India a világhatalommá válás útján

Weltmacht Indien. = Internationale Politik. Vol. 61. 2006. Nr. 10. (Indiai különszám)

India – a maharadzsák és páriák szélsőséges világa; mint brit gyarmat, majd posztkoloniális „fejlődő ország”, még mindig a szegénység nyomasztó tömegével. Ez volt sokáig a megszokott kép egy olyan Indiáról, amely alig vesz részt világméretű változásokban. Majdnem egyik napról a másikra kellett felfigyelni a dinamikus gazdasági fellendülésre, amivel India ma jó úton halad abban az irányban, hogy 15 éven belül maga mögé utasítva Japánt és Németországot is az USA és Kína legfőbb konkurensévé váljék. Miniszterelnöke a 21. századra „India évszázadáról” álmodik. Az előtte járó Kína árnyékában szinte észrevétlenül végrehajtott sebességváltás nyomán ma már mind látványosabb eredményeket könyvelhet el. A gazdasági növekedés fokozódó üteme a következő években az évi 9-10 százalékot is elérheti, ez esetben Kínát megelőzve (ahol a hosszabb ideje beállt 9 százalékot becslések szerint kevésbé fenntartható). Oroszlánrésze volt ebben a feldolgozóipar teljesítményének, amely ma is a teljes ipari termelés 80 %-át adja. 2002/2003 óta a gazdasági fejlődés új motorja azonban a szolgáltatási ágazat, ebben is: a technológiagyártás. A Kínával kimondott – ki nem mondott formában folyó versengés bizonyára maga is erős késztetésként van jelen: például a pekingi olimpiával egyidőben vagy még előtte India robotot kíván küldeni a Holdra.

     Az indiai lendület, a kínai ipari „futószalag” dominanciájával egybevetve, az olcsó munkaerő vonzotta nemzetközi vállalati tőke befektetései mellett (melyek teljesebb kiaknázása még a jövő lehetősége) az internet hátterű menedzsment-szolgáltatások kifejlődésével kétszeresen is a globalizáció terméke. Indiában legújabban hihetetlen méretekben látják el bérmunkában, olcsóbb bérű, számítógépek és telefonvonalak birtokában a nyugati, de a gyarmati korszakból ittmarad angol nyelvi affinitás és készségek nyomán főképp az angolszász világ vállalati, intézményi szintű irodai, tervező, elemző, háttérkutatási feladatait. Ami az ipari szférát illeti, természetesen túlmutat a szolgáltatási területeken. A liberalizált üzleti környezetben megnyíló óriási belső piac vonzásában rövid idő alatt hatalmas tőkeerőt felhalmozó, magas technológiát alkalmazó nagyvállalatok fejlődtek fel a gazdaság minden szegmensében, hogy lassan korszerű, tőkeerős befektetőként külföldön is megjelenjenek. A fenntartható fejlődés feltételei: az infrastruktúra - megfelelő út-, csatorna-, vasút-, légi és kikötői hálózat – fejlesztése, a biztonságos energiaellátás bővítése. Mindehhez, a nagy súlyú szociális gondok kezelése vagy a válságot élő mezőgazdasági szektor szanálása mellett, Indiának mai fejlettségi szintjéből ítélve vélhetőleg rendelkezésre állnak majd az eszközei. Ugyancsak vannak feladatok az intézményi faktor oldaláról: ésszerű határt szabni a szövetségi állam mintaszerű szerkezeti demokráciáján belül elharapózó bürokratizáltságnak és a beleékelődő korrupciónak.

     India gazdasági növekedésének lehetőségei – szemben újra csak Kínával, Kína mindmáig központosított és ellenőrzött gazdaságával - fejlődő demokratikus berendezkedéséből fakadó szabadpiaci viszonyaiban rejlenek, melyek az egyének vállalkozókedvét a megfelelő mozgáspontokra terelik, és segítik kibontakozását. Az elemzők gyakran kiemelik az indiai „emberek” ezen a téren is megmutatkozó vérbeli tehetségét, amit olykor India más nemzetekével összehasonlíthatatlan szélességű, kiegyenlítetten föderalizált és regionalizált etnikai-kulturális pluralizmusából, a mentalitások, színek kölcsönös serkentőhatásából, a régiók gyümölcsöző versengéséből vezetnek le. (Még ha a 18 hivatalos nyelv és az egymillió lakosnál bővebb körben beszélt további 35 kiemelt nyelv szerinti széttagolódás az angol összekötő nyelv nélkül inkább nehézségnek számít is.) A képességek tárháza bővített újratermelődést élvez két irányból is. Először is demográfiailag: közel másfélmilliárdnyi (Kínát leelőző), átlagéletkorában fiatalodó lakosságával, melynek új nemzedékei nagy arányú iskolázási programban vesznek részt. Másrészt a mindmáig meglévő, de vékonyodó legalsó kasztok népes tartalékával: az utóbbi időben ez a tartalék évi 1 százalék lép a nyomor és elesettség küszöbe fölé. (Köszönhetően elsősorban a foglalkoztatási politika rendszerén belül törvényileg előírt „kaszt-kvótának”, ami más oldalról ugyanakkor teherként nehezedik a munkáltatóra és rajta keresztül a gazdaságra.) A társadalmi mobilitás e progresszív eleme feltehetőleg erősödhet is a továbbiakban. A mobilitás másik, fontos eleme: a tehetős középosztály kiszélesülése, nyilvánvalóan az iskolázottság szélesedésének függvényében; köre ma becslésszerűleg elérheti a 250 milliót, ami elemi erővel serkenti a belpiacot.

     India felemelkedésének folyamata egyébként nem annyira újkeletű, mint amennyire látszik: visszanyúlik a nyolcvanas évek elejére, bár csak 1991 körül kaptak erősebb lökést a változások - Manmóhan Szingh jelenlegi miniszterelnök, akkor pénzügyminiszterként keresztülvitt liberalizációs reformjaival. A helyzet kulcsa a függetlenség kivívása óta vezető Nemzeti Kongresszus párt kezébe voltak és vannak ma is letéve, miután vezetői elérkezettnek látták az időt az első évtizedek sok tekintetben kényszerű központosító logikájának és egyfajta „el nem kötelezett” szocializmus-elképzelésének fokozatos lebontására. Reformok hosszú sora volt hivatott teret adni a változásoknak, melyek a különböző politikai érdekek hálójában csak lassan haladhattak előre. A kormányzó koalíció baloldali szövetségesei mai napig igyekeznek útját állni az állami vállalatok privatizációjának vagy az élelmiszerár-támogatások csökkentésének. A fékek sorában foglal helyet a hindu nacionalista, moszlimellenes Bharatiya Janata párt, etnikai nyomásgyakorlást is bevető partikuláris hatalmi törekvése (kormányon 1998 - 2004 között), amidőn konzervatív elitje nehezen békél a szélesebb alapokon álló új elittel.

     India a gazdasági felemelkedés fontolva haladó, de ma már visszafordíthatatlan útjára lépve fokozatosan átrendezte viszonyát térségi környezetével és a szélesebb világgal is. Pakisztánnal a kölcsönös elrettentésül szolgáló atomarzenál birtokában, a sorozatos villongások ellenére, eljutott a területi viták tárgyalásos rendezésének küszöbéig, Kínával és az USÁ-val az érdekek kölcsönös tiszteletben tartásáig. Ez utóbbi kapcsolatviszony rendeződése a szovjet blokk felbomlása nyomán nem is lehetett meglepő, de sokat tett hozzá a nukleáris tényező is. Az Egyesült Államokban élő vagy dolgozó kétmilliónyi indiai: a kapcsolatok szorosabbra fűzésének záloga – a technológiai összeszövődésen keresztül is. Hatalmi igényt a térségben India még nem artikulált, igényelt viszont megkülönböztetett tisztséget az ENSZ-ben. Az „önállóság és függetlenség” szerény doktrinájának vége, a nemzetek hierarchiájában bizonyosan igyekszik majd egy fokkal feljebb lépni. A gazdasági és kulturális reputációja hovatovább meg is lesz hozzá. A „nagy biznisz” és a mélynyomorúság újmódi, globalizációs ellentéte mai formájában a régi, legendás időket idézi vissza, de India társadalmát az elektronikai mintavárosok világa a világcivilizáció élvonalába lendíti.

                                                                                                                    Komáromi Sándor