Bedčr, German [Bieder, Herman]: Mounaâ sětuacyâ na Zahodněm Palessě. = Âzyk i socium. Materialy III Meždunarodnoj naucnoj konferencii, Minsk, 4–5 dekabrja 1998 g. Minsk, Belorusskij gosudarstvennyj universitet – Belorusskaâ Associaciâ kommunikativnoj lingvistiki, 1998. 26–32. p.

Nyugat-Poleszje három ország – Fehéroroszország, Ukrajna és Lengyelország – határvidékén terül el, közigazgatásilag lényegében a Fehérorosz Köztársaság Breszti területének déli részét jelenti. A terület iránt az utóbbi néhány évtizedben több tudományág (néprajz, nyelvészet, történelem, irodalomtörténet, művelődéstörténet) is élénk érdeklődést mutat, ami vitával is jár. Különös aktualitást kölcsönöz a címben jelzett témának az önálló poleszjei („polesuk", „jatvjag") nyelv kérdése. Herman Bieder, a Salzburgi Egyetem professzora a J. Scharnhorst német szlavista által korábban kidolgozott kritériumok alapján jellemzi a régió nyelvi helyzetét.

A szláv nyelvtudomány a poleszjeit általában nem ismeri el önálló nyelvnek. A nyugat-poleszjei nyelvjárásokat többnyire az egységes ukrán nyelvjárásterület részének tekintik, amely ukrán–fehérorosz átmeneti nyelvjárásokkal kapcsolódik a fehérorosz nyelvjárásterülethez. Bizonyos nyugat-poleszjei értelmiségi körök azonban a nyelvüket önálló keleti szláv nyelvnek tartják, és ezt tekintik anyanyelvüknek. Ezek az emberek nem az ukrán vagy esetleg a fehérorosz nemzet egy etnikai csoportja tagjának tekintik magukat, hanem az önálló poleszjei nemzet tagjának. A nyugat-poleszjei lakosság más tagjai a nyugat-poleszjei nyelvet ukrán vagy (ritkábban) fehérorosz nyelvjárásnak tartják.

Nyugat-Poleszje határ menti helyzete, valamint a gyakori politikai változások miatt a régiót két-, sőt többnyelvűség jellemzi. A történelem során többféle kétnyelvűség is kialakult: poleszjei-lengyel, poleszjei-orosz, poleszjei-ukrán, poleszjei-fehérorosz, poleszjei-jiddis. Ma a régióban a poleszjei-orosz kétnyelvűség az uralkodó, a többi vagy marginális jelentőségű, vagy már teljesen eltűnt. A poleszjei-orosz kétnyelvűség magas aránya azzal függ össze, hogy a nyugat-poleszjei városok jobban eloroszosodtak, mint a Breszti terület többi városa.

Nyugat-Poleszjében az orosz irodalmi nyelv dominál a nyilvános kommunikáció minden szférájában, bizonyos jelentősége a fehérorosz irodalmi nyelvnek is van, de a lengyel és az ukrán irodalmi nyelvnek csak az illető kisebbségek életében van szerepe. A Polis’se autonóm mozgalom által az 1980-as évek végén létrehozott poleszjei irodalmi mikronyelv M. Šalâgověc és követői szándéka szerint nemcsak a folklór lejegyzésére szolgált volna, hanem normalizált, polivalens és funkcionálisan differenciált irodalmi nyelvként kötelező nyelv lett volna a poleszjei autonómiában. A Polis’se vezetői szerint a poleszjei nyelvnek az orosszal és a fehérorosszal kellett volna felvennie a versenyt az oktatásban, a tömegkommunikációban, a közigazgatásban, a tudományban és a kultúrában. Ezzel szemben a poleszjei irodalmi nyelvet ez ideig csupán a folklórban, a szépirodalomban, a publicisztikában és néhány humán tudomány területén alkalmazzák. A poleszjei tematika olyan tekintélyes kutatói, mint Nikita Tolstoj vagy Aleksandr Dulicenko a poleszjei irodalmi nyelv használatára bátorítanak a folklórban és a regionális szépirodalomban, de tartózkodóan nyilatkoznak a teljes értékű, polifunkcionális irodalmi nyelv megteremtéséről. Az ukrán és a fehérorosz nemzeti mozgalmak kategorikusan elutasították a poleszjei mikronyelvet, mivel az ukránok nemzetük, a fehéroroszok pedig államuk ellen irányuló szeparatista veszélyt láttak benne.

A nyugat-poleszjei nyelvjárásokat eltérően ítélik meg az ukrán és a fehérorosz nyelvészek, ami részben nyelvpolitikai nézeteik különbségéből adódik, részben pedig azzal függ össze, hogy dialektológiai szempontból nem volt kellő részletességgel feldolgozva ez a terület. Ma azonban rendelkezésünkre áll mind a fehérorosz, mind az ukrán nyelvatlasz, amelyek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a nyugat-poleszjei nyelvjárások olyan lényeges fonetikai, morfológiai és lexikai jegyekkel rendelkeznek, amelyek egyértelműen az ukrán nyelvjárásokhoz és az ukrán irodalmi nyelvhez kapcsolják.

A Nyugat-Poleszjében használt irodalmi nyelvek közül csak az orosznak és a lengyelnek vannak stabil normái, az ukránban és a fehéroroszban a nyelv majdnem minden szintjén reformok érlelődnek. A poleszjei irodalmi nyelv normáinak nagyobb részét M. Šalâgověc és V. Garbacuk dolgozta ki és alkalmazta a gyakorlatban az 1989–1994 között kiadott „Zbudinne" című újságban. A normák eléggé sok változatot engednek meg a hangtanban és a helyesírásban, nem mindig pontosak és következetesek. A mondattani és a stilisztikai normák kidolgozására nem is került sor.

A kommunikáció terén Nyugat-Poleszjében a hétköznapi életben sokáig a helyi poleszjei nyelvjárások domináltak, de az utóbbi időben már a magánszférában is visszaszorul a nyelvjárások használata az orosz nyelv javára. A kommunikáció nyilvános szféráiban hagyományosan az idegen nyelvek uralkodnak.

A regionális politikában és a közigazgatásban a vezető állásokat ma is, akárcsak a szovjet korszakban, Kelet-Fehéroroszországból vagy egyenesen Oroszországból származó orosz anyanyelvű funkcionáriusok töltik be. A kis számú poleszjei értelmiséginek szinte semmi beleszólása sincs a helyi ügyekbe. Az oktatásban az orosz nyelvé a vezető szerep, a fehérorosz és az ukrán nyelvű oktatás néhány iskolára és néhány speciális osztályra szorítkozik. Az állami oktatáspolitika figyelmen kívül hagyja a lakosság kívánságát (egy 1995-ös közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 55,1 százaléka az orosz, 39,0 százaléka a fehérorosz, 5,9 százalék a poleszjei nyelvű oktatást tartotta kívánatosnak). Breszt még a szovjet időkben egyetemi várossá vált, ahol azóta is csaknem minden tárgyat orosz nyelven oktatnak. A breszti és a pinszki helyi lapok és helyi rádióadások orosz nyelvűek. A breszti színházakban a legtöbb előadás orosz nyelvű.

A szociális és vallási téren is konzervatív Nyugat-Poleszjében az orosz ortodox egyház a legnagyobb vallási közösség, amely liturgikus nyelvként kezdettől fogva az egyházi szláv nyelvet használja, a prédikáció, a hitoktatás, az egyházi adminisztráció nyelve az orosz. A különféle újprotestáns felekezetek (evangelisták, baptisták, adventisták) istentiszteleti és adminisztratív nyelve az orosz. A római katolikus egyháznak a legutóbbi időkig nem volt jelentős befolyása, az 1990-es évektől kezdve viszont nyíltan a nyugat-poleszjei katolikusok polonizálására törekszik. A görög katolikus egyház továbbra is periferikus helyzetű maradt.

Összegezésképpen megállapítható, hogy az egykori sokféle kétnyelvűséget Nyugat-Poleszjében mára a poleszjei-orosz kétnyelvűség váltotta fel, ami a későbbiekben orosz egynyelvűségbe mehet át, mivel funkcionálisan a poleszjei nyelvjárásokat is az orosz nyelv váltja fel.

A poleszjei irodalmi nyelvet a nyugati szlavisztika nyilvántartja a 13 szláv irodalmi mikronyelv között. Hivatalos nyelvként való bevezetése Nyugat-Poleszjében nyilvánvalóan nem sikerült magának a nyelvnek a nem kielégítő funkcionalitása és normalizáltsága következtében. A poleszjei irodalmi nyelv kilátásai ma meglehetősen bizonytalanok. Sorsa elsősorban az állami nyelvi és nemzetiségi politikától, de nem kis részben Nyugat-Poleszje lakóinak politikai akaratától függ.

Zoltán András

Vissza