A szláv népek-nemzetek közül a kárpátaljai és Eperjes környéki ruszinok használták legtovább kizárólagos irodalmi nyelvként az egyházi szlávot. A XIX. század első felében a szinte kivétel nélkül papokból álló értelmiség, amely egyszersmind ellátta a nemzetébresztő feladatokat is, nem is számolt vele, hogy földijeik másféle nyelven imádkozhatnának, tanulhatnának, hozhatnának létre irodalmi alkotásokat, mint egyházi szlávul. Sőt: csupán ezt a "szláv-orosz" nyelvezetet tartották alkalmasnak arra, hogy feltartóztathassák a latinizációs és magyarizációs kísérleteket, amelyek mind kíméletlenebbül jelentkeztek.

Az iménti irányzat képviselői köréből mindenekelőtt I. Fogarašijt és M. Lučkajt kell megemlíteni azzal, hogy az előbbi "engedékenyebb" volt: 1830-ban kiadott munkájában, a Grammatika Slavo-Ruthenában egyes helyi beszélt nyelvi párhuzamokat is szerepeltetett mint elfogadható nyelvi formulákat, mintegy a megértés elősegítése végett.

Később, a XIX. század második felében az irodalmi nyelv problematikája olyan igényként fogalmazódott meg, hogy valójában minden szláv nép-nemzet számára az orosz nyelv "dukálna" irodalmi nyelvül az általa terjesztett kultúra mérete és minősége folytán. Az ezt valló irányzat képviselőit nevezték "moszkvabarátoknak". A csoportból egyesek azonban észrevették, hogy a "moszkvai kiejtésű" orosz nyelvet a helyi népesség nehezen érti meg. Megoldásként azt ajánlották, hogy a helybeli kiejtésű orosz legyen a kárpátaljai és Eperjes környéki ruszinok irodalmi nyelve.

A "moszkvabarátokkal" egy időben, velük párhuzamosan alakult ki az eperjesiek csoportja, amelynek vezéralakjai (O. Duhnovič, O. Pavlovič) azt vallották: mindenképpen a helyi nyelv kiművelése révén kell a magyarországi ruszinok számára az irodalmi nyelvet megfundálni.

Egyebekben O. Duhnovič (1803-1865) Knižica (Ábécés könyv) c. művének többszöri kiadásaiból (1850, 1852 és: 1967) tudható meg, hogy az eperjesiek miként képzelték el az általuk javasolt helyi nyelvet, illetve annak cirillika alapú ortográfiáját. (Ezt később az ausztriai, tehát a Kárpátokról északkeletre élő ruszinok is átvették.)

Az eperjesiek irodalmi nyelvi elképzelése mindenesetre nem valósult meg tiszta formában, mivel Duhnovič és köre kettős "ideológiai" szorításban élt: egyfelől mint egyházi emberek érzelmileg erősen kötődtek az egyházi szlávhoz, másfelől mint népnevelők, aufkléristák tudták: az irodalmi nyelvet a kevéssé művelt köznépnek is értenie kell.

A XIX. század ötvenes éveitől kezdve a kárpátaljai újságokban és folyóiratokban is elszaporodtak az irodalmi nyelv kodifikálásával, annak módjával kapcsolatos viták.