Lovisek Júlia

Pozsony utcaneveinek politikai indíttatású névváltoztatásai a Szlovák Állam megalakulása idején és megszűnése után

A névtani szakirodalomban közhelynek számít az a megállapítás, mely szerint a hivatalos utcanévadás bár korszakonként eltérő mértékben, de általában viszonylag hűen tükrözi a társadalmi, politikai viszonyokat. Pozsony utcanevei is gyakran módosultak a történelem folyamán a politikai és ideológiai hatások nyomán. Ezek a változások azonban csak egy bizonyos kortól, a nemzeti öntudatra ébredés korától voltak politikailag tudatosak.

Pozsony esetében ezt a kort az 1848-as forradalom idejétől datálhatjuk. A korábbi időszakokban az utcanevek úgynevezett természetes névadással keletkeztek.

A természetes elnevezések jellemzői közé tartozik, hogy az elnevezés nem tudatos, inkább ösztönös. Az elnevező közösség nem tulajdonnevet akar adni, hanem csak megjelöli valamely tulajdonságával az illető területrészt, hogy megkülönböztesse a többitől. A tulajdonnévvé válás már másodlagos fejlemény (vö. Kálmán 1989: 161).

Az így keletkezett utcanév mindig kapcsolatban van környezetével. Pl. a Mihály-kapu utca valóban a Mihály-kapuhoz vezetett, a Kórház utcában megtalálható volt a kórház, és a Nyerges utcában valóban a nyeregkészítők műhelyei voltak.

Az így keletkezett nevek közösségi eredetűek, nem a város vezetősége adta, inkább csak tudomásul vette a közösségben kialakult utcaneveket.

Pozsony esetében a lakosság nemzetiségi összetételére való tekintettel ezeket a neveket német és párhuzamosan magyar nyelven is használták. A hivatalos iratokban, pl. az adófizetők listáján többnyire a német utcanév szerepelt, de a közhasználatban megvolt a magyar megfelelője is. Pl. Schmiedgasse – Kovács utca, Brodplatz – Kenyérpiac, Rauchfangkehrer Gasse – Kéményseprő utca, Nachtigalen Weg – Csalogányvölgyi út.

Ez a kétnyelvűség „békésen megfért egymás mellett”, nem konkuráltak egymással. Ebben az időben az utcanévváltozások az utcák természetes környezetének vagy szerepének változásaiból eredtek, pl. 1658 Bozapiac => 1872 Zöldpiacz => 1877 Kenyérpiacz => 1879 Tyúkpiacz => 1880 Vásár-tér. [1]

Az 1848-as forradalom a magyarság nemzeti öntudatra ébredésének kicsúcsosodása volt, mely rányomta bélyegét a pozsonyi utcanevekre is, ami az utcanevek magyarosításában nyilvánult meg. Ez Pozsony magyar jellegét volt hivatott erősíteni.

 Ez az igyekezet azonban csak rövid ideig éreztette hatását. A szabadságharc leverése után megindult a politikai ellenreakció, mikor az utcanév-változtatások célja egyben politikai reváns is volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy a szabadságharc leverésének vezetőiről neveztek el közterületeket, pl. Haynau, Jellasics, Windischgrätz.

A nemzetiségileg toleráns Pozsonyban ezek a változások azonban csak a politikailag kiéleződött időszakokban voltak ennyire szélsőségesek, amit az is bizonyít, hogy a fent említett utca- és térneveket elég rövid időn belül visszaváltoztatták politikailag semleges utcanevekre.

Pozsony utcaneveinek kiemelten politikai indíttatású névváltoztatásai csak az első világháború után indultak meg. Ebben az időben a városban még kisebbségben élő szlovákság államalkotó többség pozíciójába került, és az utcanevek megváltoztatása már nemcsak nyelvi és etnikailag kulturális célokat szolgált. Ideológiai ihletésű cél volt Pozsonynak, a „közös térnek” szimbolikus kisajátítása, amivel a reális kisajátítást akarták prezentálni.

 Az etnikailag toleráns, de nemzeti érzéseiben öntudatos pozsonyi polgárok azonban továbbra is megmaradtak a régi magyar–német utcanévhasználat mellett. Ez így maradt az 1930-as évek után is, mikor Pozsony magyar lakosainak száma 20% alá csökkent. Ennek az lett a következménye, hogy az 1920-as nyelvtörvény értelmében a háromnyelvű utcanévtáblákról lekerültek a magyar utcanevek.

A második világháború alatt és után fellángoló szélsőséges ideológiák már nemcsak az utcaneveket változtatták meg, hanem a város lakosságának etnikai összetételét is. Ettől az időszaktól kezdve már nem lehetett használni a magyar és német utca- és térneveket, mert még a magyar és német nyelv használata is be volt tiltva. Az ezek után fellépő kommunista hatalom már csak bevégezte az ideológiailag célzott utcanév-változtatásaival azt a szándékot, hogy Pozsony multikulturális német–magyar múltja, ami az utcanevekben is meg volt örökítve, végleg ki legyen törölve nemcsak az utcatáblákról, hanem az emberek emlékezetéből is. Ez azonban csak részben sikerült. Az utcatáblákról eltűnhettek a régi pozsonyi utcanevek, de a kisszámú pozsonyi magyarság emlékeiben és nyelvében továbbra is éltek Pozsony közterületeinek magyar nevei. Ez számukra már több volt, mint az utcák megnevezése, ez már része volt a pozsonyi magyarság identitástudatának, annak a tudatnak, hogy Pozsony az ő városuk is volt, és nem idegen elemei a városnak.

A jelenkori Pozsony magyarságának túlnyomó többsége azonban már nem rendelkezik ezzel az ismeretanyaggal, így a közterületek magyar neve sem része identitástudatuknak, ezáltal fennáll az a veszély, hogy végképp feledésbe merül a pozsonyi magyarság nyelvének részét képező névkincs e meghatározó része.

Tanulmányomban a politikai események által befolyásolt pozsonyi utcanév-változtatások két rövid történelmi korszakával foglalkozom. Az első az 1938-tól 1945-ig létező Szlovák Állam időszaka, a másik az 1945-től 1948-ig tartó korszak, a Csehszlovák Köztársaság újraalakulásának időszaka a kommunista hatalomátvételig. [2] Mivel ez a két történelmi esemény sok szállal kapcsolódik egymáshoz, így politikailag ellentétes előjelű korszakként hasonlíthatók össze. Emiatt egyetlen közleményben tárgyalom ezt a két történelmi időszakot.

Az 1938-tól 1948-ig tartó történelmi események is rányomták bélyegüket Pozsony utcanévtábláira.

A politikai indíttatású utcanév-változtatások érzékeny szeizmográfként reagáltak ezen időszak történelmi változásaira.

A kor Pozsonyt érintő legfontosabb történelmi eseményei

Mint ahogy a történelem folyamán ez már gyakran előfordult, ennek a két korszaknak a politikai eseményeit és változásait nem a lakosság akarata, hanem a nagyhatalmak politikai döntései idézték elő. A hitleri Németország nyomására megkötött müncheni egyezmény szétverte Csehszlovákiát. Ezt kihasználták a szlovák autonómiát követelő politikusok, akik úgy érezték, hogy a központi cseh hatalom és a csehek elnyomják őket. Ez Pozsonyban, 1938-ban csehellenes tüntetésben nyilvánult meg, majd 1938. március 14-én kikiáltották az önálló Szlovák Államot.

            Mivel a bécsi döntés alapján Szlovákia elvesztette a déli magyarlakta területeket, ellenséges viszonyba került Magyarországgal. A szlovák politika erősen magyarellenes élű lett. Ezt leginkább Pozsony magyar lakossága szenvedte meg, ugyanis a németekkel nem nagyon mertek ujjat húzni, félve Németország reakciójától. Szlovákia vezetősége minden téren igyekezett kedvébe járni és kiszolgálni Hitler Németországát.

            Ebben az időben még erőteljesebben folytatódott Pozsony elszlovákosítása. Elkezdődött a népes pozsonyi zsidóság koncentrációs táborokba való szállítása, elűzték azokat a cseh lakosokat, akik Csehszlovákia megalakulásakor települtek le Pozsonyban, hogy helyettesítsék az elbocsátott magyar és német szakembereket, tisztségviselőket. Szlovákia vezetősége teljes egységben csatlakozott a szélsőséges nemzeti szocialista eszmékhez, ami megnyilvánult Pozsony egész atmoszférájában.

            A világpolitika viharai azonban újra közbeléptek. Németország katonai vereségével bukott az önálló Szlovák Állam, és újra megalakult a Csehszlovák Köztársaság.

            Ez a politikai változás újabb csapás volt Pozsony német és magyar lakossága számára, mert a németek és magyarok lettek az egyedüli bűnbakjai az első Csehszlovák Köztársaság szétesésének, mintha nem is lett volna szlovák autonómiára való törekvés, mintha nem is alakult volna meg egy önálló szlovák állam.

            Kiadták a második Csehszlovák Köztársaság elnöke nevével fémjelzett beneši dekrétumokat, melyek arról is döntöttek, hogy a magyar és német lakosok elvesztették polgári jogaikat, vagyonukat, és a kitelepítés sorsára jutottak. Pozsony németségét majdnem teljes egészében, minden vagyonuk hátrahagyásával kiűzték Németországba. A magyarság nagy részét is kitelepítették lakosságcsere címén. Csak azok maradhattak itt, akik reszlovakizáltak, azaz lemondtak magyarságukról. Sok magyart kényszermunkára szállítottak Csehországba, hogy a németek kitelepítésével elnéptelenedett Szudéta-vidéken dolgozzanak.

            Ez a politikai korszak jelentette a végét Pozsony város multikulturális jellegének. Pozsony szlovák város lett, melyben csak egy kisszámú magyar kisebbség emlékeztetett a többnemzetiségű múltra. Ők is jogfosztva, iskolák és kulturális lehetőségek nélkül, még azt is megtiltották nekik, hogy anyanyelvüket használják.

A pozsonyi utcanevek változtatásának politikai háttere az 1938-tól 1948-ig terjedő időszakban

Ez az aránylag rövid, tízéves időszak politikai és történelmi szempontból nagyon mozgalmas volt. Megalakult az önálló Szlovák Állam, mely belépett a világháborúba Németország oldalán, majd mikor Németország ezt a háborút elvesztette, Szlovákia újra Csehszlovákiaként a győztesek oldalára került.

Ezek a  politikai „pálfordulások” nagyon jól követhetőek voltak a pozsonyi utcanévtáblákon, és ezért érdekes kordokumentumokká váltak. A történelmet ugyanis át lehetett magyarázni, de az utcanévtáblák letagadhatatlan bizonyítékként tükrözték a kor politikai valóságát. Erre a korra jellemző volt, hogy a hatalom már az utcanevekkel is demonstrálni kívánta politikai irányultságát, kapcsolódását valamilyen ideológiához, amit bizonyos nagyhatalmak képviseltek.

A leginkább politikai ihletésű utcanevek éppen azok voltak, melyek bizonyítani kívánták az ország lojalitását a rájuk éppen döntő befolyással bíró nagyhatalom iránt. Mindezt olyan szervilis módon, hogy még élő személyiségekről neveztek el utcákat és központi tereket.

Az általam vizsgált időszakon belül két történelmi fordulat állt be, és mindkettő magával hozta az utcanevek változását. Az első fordulat az önálló Szlovák Állam keletkezése, mely az utcanevek változásait már nem érintette olyan nagy számban, mivel a legtöbb utcát már a hatalomnak megfelelő szlovák személyiségekről nevezték el.  Így már csak a cseh befolyástól való elszakadást igyekeztek kimutatni azzal, hogy a cseh politikusokról és vezető személyiségekről elnevezett utcák nevét megváltoztatták. A következő igyekezetük az volt, hogy Európára ebben az időben döntő befolyással bíró Németországnak kedveskedjenek azzal, hogy utcákat neveznek el még élő vezetőikről, pl. Masarykovo námestie (Masaryk tér) [3] => Hitlerovo námestie (Hitler tér), ulica Márie Terézie (Mária Terézia utca) => Hermana Göringa (Herman Göring utca). [4]

Az igazi földcsuszamlásszerű utcanév-változtatás azonban 1945-ben, a második Csehszlovák Köztársaság megalakulása után kezdődött el. Az már szinte természetes, hogy eltűntek az utcanévtáblákról az előző korszak politikai prominensei, de velük együtt átnevezték a még megmaradt, politikailag teljesen semleges német és magyar származású, többnyire művészekről elnevezett utcákat is. Pl. Hummelova ulica (Hummel utca) => Nedbalova (Nedbal utca), [5] Lisztova (Liszt Ferenc utca) => Čajkovského (Csajkovszkij utca),  ulica Františka Erkela (Erkel Ferenc utca) => Timravina, [6] Jókaiho (Jókai utca) => Veterná (Szél utca), Madáchova (Madách utca) => Čapkova [7] (Čapek utca), Kölcseyho (Kölcsey utca) => Pilárikova [8] (Pilárik utca).

Pozsony utcanevei eddig soha nem látott arányban váltak a politika eszközeivé 1945 után. Főleg a Szovjetunió iránti barátságot igyekeztek demonstrálni a város új utcaneveivel. Nagy számban jelentek meg a szovjet vezetőkről elnevezett utcák, és a Szovjetunió városai is helyet kaptak a pozsonyi utcanévtáblákon. Ezt nem lehet csak azzal magyarázni, hogy szovjet hatalmi érdekszférába került az ország. Valószínűsíthető az az igyekezet is, hogy így akarták elfelejtetni Szlovákia 1945 előtti németbarát politikáját. Ebben a nagy igyekezetükben már nem vették figyelembe, hogy bizonyos utcanevek Pozsony történelmi arculatának részeivé váltak. Olyan patinás utcaneveket változtattak meg politikai célzattal, mint az 1379-től változatlan Kórház utcát Beneš [9] utcára, a Lőrinc-kapu utcát Leningradskára (Leningrád utcára), a Hosszú utcából lett Nálepkova, [10] a Lazaret utcából ulica Národného povstania (Nemzeti felkelés utca) lett.

Érdemes külön vizsgálni, milyen politikai indíttatású változásokon estek át Pozsony központi fekvésű terei a vizsgált időszakban. Ezek a változások híven tükrözik a kor politikai fordulatait.

A régi Fő tér, mely a Monarchia bukása után Masaryk tér lett, 1939-ben Hitler tér, majd 1945-ben visszakapta a Masaryk nevet.

A történelmi Koronázási-domb tér, mely az első Csehszlovák Köztársaság idején az állam megalakulásának dátumát, az Október 28-a nevet viselte, 1939-ben már az új Szlovák Állam kikiáltásának, Március 14-ének dátumával „büszkélkedett”. 1940-ben  Dr. Budayról, a Hlinka néppárt alelnökéről nevezték el. 1945-ben pedig az amerikai elnök Roosevelt nevét kapta.

A régi Széna tér, mely az első Csehszlovák Köztársaság idejében a Május 1-je nevet viselte, az önálló Szlovákia fennállása alatt már a Hlinka gárda [11] nevével „büszkélkedhetett,” majd 1945 után újra visszakerült a Május 1-je név a tér utcanévtáblájára.

A régi Pozsony Irgalmas barátok tere még változás nélkül vészelte át az első Csehszlovák Köztársaság korát, de a Szlovák Állam alatt már Hlinka tér, [12] és 1945 után már Sztálin térként szerepelt az utcanévtáblán, hódolva a szovjet diktátornak.

A régi Marhavásár térből a Szlovák Állam idején II. Boris cár tere [13] lett, és 1945-ben pedig Churchill térként állított emléket a brit politikusnak.

Ezek a névváltoztatások nem szorulnak bővebb magyarázatra, kimutatják a korszak politikai korrajzát. A Szlovák Állam Hitlernek, Göringnek, az 1945 utáni Csehszlovákia mind a három győztes hatalomnak kedveskedett azzal, hogy még élő vezetőikről központi teret nevezett el Pozsonyban.

A korszak változó nevű utcái

Ennek az időszaknak 370 vizsgált utcája közül 155 utcát érintett az utcanév-változtatás.  Az utcanév-változtatások száma 192 volt. Ebből arra is lehet következtetni, hogy voltak utcák, melyeket ezen időszakon belül többször is átneveztek.

Mivel e két korszak utcanév-változtatásait főleg politikai fordulatok idézték elő, a legtöbb változó utcanév a személyekről elnevezett utcák csoportjához tartozott. 192 változásból 99 kötődik ehhez a csoporthoz. Ebben az időszakban ugyanis minden személy, kinek nevét utcanévtábla viselte, a mindenkori utcanévadással megbízott hatóság komoly politikai „káderezésén” esett át. Ennek lett az eredménye ez a viszonylag nagyszámú utcanév-változtatás.

Ebben az időszakban tovább emelkedett a városhoz nem kötődő személyekről elnevezett utcák száma. Ilyen személyekről 87 utcát neveztek el. Ezek között a személyek között szép számban fordultak elő külföldi személyiségek, legtöbbjük a nagyhatalmak vezetői. Ez főleg 1945 után vált jellemzővé. Olyan régi utcaneveket váltottak fel, mint a Sánc út, mely Malinovszki marsall [14] nevét kapta, vagy a legrégibb pozsonyi utcák közé tartozó Széplak utca, melyet a korszak szovjet külügyminiszteréről, Molotovról neveztek el. De nemcsak idegen politikusok és hadvezérek kerültek a régi utcanevek helyére, hanem Pozsonyhoz semmivel sem kötődő írók, tudósok és a kultúra más képviselői is. Így lett a régi Ventúr utcából Jirásková [15] (Jirásek utca), továbbá az Andrássy utcából fokozatosan Goethe, majd Gorkij utca.

            De nemcsak a személyekhez kötődő utcanevek voltak politikai ihletésűek. Még a más korokban teljesen apolitikus földrajzi helyekhez kötődő utcanevek is politikai színezetet kaptak. Így jelentek meg Pozsony utcanevei között nagy számban főleg a Szovjetunió különböző városainak nevei a pozsonyi utcanévtáblákon. Így változott át a régi Lőrinc-kapu utca neve Leningradskára (Leningrád utcára), a Török Ferenc utca Moskovskára (Moszkva utcára), a Taller Pál utcából Stalingradská (Sztálingrád utca) lett. De nemcsak szovjet városok kerültek Pozsony utcanévtábláira. Más országok, de főleg Szlovákia különböző városai is megjelentek az utcanévtáblákon. Szlovákia más részeiből nagyszámú betelepülők amolyan emlékként régi lakhelyükre indítványozták ezeknek a városoknak, faluknak pozsonyi utcanévként való megjelenését. Pl. Ludwigova (Ludwig utcából) => Košická (Kassa utca), Kornhuberova (Kornhuber utcából) => Myjavská (Miava utca) lett.  

Megjelentek azonban az utcanévtáblákon Szlovákia folyói, hegyei is. Így lett a híres pozsonyi szobrászról elnevezett Messerschmidt utcából => Ipeľská (Ipoly utca), a régi, pozsonyi származású íróról elnevezett Moller utcából => Rimavská (Rima utca), és ebben az időben tűnt el Braunecker [16] neve az utcanévtábláról, hogy felváltsa őt a Vrátňanská [17] ulica (Vrátna utca). Összesen 40 ilyen változtatás történt, mely kapcsolatban volt a földrajzi nevekkel.

 Természetesen ezek között voltak olyan változások is, melyek nem hozhatók összefüggésbe a politikával.

            Számszerűsítve a harmadik leggyakoribb utcanév-változtatás azt a csoportot érintette, melyben az utcaneveket a domborzatról és az utca fekvéséről nevezték el. Ez az utcanév-változtatás minden korban elég nagy számban fordult elő. Mivel a fekvés és domborzat fontos tájékozódási pontként gyakran jellemezte az utcát, ezért a domborzati viszonyokat viselő nevek sűrűn kerültek fel az utcanévtáblákra. Ezekbe a változásokba általában nem szólt bele a politika.  Ilyen változás ebben a korszakban 15-ször fordult elő. Így lett 1945-ben a Vodovežové schody (Víztoronylépcső) => Schody pri starej vodárni (Lépcsők a régi víztoronynál), [18] 1945: Zelená (Zöld utcából) => Pri zelenej komore ulica (Utca a zöld kamránál), 1943: Gutenbergova (Gutenberg utca) => ulica od Kamenného námestia po Lazaretskú (utca a Kő tértől a Lazaret utcáig).

                        A változások, melyek az utcák alakja és nagysága szerint kialakított utcanevekhez kötődtek, ebben az időben már ritkábbak voltak. Nyolc ilyen változás fordult elő, pl. 1945: cesta do Ružovej záhrady (út a Rózsakertbe) => Strmá cesta (Meredek út), 1945: Martinengova (Martinengo utca) => Krivá (Görbe utca), ebben az esetben is a politika törölte le Martinengo [19] nevét az utcanévtábláról és nevezte át az utcát alakja szerint.

                        Az épületekről elnevezett utcák csoportjába 8 utcanév került névváltozás miatt, pl. 1943: ulica Ing. Egona Bondyho [20] (Egon Bondy utca) =>  Továrenská (Gyár utca). A Szlovák Állam alatt a cseh személyiségek is nemkívánatosak lettek Pozsony utcanévtábláin.

            Az 1945-ös változások folyamán többek között a múlt nagy polihisztora, Bél Mátyás is politikailag érdemtelenné vált arra, hogy utcát nevezzenek el róla, így az utca visszakapta egyik régebbi nevét – Bel Matejova (Bél Mátyás utca) => Lýcejná (Líceum utca).

            Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulásakor még csak a híres pozsonyi szobrász Mária Terézia-szobrát törték darabokra, ebben a korban viszont már a művész nevét is eltüntették az utcanévtábláról – Fadruszova (Fadrusz utca) => Múzejná (Múzeum utca).

            Így tűnt el lassan minden, ami még a régi Pozsonyra emlékeztetett. 

Érdekességként megemlíthetjük azokat az utcanév-változtatásokat, melyek olyan új utcaneveket eredményeztek, amelyek a foglalkozás, ipar csoportjába tartoztak. Azért érdemes szólni róluk, mert olyan mesterségek kerültek az utcanevek közé, melyek soha nem voltak jellemzőek Pozsony iparára, ugyanis művelőik Szlovákia északi falvaiból származtak. Pl. 1945: Motzengrundská cesta (Motzengrundi út) => Drotárska (Drótos utca), 1945: Segnerova (Segner utca) => Olejkárska [21] (Olajos utca).

A többi utcanév-változtatás kis száma miatt már kevésbé volt jellemző erre a korszakra.

Összegzés

A mindenkori politika igényeit kiszolgáló utcanévadással megbízott testületek érzéketlenül és avatatlan kézzel nyúltak Pozsony utcanévtábláihoz. Ez kiemelten az 1938-tól 1948-ig tartó időszakra volt jellemző. Nem tudatosítva azt a tényt, hogy a régi utcanevek éppúgy részévé váltak a város történelmének, mint a régi épületek, szobrok vagy más történelmi értékek, és ezért hasonló védelmet érdemelnének. Mindezt tudomásul kellett volna venniük azoknak a „döntéshozó hatalmaknak”, amelyek hatáskörébe tartoztak az utcanév-változtatások.

Sajnálatos, hogy hiányzott belőlük az a filozófia, melyet Lanstyák István nagyon frappánsan így fogalmazott meg: „Nem árt, ha tudatosítjuk: még a leghíresebb és legmegbecsültebb nemzeti hős sem kell, hogy szükségszerűen jelen legyen bármely város utcanévanyagában: az, hogy egy városban nincs Kossuth vagy Štúr utca, egyáltalán nem jelenti Kossuth vagy Štúr lebecsülését. Az ilyen személyiségek emlékét más módon, hatékonyabban is lehet ápolni. A nagyobb városok külső negyedeiben, pedig bőven nyílik lehetőség a tiszteletnek ilyen módon való kifejezésére” (Lanstyák 1998:107). 

Az, hogy Pozsony történelmi központjában van Štúr utca és pár száz méterre tőle Štúr tér is, elég kifejező bizonyítéka az utcanevekre ható politikumnak. Mintha „már nem is az volna az igazán fontos, hogy az utcának neve legyen, hanem az, hogy egy bizonyos személyiség »utcát kapjon«” (Lanstyák 1998:106). Ez az idézet érvénytálló, mivel rámutat a politikum utcanevekre való hatására, ami jellemző volt a mesterséges utcanévadás összes történelmi korszakára. Azonban ezek a hatások a korszakra jellemző politikai „klíma” szerint hol erősebben, hol gyengébben jutottak kifejezésre.

Pozsony utcaneveire azonban nemcsak a politikai és ideológiai változások hatottak, hanem meghatározó szerepe volt az 1919 utáni összes történelmi korszakban annak is, amit Ľubomír Lipták szlovák történész úgy határozott meg, hogy az utcanevekben ki kell hangsúlyozni a szlovák elemet. Ez a fajta kihangsúlyozás azonban a magyar nemzeti múltra és államiságra emlékeztető utcanevek teljes felszámolásához vezetett. Mintha ezzel ki akarták volna törölni Pozsony történelmének és kialakulásának ezt a meghatározó részét.

Ha már ez megtörténhetett a hivatalos utcanévadási folyamatokban, akkor legalább azon kell fáradoznunk, hogy ezek az ismeretek és történelmi adatok ne tűnjenek el a feledés homályában, hogy minél átfogóbban fel legyenek dolgozva, és meg legyenek örökítve a jelen és a későbbi korok számára.

Felhasznált irodalom

Hanák, Jozef: Obsadenie Bratislavy, Albert Marenčín Kiadó, Bratislava, 2004.

Horváth, Vladimír: Bratislavský topografický lexikon, Tatran Kiadó, Bratislava, 1990.

Kálmán, Béla: A nevek világa, Csokonai Kiadó, Debrecen, 1989.

Lanstyák, István: Utcanevek a múló időben. Nyelvünkben – otthon, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1998. 

Ortvay, Tivadar: Pozsony város utcái és terei. A város története utca- és térnevekben. Pozsony 1905, Püski–Regio Kiadó, Budapest, 1905/1991.