Kisebbségkutatás - 13. évf. 2004. 1. szám |
A huculok és a cseh Frantiek Řehoř néprajzi és földrajzi munkássága
Kaleta Petr: Frantiek Řehoř - český národopisec mezi východohaličskými Huculy. = Slovanské túdie, 2003. 1-2. no. 107-119. p.
Csehországban a 19. század '80-as éveiben - mondhatni- divattá vált, hogy az eredetileg más életpályákon mozgó értelmiségiek a szlávság egyik-másik nemzetségének, szűkebb-tágabb problémakörének szakértőivé, kutatóivá és/vagy ismeretterjesztőivé képezték ki magukat. Tették ezt hazafias felbuzdulásból és a szláv szolidaritás érzelmeitől áthatva - teljesen önkéntes alapon, "saját költségükre".
A kelet-halicsi huculok is megtalálták a maguk cseh nemzetiségű kutatóját-ismeretterjesztőjét a korábban a reáliák iránt vonzódó Frantiek Řehoř (1857-1899) személyében. Řehoř 1877-ben azáltal került egy életre szóló kapcsolatokba e sajátos szláv népcsoporttal, hogy családja apácarendi földbirtokot bérelt ki a Lembergtől délre fekvő Volkov településen. Itt aztán 12 évet tölt el beutazva, alaposan megismerve az egész hucul-vidéket. Miközben intenzív néprajzi és földrajzi gyűjtőmunkát végez, rengeteg kapcsolatot létesít a helybeli értelmiségiekkel (Ivan Frankóval is például), s avatott ismerőjévé válik az addig keletkezett (ukrán, lengyel, német szerzők által írt) hucul szakirodalomnak.
Csehországba történt visszatérését betegségének (tüdőbajának) kezelése teszi szükségessé, de még többször, halálát közvetlenül megelőzően is vissza-visszatér gyűjtő és emberi kapcsolatainak olyannyira szeretett terrénumára.
Řehoř huculokra vonatkozó számos publikációjának többsége Csehországban a 19. század '80-as éveiben jelenik meg. Legterjedelmesebb és legátfogóbb tanulmánya 1882-ben a Svĕtozor c. folyóiratban látott napvilágot. 1888-ban tőle származnak a neves cseh enciklopédia, az Ottův Slovník náučný igen briliáns hucul szócikkei. Oeuvre-jének különös értéke, hogy sok vázlat és rajz, illetve fénykép egészíti ki szövegeit. A rajzok képzőművészeti tehetségére utalnak, a fényképek pedig arra, hogy noha ez a technikai vívmány akkoriban még nem vált közhasználatúvá a tudományos irodalomban, így a szerzőnek "rá kellett éreznie" e messzevivő lehetőségre.
Amikor Řehoř foglalkozni kezdett a huculokkal, a szak- és ismeretterjesztő irodalom már sok mindent feltárt életükről, kultúrájukról. Inkább - s ezt Řehoř hellyel-közzel megtette - a közöltek kritikai értékelése váratott magára. Ennek nyomán különféle publikációiban a következők nyernek megerősítést a népcsoportról:
Az első írásbeli feljegyzések a 14. században említik a huculságot. Közülük egyesek egészen a 10. századig vezetik vissza megjelenésüket Prút, Rybnička, Čeremoa és a Tisza forrásvidékén. Egy bizonyos: jelenlétük a 15. és a 16. században lett általánossá e régióban. Településeik - a 17. században kb. 40 volt belőlük - mind tengerszint feletti magasságokban jönnek létre, aminek az volt az oka, hogy a jobbágyság terheit távol a nagyobb centrumoktól könnyebb volt elviselni. (Řehoř egy 1884. évi cikkében 73 halicsi, 34 bukovinai és 9 magyarországi hucul településről tud, miközben a huculok számát 200 ezerre teszi.)
A huculok a 14. századtól kezdve előbb az ukrán, majd a lengyel és a román nemesség/mágnások uralmát voltak kénytelenek elviselni. Főleg halászattal, pásztorkodással, állattenyésztéssel és sófőzéssel foglalkoztak. A 15. századra a kézműipar, a kereskedelem és a vásározás is meghonosodik körükben. Elnyomóik anyagi gyarapodásukat látván egyre nagyobb adókat vetettek ki rájuk, ami ellen többször fellázadtak. 1490 és 1492 között részt vettek a legnagyobb ukrajnai parasztlázadásban, később Bogdan Chmelnickij lengyelellenes felkelésében is. A népi ellenállás egyik formája a zsiványkodás lett.
Řehoř legambiciózusabb célja volt, hogy néprajzi és földrajzi gyűjtőmunkájának eredményeit hasznosítva komplex képet fessen a huculokról és életterükről, főleg a Keleti-Kárpátokban élőkről.
Noha ez erejét és lehetőségeit jórészt meghaladta, tanulmányaiban-cikkeiben rengeteg adatot közöl a huculok lakta földrajzi térségekről és magáról a huculságról. Így többek között leírja a Kárpátok ásványi gazdagságát, s csodálkozik azon, hogy ez a gazdagság milyen kis mértékben hasznosul. Feltűnik neki az erdőirtás intenzitása, ami kiváltja rosszallását. A térség flórájáról és faunájáról, vizeiről stb. is lényeges megállapításokat tesz.
Ami a huculok eredetét illeti, nem foglal egyértelmű állást, mondván: egzakt meghatározásukhoz hiányzanak a szükséges források. (Kételkedik annak a szóbeszédnek az igazságában, hogy a doni kozákok utódai volnának.) Másfelől azonban tanúsítja, hogy a hucul nyelv különbözik az ukrán nép közkeletűen beszélte nyelvtől (akárcsak a Kárpáton túliaké és a bukovinaiaké). Azon túlmenően, hogy behatóan foglalkozik a huculok lakás- és öltözködési kultúrájával, rengeteg adatra támaszkodva jellemzi magatartási szokásaikat és lelki tulajdonságaikat. Közülük a vendégszeretet, a szívesenlátás tulajdonságát emeli ki nyíltságuk és őszinteségük mellett. Nem mulasztja el azonban e népesség negatív tulajdonságainak bemutatását sem, mindenekelőtt a bosszúállásra, a könnyelműsködésre és az idő rossz hasznosítására utaló hajlamukat. Az alkoholizmus ugyancsak nagy problémát jelentett a hucul lakosság körében.
Étkezési szokásaikban a különféle tejtermékek dominálnak, ezek közül is különösen kedvelt a "hulankának" nevezett aludttej és a tejfölös kukoricakása. A kenyeret nem ismerték, helyette krumpliból és kukoricakásából gyúrt lepényt fogyasztottak. A vidéket gyakran látogatta az éhínség, s ekkor - szükségben - a fák hajtásaival és leveleivel érték be.
Řehoř kedvenc témája a népszokások leírása volt. A "jeles napok" közül a házasság körülményeivel és szertartásaival foglalkozik a legbővebben. A párválasztást itt nem az érzelem döntötte el, hanem a vagyon. Egyébként feleségnek való lányt találni ezekben a hegyi falucskákban, főként a magányos tanyákon, korántsem volt könnyű. Emiatt gyakori volt a vérfertőzés is. Más cikkeiben Řehoř igen sokat foglalkozik a huculok kézműiparával, amelyet igen kvalitásosnak tart.
Řehoř publikációs tevékenységére az ismeretterjesztő feldolgozás a jellemző, ami nála egyfajta nemzetszolgálatot jelentett, nevezetesen az abban való részvételt, hogy a cseheknek módjuk legyen a különféle szláv népeket minél sokoldalúbban és valósághűen megismerniük.
Futala Tibor