Hahnová, Eva: O „dejinnych prekákách" a cesko-nemeckém dialogu historiku. Dovetek ke zpráve o diskusi bohemistu v casopise Osteuropa. = Ceský casopis historický, 98. roc. 2000. 4. no. 813–819. p.

Az ismertetett tanulmány a Jirí Pešek és Eva Hahnová között kialakult és a személyeskedéseket sem elkerülő vitájának egyik részlete. A két történész annak megítélése miatt „kap hajba", hogy miként szerepeltek a cseh történészek (Eva Hahnovát is beleértve) az Osteuropa c. folyóiratnak a „Wohin steuert die Osteuropaforschung?" című vitafórumán a cseh–német történeti kutatómunka kérdését illetően. (A vita fő dokumentumai 2000 folyamán Kölnben Stefan Creuzberger, Ingo Mannteufel, Alexander Steininger és Jutta Unser szerkesztésében gyűjteményes kötetben is megjelentek.)

E referátum bízvást tekint el attól, hogy megpróbálja előadni a vitapartnerek aprólékos „egymást kijavításait" és „értelmezési nyílt parancsait", az összes viták majdnem szükségszerű velejáróit. Ehelyett Hahnová írásának azon mozzanataira hívja fel a figyelmet, amelyek a cseh és német bohemisták egész közösségét érintik. Szerinte a cseh és német történészek párbeszédének az az előfeltétele, hogy egyenjogúsítani kell a cseh történelemre vonatkozó megállapításokat, függetlenül attól, hogy melyik nemzet képviselői tették őket.

Egyelőre két kerékkötője is van a jelenleg még mindig fennálló „történeti akadályok" felszámolásának. Nevezetesen:

1. Nincs semmi komoly indoka annak, hogy a cseh történészeket valaki is (pl. Ferdinand Seibt) lenézze, illetve azzal diszkriminálja, hogy előbb „hozzák be behoznivalóikat". Noha a cseh történészszakmának, akárcsak világszerte valamennyi szakmának megvannak a maga gondjai, s a kommunizmus évei alatt valóban nehéz körülmények között kellett dolgoznia, mégis: az, amit publikáltak, érdemi fogadtatást és megítélést érdemel. Nem szabad azt sem hangoztatni, hogy a cseh történészek izoláltak lettek volna: az általuk írt cikkek és monográfiák tanúskodnak róla, az irodalomhoz való hozzáférési lehetőségek körülményessége ellenére semmi nem maradt előttük titokban, ami a nyugati historiográfiákban végbement. Ha a bársonyos forradalom utáni egy-két évben még ilyen-olyan érzelmek alapján feltételezni is lehetett az elmaradást, napjainkra már beigazolódott, hogy az elmaradottságot hangoztató frázisok légbőlkapottak.

2. Igaztalan az a beállítás is, hogy a német történettudományban az elmúlt ötven évben minden „rózsaszín" lett volna. Mint azt minden valamirevaló cseh történész megtapasztalhatta: a hatvanas években az NSZK-ban a cseh történelem számos (szudéta) német ismerője annak a „régimódi" Ostforschungnak volt a híve és művelője, amely a nemzetiszocializmust szolgálta. Az új történész-nemzedékeknek kötelességük lenne a kommunizmus időszakában született cseh szövegeket, a régebbi (szudéta) német háttér miatt pedig a német szövegeket felettébb kritikusan olvasni, s ezáltal mérlegelni: mi maradt érvényben bennük, és mi nem.

Végül: a német–cseh kapcsolat történeti kutatása számára hosszú történeti időszak kínálkozik. Ezért indokolatlan a kutatásokat a második világháború következményeire leszűkíteni. És nem célszerű az sem, hogy a kutatási megközelítések kizárólagosan a nemzeti konfrontációk törésvonalait kövessék továbbra is. A cseh történelemmel kapcsolatos vitákat végre historizálni kellene.

Futala Tibor

Vissza