Nejedlý, Martin: Meluzínský mýtus a rodová povest Lucemburku. = Ceský casopis historický, 98. roc. 2000. 4. no. 693–736. p.

Melusine (csehül Meluzína) mitikus alakjában és a vele kapcsolatos köznapi és természetfölötti eseményekben az iskolázott-értelmiségi és a népi kultúra, a kereszténység és a folklór, az arisztokrácia és az egyház felettébb bonyolult, „többfedelű" kapcsolatrendszere tükröződik. Melusine-ra vonatkozó írásbeli és eredetileg szájhagyomány útján terjedő történetek lebilincselő érdekességükön kívül fényt vetnek létidejük, a 14. századvég társadalmi, politikai és ideológiai valóságára.

A Melusine-kutatás napjainkban is igen élénk: 1997-ben például nemzetközi kollokviumot tartottak róla. Az alak kutatásában a legkülönfélébb tudományágak érdekeltek; Csehországban pl. történeti, irodalomtörténeti, ikonográfiai-heraldikai, archeológiai, művészettörténeti, zenei és egyéb produktumok hosszú sora tanúskodik az iránta megmutatkozó érdeklődés erősségéről és folyamatosságáról. Szép gyűjteménnyé kerekednék ki a „ponyvára került", „népiratkákként" terjesztett Melusine-sztorik sokasága is. És nem túlzás: szinte minden csehországi várnak, kastélynak, főúri parknak megvan a maga „különbejáratú" Melusine-je. Franciaország után – köszönhetően a német fordítások közvetítésének – Csehországban ismerik a legtöbben a 14. századvég e nevezetes emlékét.

Melusine gyönyörű tündér. Történetének egyik legnevesebb írásba foglalója, egyszersmind „továbbfejlesztője" Jean d’Arras párizsi könyvkereskedő volt, aki terjedelmes művét – tudjuk róla ezt is – 1393. augusztus 7-én fejezte be. A rengeteg mellékepizódot tartalmazó – ahogy szerzője nevezi – „igaz história" mitikus gerincét az alábbiak szerint lehet felvázolni:

Elinas skót király egy erdőség mélyén találkozik Présine-nel, a szemrevaló tündérrel. A tündér ama feltételének elfogadásával, hogy őt szülés közben meg se pillanthatja, Elinas elveszi Présine-t. A király egyszer mégis megszegi a tilalmat. A feleség emiatt három lányával, akik közül Melusine az egyik, kénytelen Avalon szigetére költözni. Amikor a nővérek felnőnek, természetfeletti képességeik birtokában apjukat életfogytiglan az elvarázsolt erdőbe száműzik.

Az anya leányainak atyabüntető összeesküvését azzal torolja meg, hogy mindhármat valamilyen átokkal sújtja. Melusine-t azzal, hogy szombatonként deréktól lefelé kígyóvá változik. Ha vőlegénye akad, annak nem szabad őt – nehogy titka kiderüljön – a tilos napokon látnia.

Rajmondin lovag, hogy sorsát beteljesítse, egy csodás kanca nyergében eltöltött vadászaton véletlenül megöli nagybátyját és hűbérurát, Poitiers herceget. Ezt követően erdőközepi kútnál találkozik Melusine-nel, aki úgy adja neki a kezét, hogy megígérteti vele: szombatonként soha meg ne lássa.

Miután megvolt a lakodalom, Rajmondin Melusine tanácsára egy szarvasbőrben elférő szabad földet kér hűbérurától. Az így kapott „telkecskén" a házaspár egykettőre felépítteti Lusignan várát, a további események egyik fő színhelyét. Melusine boldogan látja el a szerető hitves, a gyengéd anya (tíz fiút szül), jobbágyai körében pedig a szeretett úrnő szerepét.

Nem is lett volna semmi baj, ha Rajmondint az egyik szombaton nem keríti hatalmába a féltékenység, melynek hevében lyukat fúr azon az ajtón, amely mögött Melusine tartózkodik. Látja ám, hogy asszonya a helyiségben mezítelenül fürdik, fésüli a haját, deréktól lefelé azonban kígyó farka van, s vele verdesi a fürdővíz felszínét.

Rajmondin egy darabig hallgat rettenetes felfedezéséről, de amikor egyik fiuk, Geoffrey felgyújt egy kolostort, Melusine-t nyilvánosan „hazug kígyónak" nevezi.

Melusine ekkor egészen kígyóvá változik, s mint valami sárkány, zokogva kiröpül az ablakon. Csak néha-néha „titkos éji órán" látogatja meg két legkisebb fiát, miközben áldatlan sorsa miatt keservesen sír. A porig sújtott Rajmondin Rómába zarándokol, és remeteéletben keres a maga számára bűnbocsánatot. Melusine az ő esetében teszi meg először, hogy nemzetségének tagjait három nappal korábban értesíti halálukról. Esetenkénti inkarnációi révén siet a rokonságot fenyegető veszélyek kivédésére, vagyonának megőrzésére.

Még mielőtt Melusine titka kitudódna, fiait különféle, de mindenképpen fényes, gyakorlatilag az akkor ismert egész világot érintő életutak bejárására szánja, annak a mitikus jogosítványának megfelelően, hogy az ő sorsa bárhogy alakul is, utódai sikeresek, mesésen gazdagok lesznek. Jövendölése szerint Antoine fia luxemburgi fejedelem, Renaud fia pedig cseh király lesz.

A későbbiek során Jean d’Arras a Luxemburg-dinasztia Melusine-től való származását igyekszik valószínűsíteni, sőt: bebizonyítani.

Ennek oka az, hogy művének elkészítésére Luxemburgi János cseh király unokái, Jean de Berry és nővére, Marie de Bar kérték fel. (Ezzel a két unoka annak a 14. századi divatnak hódolt, hogy a nagyhatalmi uralkodói és arisztokrata nemzetségek szerették eredetüket természetfölöttinek mutatni.)

Hogy igazában Jean d’Arras történetében mi a legenda és mi a valóság a Luxemburgok eredetmondáját illetően, azt az eddigieknél komplexebb kutatásoknak, főként az ikonográfiai-heraldikai és az írott források együttes elemzéseinek kell kideríteniük. E tanulmány szerzője szinte az egész Melusine-irodalmat felidézve fejezi ki kétségeit a tekintetben, hogy a szóban forgó történet szóról szóra a Luxemburgok eredetmondája lenne. A címertan legalábbis a kígyó sárkánnyá való áttűnéseit, mint azt az eredetmonda-pártiak érvként felhozzák, nem tartja megalapozottnak.

Szerzőnk végül a következőket javasolja: Jean d’Arras Melusine-jét tiszta lelkiismerettel ajánlhatni olvasásra a kalandos, szentimentális és fantasztikus történetek kedvelőinek, és azoknak is, akik a középkorról semmit sem tudnak. „A történésznek azonban joga, sőt némiképpen kötelessége is, hogy kétkedéssel fogadja a tündér-történetet, a Melusine-sztori nem illik bele a politikai történetek szokványos keretébe, az csak azért fordul elő, mert a középkorról mindmáig keveset tudunk."

Futala Tibor

Vissza