Szerb és más nem-albán közösségek Koszovóban és Metohijában: elrettentő körülmények és bizonytalan jövő
Bataković, Dušan T.: The Serb and Other Non-Albanian Communities in Kosovo and Metohija: Appalling Conditions and an Uncertain Future in Review of International Affairs, Vol. LVII, No. 1122, April-June 2006, pp. 13-15.
A koszovói közösségek közti etnikai távolság valószínűleg nemcsak Szerbiában, de az egész Nyugat-Balkánon a legnagyobb. A két fő közösség – a szerbek és az albánok – között nemcsak nyelvi gát húzódik, de ezt erősítik a vallási különbségek, és a több évszázados etnikai versengések, az egymással szembenálló politikai programok és törekvések, és egymásnak ellentmondó nézetek Szerbia déli tartományát illetően; ezen felül az erőszak hagyománya, amely az 1998-99-es fegyveres etnikumok közötti konfliktusban tovább erősödött, és amelyet a NATO bombázás követett. Mindez a megbékélés tartós akadályának bizonyul, amely nehezen lesz leküzdhető.
1999 júniusa óta, amikor KFOR és a nemzetközi közösség megérkezett Koszovóba és Metohijába, a tartomány helyzete, különös tekintettel a szerb közösségre, sokkal inkább a konfliktus állapotát, mint egy konfliktus utáni állapotot tükrözött. Az UNHCR statisztikái szerint 257 ezer nem-albán nemzetiségű országon belüli elűzöttet vettek nyilvántartásba az ENSZ vezette Koszovóban és Metohijában 1999 novemberében. Ezek közül 207 ezer szerb volt, míg a fennmaradó részt romák, bosnyákok, horvátok, gorániak, askáliak és mások tették ki.
Koszovó és Metohija albán többségű ideiglenes önkormányzata (PISG) a nem-albán lakosságot, mint etnikai kisebbséget kezeli, noha a szerbek Szerbia más részeiben a többséget képviselik. Ennek oka a többszöri etnikai tisztogatás a térségben.
Ez az etnikai tisztogatás több hullámban történt 1999 júniusa után, a nemzetközi közösség érkezését követően. Ennek eredményeképpen Koszovó és Metohija szerb lakosságának létszámaránya 18-ról kb. 10 százalékra, vagy még ez alá csökkent. Koszovó és Metohija északi részén, valamint a KFOR őrizte különböző enklávékban elszórtan élő szerbek száma kb. 146 ezer. Ez azt jelenti, hogy a szerb lakosság kb. 60 százalékát űzték el Koszovóból és Metohijából az elmúlt hat évben, és legtöbbjük még mindig országon belüli elűzöttként él Szerbia középső részén. 1999 óta Koszovszka Mitrovica északi részének kivételével minden nagyobb városból eltűntek a szerbek. Gyakorlatilag nem élnek szerbek olyan nagyvárosokban, mint Pristina, Prizren, Urosevac és Pec. Pristinában 1999 előtt 40 ezres szerb közösség élt, mára kevesebb mint százan maradtak egyetlen épületben élve, borzalmas körülmények között, folyamatos KFOR őrizet alatt. A különböző enklávékban a személyi biztonság és a mozgásszabadság feltételei még mindig ingatagok. A munkanélküliség aránya az egekbe szökik (93%), a szegénység is sújtja a közösséget, az életszínvonal általában messze elmarad a térségben, sőt még a tartományban jellemzőtől is. Az UNMIK és a PISG sok-sok ígérete ellenére a visszatérők száma jelentéktelen, mindezidáig a szerb és nem-albán elűzöttek 5.5 százaléka tért vissza Koszovóba és Metohijába az 1999 óta eltelt évek alatt. A koszovói és metohijai szerb közösség, valamint a romák, horvátok, gorániak és más nem-albán nemzetiségűek az albán szélsőségesek szervezett etnikai tisztogatásának célpontjai voltak. Több mint 1300 szerbet még mindig eltűntként tartanak nyílván, bár feltételezhetően halottak, és további 1300 szerb vált gyilkosság áldozatává. Szerbek, romák és más nem-albán etnikai csoportok sérelmére elkövetett etnikai bűncselekmények ezrei maradtak büntetlenül a tartományban a törvényes rend teljes hiánya miatt. E bűntények elkövetői ellen nagyon kevés letartóztatást foganatosítottak és még kevesebb ügyet tárgyaltak a bíróságok. Ennek következtében gyakorlatilag lehetetlen olyan szerbet találni a tartományban, aki bármifajta bizalomnak adna hangot a rendőrség és az igazságszolgáltatás rendje irányába. Az ilyen bűncselekmények minden gyanúsítottjának szabadon bocsátása az ellenkező hatást éri el, és tovább marginalizálja Koszovó és Metohija szerb közösségét. Mind a mai napig a szerb nyelv használata albán többségű térségekben veszélyezteti a beszélő személyi biztonságát. A cikkben példák és adatok sora mutatja be a szerb és más nem-albán etnikai közösségek helyzetét, amely messze elmarad az alapvető emberi és polgári jogoktól, ahogy Kai Eide nagykövet meg is erősíti az ENSZ-hez küldött jelentésében. Ez a helyzet teljességgel elfogadhatatlan és egyenesen szemben áll a Koszovóban fenntartandó multikulturális társadalom céljával.
Koszovó és Metohija, amelyet 1999 óta az UNMIK és az albán többségű PISG vezetnek, még mindig nagyon messze van egy modern és civilizált társadalom gyakorlatától, amely az alapvető európai értékek mentén működik. A tartomány jövőbeli státuszát illető tárgyalások fényében alapvető jelentőségű ezen célok elérése, és a nemzetközi közvetítőknek elsődleges fontosságot kellene tulajdonítaniuk a nem-albán nemzetiségű lakosság helyzete rendezésének. Ez kellene, hogy az előfeltétele legyen Koszovó és Metohija mostani státuszának felülvizsgálatához.