A narancsos forradalom La Pasionariája – Beszélgetés Julia Timosenkóval

Ackerman, Galina: La Pasionaria de la Révolution orange. Entretien avec Ioulia Timochenko. = Politique internationale, 2006. 113. no. 355–370. p.

(A riporter, Galina Ackermann újságíró a francia Rádiónál, az orosz ügyek szakértője.)

Julia Timosenkó nem mindennapi ember. Átlagcsaládban született Dnyepropetrovszkban, 1960-ban, 19 évesen férjhez ment, és egy év múlva már anya lett. Felsőfokú mérnöki, illetve közgazdasági tanulmányokat folytatott a Szovjetunióban. 1988-ban férjével vállalkozásba kezdtek: videokazettákat kölcsönöztek, majd több más, sikeres üzletük is volt. Ukrajna önállósulásával, 1991-ben egy nagyüzem, az „Ukrán gáz” vezérigazgatójává nevezték ki. Pár éven belül konzorciummá nő a vállalkozás, és ipari termékeket ad cserébe az orosz gázért, kőolajért. Amikor a konzorciumot adócsalással kezdik vádolni, Timosenkó úgy dönt, hogy politizálni fog a mindenütt burjánzó korrupció ellen. 1996-ban a Rada, az Ukrán Nemzetgyűlés küldöttjévé választják, 1999-ben pánukrán pártszövetséget alapít „Haza” elnevezéssel. Ekkor védi meg közgazdasági doktorátusát, több mint 50 publikáció áll mögötte. Ugyanekkor Viktor Juscsenkó kormányában energetikai miniszterhelyettes lesz. Leleplezi az iparágból menekülő nagytőkét, összetűzésbe kerül az igazságszolgáltatással: „tiltott meggazdagodással” vádolják; valójában hatalmi harcba keveredik, és férjével együtt rövid időre bebörtönzik 2001-ben. Kénytelen lemondani politikai pozíciójáról.

            Nem hagy fel eredeti céljával, több nagy ellenzéki pártot egyesít, hogy megdöntsék Kucsma elnök 1994 óta fennálló korrupt, bűnöző rendszerét. A Nemzetgyűlésben önálló csoportot alapíthat, 2004-ben koalícióra lép „A mi Ukrajnánk” néven, Viktor Juscsenkóval közösen az elnökválasztási küzdelemben.

            Novemberben, amikor a Kreml és Kucsma által támogatott Janukovics győz a választás második fordulójában, Julia Timosenkó egy addig sosem látott méretű tiltakozás, a Narancsos forradalom élére áll. A durva ukrán télben állampolgárok ezrei követelik Juscsenkó elnökké való kinevezését. Két hónapos, Kijevben és több nagyvárosban zajló, elszánt tiltakozás után elrendelik a választások harmadik fordulóját. Ekkor Juscsenkót egyhangúlag megválasztják. Timosenkót miniszterelnökké nevezi ki, aki a posztot 2005 januárjától szeptemberéig be is tölti. A belső viszályok kikezdik. Továbbfolytatja korrupcióellenes harcát és a társadalmi szolidaritás eszméjének megvalósításáért száll síkra. A 2006-os helyhatósági választásokon elszánt csatározást követően, Juscsenkó szövetségre lép régi ellenfelével, Janukoviccsal, akit államfővé nevez ki, és csak néhány tárca marad „A mi Ukrajnánk”-nak. Október 4-én, miután a vidék nem fogadja el a közös programot, az elnök ellenzékbe vonul, és Julia Timosenkó lesz az ellenzék elszánt vezére.

            Elsőként arról érdeklődött a riporter, hogy Timosenkó, rövid miniszterelnöksége alatt mit s milyen újat tudott megvalósítani elképzeléseiből. Az ukrán nép azt várta az új kormánytól, hogy végérvényesen elvágja a régi berendezkedés felé a szálakat. Ennek érdekében magas erkölcsiségű, „átlátszó” politikusokat nevezett ki a vezetés. A végső cél persze az általános életminőség javítása maradt. Először is az igazságszolgáltatást kellett átalakítani, valamint a nemzeti jövedelem elosztását. Öt ezer (!) szerződést töröltek el, amelyek mind a nagybani korrupciót tették lehetővé. Korábban valamennyi tisztviselő megzsarolhatta bármelyik vállalkozót – ezt ettől kezdve nem tehették.

            De nagytakarítást végeztek a mezőgazdasági földek ügyében is. Elrendelték, hogy valamennyi eladásra szánt földet nyilvános licittel lehessen csak értékesíteni. Ugyanez a törvény két-három hónaposra csökkentette az eljárást magát, az addigi több év helyett.

Siker volt az első tisztességes privatizáció is, amellyel a Krivorijstal iparóriás jutott új tulajdonoshoz.

Timosenkó 2005. szeptemberi elbocsátása döbbenetet váltott ki a Nyugatból, amely úgy hitte, hogy ő Juscsenkó elválaszthatatlan munkatársa. Timosenkó szerint egy nagyon hatékony és befolyásos csoport került Juscsenkó környezetébe, amelyik meggyőzte az elnököt arról, hogy Julia egykor még hatalmi riválisa lesz, akitől jobb, ha mielőbb megszabadul. Ez a csoport jól tudta, hogy Timosenkó az energetika területén nem tűrt meg semmiféle korrupciós ügyletet. Valóságos cselszövénnyel érték tehát el, hogy Juscsenkó menessze őt. A következő elnökválasztással Ukrajna parlamentáris demokrácia lett, vagyis a tényleges hatalom a miniszterelnök kezében összpontosult, akit viszont a parlament joga megválasztani. Ezért volt fontos Timosenkót még 2006 előtt minél távolabb űzni a parlamenttől.

            A helyhatósági választásokon valóban második esélyt kapott a narancsos erő. A koalíciós tárgyalásokon minden bizonnyal az történt, hogy ellenfelei meggyőzték a Vidék pártját arról, hogy Timosenkó „fogyaszthatatlan”, ami annyiban igaz is volt, hogy nem tűrte meg a saját zsebre politizálókat. A nagy győztes a szocialista Alexander Moroz lett, akinek megígérték az elnöki széket a koalíciós pártok, Juliáék háta mögött tárgyalva.

            Timosenkó szerint a keleten élő, masszív 30% Janukovics-szavazóval való széles koalíció hosszú távon tragikus következménnyel járhat. Sajnos a nemzeti unió csak nem létező mítosz. A tényleges erőt a Vidék pártja és az ellenzék jelenti. De vajon létezik-e olyan program, amely képes összefogni az ország keleti, nyugati és középső részén élőket egyaránt? Ilyenek a szociális problémák, a közüzemi díjak, amelyek mindenkit érintenek. Az ellenzék tudja, melyik helyi tisztviselő olyan, hogy saját nyereségre játszva emeli a számlákat. Márpedig az állampolgárok igazságos, nem korrupt államot szeretnének! Timosenkó politikai blokkja az ország 14 választói kerületében első helyet kapott, és a többiben, majdnem mindenütt másodikként futott be.

            Timosenkó szerint az ukránok érdeke, és valójában így is gondolják, hogy a NATO-hoz, Európai Közösségekhez csatlakozás párhuzamosan végbemehet az Oroszországgal való jó kapcsolatok fenntartásával.

            A politikusnő célja maga köré gyűjteni minden olyan erőt, amelyek szerint a jelenlegi módon Ukrajnát falnak vezetik. „A mi Ukrajnánk” a képviselők közül 200-at tudhat magáénak az összesen 450-ből. Tényleges nemzeti demokratikus mozgalomra lehet még számítani az ellenzéki koalíción, a Radán kívül. Valamint az ellenzék ellenőrzési jogát szeretnék törvényessé tenni, amivel a parlamenti döntéseket figyelemmel kísérhetnék. Ha a mostani ellenzék került volna hatalomra, a legerősebb kontrollt, a számvevőszéket átengedte volna politikai ellenfeleinek, mert ennyire fontosnak látja az ellenőrizhető, átlátható folyamatokat. A Vidék pártja annak idején támogatta is ezt az elképzelést, de amint bejutott a parlamentbe, megfeledkezett róla…

            A következő, 2010-es választásokig valóságos árnyékkormányt kíván működtetni az ellenzék, hogy adandó alkalommal, a választók ismerjék már azokat, akikre szavazhatnak.

            A NATO-hoz, illetve az Európai Közösségekhez való csatlakozást Julia Timosenkó úgy látja, mint a demokratikus értékeket vallók táborához csatlakozás lehetőségét. Ebben azonos „A mi Ukrajnánk” pártjának elképzelése is. Az OMC-hez csatlakozás ügyében az a baj, hogy a képviselők jó része nem Ukrajna-párti, hanem russzofil, azaz a parlamenti szavazáskor ölre mennek Moszkva érdekeiért. Az Európával történő jog- és gazdasági harmonizációt elsőrangú feladatnak látja Timosenkó.

            A politikusnő szerint az elmúlt tizenöt év alatt sem sikerült Ukrajnának független energetikai ipart kialakítania. Még most is politikailag függ nyersanyagszolgáltatóitól. Külföldi tőkére lenne szüksége ahhoz, hogy saját nyersanyagait korszerű módon kitermelje. 2006 elejétől azonban érvénybe lépett az az orosz–ukrán szerződés, amely gyakorlatilag kizárja Ukrajnának másokkal, a türkménekkel, kazakokkal, üzbégekkel való közvetlen energetikai együttműködését. A ’rosukrenergo’ gyakorlatilag monopol helyzetet biztosít az orosz energia számára Ukrajnában. Ebben a kérdésben egyébként Juscsenkóval szemben is határozottan kiállt a hajdani legközelibb fegyvertárs, Timosenkó. Meg van róla győződve ugyanis, hogy pragmatikusnak kell lenni, ha Ukrajna gazdaságáról van szó. De őt igazolja a Vidék pártja, és „A mi Ukrajnánk” legfrissebb szétválása is.

            Ma, ellenzékiként nem egyszerűen Janukoviccsal, hanem az ún. „Donyeck-klánnal” állnak szemben Timosenkóék. Utóbbiak nem vesztegetik az időt, visszaállították az üzemeknek visszatéríthető ÁFÁ-t, mely azonban csakis a klánhoz tartózóknak jár. Sőt, a klán külön szerződést kötött az orosz gáz megvásárlására.

Julia Timosenkó, politikai hitvallása szerint szociáldemokrata, aki azonban gazdasági kérdésekben liberális is tud lenni. A piacgazdaság igenlése mellett a szociális és emberi jogokat is figyelembe veszi. A fehérorosz Lukasenkó, az orosz Putyin több ízben is gratulált Juscsenkónak, amikor az megvált miniszterelnökétől, Juliától. Julia Timosenkó azonban reménykedik, hogy a Narancsos forradalom tiszta eszményei nem múltak végleg el, hogy vissza tud térni egy önálló, Moszkvával nem vazallusi viszonyban működő, demokratikus Ukrajna politikai irányításába.

                                                                                                                      Kakasy Judit