Triadafilopoulos, Triadafilos: Power politics and nationalist discourse in the struggle for ’Northern Epirus’: 1919–1921. = Journal of Southern Europe and the Balkans, 2. vol. 2000. 2. sz., 149–162. p.

A nacionalista propaganda művelőinek bizonyos feszültség megteremtésén kívül a hallgatóság, illetve a megcélzott olvasótábor felkészültségét, igényeit alaposan is ismerniük kell ahhoz, hogy eredményesek legyenek. A tanulmány a görög, illetve az albán nacionalisták 1919–1921 között megjelent írásait vizsgálja, melyek Észak-Epirus tárgyában születtek. A kérdéses földrajzi terület kb. Albánia egynegyedét teszi ki, olyan városok tartoznak ide, mint Argirocastro, Koritza, Chimara vagy Santi Quaranta kikötője az Adrián. Az írások egy részét, pamflet formájában az 1918. februári Párizsi Béketárgyalásokon a nagyhatalmak elé terjesztették. Az emlékeztető tartalmazza a görög és az albán kormány álláspontját. A vitatott terület vegyes lakosságú, ezért nehéz lett volna bármely etnikum túlsúlyára hivatkozni.

A győztes hatalmak Németország, az Osztrák–Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom maradványainak további feldarabolásán fáradoztak. Valójában először fordult elő a történelem során, hogy a ’nemzet’ primátusa rendezőelvként szerepelt az államközi kapcsolatokban. A görög és albán érvelések a kis népek önrendelkezési joga mellett szóltak, s tulajdonképpen megfeleltek, a mai ’etnikai nacionalizmus’ követeléseinek. S mivel a panaszok megegyeztek az „egyetemes kóddal", amit diplomaták, politikai vezetők újságírók, tanult emberek használtak, a pamfletek szövege sokat elárul a korszakról, a nacionalizmus általános fogadtatásáról, helyzetéről, minőségéről.

Az ún. Firenzei protokoll (1912) egész Észak-Epirust az albánoknak ítélte, és fölszólította a görögöket, hogy vonják ki csapataikat a térségből. Cserébe az együttműködésért néhány Égei-tengeri kis szigetet kapott Görögország. A görög patrióták mozgalma azonban, George Christaki Zographos vezetésével ellenállási mozgalmat szervezett, 1914. március 2-án kikiáltották Észak-Epirus függetlenségét, aminek jelentőségét az I. világháború kitörése elhalványította. Görögország ekkor képviselőket hívott meg a parlamentbe a térségből, a szövetségesek viszont megtiltották ezt az együttműködést. Az olasz és a francia felszabadítók, később a szerb és a görög csapatok felváltva uralták Észak-Epirust.

Woodrow Wilson, a kis népek önrendelkezési jogának deklarálásával véget vetett a ’nemzet-államok’ kora által fémjelezhető korszaknak. Az új doktrína hozzájárult a többnemzetiségű térségek feldarabolásához, ugyanakkor szentesítette a nemzetállami koncepciót. A nemzetiségi vonalak mentén felosztott Európa a békét alapozta meg, ugyanakkor európai hatalmi érdekeket szolgált. Az igazság és a reálpolitika kétes házasságra lépett, és nagy ihletője lett a kisországokban élő nacionalista publicistáknak. Az albán és görög nacionalisták pontosan tudták, hogy mit is akarnak a nagyhatalmak hallani. Nemzet-koncepciójukkal és terület-követeléseikkel választ akartak kicsikarni a párizsi diplomatákból.

A párizsi békekonferenciákon Cassavetes, Konitza, Dakos és a hivatalos görög meg albán képviselők munkáját azonban egyszerűen a „balkáni képzelődés" munkájaként értékelték. Ez egyúttal elvette a nacionalista vita élét is, ami nem a ’tiszta’ államokról és az ’igazságos’ államhatárokról folyt, sokkal inkább arról, melyik csoport tudja törvényesen érvényesíteni előjogait a vitatott területeken. A görögök és albánok még abban is versengtek, hogy melyikőjük tud megszabadulni előbb a kulturális alsóbbrendűségtől, s kiérdemelni helyét a civilizált európai államok között.

Legújabban Jugoszlávia és a kommunista országok igájából szabadult új államok fáradoznak a civilizált Nyugat Keletre telepítésével. Ezeknek az országoknak a nacionalistái a Nyugattal kompatibilis nyelv használatára törekszenek. Első pillanatban ez kedvező fejleménynek tűnik. Adam Burgess azonban rámutat, hogy sokszor valóban csak a nyelv szintjén testesülnek meg az európai értékek. Sőt, a kortárs nacionalizmus retorikájában mintha egyenlőségjel állna a „keleti" törzsiség és a „nyugati" civilizáció fogalmak között. Ha komolyan vennénk e félreértést, akkor nagyon is szét kellene választanunk a különböző fajtájú nacionalizmusokat és követeléseik lényegét. A képzelt gyakorlat végén pedig ismét fölfedezhetnénk az államhatárokat átlépő, politikai és ideológiai indíttatású nemzeti identitást.

Kakasy Judit

Vissza