Naegler, Doina: Die siebenbürgisch-sächsischen Vereine im Mittelalter und der frühen Neuzeit. = Transylvanian Review 9. vol. 2000. 2. no. 3–7. p.

A nyugati egyházban a XII. század közepére alakult ki az az egységes hierarchia-rendszer, amelyben a közös összetartó erő felülről lefelé hatott, és amelyben ezért a közösségek és a laikus hívek egyaránt kevés illetékességet élveztek.

Az Erdélybe betelepült szászoknak nemcsak gazdasági-politikai igényeik voltak, amelyeket a magyar királyok teljesítettek, illetve megerősítettek, hanem egyházjogi követeléseik is. Ilyen követelés volt, hogy saját, önálló egyházjogi szervezetbe tartozzanak, amely az univerzális katolikus egyházba tagozódik, illetve közvetlenül a római pápa fennhatósága alá tartozik. Ezt a követelést szolgálta a nagyszebeni prépostság létesítése a XII. század végén, amely viszonylagos függetlenséget jelentett, bár területileg az erdélyi püspökség felügyelete alatt állt. Vezetője a papok közül megválasztott prépost volt, akit a király helyezett jogaiba és a pápa megerősített állásában, de az erdélyi püspöknek semmilyen befolyása nem volt megválasztására.

Az erdélyi szászok önállósága még tovább erősödött annak következtében, hogy az egyházi közigazgatás elvben nem értett egyet, és a gyakorlatban sorozatosan szembe került a székekkel és a kerületekkel, a világi hatalomnak ezekkel a középszintű egységeivel.

II. András király engedélyezte, hogy a szászok saját bírákat és falubírákat válasszanak a helybenlakók közül, sőt papjaikat is maguk közül választhatták a szászok, – mindez azt eredményezte, hogy a Királyföld nemcsak szociális és politikai, de gazdasági, sőt szellemi téren is mind nagyobb önállóságot élvezett. A szász történetírás a telepesek egységét némiképp idealizálja, a társadalmi rétegződés természetesen az ő soraikban is megállíthatatlanul haladt előre.

A „helyi lakosság kollektív szolidaritásának" a megnyilatkozását kell látnunk a „szomszédságokban" és a „testvériségekben" (Nachbarschaften és Bruderschaften). Később ugyan nem szászokat is felvettek soraikba (akár még magyarokat is), de egészen a XIX. századig megmaradtak a szász falusi telepesek szervezeteinek, amelyekhez foghatót Európában is csak keveset találhatunk.

A „szomszédságok" bizonyos társadalmi színvonal meglétét igényelték, kezdetben a német telepesek védelmi szervezetéül szolgáltak más polgári csoportokkal és a nemesi anarchiával szemben, később azonban különböző csoportérdekek kifejezői lettek. A „szomszédságok" létesítésének gyakorlatát a régi frankok jogi rendszerében is megtaláljuk, nem az erdélyi szász városi vagy vallási jog sajátos képződménye volt, sem a reformáció terméke.

A „szomszédság" első írásos jelei a XV. századból maradtak fenn, elsősorban a városi közösségek meglétéről tanúskodnak, a falusi szervezetekről csak a XVII. század leírásaiból alkothatunk magunknak képet.

A „szomszédságnak" tagja volt minden felnőtt, házas férfi, aki egy-egy „udvar népéhez" tartozott. Az udvar képviselője a háziúr volt. Nők, gyermekek, valamint föld- és háznélküli szegények azonban nem voltak a „szomszédság" tagjai. A tisztségviselőket évente választották, egységes szabálykönyv írta elő a pontos feladatokat. Faluhelyen 20–30, városban 40 fő tartozott egy-egy „szomszédsághoz", de idővel a tagok száma és összetétele is megváltozott (például, ha egy udvarban több háziúr lakott, vagy három nemzedék élt együtt).

A „szomszédságok" számos helyi funkciót láttak el, és így gyakran büntetést is kiszabtak. De arra is felügyeltek, nehogy „idegen népelemek" vásároljanak a városban, és még kevésbé, hogy beházasodjanak a szász városba. Ez a kirekesztő szemlélet idővel kulturális beszűküléshez és elszigetelődéshez vezetett.

A fiatalok (eredetileg római mintára) coetusokba szerveződtek, nők és leányok számára csak a XIX. századtól volt lehetőség saját szervezet létrehozására. A szervezetek sajátos tevékenysége mindvégig az életmóddal és a közösség életének megszervezésével függött össze, politikai színezetet sohasem öltött. A városi élet modernizálódása következtében ezek a szervezetek idővel elvesztették eredeti céljukat és értéküket.

Lukáts János

Vissza