Kisebbségkutatás - 13. évf. 2004. 1. szám |
Kinek a békéje? Háború és béke a volt Jugoszláviában
(Juhász József-Márkusz László-Tálas Péter-Valki László: Kinek a békéje? Háború és béke a volt Jugoszláviában. Bp. 2003. Zrínyi, 328 p.)
A szerzőgárda jó néhány tagja a hazai olvasóközönség előtt jól ismert. Juhász József néhány éve publikált egy kiváló könyvet a 20. századi Jugoszláviáról, Valki László a nemzetközi jognak a szakmán kívül is jól ismert képviselője, Tálas Péter az ifjabb politológus-nemzedék sokat ígérő reprezentánsa.
Az előzményeket felvázoló rövid bevezetés után négy nagy fejezetben érdemben nem az egész történelmi eseménysorozatot mutatják be, hanem a nemzetközi szervezetek (nemzetközi közösség, ahogy a szerzők fogalmaznak) politikáját. Az első fejezet elsőrendűen azt, hogyan viszonyultak a nagyhatalmak (és a nemzetközi szervezetek) Jugoszlávia felbomlásának kérdéséhez: a legtöbb tényező Jugoszlávia fenntartása mellett foglalt állást, de végül is elsőrendűen a német külpolitika szorgalmazta azt a felbomlást, amelynek során hat utódállam is létrejött.
A következő fejezet a boszniai háború diplomáciatörténeti fejleményeit tárgyalja, nem hadtörténetet ad. A harmadik fejezet, a legrövidebb (és a legsikerültebb) a daytoni béketárgyalásokat elemzi, ragyogó képet ad a kolostorszerű állapotokról és a formalitások betartásáról. A tárgyalásokat hat nyelven tolmácsolták szinkronban, angolul, franciául, németül, szerbül, horvátul és bosnyákul, de az utóbbi három csatornában mindig csak egy hang szólalt meg, hiszen ugyanarról a nyelvről volt szó (bár ezt manapság már nem illő mondani).
Az utolsó fejezet a Dayton utáni boszniai fejleményeket tárgyalja (a koszovói eseményekre csak utal). Minden fejezet minuciózus pontossággal számol be az eseményekről, elemzi az okokat és a következményeket. Nem csoda persze, hogy az egész jugoszláv problematika valamilyen megoldását nem látják (de hát ki látja?). Nagyon részletes, gondos beszámolót kapunk egy lényegében véve mindmáig befejezetlen folyamatról. Ez a kortörténet nagy hátránya. Könnyű megírni a pún háborúk vagy a harmincéves háború történetét. A 20. századi harmincéves háború még túlságosan közel van, olyan kisugárzásokkal, mint éppen az itt tárgyalt jugoszláviai folyamat.
A kötet tartalmaz egy nem is rövid kronológiát meg névmutatót. Hiányzik viszont valamiféle bibliográfia, bár ilyen friss eseményekről maradandóbb művek még nemigen születtek. És az olvasó arra is kíváncsi volna, hogyan oszlanak meg az egyes fejezetek a szerzők közt, bizonyos részfejezeteknél ezt lehet sejteni.
Végeredményben tehát roppant részletes 20. századi eseménysor, de lezáratlan. Reméljük, hogy a szerzők majd idővel megírhatják a végleges összegezést, bár ennek a lehetősége elsőrendűen nem rajtuk múlik. A témát a mai állapotok szerint kitűnően foglalja össze a könyv.
Niederhauser Emil