Kulturális összevetések és következményei az ukrán nemzeti létre

Shulman, Stephen: Cultural Comparisons and their Consequences for Nationhood. = Ukraine in Communist and Post-Communist Studies, 39. (2006) 247–263. p.

A nacionalizmus több elmélete amellett érvel, hogy az etnikai és a regionális alapú sokszínűség egy államban konfliktus és elidegenedés forrása, ezért gátolják a nemzetépítést. A cikk ezt a kijelentést vizsgálja, különös tekintettel az etnikai és regionális különbségekre Ukrajnában. Egy 2001-es tömeges méretű közvéleménykutatás felhasználásával a szerző a cikkben két- és többváltozós elemzésnek veti alá az érzékelt etnikai és etnoregionális különbségeket Ukrajnában, valamint a nemzeti identitás és egység különböző mértékeit. Az elemzés eredményei azt tükrözik, hogy az Ukrajnában fellelhető kulturális különbségek számottevő mértékben nem ássák alá a nemzeti identitást, de gyengítik a nemzeti egységet.

A világ államainak túlnyomó többsége rendelkezik etnikai és regionális törésvonalakkal. A nacionalizmus tanulmányozásának egyik központi kérdése, hogy a kulturális sokszínűség milyen következményekkel jár a nemzeti identitásra és egységre.

A nemzetek és a nacionalizmus sok megfigyelője egyetért abban, hogy egy széles értelemben vett közös kultúra vagy segít egy erős nemzet kialakításában, vagy valójában a nemzet definíciójának része és létrejöttének alapvető feltétele. Jelen kutatás eredményei szerint a kulturális sokszínűség és nemzetépítés közti kapcsolat feltárásakor a tudósoknak óvatosnak kell lenniük a nemzeti lét két dimenziója közti megkülönböztetésben: a nemzeti identitás ereje és a nemzeti egység ereje között. A nemzetek összetett, sokdimenziós jelenségek, ezért a nemzeti lét forrásait érintő tervek nagyon világos és pontos megfogalmazást igényelnek. Előfordulhat, hogy valaki erős ukrán nemzeti identitással rendelkezik (nemzetállam), és rendkívül büszke arra, hogy az ukrán nemzet tagja, míg negatív hozzáállással közelít egyes, a nemzetet alkotó csoportok és régiók felé. Ennek ellentéte is igaz lehet, hogy míg egyesek különböző, a nemzeten belüli etnikai csoportokat és régiókat érintő attitűdje pozitív, addig nemzeti identitása gyenge. Ennek megfelelően a nacionalizmus ezen különböző elemei számottevően különbözhetnek egymástól.

            A cikk két- és többváltozós elemzése bemutatja, hogy a kulturális sokszínűségnek nincs számottevő hatása a nemzeti identitásra. Az ukrán nemzet tagjaként érzett büszkeség és annak előfordulási gyakorisága nagyrészt független a kulturális egység vagy sokféleség kérdésétől. Ez jó hír Ukrajna és más, sokszínű nemzetállam számára, mivel a kulturális különbségek és azok érzékelése nagyon lassan változik. Amennyiben ezt a vizsgálatot más országban ismétlik meg, úgy a tudósoknak olyan tényezőket kellene vizsgálniuk, mint bevándorlói vagy született állampolgári státus, az országban tartózkodás időtartama, az állam politikai rendszerének természete és teljesítménye, az állam jóléte és hatalma, az etnokulturális kapcsolat a szomszédos államokkal és mások.

            Ezzel ellentétben az ukrán nemzeti egység szorosan kötődik az ország régióiban élők kulturális távolságához és közelségéhez. Míg a közvéleménykutatás válaszadói pozitív érzelmekkel viszonyulnak a cikkben vizsgált három régióhoz, addig a pozitív és negatív érzelmeik fokának eltérése látszólag a kulturális homogenitást vagy diverzitást illető nézeteikből származik. Az államok rendelkeznek a kultúra és érzékelésének formálásával, amivel képesek megalapozni a nemzeti egységet, de a nemzetépítés szempontjából ez nagy kockázatokat jelent. A lakosság kulturális homogenizációjára való látható törekvés a nyelvet, médiát és oktatást érintő politikai kérdéskörökben elidegenítheti az embereket a kormánytól, ezáltal gyengítheti a nemzeti identitást. Egy ukrán etnikai kulturális alap körüli közös kultúra felépítésének kísérlete Ukrajnában (elukránosítás és derusszifikálás) meglehetősen vitatott, míg egyetlen tagja az elitnek sem beszél arról, hogy az ukrán társadalmat egy orosz kulturális mag köré lenne kívánatos felépíteni. Egy erőteljes ukránosító politika gyengítheti a nemzeti egységet, mivel azok, akik elleneznek egy ilyen politikát, valószínűleg az egyes etnikai csoportokra és régiókra mint a kormány tevékenységének cinkosaira tekintenek.

A nemzeti egység erősítésének alternatív stratégiája lehet az oktatási intézményeken és médián keresztül megváltoztatni az emberek érzékelését, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben lássák hasonlónak az ukrán, az orosz és a különböző etno-regionális kultúrákat. Ez a politika szintén vitatott lehet, mivel egy keletszláv tartalmat próbál nemzeti identitássá építeni azon az alapon nyugodva, hogy az ukrán és az orosz kultúrák kismértékben térnek el egymástól. Ukrajnában sokan, különösen az ország nyugati részében „ördögtől való gondolatnak” találják, és nem támogatnának egy ilyen stratégiát. Mivel azonban még mindig nagyobb a keletszláv nemzeti identitás népszerűsége az ukrán etnikai nemzeti identitásnál, az ukrán–orosz és az etno-regionális hasonlóságokat hangsúlyozó kormányzati politikák hasznosnak bizonyulhatnak Ukrajna nemzeti egysége számára. Mindazonáltal az ukrán nemzeti lét és nemzeti autonómia ennek eredményeként gyengülhet. Ez annak köszönhető, hogy egy autonóm és független ukrán állam legerősebb alapját az jelenti, hogy megfelelő mértékben különbözik egymástól az ukrán és az orosz kultúra.

A cikk tartalmaz következtetéseket a 2004-es elnökválasztás során megindult „narancsos forradalom” értelmezéséhez. A nagymértékben eltérő szavazási szokások az ország keleti és nyugati régiói között, valamint különböző reakciójuk a központi és a helyi kormányzatok érintettségére tömeges választási csalásokban már magukban magatartási jelzések, amelyek a nemzeti egység problémáját vetik fel. Valószínű, hogy bizonyos mértékig a nemzeti egység látható hiánya a választások során a nyugati és keleti etno-régiók közti kulturális különbség megnyilvánulása volt. A választási kampány legelején Viktor Janukovics a Kelet- (és Dél-)Ukrajna orosz ajkú érdekeltségével mutatott közösséget, míg Viktor Juscsenko az ukrán ajkú Nyugat-Ukrajnával vállalt érdekközösséget. A szavazóhelyiségekben a szavazók nem annyira azt a jelöltet támogatták politikájában, akire szavaztak (a jelöltek kampány-platformjai egy sor kérdésben nem különböztek egymástól számottevően), hanem inkább szavazatukat egy az ő kultúrájuktól nagyon különböző kulturális régió jelöltje ellenében adták le.

            Továbbá az etnikai/regionális törésvonalak megjelenése a választásokon természetszerűleg kiemelték az ország kulturális többszínűségét. Általánosságban szólva a választások lehetővé teszik az „különbözőség” láthatóvá tételét és mérhetőségét népek és csoportok között. Ukrajna polgárai a narancsos forradalom óta nagyobb mértékben hisznek abban, hogy súlyos kulturális alapú etnikai és regionális hasadékok vannak az országban, és hogy a választások nemcsak a gyenge nemzeti egység megtestesülései, de lehet, hogy gyengítették magát a nemzeti egységet. Másfelől kutatása során a szerző úgy gondolja, hogy a nemzeti lét károsodása egy ilyen megnövekedett kulturális diverzitás által a 2004-es választások után nem terjeszkedik tovább a nemzeti identitás köreibe. Bár rengeteg és heves vita kísérte, a választások nem jelentenek számottevő akadályt a nemzetépítés folyamatában Ukrajnában.

                                                                                  Bosznay Csaba