Bizalmi válság a polderek hazájában
Cessou, Sabine: Crise de confience au pays des polders. = Politique internationale, 2006. 112. no. 261–277. p.
A legtöbb nyugat-európai országot egyidejűleg foglalkoztatja a bevándoroltak integrációja, a radikális iszlám mozgalom megjelenése, illetve a szélsőjobboldali nacionalizmus. Különösen is így van ez a toleranciájáról, nyitottságáról híres Hollandiában, ahol e hagyományos értékek mintha jéghegynek ütköztek volna utóbb! Az etnikai kisebbségek integrálódása megakadt, noha létszámuk nőtt, a szélsőjobb egyes politikusai kritikus megjegyzéseket tesznek rájuk. A folyamat kezdetét jelezte az Európai Parlamentről tartott referendum, melyben a parlamenti képviselők 85%-a voksolt igennel, ugyanakkor 60%-ban szavaztak nemmel az állampolgárok. A bevándorlók gyanúsak, Európát s vele a jóléti, globalizált állam követelményeit leszavazták – így, történelme során először, aggodalommal tekint a jövőbe a holland ember.
Valóságos vihart kavart az Ayaan Hirsi Ali életéről, Sainte Ayaan címmel, május 11-én egy nemzeti csatornán sugárzott dokumentumfilm. Az 1992-ben, Fekete-Afrikából érkezett filmszakember politikai menedékjogot kért, s feltehetőleg ezért meghamisította adatait: születési évét, származási helyét. Utolsó munkája Vincent Van Gogh életéről szólt, Soumission (Engedelmesség) címmel, mely keserű leleplezése volt a muzulmán nők életének. Vetítése után nem sokkal, 2004. november 2-án, Ayaant leütötték, és fojtogatták Amszterdamban, a nyílt utcán. Hosszú, halálos fenyegetést tartalmazó levelet tűztek ruhájára. Noha állandó védelem alatt áll, titokban a film II. részét is előkészítette azóta, ami a muzulmánok homoszexualitás iránti intoleranciájáról szól. Sőt, a III. fejezetet úgy tervezi, hogy Allahot színész személyesítené meg benne a filmvásznon, ami súlyos eretnekségnek számít az iszlám világában, hiszen sehogyan sem jeleníthetik meg istenüket.
Az időközben konzervatív politikussá is lett Ayaan hazugságainak leleplezése, a bevándorlókat fenyegető kiutasíthatóságot vonta maga után. Május 15-én párttársa, az integrációért felelős miniszter, Rita Verdonk, kénytelen volt visszavonni tőle az állampolgárságot. Másnap Ayaan lemondott parlamenti tagságáról, és hivatalosan bejelentette, hogy az Egyesült Államokban kívánja folytatni karrierjét.
Noha sokan üdvözölték a szigorú ítéletet, Verdonk másik pártbéli társa, Balkenende felvetésére, 11 órán át tárgyalta újra a parlament Ayaan állampolgárságának ügyét, s végül egyhangúlag vissza is szavazták azt. Verdonk, éppen a 2007-es választások előtt, a hazug szerepében találta magát, s alig győzte bizonygatni, hogy ő is csak a filmből értesült Ayaan tényleges kilétéről. Pedig egy török újságíró is állítólag meginterjúvolta már 2002-ben őt e kérdésben, amikor is Ayaan megvallotta hazugságait pártja, a Szabadság és Demokrácia Néppártja (VVD) vezetőinek. Ez a konkrét eset csak egy példa a sok közül, mely szinte mindennapos mainapság Európában, ahol a bevándorlók integrációja, az iszlám radikalizmus és a nemzeti radikalizmus sokfelé egyszerre jelentkezik.
A polderek népét az említetteken túl 2001 és 2005 vége között a gazdasági recesszió, az elszegényedés, elöregedés hullámai is utolérték. A jelenlegi kormányt technokrata megoldásaiért, népszerűtlen egészség- és nyugdíjbiztosítási politikája miatt sok támadás érte. 2003 januárja óta a Jan Peter Balkenende vezette középjobb koalíció kormányoz. Az ő működése alatt következett be a kínos meglepetés, a népszavazás európai parlamentet elutasító nemje is. Az akkor beharangozott nagy nemzeti vita azóta sem történt meg.
Paul Scheffer szociológus úgy fogalmazott: „Nem érezzük magunkat többé sérthetetlennek. Inkább a társadalmunk törékenységét látjuk, miközben figyelemreméltóan bízunk benne, nyitottságában és tradicionális toleranciájában. A magunkról alkotott kielégítő kép összetörött.” E szavak kimondója volt az első intellektuel, aki nyíltan bírálta a multikulturalizmust. 1991-ben pedig Frits Bolkenstein, konzervatív politikus kijelentette, hogy az iszlám és a holland társadalom értékei nem kompatibilisek egymással. Scheffer rá kilenc évvel, egyenesen „multikulturális drámá”-ról beszélt egy napilap, az NRC Handelsblatt hasábjain. Szerinte a holland integrációs modell magában hordja a bukást: a bevándorlóknak megengedi saját kultúrájuk megőrzését az új, holland társadalmi normákkal. A modell, valójában a zuilens, a négy pillér, melyre a holland társadalom épül – úgymint – protestáns, katolikus, szociáldemokrata, konzervatív – természetes kiterjesztése. Az 1960-as években ezek a pillérek meglazultak – lehetővé vált például a különböző vallásúak házasságkötése –, s ugyanezekben az években hívtak be török és marokkói vendégmukásokat. Az állam segítségével így alakult ki az újabb mini-pillér: mecsetet, felekezeti iskolát és szervezeteket építhettek maguknak az iszlám-hívők.
A 2001. szeptember 11-i események után Pim Fortuyn, a lángoló szívű, homoszexuális szociológus nyíltan felvetette a kérdést, hogy a bevándorlók mennyiben képesek, és egyáltalán akarnak-e integrálódni. Olyan kijelentést is tett, hogy mostantól akár hidegháborút is viselne az iszlám ellen. 2002. május 6-án, egy stúdióból kilépve, Volkert Van de Graaf megölte. A gyilkos, egy szélsőbaloldali környezetvédő, arra hivatkozott, hogy a muzulmánokat védte meg ily módon. Kilenc nappal később, Pim Fortuyn pártja, az LPF, a második helyre került, a 150 tagú alsóházban 26 helyet szereztek. Így felzárkóztak a belga Vlaams Belang és a francia Front National mellé, az európai nacionalista pártok listáján. Egy év múlva azonban, főként a belső viszályok miatt, a párt hanyatlani kezdett. A 2007-es helyhatósági választásokon mindössze egy helyet szereztek. Meindert Fennema, politológus szerint népszerűtlenségük a kormánygépezet elutasító magatartásával magyarázható. Egyébként ugyanúgy, mint Skandináviában, a pártot egy újgazdag, a gazdaságban, az új technológiák révén, a tévé és a szórakoztató ipar segítségével, tőzsdespekulációval és feltehetőleg drogkereskedéssel vagyonra szert tett elit támogatta.
Geert Wilders, független képviselő rövid mondatokkal, radikális javaslatokkal lassan jobbra tolta a közvéleményt, így a törököket és marokkóiakat globalizáltan összemosva, ’muzulmán közösség’-ről beszélt. Egy muzulmán jogi specialista, Maurits Berger azonban kifejtette, hogy helytelen kollektív identitással felruházni egy etnikai, vallási, nyelvi szempontból széttagolt csoportot. Véleményét azonban nem vették figyelembe. Berger, Ayaan Hirsi Alival karöltve azt szónokolja, hogy a muzulmán vallás nem kompatibilis a demokráciával. Ayaant 52%-ban elutasította a holland közvélemény, nevezetes májusi lemondását követően.
Hollandia egyre kevésbé vonzza a bevándorlókat, ugyanakkor az emigránsok száma ijesztő mértékben megemelkedett. Főleg az őslakosság véli a boldogulást a közeli Belgiumban vagy Németországban megtalálni. A kivándorlók másik része a második generációs családok sarja, ahol az egyik szülő holland, a másik suriname-i, marokkói vagy török.
A nem nyugati típusú bevándorlók között a munkanélküliség 16%, a szomszédos Franciaországban ez a szám 18%, szemben a bennszülöttek felének, illetve harmadának munkanélküliségével ugyanezen helyeken.
2006. március 15. óta a nem nyugati bevándorlóknak állampolgársági ismeretekből, nyelvtudásból, holland kultúrából kell vizsgát tenniük saját hazájukban, a holland konzulátuson. Sőt, az 1975 óta Hollandiában élő suriname-iaknak is vizsgázniuk kell, ha meg akarják hosszabbíttatni tartózkodási engedélyüket.
A multikulturalizmus kezelésére nincs új recept, hiába figyelik érdeklődve a hollandok francia szomszédaikat. Itt is, ott is egymás mellett élnek a különböző kultúrák képviselői, de nem alkotnak közösséget. Az állampolgárság elnyerését kell még inkább megszigorítani Rita Verdonk szerint. A nyilvános helyeken csakis hollandul szabad beszélni, és a bevándorlóknak méltányolniuk kell a holland társadalom értékeit, még a homoszexualitást és a nemek egyenlőségét is.
A holland színpadokon nagyon nagy sikerrel játszanak marokkói színészek egy darabot Shouf Shouf Habibi címmel, de erre nemigen hivatkoznak a bevándorlásról tartott vitákban. Több bevándorolt író is igen sikeres, pl. Hafid Bouazza, de leginkább Geert Wildersre hivatkoznak.
Baloldalról nincs semmi ellenzéke a Verdonk által képviselt elzárkózó politikának. Felesleges próbálkozásuk volt a ’nem született’, ’új holland’, ’etnikai kisebbség’ megnevezések megváltoztatása ’hollandra’, illetve ’idegenre’, pontosítva az állampolgári státust – ehelyett, a ’90-es évek elejétől ’allochton’ elnevezéssel illetik őket. Hollandia lakosságának 4%-a, 700 ezer fő, Európán kívülről érkezett bevándorló. A középiskolások 14%-a nem európai, és ez a szám akár 50%-ra is felkúszik a nagyvárosokban. Amszterdamban ’fekete’ és ’fehér’ iskolákról beszélnek például. E számok is mutatják, hogy elsősorban fiatal korosztályok alkotják az ’allochton’ népességet.
A parlamentben tíznél is kevesebb helyet foglalnak el az allochtonok, és egyelőre miniszter nem került még ki soraikból.
A politikai válság súlyosabbá vált attól, hogy egyúttal gazdasági recesszió is bekövetkezett. A munkanélküliség soha nem látott mértékben megnőtt. Egy 2005-ös, a társadalmi helyzetet elemző tanulmány szerint, a hollandok „kövérebbek, öregebbek, feketébbek és kevésbé elégedettek” lettek az elmúlt tíz évben. Erőteljesebb politikai vezetésre vágynak valamennyien.
A szegénység fenyeget abban az országban, ahol a minimálbér a legmagasabb Európában: 1265 Euro/hó. A 2002-es színvonalhoz képest 20%-kal többen – a lakosság több mint 10%-a – élnek a szegénység küszöbén. Egyharmaduk az allochton népesség tagja. A 2004. május 1. újabb félelmeket hozott: a volt szocialista országok EU-csatlakozásával megnőtt az illegális munkavállalók száma, de hivatalosan 40 ezer munkavállalói engedélyt adtak ki lengyel állampolgároknak. Sorra leplezik le azonban a feketemunkát végzőket, pl. 200 lengyel munkás dolgozott 5 Eurós órabérért (a szakszervezet által 25-ben kialkudott helyett) kikötői munkán.
A hagyományosan konszenzusos politikát folytató szakszervezetek (tagjaik létszáma már csak Ľ-e a munkavállalókénak) elfogadták a kormány nagy reformjait. Fölmerült az előnyugdíj megszüntetése, 2007-től a járulékok 10%-os növelése, azaz a háztartások vásárlóerejének csökkentése.
A kormány egy konzultatív szerve, a társadalombiztosítás egyszerű eltörlésével néz lassan szembe. Eközben a Közösségek azt tanácsolja, hogy emeljék a nyugdíjkorhatárt 65-ről, 67 évre Hollandiában, és válasszák a kollektív társadalombiztosítás helyett az egyéni megtakarításos, liberális szisztémát.
A kormány egyéb döntései közé tartozott, a NATO keretén belül katonákat küldeni Irakba, az ottani újjáépítés segítésére (2003 júliusa és 2005 márciusa között). A közvélemény pedig nem felejti, hogy a holland kék sisakosok hagyták 8000 bosnyák polgári személy lemészárlását 1995-ben, Srebrenicában. Olyan komoly társadalmi vita bontakozott ki a „lehetetlen misszió” kapcsán, hogy Wim Kok munkáspártja bele is bukott (2002. április).
Az Európai Parlamentre nemmel szavazók több mint fele azzal indokolta döntését, hogy nem rendeztek társadalmi vitát az európai pénzről sem annak idején. Az ország vezetői látszólag tehát hűvös magatartást vettek föl Brüsszellel szemben. Volt, aki ellenezte Románia fölvételét, korrumpált politikusokra hivatkozva, és sokan „Európa iszlamizálását” emlegették Törökország fölvételével kapcsolatosan.
A holland társadalom sok külső és belső megoldatlan kérdést tart napirenden. Egy még közvetlenebb demokráciára, eltökéltebb vezetőkre áhítoznak minden szinten. Enyhén bal-oldalra tolódtak, és elképzelhető, hogy a Munkáspárt ismét hatalomra jut 2007 májusában. A 40 év alatti, progresszív ifjúság Lux Voor néven közös mozgalmat indított 2006 márciusában. Céljuk általános szavazással miniszterelnököt állítani, az alsóház tagjainak létszámát csökkenteni, és a gondviselő államot – melynek gyengeségei látványosak – megreformálni. Havonta kétszer, úgynevezett „politikai kávéra” gyűlnek össze Amszterdamban, ahol igyekeznek nyíltan megtárgyalni a polarizáltságtól, elöregedéstől sújtott, köldöknéző holland társadalom jövőjét.
Kakasy Judit
-