A brit muzulmánok nagy tanácstalansága – a közel-keleti konfliktus és a «terrorizmus elleni háború» árnyékában
Kristianasen,Wendy: Le grand désarroi des musulmans britanniques. A l’ombre du conflit du Proche-Orient et de la „guerre contre le terrorisme = Le Monde diplomatique, 2007. 634. sz., január, p. 4-5.
(A szerző újságíró.)
December 8-án Tony Blair, brit miniszterelnök felszólította a radikális muzulmánokat, hogy tartsák tiszteletben a demokrácia alapértékeit. Attól tartott ugyanis, hogy a britek óhaja a különbözőségek elfogadására, épp az ország ellen fordul. A bejelentés erősítette az egyes muzulmán közösségekben meglévő, a hatóságok részéről érzékelt, megbélyegző kampány miatti rossz közérzetet.
Nagy-Britanniában, 2006 nyarán, egy addig sosem látott méretű tömegmészárlást lepleztek le. Novemberben pedig az MI 5, a katonai titkosrendőrség vezetője azzal állt a nyilvánosság elé, hogy mintegy 200 csoportról, illetve hálózatról, és több, mint 1600 egyénről, valamint 30 tervezett összeesküvésről van tudomásuk, s ezek alapján kijelenthető, hogy az ország terrorveszélyben van.
Már a miniszterelnök őszinte felszólítása is különbözőképpen érintette a nagyon különböző muzulmán közösségeket. Mindenkit meglepett, amikor Jack Straw, volt külügyminiszter egy helyi lapban közölte, hogy zavarja, ha olyasvalakivel kell beszélnie, akinek nem láthatja az arcát – utalva ezzel a muzulmán nők arcát teljesen elfedő, csak a szemnek nyílást hagyó kendőre. A 2005. július 7-i londoni metrómerényletek 52 áldozatot követeltek, s ez, valamint az országban élő kétmillió muzulmán esetleges radikalizálódása félelmet váltott ki a britekből.
Ali Khaled esete tipikus: dél-amerikai, illetve skót származású, tizenhét évesen lett hívő iszlamista. Tehetetlensége és a vágy, hogy energiáinak célt adjon, a szalafista tanításokban talált értelmet. A londoni Al-Mouhajiroun csoporttal találkozott, s őket elég erősnek érezte saját ambíciói megvalósításához. Egyre radikálisabb lett, egyre elszántabb dühöt érzett magában ahhoz, hogy a szerinte apátiás, elidegenült tömeget fölrázza, és talán hogy magával ragadja.
A július 7-i terrortámadásokat követően egy sor, ún. megelőző csoportot hívott létre a kormány, PET rövidítéssel (= preventing extremism together). Nehéz és kimerítő tárgyalások vezettek oda, hogy befolyásos muzulmán vezetők próbálták meggyőzni országszerte a muzulmán fiatalokat. A muzulmánok hagyományosan a brit Munkáspártra szavaztak 90-95 százalékban, de a külpolitikájukat elégtelennek találták. Augusztusban 38 muzulmán szervezet, a négyből 3 képviselő, és 3 muzulmán lord nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz, ha nem kér tűzszünetet Irakban, nemcsak ártatlan polgári lakosság fog pusztulni, de a szélsőségesek is fegyvert ragadnak, amit senki sem lesz képes megakadályozni. A Nagy-Britanniai Muszlim Tanács (MCB), mely vagy négyszáz szervezetet képvisel, szintén aláírta ezt a levelet. Úgy vélik azonban, hogy hiába, mert a kormány nem változtatott külpolitikáján, és ahelyett, hogy a politikai párbeszédet helyreállította volna, eleve a mecseteket tartotta bűnösnek, az intézményeket, és nem az egyes elkövetőket.
Kompromisszum született, és négy nagyobb csoportot (mindegyik más irányzatot képvisel) tömörítő Nemzeti Imám és Mecset Tanácsadó Testületet hozott létre. A „muzulmán kérdés” egyébként 1989-ben, Salman Rushdie „Sátáni versek” című könyvének megjelenésével kezdődött, amiért Khomeini ajatollah halálra ítélte a szerzőt. Az akkori, konzervatív brit kormány nem tiltotta be ugyan a regényt, ám zöld utat adott az MCB megalakulásának. A Munkáspárt győzelmével így a muzulmánok bejutottak az alsó-, és a felsőházba is. Elérték, hogy felekezeti iskoláik állami támogatást kapjanak, illetve hogy a 2001-es népszámlálásban föl lehessen tűntetni a vallási hovatartozást. London csakhamar fontos, 370 milliárd euróra becsült, iszlám pénzközpont lett. A népszámlálás azonban más tényekre is rávilágított: a muzulmánok munkanélkülisége háromszor magasabb más britekénél; 33 százalékuk a legszegényebb negyedekben él; 31 százalékuknak semmiféle szakképzettsége nincs; a börtönviseltek 11 százaléka közülük kerül ki (161%-os növekedés tíz év alatt).
Kurshid Ahmad a legszegényebbeket képviseli. Szerinte a barelviknek nincs semmiféle képviseletük Nagy-Britanniában. Ahmad szerint az 1600 mecset közül 180 az övék. A szigetországi muzulmánok nagy része pakisztáni eredetű. Jó részük analfabéta, urduul is. Évtizedeken keresztül dolgoznak angol gyárakban, de nem tudnak egy-két szón kívül szinte semmit. A bangladeshiek és jemeniek hasonlóképpen élnek. Az imámok nem tudnak szót érteni a fiatalokkal, mert azok nem tudnak angolul. Az imámok egyébként 75-120 euró fizetést kapnak egy hétre.
Leicester az angol mintaváros. 300 ezer lakosának egyharmada nem fehérbőrű, mégis a közösségek közötti kapcsolat példás. Egyik vezetőjük, Souleman Nagdi szerint jól integrálódtak a városban. Az itteni muzulmánok többsége ugyanis Afrikából menekült ide, míg az indiai szubkontinensről érkezetteknek először is a kisebbségi státussal kell megbarátkozniuk. A városban focimeccsek zajlanak ortodox zsidók és hinduk között. Az itt élő muzulmánok ellenzik a PET-et, erőszakoltnak érzik, hogy megmondják nekik, miképpen gondolkodjanak. Még ellenkaravánt is szerveztek, csupa brit imámmal.
Dewsbury West Yorkshire-i városka, ötvenezer lakosának egyharmada muzulmán. Pillanatnyilag itt ostromállapot van. A lakosok nem hajlandók nyilatkozni az újságírónak, mert a nyári, nagy repülőutak ellen tervezett támadások leleplezésekor összefüggésbe hozták a Jamaat Al-Tabligh-ot az Al-Kaidával. A kommandó feje, Sid ebben a városban lakott.
13 éves korukig napi két óra vallásos nevelést kapnak a muzulmán gyerekek iskola után, és hétvégén is a helyi mecsethez tartozó madrasában, ami kb. nemzetiségi általános iskolának felel meg. Savile Townban, az egyik városnegyedben urdu nyelvű a vallásos tananyag, amit a gyermekek nemigen értenek, az oktató viszont rosszul tud angolul. Az indiai gyökerű helyi vezető szerint meg kell őrizni az urdut, hiszen ez marad számukra a referencianyelv. Egy másik városnegyedben, Ravensthorpe-ben az iszlám lakosság fele pakisztáni, a többiek kelet-európaiak: bosnyákok, ukránok, illetve kurdok, irakiak. A helyi vezető, Aslam határozott elképzeléssel lemondott az urdu nyelv tanításáról, helyette egységesen angolul tanulják a vallási szövegeket. Dewsbury lakosai különböző elvárással vannak a jövő iránt. Van, aki azt sem szereti, ha muzulmánnak hívják, és olyan is, aki szorongva ül járműre. Többségük nehéznek érzi az életet. Vezetőik szerint szeptember 11. előtt kellett volna társadalmi párbeszédet kezdeményezni az iszlámról.
A fiatalok integrálódtak a brit társadalomba, nincs kapcsolatuk az óhazával, egy részük mégis veszélyesen kívülálló maradt. A nagyon összetett brit társadalomban abban mindenki egyetért, hogy az erős állampolgári kötődés érzésére szükségük van, az ehhez vezető eszközökről azonban különböző elképzeléseik vannak.
A csoportok köde = ua., Une nébuleuse de groupes = uo.
Nagy-Britannia lakosságának mintegy 3% százaléka muzulmán: ez kb. 2 millió fő. Néhány, a XVIII. században bevándorolt tengerészt leszámítva, többségük az 1950-es évek végétől vándorolt be az országba. Kétharmaduk ázsiai eredetű: indiai, pakisztáni, bangladesi. 750 ezren London körzetében élnek, összesen mintegy 50 nyelven beszélnek. A többség alapjában véve a szunnita irányzathoz tartozik.
Két szunnita csoport nagyon meghatározó: az ún. barelvik, akiknek többsége pakisztáni. Ők a legkevésbé szervezettek, egy szúfi tanító nevének eltorzítása fedezhető fel nevükben. A brit muzulmánok Fórumán erőteljesen jelen vannak. A másik csoport egy észak-kelet indiai városról nevezte el magát déobandinak. Ők nagyon szigorú, hagyományos szokásrendű muzulmánok, a nagy-britanniai Muzulmán Tanács szóvivői.
West Yorkshire-ben, Dewsbury városkában apolitikus, de erős prédikációk, szónoklatok hangzanak el, sokan járnak oda olyanok is, akik az Al-Kaidával állnak kapcsolatban.
Sokszor nehéz eligazodni a különféle politikai irányzatok és szervezetek között. Egy elterjedt áramlat a szalafistáké, de ők is tovább oszlanak reformistákra, tradicionálisokra és dzsihadistákra. A szalafistákat gyakran összetévesztik a wahabistákkal. Pedig az előbbiek elismerik a tudományok és a technika értékeit, szociálisan aktívak és a társadalmat iszlamizálni kívánják.
A politikai pártok közül 1941-ben, még Lahoréban alapította Mawdoudi a Jamaat Islamit – Nagy-Britanniában, némi intellektuális színezettel az Iszlám Alapítványban, és az Iszlám Misszióban tevékenykednek. Az egyiptomi arabok szervezete, az 1928-ban alapított Muzulmán Testvéreké. Az iraki háború elleni tiltakozásuk során sok, fiatal ázsiait is megnyertek maguknak.
A Hizb ut-Tahrir Britain, röviden HT, 1953-ban alakult, és nem erőszakos iszlám politikai pártként népszerűsíti magát. 2005 végén mégis majdnem betiltották, azóta mérsékelte hangnemét, és nem vesz részt a brit választásokon. Ma már semmi köze sincs a hajdan, 1953-ban, Jeruzsálemben alapított párthoz. Egy radikális szónok, Fouad Hussayn neve fémjelzi.
Észak-London Finsbury negyedében áll az a mecset, ahová a szélsőségesek járnak: az egyiptomi Abou Hamza, Abou Qatada, stb.
Fontos szereplő az Al-Mouhajiroun, amely már sokszor változtatott nevet; illegális tevékenységet folytat, úgy véli, hogy a kalifátus nem demokrácia, és nem kíván Nagy-Britanniában szavazni. Vezetője Bakri Mohammed; ő és társai egyezséget kötöttek a brit kormánnyal, hogy kerülik az erőszakot, ezt ellenőrzik, és be is tartatják. A csoport azonban ezt az egyezséget még július 7. előtt felmondta. Nyíltan csodálják egyébként Osama Bin Laden személyét.
Kakasy Judit