Kisebbségeken belüli kisebbségek
Egyenlőség, jogok és sokszínűség

Edited by Avigail Eisenberg-Jeff Spinner-Halev: Minorities within Minorities, Equality, Rights and Diversity, Cambridge University Press 2005. Cambridge

A csoportoknak mindig megvolt a maguk szerepe a liberalizmusban, annak születésétől fogva. John Locke amellett érvel, hogy az egyházat önkéntes szerveződés alapján kellene választani úgy, hogy annak tagjai bármikor szabadon úgy dönthetnek, hogy csatlakoznak, vagy elhagyják azt. James Madison szerint a csoportosulások fontos elemei a demokratikus szabadság fenntartásának, és a csoportba tömörülés szabadságának védelmével biztosítható, hogy semmilyen többség ne dominálhasson semmilyen kisebbség felett, mivel a csoportosulások folyamatosan alakulnak és átalakulnak, valamint szövetségeket hoznak létre más csoportokkal. Ezen klasszikus liberálisok által nagyra tartott csoportok azonban nyílt tagságúak, az emberek csatlakoznak, majd elhagyják azokat belátásuk szerint. Ezekkel ellentétben azonban vannak zárt összetételű csoportok, mint pl. faji, etnikai, esetenként nemzetiségi csoportok, amelyek az 1980-as évekig nem képezték liberális gondolkodás fókuszát.

            A nacionalizmus előretörése Kelet-Európában a berlini fal 1989-es leomlását követően és a vallási konzervatívok erősödő tevékenysége az Egyesült Államokban, mind hozzájárultak a liberális gondolkodás és gyakorlat a zárt összetételű csoportok iránti növekvő érdeklődéséhez.

Egyes csoportok sikeres autonómia-törekvései és az egyre inkább jellemző figyelem, amely követeléseik jogosságát kíséri, melynek alapja gyakran a szabadság vagy identitásuk védelme, egy másik fontos kérdést vet fel. Mi történik azokkal a személyekkel vagy kisebbségekkel, akik ezen a kisebbségen belül érzik úgy, hogy közösségük diszkriminálja őket? A hagyományos családi törvényrendszerek gyakran diszkriminálják a nőket. Más csoportok a nőket és a keresztényeket nem kezelik egyenrangúként. Vallási csoportokat is vádoltak már nők, homoszexuálisok diszkriminációjával és helytelen bánásmóddal gyermekekkel szemben. Ezek és más ehhez hasonló, a kisebbségeken belüli kisebbségek által felvetett kérdések képezik a kötet fókuszát. A kisebbségeknek milyen mértékben kell védettséget élvezniük a többség törvénykezésével szemben, melynek célja az egyéni jogok védelme, de amelynek hatása az, hogy beavatkozik szokásokba, hagyományokba és értékrendekbe, amelyek a kisebbségi közösség integrált értékeit képezi? Milyen mértékig és milyen körülmények között kell egy liberális államnak segítséget, védettséget nyújtania kisebbségi csoportok számára, amelyek, úgy tűnik, hogy helytelenül bánnak vagy diszkriminálják egyes tagjaikat? Milyen körülmények között kellene az államnak beavatkoznia egy védett kisebbségi csoport belső ügyeibe akkor, amikor ilyen diszkrimináció történik? Jelent-e valami különbséget az, hogy ezek a kisebbségek a múltban már elszenvedtek állami elnyomást? Ezek új kérdések a politikai teoretikusok számára, de gyakorlatban a legtöbb ország már szembesült a kulturális, vallási kisebbségek kérdésével és kezeli azokat évtizedek, esetleg századok óta.

            Az egyes országok indítékai kisebbségeik ápolására számottevő mértékben eltérnek. Míg néhol ez történelmi megegyezésen nyugszik, mint pl. a nyelvi kisebbségek helyzete Belgiumban és Kanadában, másutt a csoportok jogait múltbeli igazságtalanságok jóvátétele céljából ismerik el, mint pl. bennszülöttek jogainak kiterjesztése. Ismét más esetben kisebbségi követelések munkálkodnak, mint pl. Katalónia és Skócia esetében, amelyek mindegyike több autonómiát követel identitásának megőrzése érdekében. A gyarmatosítás is nyomot hagyott a csoportok jogain, ahogy arra Susan Okin rámutat, a britek intézményesítették a hagyományos családi törvényrendszert gyarmataikon belül részben azért, hogy szabadabb kézzel nyugatosíthassák a szerződések törvényeit, amelyek sokkal nagyobb jelentőségűek voltak számukra. Mikor ezek a gyarmatok végül szabad országokká váltak, gyakran megtartották ezeket a törvényeket a béke fenntartása érdekében, mivel kisebbségeik gyakran ragaszkodnak saját családi törvényeikhez, mint a nagyobb kultúrához történő asszimiláció elleni pajzshoz.

            Sok kisebbségi csoport vehemensebben követelt autonómiát vagy állami segítséget identitása megőrzése érdekében. Ezen követelések figyelmen kívül hagyása túl könnyen vezet erőszakhoz és instabilitáshoz. Ez különösen az elmúlt 30 évben vált láthatóvá, amikor a Szovjetunió összeomlását követően az ébredő etnikai-nemzeti konfliktusok összehangolt erőfeszítésekhez vezettek nemzetállamokon belül és között, hogy megújítsák, vagy újjá alakítsák etnikai és nemzeti kisebbségeiket érintő törvényi és politikai egyezményeiket.

            Ahogy a kisebbségi csoportok egyre hatékonyabban hallatták hangjukat, a politikai teoretikusok is egyre nagyobb figyelmet szenteltek mind az önkéntes alapú, mind a zárt kisebbségi csoportosulásoknak. Azonban kevéssé foglalkoztak a kisebbségeken belüli kisebbségek helyzetével, ami meglepőnek tűnhet annak fényében, hogy a kisebbségekről való gondoskodás természete és korlátai oly sok figyelmet kaptak különösen a liberálisok körében. Legnagyobbrészt a fő irányvonalat jelentő többség és kisebbség közti politikai kapcsolat újratárgyalása került terítékre, ezeket a csoportokon belül nem vitatottként kezelve.

            A probléma megközelítése – mint a többségi és kisebbségi közösség alapvető értékei közti különbség – azt eredményezte, hogy a kisebbségi közösségeken belüli komplex kapcsolatrendszerek nagyrészt figyelmen kívül maradtak. Ehelyett az érvelések nagy része egyértelmű tényként kezelte, hogy az egyéni jogok a kisebbségi csoportok számára kulturálisan idegenek, vagy amellett érveltek, hogy az egyéni jogok az az eszköz, mellyel a kisebbségek egysége könnyen szabotálható. A kötet olyan esszéket sorakoztat fel, melyek témája a kisebbségeken belüli kisebbségek, és amelynek szerzői kulcsfontosságú gondolatokkal járultak hozzá Kanada, az Egyesült Államok, Európa és India multikulturalizmusához. A gyűjtemény célja, hogy a kisebbségeken belüli kisebbségeket érintő ellentmondásos követeléseket tárgyalja. Ahogy azt a különböző szerzők munkáiban olvashatjuk, a kisebbségek típusai eltérőek lehetnek, pl. vallási, nemzeti, bennszülött, nyelvi, faji és etnikai, valamint a kisebbségeken belül is eltérőek lehetnek, mint pl. nők, gyerekek, homoszexuális férfiak és nők, különböző hitűek és nyelvi kisebbségek. Az itt vizsgált konfliktusok szintén különböző történelmi, gazdasági vagy más környezeti hatásokat vizsgálnak, amelyek egyenes kapcsolatban állnak a vonzó vagy elfogadható megoldásokkal különböző esetekben. A kisebbségeken belüli kisebbségek konfliktusa különösen a politikai teoretikusokat ejti zavarba. Miközben egyetlen szerző sem kísérli meg egyértelműen az elmélet és a gyakorlat közti távolság elemzését, sok tanulmány indirekt módon vizsgálja ezt a feszültséget esettanulmányokon keresztül bemutatva, hogy a politikai irányelvek és értékek miként működnek a gyakorlatban a konfliktusok megoldásában vagy elmélyítésében. A cél ebben az esetben nem végleges megoldást adni minden ilyen konfliktus esetére, hanem magyarázatot adni arra, hogy ezek a konfliktusok miként jöttek létre különböző környezetben és forrásokból, és hogy a liberális és demokratikus gondolkodás milyen segítséget adhat ezek megoldásához.

            Melissa Williams pl. amellett érvel, hogy az egyéni autonómia, egyenlőség és béke eszméje egyaránt toleranciához vezethet, noha mindegyikük valamilyen módon korlátozza is azt. Autonómia azt jelenti, hogy az emberek úgy élnek, ahogy szeretnének, de amikor úgy döntenek, hogy egy bizonyos módon együtt élnek, életmódjuk aláaknázhatja a csoport más tagjainak autonómiáját. Ugyanez igaz az egyenlőség kérdésére is: az egyenlőség lehet, hogy szükségessé teszi kisebbségek asszimiláció szembeni védelmét, de ezek a védett csoportok, lehet, hogy aláássák a tagjaik közti egyenlőséget. Williams felhívja a figyelmet a béke jelentőségére, mivel a csoportok féltékenyen őrizhetik gyakorlataikat, és harcba szállhatnak minden azt megváltoztatni kívánó kísérlettel. Végezetül felteszi a kérdést, hogy miként tudunk egyensúlyt teremteni az autonómia, egyenlőség és a béke között, amikor toleranciát alkalmazunk kisebbségi csoportok felé.

            Lucas Swaine szerint a liberális államok kevés erőfeszítést tesznek a belső kisebbségekért, mivel érvelése szerint ezek a csoportok gyakorta a liberális államnak azt a célját sejtik ezek mögött az erőfeszítések mögött, hogy az felbomlassza a túl autonóm, vagy túl radikális csoportokat. Swaine szerint a liberalizmus kudarcának egyik katasztrofális következménye, hogy az azokon belüli kisebbség azt érzékeli, hogy a liberális állam a kisebbséget támogatja, de velük szemben illegitim módon lép fel.

            Fejezetében Susan Okin rámutat a kulturális identitás, egyenlőség és az egyéni autonómia közti komplex feszültségekre. Úgy gondolja, az állam vagy kényszerítheti a csoportokat, hogy liberálissá váljanak, vagy lehetővé teheti számukra, hogy önmaguk határozzák meg szabályaikat bizonyos demokratikus úton. A kettő közül a legjobb alternatíva választása attól függ, hogy a csoport elnyomás alatt állt-e, vagy sem.

            India esetét vizsgálva Gurpreet Mahajan szkeptikusan látja, hogy ezek a csoportok újjáalakulnak-e saját erejükből, de vonakodik direkt állami beavatkozást javasolni, különösen olyan csoportok esetében, melyek elnyomatást szenvednek el. Mahajan úgy érvel, hogy ha az állam egy elnyomott csoport belső szabályait változtatja meg, mint pl. bennszülöttekét vagy muszlim indiaiakét, ezt a beavatkozást az imperializmus és az elnyomatás újabb formájaként fogják értékelni.

            Anne Phillips szerint a feszültség, amelyet sokan az egyenlőség és a multikulturalizmus között vélnek felfedezni, az voltaképpen leírható az egyenlőség kérdéskörében: ha egy többségi csoport hozzáfér valamely javakhoz, mint pl. vallási iskolák pénzügyi támogatása, úgy kisebbségi csoportoknak is meg kell kapniuk azt. Szerinte, miután három konfliktus-helyzetet is tárgyal, ezek a kérdések nyugodtabb politikával sokkal könnyebben megoldhatók.

            Liberálisok hagyományosan azt feltételezik, hogy a csoportok önkéntes szervezetek. Egy közösség tagságának önkéntességi foka mindazonáltal létfontosságú a kisebbségen belüli kisebbség kérdésének megvitatásában. Mind Daniel Weinstock és Oonagh Reitman amellett érvel, hogy Spinner-Halev és Levy egyaránt alábecsülik egy csoport elhagyásának nehézségeit, mivel az emberek pszichológiai kötődése a csoporthoz, amelyben felnőttek, meglehetősen intenzív lehet. Reitman úgy gondolja, hogy elhibázott gondolat a távozást a középpontba állítani, amivel túl keveset segítenek a csoportjukon belül igazságtalanul kezelt nőknek.  Rob Reich a gyermekek kérdéskörét tárgyalja felvetve azt a kérdést, hogy ha vallási közösségek saját vallási értékeik szellemében nevelik gyermekeiket, azok ténylegesen képesek lesznek-e felnőttként úgy dönteni, hogy elhagyják a csoportot, vagy autonómiájuk olyan sérelmet szenved képzésük által, hogy nem látnak más megoldást, mint a csoportban maradni.

            Avigail Eisenberg az önrendelkezést illetően úgy gondolja, hogy az első probléma elhagyni a jogalapú konfliktus-megoldást, mivel ezeket a jogokat túl szorosan összekötik az elnyomással. Szerinte ezeket a konfliktusokat a politikai és jogi viták azon értékek felé történő irányításával lehetne megoldani, amelyeket ezek a jogok védeni hivatottak. Margaret Moore az önrendelkezés kapcsán azt a problémát veti fel, hogy a bennszülött népek, melyek fölött egy őket gyarmatosító társadalom uralkodik igazságtalanul, ott nem az a kérdés, hogy a bennszülötteknek legitim joguk-e tagjaikkal úgy bánni, ahogy ők azt gondolják, hanem hogy milyen alapon terjeszt ki egyáltalán bármilyen befolyást egy gyarmatosító kormány a bennszülöttekre, és követeli meg, hogy a nem bennszülöttek által létrehozott politikai rendszernek megfelelően kezeljék a közösségeik tagjait.  Cindy Holder egyetért abban, hogy a bennszülöttek nem a többi kisebbséghez hasonlóan kezelendők, érvelésében megkérdőjelezi a szuverenitás jelenlegi elméletét, és arra a következtetésre jut, hogy a bennszülöttek az önrendelkezés és többrétű politikai intézmények által megkaphatják a nekik jogosan kijáró tiszteletet.

            A kötet utolsó részében Bader olyan módokat mutat be, amelyek segítségével a pluralista értékeken nyugvó demokrácia egy rugalmas és igazságos kormányzati rendszert tud kialakítani. Sőt, mi több, meglátása szerint ez egy olyan rendszer, amely a kisebbségek számára a lehető legjobb védelmet biztosíthatja, valamint a kisebbségeken belüli kisebbségeket a demokratikus mechanizmusok, illetve a csoportalkotási szabadság együttes alkalmazásával képessé lehet tenni más csoportok és azok tagjai hatalmának kiegyensúlyozására. Monique Deveaux más érveket hoz fel a demokrácia mellett, mert szerinte a legtöbb közösség valamilyen demokratikus legitimitás alapján nyugszik, így meggyőzhetők igazságos módszerek és eljárások alkalmazásáról, belső konfliktusok megoldására, sokkal inkább, mint külső intézkedések rájuk kényszerítésével.

                                                                                  Bosznay Csaba