesebb vállalást értelemszerűen a harmadik csoportba tartozó hat nyelvre vállalták. Nem történt azonban előrelépés a regionális nyelv fogalma, illetve az e nyelvekre vonatkozó földrajzi körzetek kijelölése tekintetében. A kulturális minisztérium első tervezetében szereplő érvelésnek a külügy előterjesztése „tudományos” színezetet adott azzal, hogy SZTA szakértői véleményére alapozva kijelentette, Szlovákiában egyetlen körzet sem teljesíti a megszabott feltételeket. Az előterjesztő azt azonban már nem jegyezte meg, hogy a nyelvi Karta (I. rész – 1.b.) nem feltétlenül közigazgatási körzetekre gondol, amikor speciális nyelvi zónák megalkotására ösztönzi a részes országokat. Tehát ki lehetett volna jelölni olyan nyelvi körzeteket, amelyekben fokozott védelmet kap egy-egy nyelv. A szlovák politikai közgondolkodás azonban meglehetősen következetesen elzárkózik mindenféle kisebbségi vonatkozású terület körülhatárolásától, attól tartva, hogy ez valamiféle kiindulási pontja lehet a területi autonómiaköveteléseknek. Így a külügyi tervezet meghagyta a – korábban már említett – 221/1999. számú rendeletre való hivatkozást.

A záró rendelkezések (21. cikk) értelmében a Kartának csak a célokat és elveket tárgyaló II. részéhez (7. cikk 2-5. bekezdéséhez) lehet egy vagy több fenntartást tenni, a többi rész esetében fenntartások megfogalmazása nem lehetséges. [34] A fentiekhez jelzett általános elvekhez képest meglehetősen konkrét fenntartásokat fűzött a külügyminisztérium előterjesztése. Az első fenntartás kimondta, hogy a nyelvi Karta egyetlen pontja sem lehet ellentétben a szlovák alkotmány azon cikkével, amely szerint Szlovákia államnyelve a szlovák. A második fenntartás első fele kimondta, hogy a Kartát nem lehet úgy értelmezni, hogy ellentétbe kerüljön olyan nemzetközi szerződésekkel, amelyek az állampolgárok egyenlőségét biztosítják, függetlenül azok faji vagy vallási eredetétől. A fenntartás második része egy „felesleges ismétlést” tartalmaz, amely szerint a Karta célja „az európai kulturális örökség védelme”, nem pedig az, hogy „nemzetiségi kisebbségekhez tartozó személyeknek egyéni vagy kollektív jogokat” nyújtsanak.

A fenntartások közül valószínűleg a III. résszel foglalkozók nevezhetők a legvitatottabbnak, mivel a konkrét kötelezettségvállalásokhoz fűztek korlátozó értelmezést. Az oktatással foglalkozó 8. cikk 1. e. pontjához fűzött fenntartás szerint a Szlovákia a felsőoktatást csak a pedagógusok, teológusok és a  kulturális területeken dolgozók tekintetében kívánta elérhetővé tenni, oly módon, hogy a tantárgyak többségét kisebbségi nyelven fogja oktatni. Ebben a pontba lényegében a Magyar Koalíció Pártja által vállalt 1998-as önkorlátozás köszön vissza, amely szerint a magyar párt nem fog önálló magyar egyetemet követelni. Ugyancsak konkrét kötelezettségvállaláshoz fűzött fenntartással találkozunk a „Közigazgatási hatóságok és közszolgálati szervek” című részben (10. cikk 1. aii., és 2. a., pont). E két pont a közigazgatási tisztviselők „regionális vagy kisebbségi” nyelvtudását írta elő, illetve regionális vagy helyi közigazgatásban biztosította a védelem alá helyezett nyelvek használatát. Itt lényegében Szlovákia korlátozni kívánta a Kartában elfogadott pontok hatókörét, mivel az 1999-es kisebbségi nyelvhasználati törvényre vonatkoztatta ezek érvényességét. Eszerint a szlovákiai tisztviselőnek nem kötelessége beszélni a kisebbségi nyelveket, még a 20 százalékos kisebbségi aránnyal rendelkező településeken sem. Ezzel párhuzamos a külügyi tervezet még egyszer nyomatékosította, hogy a fent említett két, közigazgatással kapcsolatos pont alkalmazása nem történhet az államnyelv rovására.

A kulturális tevékenységgel és létesítményekkel foglalkozó 12. cikkhez (1. e. pont) szintén fenntartást fűztek. Ez a pont a kulturális intézményekben dolgozók regionális vagy kisebbségi nyelvtudását írta elő. A fenntartás szerint ezt a pontot csak a diszkriminációt tiltó törvények betartásával lehet alkalmazni. Hasonló megjegyzést fűztek a „Gazdasági és társadalmi élet”-tel foglalkozó 13. cikkhez (2. c, pont) is. Ez a pont a kórházakban és nyugdíjas-otthonokban dolgozók regionális és kisebbségi nyelvtudását írta elő. Ha értelmezni próbáljuk a fenti két fenntartást, akkor arra gondolhatunk, hogy a kisebbségi nyelv nem ismerete nem lehet kizáró ok a kisebbségi nyelvet használó intézményekben. Ebből az következik például, hogy olyan vezető is állhat egy kisebbségi intézmény élén, aki nem ismeri az általa vezetett intézmény „munkanyelvét”. [35]

A nyelvi Karta által megengedett általános fenntartások esetében (II. rész) azt láthatjuk, hogy a tervezet előterjesztője már-már megszállottan hangsúlyozza az államnyelv védelmét. Pedig a Karta preambuluma elegendő biztosítékot ad erre vonatkozólag, amikor kijelenti, hogy „a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelme és támogatása nem történhet a hivatalos nyelvek és azok megtanulása szükségességének hátrányára”. A konkrét kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos fenntartások (III. rész, 8., 10., 12., 13. cikk) pedig egyértelműen szembemennek a Karta – előzőekben már idézett - záró rendelkezésével, mivel ezekkel kapcsolatosan nem fogalmazhatóak meg fenntartások.

Mennyire sikerült érvényesíteni a magyar igények a nyelvi Karta elfogadásakor?

Ebben a részben azt fogjuk megvizsgálni, hogy a Szlovákiában elfogadott nyelvi Karta mennyiben tükrözi a magyar kisebbség által megfogalmazott igényeket. A magyar igények maximumát úgy határoztuk meg, hogy összevontuk az MKP és a Nemzetiségi Tanács által készített tervezetek konkrét kötelezettségvállalásra (III. rész) vonatkozó pontjait. (Ezek tartalmazták ugyanis a legerősebb opciókat.) Ezt az egyesített listát vetettük össze az elfogadott végső változattal, ami rávilágít az MKP és a Nemzetiségi Tanács érdekérvényesítő képességére is.

A külügyi tervezet nagy előrelépést jelentett a korábbi, kulturális minisztérium által készített előterjesztésekkel szemben, mivel a már meglévő kisebbségi „vívmányokat” beemelte a Karta keretei közé, ezzel több esetben először kodifikálta a gyakorlatban már létező jogokat. Ez az oktatással foglalkozó 8. cikk esetében a leginkább szembetűnő, mivel a külügyi tervezet elfogadta az MKP és a Nemzetiségi Tanács tervezeteinek oktatásra vonatkozó pontjait, amely a felsőoktatásra vonatkozó pont (1. ei) kivételével a fennálló helyzetet jelenítette meg. Így a bölcsődéstől a középiskoláig terjedő teljes magyar nyelvű oktatási rendszer megjelent az elfogadott pontok között. A felsőoktatásra vonatkozó pont az MKP 1998-as kormányba lépése után kialkudott „magyar kar”-nak megfelelően került elfogadásra, mivel Szlovákia az 1.ei ponthoz fűzött fenntartása szerint csak a pedagógusok, teológusok és a  kulturális területeken dolgozók tekintetében kívánta elérhetővé tenni a magyar anyanyelvűek számára a felsőoktatást. Tulajdonképpen ez is egy már létező gyakorlatot fogadott el, de korábban  Szlovákia nem vállalt garanciát a pedagógusok és kulturális dolgozók anyanyelven történő képzésére, illetve anyagilag nem támogatta a magyarországi és egyéb forrásokból fenntartott komáromi székhelyű református [36] teológusképzést.

Az igazságszolgáltatással foglalkozó 9. cikk esetében is jelentős előrehaladást láthatunk a kulturális minisztérium tervezeteihez képest, mivel a külügyi tervezet négy ponttal növelte az elfogadott kötelezettségek számát. A bírósági tárgyalások (büntető és polgári) és igazságszolgáltatási eljárások (közigazgatási ügyek) teljes regionális vagy kisebbségi nyelvű lefolytatását lehetővé tevő pontok (1. ai., 1. ai., 1. ci.) kivételével minden magyar pontot elfogadtak. A teljes igazságszolgáltatási eljárás magyar nyelven történő lefolytatása lett volna a magyar kisebbség szempontjából előrelépés ezen a területen, de ezt Szlovákia még a 20 százalékos kisebbségi települések esetében sem vállalta, ami a legalacsonyabb igazságszolgáltatási fokot érintette volna. Ez a kötelezettségvállalás túlment volna a Karta elfogadásáig folytatott szlovákiai igazságszolgáltatási gyakorlaton, és politikai kompromisszum sem született az 1998-as kormányalakítási tárgyalások során, s így nem kerülhetett elfogadásra.

A nyelvi Karta III. részének 10. cikke a közigazgatási hatóságokkal és közszolgálati szervekkel kapcsolatosan fogalmazott meg nyelvhasználati opciókat. Ennél a cikknél a kulturális minisztérium és a külügyi tárca tervezetei között 7 pontban találtunk eltérést. A külügy és az „egyesített” magyar követelések között mindössze 5 pontban (ai., aiii., 1. b., 3. a., 4. b.,) mutatkozott eltérés. A külügyi tervezetben sem talált elfogadásra az a magyar igény, hogy a közigazgatási hatóságok minden feltétel nélkül használhassák a kisebbségi vagy regionális nyelvet (ai. pont), mivel ennek a cikknek a pontjai is az 1999-es kisebbségi nyelvhasználati törvény szerint kerültek elfogadásra, amely – ahogyan már említettük – kimondta, hogy a kisebbségi településeken dolgozó hivatalnokoknak nem kötelessége beszélni a kisebbségi nyelvet. Ugyancsak az 1999-es belső szabályozást haladta volna meg az aiii. pont, amely szerint szóbeli és írásbeli kérelmeket lehet benyújtani és választ kapni regionális vagy kisebbségi nyelven. Ez a pont főként a kisebbségi nyelvű válaszok esetében tért el a belső szabályozástól, ezért ennek a pontnak az elfogadása megnövekedett anyagi természetű terheket jelentett volna az államigazgatási szerveknek. Ugyanez vonatkozik a kétnyelvű szövegekre és formanyomtatványokra (1. b. pont), mivel ezeken a területeken is csak bizonyos korlátok között engedélyezte a belső szabályozás a kétnyelvűséget. A közszolgálati szervek vonatkozásában a szintén fentiekben említett okok miatt nem fogadták el az általános nyelvhasználatot (3. a.) és az „elegendő számú köztisztviselő és közalkalmazott” foglalkoztatásáról és képzésről rendelkező pontokat (3. a. és 4. b.).

A tömegtájékoztatással foglalkozó 11. cikk esetében a második, „javított” kulturális és a külügyi tervezet között nem találunk különbséget. Ez abból adódhatott, hogy ebben a kérdésben hosszú idő óta kialakult szlovákiai gyakorlat érvényesült, amelyet már a kulturális minisztérium tervezete is teljesen lefedett. E cikk esetében az „egyesített” magyar igények négy pontban haladták meg a végső változatot. Ezeket a követeléseket azonban nem volt hajlandó elfogadni a szlovák többségi politika, mivel nagymértékben átalakította volna a szlovákiai kisebbségi médiapiacot. Szlovákia például nem vállalta, hogy létesít egy-egy magyar nyelven sugárzó rádióállomást és televíziós csatornát, sőt azt sem vállalta fel, hogy „bátorítja vagy megkönnyíti” ilyen tömegtájékoztatási eszközök létesítését (1. ai. és 1. aii.). A fenti elutasító magatartáshoz „szervesen” illeszkedett az a pont is, amelyben nem vállalták magyar nyelvű újságírók és személyzet képzését a tömegtájékoztatási eszközök részére (1. g.). [37] Az önálló média megteremtése helyett a szlovák kormány a többségi tömegtájékoztató eszközökben sugárzott kisebbségi nyelvű műsorokkal kapcsolatosan vállalt kötelezettséget (1. aiii.), ami ebben az esetben is megfelelt a fennálló gyakorlatnak.

A 12. cikk a kulturális élet területein szabályozta a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát. A kulturális minisztérium és a külügyi tervezet között csak egy pontban mutatkozott eltérés, míg az összesített magyar igényekkel kapcsolatosan is csak két pontban (1. h. és 2.) találunk eltérést. A magyar igény egy olyan fordítói és terminológiai kutatóbázisra vonatkozott, amely a közigazgatási, kereskedelmi, gazdasági stb. területeken felmerülő nyelvi problémákat orvosolta volna.  Már az 1999-es kisebbségi nyelvhasználati törvény idején is felmerült egy ilyen iroda létesítésének gondolata, de ennek finanszírozását a szlovák kormány elutasította. Ebben a kérdésben tehát nem volt konszenzus a kormánypártok között, aminek a legvalószínűbb oka az volt, hogy az iroda felállítása „megnövekedett” anyagi kiadásokkal járt volna. [38] A külügyi tervezet „kárpótlásként” a 2. pontot jelölte meg, amelyet azonban egyik magyar tervezetben sem találunk meg. Ez a pont – lefordítva a szlovákiai viszonyokra – a 2 százalék alatti magyar lakosságú településeken (pl. Pozsony, Kassa) „megengedi, bátorítja, és/vagy biztosítja” a magyar nyelvű kulturális élet folytatását és intézmények fenntartását. Ez a rész is a fennálló gyakorlatot tükrözte, ezért semmiféle pótlólagos kiadással sem járt.

A 13. cikk a gazdasági és társadalmi élettel foglalkozik. A kulturális minisztérium és a külügyi tervezet között három pontban van eltérés, ami egy kilenc pontból álló cikk esetében viszonylag nagy különbséget jelent. Az „egyesített” magyar és a külügyi tervezet is meglehetősen távol állt egymástól ezen a területen. Itt a magyar igények olyan területekre „tévedtek”, amelyek nem szerepeltek az 1999-es kisebbségi nyelvhasználati törvényben. Ilyen területek a pénzügyi-bankszektor (2. a.), a közszektor (2. b.), biztonsági felhívások (2. d.) és a fogyasztóvédelmi információk (2. e.). Az utóbbi három területen némi teret nyitott az 1999-es törvény, de „takarékossági okokból” meglehetősen szűkre szabott értelmezést engedett meg az alkalmazás során.

A 14. cikk esetében az általunk tárgyalt összes tervezet elfogadta a magyar-szlovák határon túli cserekapcsolatokra vonatkozó két pontot, amelyek a Magyarország és a szlovákiai magyar kisebbség közötti kapcsolatok elősegítéséről szóltak a kultúra, oktatás és információcsere területein, illetve az előbbiekben felsorolt területeken működő szervezetek közötti együttműködés „megkönnyítését és/vagy támogatását” szorgalmazták.

A Karta végrehajtásnak ellenőrzése: az Európa Tanács Miniszteri Bizottság ajánlásai (2007. február 21.)

Az első szlovákiai időszaki jelentés ellenőrzése 2003 decembere és 2007 februárja között zajlott le. Az ellenőrzés folyamata a 2003. december 5-én benyújtott szlovákiai országjelentéssel vette kezdetét, amelyben Szlovákia bemutatta azokat a lépéseket, amelyeket a Kartában foglaltak teljesítésének érdekében tett. A szlovákiai országjelentés és egyéb kiegészítő dokumentumok [39] alapján 2005. november 23-ra elkészült a szakértői bizottság jelentése, amelyhez a szlovák kormány megjegyzéseket fűzött. Erre a két dokumentumra alapozva készítette el – 2007. február 21-ére – az ET Miniszteri Bizottsága Szlovákia számára megfogalmazott ajánlásait. [40] Terjedelmi okok miatt a fenti dokumentumokból csak a Miniszteri Bizottság ajánlásait tudjuk elemezni.

A Karta 16. cikke szerint az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ajánlásokat fogalmazott meg, amelyek a teljesítéssel kapcsolatos összes benyújtott anyag és információ figyelembevételével készült. Az ajánlásokat hat pontba foglalta a Miniszteri Bizottság (MB).

Az első pontba az általános ajánlásokat sűrítették: 20 százalékos kisebbségi nyelvhasználati határ leszállítás vagy eltörlése; 270/1995. számú államnyelvtörvény módosítása; bírósági eljárások kisebbségi nyelvhasználatát akadályozó jogszabályok felülvizsgálata. A második pontban a kisebbségi oktatás erősítését ajánlották: tanárok képzése, a kisebbségi oktatást felügyelő szerv felállítása. A harmadik pont a regionális vagy kisebbségi nyelvek elektronikus médiában és nyomtatott sajtóban betöltött szerepének erősítését ajánlotta.

A Miniszteri Bizottság nem tartotta elégségesnek a szlovák kormány kisebbség kultúrák megismertetésére indított programjainak gyakoriságát és hatékonyságát, ezért a negyedik pontban javasolta a regionális vagy kisebbségi nyelvek-kultúrák megismertetésének kiszélesítését, mint a közös kulturális örökség részét képező érték bemutatását a médiában és az oktatás területein is.

Az ötödik pontot az MB a roma nyelv és kultúra problémáinak szentelte. Itt a roma gyerekek speciális iskolákba való utalásának gyakorlatát azonnal meg kell szüntetni; meggyorsítani roma nyelv oktatásának bevezetését, valamint a roma nyelvű oktatás feltételeinek megteremtése, amennyiben arra igény mutatkozik, s erről tájékoztatni kell a roma szülőket. Az utolsó (6.) pontban a Miniszteri Bizottság a ruszin nyelvű oktatás feltételeinek megteremtését szorgalmazta.

A szakértői bizottság jelentésének és a szlovák kormány erre adott válaszának áttanulmányozása után nyilvánvalóvá válik, hogy a Miniszteri Bizottság nem tartotta kielégítőnek a szlovák kormány válaszát a szakértői bizottság jelentésében megfogalmazott kifogásokra, és általános és tömör formában megismételte annak főbb megállapításait.

Összegzés

A nyelvi Karta szlovákiai változatának elfogadását végigkövetve több olyan körülményre, tényre derült fény, amely a dokumentum későbbi végrehajtását is alapvetően befolyásolta. Elsőként arra kell rámutatni, hogy Szlovákia eredendően szükségtelennek tartotta a Karta elfogadását, csak külpolitikai megfontolások miatt „állt kötélnek”. Ebből a kiindulópontból szemlélve, nem meglepő, hogy csak azok a pontok kerültek elfogadásra, amelyek megfeleltethetők voltak már létező kisebbségpolitikai jogszabálynak vagy gyakorlatnak,  így nem kellett új kisebbségvédelmi jogszabályokat elfogadni, és ezzel párhuzamosan nem igényeltek többletkiadást a költségvetés részéről.

A fenti megállapításokból fényében nem meglepő, hogy a szlovák többségi politika és a magyar kisebbség érdekvédelmi szervezetei – természetesen elsősorban az MKP-ról van szó – közötti politikai alkufolyamat meglehetősen alacsony szintről, mondhatni, szint alól indult. A kulturális minisztérium első tervezete ugyanis a kötelező pontok közül csak 34-et vállalt, miközben a Karta minimálisan 35 pont vállalását írta elő. A kulturális minisztérium második, „javított” tervezetének 45, illetve a külügyminisztérium előterjesztésének 53 pontja az előbbiek tükrében meglehetősen nagy előrelépésnek számított. Az MKP érdekérvényesítő szerepét dicséri, hogy sikerült elfogadtatni a védelem alá helyezett nyelvek különálló csoportba osztását, és így megoldhatóvá vált az elterjedtebb kisebbségi nyelvek magasabb szintű védelme.

A magyar szervezetek, intézmények szerepét értékelve azonban rá kell mutatni arra, hogy a szinte egy időben elkészült magyar tervezetek között nem láthatunk nagy összehangoltságot, amit a III. rész pontjai esetében meglévő nagy különbségekben érhetünk tetten. Ez arra utal, hogy a három magyar tervezet készítői között az adott időszakban nem volt szoros egyeztetés, azaz a különböző magyar vezetésű szervezetek nem alakítottak ki egységes álláspontot a Kartával kapcsolatosan. Ez azt a látszatot keltheti, mintha a célok tekintetében sem lenne egyetértés.

A 2003 és 2007 között lezajlott nemzetközi monitoring folyamatról megállapítható, hogy a Karta szakértői bizottsága hozzájutott a legfontosabb információhoz, és ezért rá tudott mutatni a kisebbségek életét megkeserítő jogi és egyéb akadályokra. Ezeket a hiányosságokat az ET Miniszteri Bizottsága is alapvetőnek ítélte, ezért a Szlovákia számára megfogalmazott ajánlásokban is szerepeltette: a 20 százalékos kisebbségi nyelvhasználati határ leszállítása, az 1995-ös államnyelvtörvény korlátozó szerepe, a kisebbségi oktatásban és médiában meglévő hiányosságok stb. Több fontos kérdés azonban nem szerepelt a szakértői bizottság anyagaiban, ami arra utal, hogy nem kaptak mindenre kiterjedő tájékoztatást. Ilyen problémaként említhetnénk például a magyar anyanyelvű szlovákiai romák kérdését. A hiányosságok kiküszöbölésére a magyar érdekvédelmi szervezeteknek is „strukturáltabb” munkát kellene végezni, s nem csak egy-egy kirívó eset kapcsán kellene megszólalniuk. Szükség volna egy olyan munkacsoportra, amely állandó jelleggel figyelné a kisebbségi jogok alakulását, meghatározott időszakonként árnyékjelentések készítése és az elvégezné az álláspontok egyeztetését.

Felhasznált irodalom

Könyvek

A. Kis Béla: A Szlovákiai Református Keresztyény Egyház. In: Fazekas József-Hunčík Péter [2004]: Magyarok Szlovákiában (1989-2004). Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium Aurum Könyvkiadó. Somorja-Dunaszerdahely.

A. Szabó László: Az önösszeszedés ideje. Vázlatos helyzetkép a szlovákiai magyar közoktatásról 1-2. In: Katedra, 2002. április-május.

Bárdi Nándor-Éger György (szerk.) [2000]: Útkeresés és integráció. Válogatás a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek dokumentumaiból 1989-1999. Teleki László Alapítvány, Budapest.

Berényi József [1994]: Nyelvországlás. A szlovákiai nyelvtörvény történelmi és társadalmi oka. Fórum, Pozsony.

Bokorné Szegő Hanna [1998]: Nemzetközi jog. Aula, Budapest.

Boros Ferenc [2000]: Szomszédunk, Szlovákia (1993-1999). Kalligram, Pozsony.

Buergenthal, Thomas [2001]: Nemzetközi emberi jogok. Helikon, Budapest.

Bútora, Martin – Ivantyšyn, Michal (szerk.) [1998]: Slovensko 1996. Súhrnná správa o stave spoločnosti a trendoch na 1997. IVO, Bratislava.

Dohányos Róbert - Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.) [2004]: Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában. Fórum Kisebbségkutató Intézet - Lilium Aurum Könyvkiadó. Somorja-Dunaszerdahely.

Galada, Milan-Földesová, Andrea – Benedík, Marek: Právny štát, legislatíva a ústavnosť. In: Mesežnikov, Grigorij-Ivantyšyn, Michal (szerk.) [1999]: Slovensko 1998-1999. Súhrnná správa o stave spoločnosti. IVO, Bratislava.

Gyurgyík László: Demográfia, település- és társadalomszerkezet. In: Fazekas József-Hunčík Péter [2004]: Magyarok Szlovákiában (1989-2004). Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium Aurum Könyvkiadó. Somorja-Dunaszerdahely.

Herdics György - Zsidó János: A római katolikus egyház. In: Fazekas József-Hunčík Péter [2004]: Magyarok Szlovákiában (1989-2004). Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium Aurum Könyvkiadó. Somorja-Dunaszerdahely.

Korhecz Tamás [1995]: Some East-European Minority Acts in Comparison with the framework Convention of the Council of Europe. CEU, Budapest.

Kovács Péter [1996]: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem. Osiris, Budapest.

Lanstyák István: Az 1999. évi kisebbségi nyelvtörvény. In: Lanstyák István-Szabómihály Gizella [2002]: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Kalligram, Pozsony.

László Béla: Magyar oktatásügy. In: Fazekas József-Hunčík Péter [2004]: Magyarok Szlovákiában (1989-2004). Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium Aurum Könyvkiadó. Somorja-Dunaszerdahely.

Sándor Eleonóra: Slovensko-maďarská základná zmluva. In: Hunčík Péter-Mesežnikov, Grigorij (szerk.) [1996]: Slovensko 1995. Súhrnná správa o stave spoločnosti. Nadácia Sándora Máraiho, Bratislava.

Sidó Zoltán [2002]: Közügy. A Komáromi Városi Egyetem jubileumi évkönyve. Schola Comaromiensis, Komárom.

Sidó Zoltán-Tarics Péter (szerk.) [1995]: Az anyanyelvi művelődésnek nincs alternatívája. (Komárom, 1995.április 22.) Szinnyei Kiadó, Komárom.

Szabómihály Gizella: Törvény és gyakorlat: A szlovákiai kisebbségek nyelvi jogai az 1999. évi kisebbségi nyelvhasználati törvény tükrében. In: Lanstyák István - Szabómihály Gizella [2002]: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Kalligram, Pozsony.

Szalayné Sándor Erzsébet [2003]: A kisebbségvédelem nemzetközi jogi intézményrendszere a 20. században. MTA Kisebbségkutató Intézet - Gondolat Kiadói Kör, Budapest.

Tóth Károly: A magyar intézményrendszer fejlődése. In: Fazekas József-Hunčík Péter (szerk.) [2004]: Magyarok Szlovákiában (1989-2004). Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium Aurum Könyvkiadó. Somorja-Dunaszerdahely.

Varga Sándor (szerk.) [1993]: Magyarok Szlovákiában: adatok, dokumentumok, tanulmányok. NDC, Pozsony.

Vizi Balázs [2003]: Az Európai Unió és a kisebbségi nyelvek. In: Nádor Orsolya-Szarka László: Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép-Európában. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Levéltári források, kéziratok

1^st Biennaial Report by the Secretary General of the Council of Europe to the Parliamentary Assembly on the application of the Europen Charter for Regional or Minority Languages, 18 October 2000. Doc. 8879. In: www.coe.int

2^nd Biennaial Report by the Secretary General of the Council of Europe to the Parliamentary Assembly on the application of the Europen Charter for Regional or Minority Languages, 11 September 2002. Doc. 9540. In: www.coe.int

3^nd Biennaial Report by the Secretary General of the Council of Europe to the Parliamentary Assembly on the application of the Europen Charter for Regional or Minority Languages, 3 September 2005. Doc. 10659. In: www.coe.int

A szakértői bizottság jelentése, a szlovák kormány válasza és a Miniszteri Bizottság ajánlásai egy dokumentumban kerültek publikálásra. Lásd: Report of the Commitee of Experts on the Application of the Charter in Slovakia. ECRML (2007)1, Strasbourg, 21 february 2007 (www.coe.int)

Az SZK Külügyminisztériumának 588/2001. számú hirdetménye a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájáról. (Oznámenie Ministerstva zahraničnýck vecí Slovenskej republiky. Európska charta regionálnych alebo menšinových jazykov č. 588/2001.) In: www.zbierka.sk

A szlovák külügyminisztérium 201.878-4/2000-KAMI. számú tervezete a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának aláírásához. (Návrh na podpísanie Európskej charty regionálnych alebo menšinových jazykov, material na rokovanie vlády Slovenskej republiky, číslo: 201.878-4/2000-KAMI, Bratislava, december 2000.), kézirat

A szlovák külügyminisztérium 201.878-4/2000-KAMI számú tervezete a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának aláírásához, 2001 január. (Nové znenie. Návrh na podpísanie Európskej charty regionálnych alebo menšinových jazykov, material na rokovanie vlády Slovenskej republiky, číslo: 201.878-4/2000-KAMI, Bratislava, január 2001.), kézirat

A Tanács állásfoglalása a közszolgálati televízióban (STV) nemzetiségi kisebbség nyelvén sugárzott reklámfilmről. (Stanovisko Rady k reklame vysielanej v jazyku národnostnej menšiny na okruhu verejnoprávnej STV, č. 59/2003/TV.) In: www.rada-rtv.sk

Angyal Béla kormányhivatali vezető összefoglalója a Nemzetiségi Tanács 1999. december 13-i üléséről., 2000. január 20. (Návrh podpísania Európskej charty regionálnych alebo menšinových jazykov – stanoviská zástupcov národnostných menšín), kézirat

Bauer Gy.-Hecht A.-Kolár P.: A magyar kisebbség állásfoglalása a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának aláírásáról, 2000.1.11., (Stanovisko nevládnych organizácií maďarov a ich zástupcov v Rade vlády SR pre národnostné menšiny a etnické skupiny k podpísaniu Európskej charty regionálnych alebo menšinových jazykov Slovenskou republikou), 2000.1.11., kézirat

Bugár B.: A Magyar Koalíció Pártjának állásfoglalása a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának aláírásáról a Szlovák Köztársaság által. (magyarul: www.mkp.sk) Stanovisko Strany maďarskej koalície k podpísaniu Európskej charty regionálnych alebo menšinových jazykov Slovenskou republikou, 6. 12. 1999., kézirat

Center for Legal Analyses - Kalligram Foundation: Implementácia Európskej charty regionálnych alebo menšinových jazykov v Slovenskej republike, február 2003. (A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának alkalmazása a Szlovák Köztársaságban, 2003 februárja.) In: www.cla.sk

Communication from the Commisssion to the Council, the European Parliament, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions (Promoting Language Learning and Linguistic Diversity: An Action Plan 2004-2006), COM (2003) 449.

Csáky Pál miniszterelnök-helyettesnek Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájával kapcsolatos válaszlevele Milan Kňažko kulturális miniszternek, 1999.10.13., kézirat

Hrušovská, M.: A cseh kisebbség állásfoglalás a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának aláírásáról, 2000.1.15., .Český spolek na Slovensku, Bratislava, kézirat

J. Filo, Szlovák Televízió programigazgatója jelentése a Szlovák Televízió kisebbségekkel kapcsolatos műsorairól Jarábik Gabriella (SZK Kulturális Minisztériuma Kisebbségi Szekciójának általános igazgatója) részére. Rozvoj národnostného vysielania v roku 1999. J. Filo programový riditeľ STV, (adresát) G. Jarábiková generálna riaditeľka sekcie menšinových kultúr Ministerstvo kultúry SR, 1999.8.31., kézirat

Ladižinský, Š.: A ruszin kisebbség állásfoglalás a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának aláírásáról, 1999.12.28., Rusínska obroda, Prešov, kézirat

Návrh uznesenia vlády Slovenskej republiky k návrhu na podpísanie Európskej charty regionálnych alebo menšinových jazykov, uznesenie vlády SR č. 321/1999, bod C. 13., kézirat

Milan Kňažko kultuszminiszter levele Csáky Pál emberi és kisebbségi jogikért, valamint regionális fejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettesnek, (Návrh podpísania Európskej charty regionálnych alebo menšinových jazykov), 1999.10.1., kézirat

P. Šrámek, a Szlovák Rádió programigazgatója jelentése a Szlovák Rádió nemzetiségi kisebbségekkel és etnikai csoportokkal kapcsolatos műsorairól Jarábik Gabriella (SZK Kulturális Minisztériuma Kisebbségi Szekciójának általános igazgatója) részére. (Požadované údaje, výkony vo vysielaní i krátke charakteristiky programov pre národnostné menšiny a etnické skupiny. P. Šrámek programový riditeľ Slovenského rozhlasu, (adresát) G. Jarábiková generálna riaditeľka sekcie menšinových kultúr Ministerstvo kultúry SR), 1999.9.3, kézirat

A tárcaközi egyeztetésről Jarábik Gabriella a Kulturális Minisztérium Kisebbségi Szekciójának vezetője készített jegyzőkönyvet. (Zápisnica z medziresortného rokovania k pripomienkovému konaniu k návrhu na podpísanie európskej charty regionálných alebo menšinových jazykov), 1999.12.1., kézirat

A Magyar Koalíció Pártjának végleges tervezete: A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának a magyar nyelv alkalmazási területeinek rendelkezéseire átdolgozott nem hivatalos szövege. In: www.mkp.sk

Melléklet

1. táblázat: A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának oktatással (III. rész - 8. cikk) foglalkozó pontjai (magyar nyelv)

1. ET Karta (1992.10.2)	2. SzK Kulturális Min. (1999.10.1)	3. Csáky Pál kiegészítése a Kult. Min. tervezetéhez (1999.10.13.)	4. MKP tervezete (1999. 12. 6.)	5. SzK Nemzetiségi Tanácsa (2000.1.11.)	6. SzK Kulturális Min. „javított” (321/1999. sz.)	7. SzK Külügym. (2000 dec.) és 588/2001. sz. h.
1. ai			x	x		X
1. aii
1. aiii	x	x			x
1. aiv
1. bi			x	x		x
1. bii
1. biii
1. biv	x	x			x
1. ci			x	x		x
1. cii
1. ciii
1. civ	x	x			x
1. di			x	x		x
1. dii
1. diii
1. div	x	x			x
1. ei		x	x	x		x
1. eii	x	x
1. eiii	x	x			x
1. fi		x	x	x		x
1. fii	x	x
1. fiii
1. g	x	x	x	x	x	x
1. h	x	x	x	x	x	x
1. i	x	x	x	x	x	x
2.				x

Forrás: Saját szerkesztés

2. táblázat: A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának igazságszolgáltatással (III. rész - 9. cikk) foglalkozó pontjai (magyar nyelv)

ET Karta (1992.10.2)	SzK Kulturális Min. (1999.10.1)	Csáky Pál kiegészítése a Kult. Min. tervezetéhez (1999.10.13.)	MKP tervezete (1999. 12. 6.)	SzK Nemzetiségi Tanácsa (2000.1.11.)	SzK Kulturális Min. „javított” (321/1999. sz.)	SzK Külügym. (2000 dec.) és 588/2001. sz. h.
1. ai			x	x
1. aii		x	xx	x	x	x
1. aiii		x		x		x
1. aiv
1. bi			x
1. bii		x	xx		x	x
1. biii		x	x			x
1. ci		x	x
1. cii		x	xx		x	x
1. ciii		x	x			x
1. d		x		x	x	x
2. a		x	x	x		x
2. b
2. c
3.	x	x		x	x	x

Forrás: Saját szerkesztés

3. táblázat: A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának közigazgatási hatóságokra és közszolgálati szervekre (10. cikk) vonatkozó pontjai (magyar nyelv)

ET Karta (1992.10.2)	SzK Kulturális Min. (1999.10.1)	Csáky Pál kiegészítése a Kult. Min. tervezetéhez (1999.10.13.)	MKP tervezete (1999.12. 6.)	SzK Nemzetiségi Tanácsa (2000.1.11.)	SzK Kulturális Min. „javított”  (321/1999. sz.)	SzK Külügym. (2000 dec.) és 588/2001. sz. h.
1. ai		x	x	x
1. aii		x	xx			x
1. aiii		x		x
1. aiv	x	x			x
1. av
1. b			x	x
1. c
2. a		x	x	x	x	x
2. b	x	x	xx	x	x	x
2. c		x		x		x
2. d		x		x	x	x
2. e		x		x
2. f		x	xx	x		x
2. g	x	x		x	x	x
3. a		x	x	x
3. b		x		x	x	x
3. c	x	x		x		x
4. a	x	x		x		x
4. b		x	x	x	x
4. c		x		x	x	x
5.		x		x	x	x

Forrás: Saját szerkesztés

4. táblázat: A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának tömegtájékoztatási eszközökre (III. rész - 11. cikk) vonatkozó pontjai (magyar nyelv)

ET Karta (1992.10.2)	SzK Kulturális Min. (1999.10.1)	Csáky Pál kiegészítése a Kult. Min. tervezetéhez (1999.10.13.)	MKP tervezete (1999.12. 6.)	SzK Nemzetiségi Tanácsa (2000.1.11.)	SzK Kulturális Min. „javított” (321/1999. sz.)	SzK Külügym. (2000 dec.) és 588/2001. sz. h.
1. ai			x
1. aii				x
1. aiii	x	x			x	x
1. bi		x
1. bii	x	x		x	x	x
1. ci
1. cii	x	x		x	x	x
1. d		x	x	x	x	x
1. ei	x	x	x	x	x	x
1. eii	x	x
1. fi	x	x		x	x	x
1. fii
1. g				x
2.	x	x	x	x	x	x
3.	x	x	x	x	x	x

Forrás: Saját szerkesztés

5. táblázat: A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának kulturális tevékenységre és létesítményekre (III. rész - 12. cikk) vonatkozó pontjai (magyar nyelv)

ET Karta (1992.10.2)	SzK Kulturális Min. (1999.10.1)	Csáky Pál kiegészítése a Kult. Min. tervezetéhez (1999.10.13.)	MKP tervezete (1999 12. 6.)	SzK Nemzetiségi Tanácsa (2000.1.11.)	SzK Kulturális Min. „javított” (321/1999. sz.)	SzK Külügym. (2000 dec.) és 588/2001. sz. h.
1. a	x	x	x	x	x	x
1. b	x	x	x		x	x
1. c			x			x
1. d	x	x	x	x	x	x
1. e	x	x	x	x	x	x
1. f		x	x	x	x	x
1. g		x		x	x	x
1. h		x		x
2.	x	x			x	x
3.		x	x	x	x	x

Forrás: Saját szerkesztés

6. táblázat: A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának gazdasági és társadalmi életre (III. rész - 13. cikk) vonatkozó pontjai (magyar nyelv)

ET Karta (1992.10.2)	SzK Kulturális Min. (1999.10.1)	Csáky Pál kiegészítése a Kult. Min. tervezetéhez (1999.10.13.)	MKP tervezete (1999.12. 6.)	SzK Nemzetiségi Tanácsa (2000.1.11.)	SzK Kulturális Min. „javított” (321/1999. sz.)	SzK Külügym. (2000 dec.) és 588/2001. sz. h.
1. a		x	x	x		x
1. b	x	x	x	x	x	x
1. c	x	x		x	x	x
1. d
2. a			x	x
2. b				x
2. c	x	x	x	x	x	x
2. d		x	x	x	x
2. e		x	x	x	x

Forrás: Saját szerkesztés

7. táblázat: A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának határon túli cserekapcsolatokra (III. rész - 14. cikk) vonatkozó pontjai (magyar nyelv)

ET Karta (1992.10.2)	SzK Kulturális Min. (1999.10.1)	Csáky Pál kiegészítése a Kult. Min. tervezetéhez (1999.10.13.)	MKP tervezete (1999.12. 6.)	SzK Nemzetiségi Tanácsa (2000.1.11.)	SzK Kulturális Min. „javított” (321/1999. sz.)	SzK Külügym. (2000 dec.) és 588/2001. sz. h.
a.	x	x	x	x	x	x
b.	x	x	x	x	x	x

Forrás: Saját szerkesztés

Megjegyzések:

xx – az MKP tervezetének alternatív pontjait jelöli

Az SZK Kulturális Minisztériumának tervezete (2. oszlop) és Csáky Pál ehhez fűzött kiegészítései (3. oszlop) az összes tervezetben szereplő nyelvre (magyar, cseh, német, roma) érvényesnek tekinthetők a megjelölt pontok, tehát nem speciálisan a magyar nyelvre határozták meg.