Minden út Brüsszelbe vezet

(Szlovákiai helyzetkép)

Bon, Agnes: Tous les chemins menent a Bruxelles. = Notes et études documentaires, 2000. 5108-5109. no. 301-317. p.

Az 1990-es évek Szlovákiáját két alaptörekvés, az önállóság, ugyanakkor az európai integráció vágya határozta meg. A korszakot fémjelző politikus Vladimir Mečiar volt; az ő munkásságának tudható be, hogy a közép-európai államok közül egyedül Szlovákia kapott "nem kielégítő" minősítést a NATO-ba és az Európai Közösségekhez csatlakozás mérlegelése során.

Az 1998 őszén győztes liberális Mikulas Dzurinda kormánya azonban rohamléptekkel próbált, s próbál ma is megfelelni - elsősorban a törvényhozás területén - az uniós elvárásoknak.

Az 1992-ben bekövetkezett cseh és szlovák föderáció különválásának békés jellegét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Sokan emlékeznek azonban a Vaclav Havel által szorgalmazott népszavazás indítványára a szétválásról, melyet - antidemokratikus módon - a politikai vezetés elvetett. Az alkotmánybíróság a szakítást megelőző időszakban számos esetben nyilvánított ellenvéleményt, az Alkotmány szellemével ellentétes határozatokat illetően. A szétvert ellenzék a parlamenti bizottságokban kapott helyet, s az uralomra jutott Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (Mečiar pártja) már igazán nem utasította el a neki járó vétójog gyakorlását a törvényhozásban.

A kézivezérlés így mindennapos gyakorlattá lett. Minden bizonnyal a Mečiarhoz közeli szlovák titkosszolgálat szervezte meg pl. 1995 augusztusában a már kellemetlenül kritikát nyilvánító Michal Kovač elnök fiának elrablását. Az újonnan megállapított nyolc adminisztratív kerület mindegyikének élére Mečiar emberei kerültek. Mandátumának lejártával, 1998-ban, Mečiar egészen szélsőséges intézkedésekre ragadtatta magát: 28 nagykövetet visszahívott, ellentmondásos amnesztiarendeletet hozott, és eltörölte a köztársasági elnök személyére vonatkozó népszavazást.

Gazdasági téren az előre jelzett katasztrófa nem következett be, noha Csehországgal a kereskedelmi kapcsolatok egy ideig szüneteltek. A munkanélküliség tartósan 10% fölött maradt. Figyelemre méltó, hogy a vidék lakossága megindult a városok felé, s elsősorban a hadiiparban helyezkedett el. Az állami tulajdonnak mintegy 80%-át privatizálták; mára azonban az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a sajátosan nacionalista Mečiar-féle párt tagjai jutottak korrupt módon jelentős tulajdonokhoz. A szlovák gazdaságnak ma is 20%-a kötődik az orosz kőolajhoz, a vegyipar és a kőolajipar nyersanyagát szintén Oroszországból szerzi be. Úgy tűnik, hogy a szovjet államadósság nagy részét efféle módon "tudták le" a 90-es évek során.

Szlovákia, 1993-as függetlenedése után benyújtotta csatlakozási igényét a különféle nemzetközi szervezetekbe. Az északi szomszédjával folytatott, olykor viharos viszony köztudott volt, s emellett Magyarország sem hagyta szó nélkül a Szlovákiában élő magyarság deficites jogait. Hosszas, elhúzódó csatározás után, csak 1999 júliusában fogadta el az aktuális szlovák parlament a kisebbségek nyelvhasználatával kapcsolatos törvényt. E szerint használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban ott, ahol létszámarányuk legalább 20%-os. (Ez utóbbi számot a magyarok 10%-ban szerették volna meghatározni.)

Mečiar kormánya a közvéleménnyel ellentétben rendületlenül bízott az első körben lehetséges csatlakozásban. 1997-ben azonban feketén-fehéren tudtára adták, hogy sem a NATO-ba nem léphet be, és az Unióval sem folytathat csatlakozási tárgyalásokat. Mečiar rögtönzött referendummal igyekezett igazolni, hogy amúgy sem akarta volna Szlovákia népe a felvételt, de később érvénytelenítették ezt a népszavazást a nem kellő számú résztvevőre tekintettel.

1998 februárjában az Európai Képviselet meghatározta a Szlovákiára vonatkozó feltételeket, melyek teljesülte esetén hajlandók az európai csatlakozásról tárgyalni. Az ellenzék látszólag jelentős nemzetközi támogatáshoz jutott így. Azonban az 1998 őszére kiírt helyhatósági, parlamenti és elnökválasztás szabályai újabb félelmeket gerjesztettek, minthogy 5%-os küszöböt írtak elő Mečiarék még a koalíción belüli pártoknak is a parlamentbe jutáshoz. A helyzetet csak súlyosbította a rendőrség, a titkosszolgálat nyilvánvaló "ellenőrzése" a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom oldalán.

A szlovák média rágalomhadjárata ellenére a 150 fős parlamentben 93 helyet ért el az ellenzék. Az 1999. májusi elnökválasztáson befutott Rudolf Schuster a szlovák állampolgárok eltökélt változtatni akarását bizonyítja. Mikulas Dzurinda kabinetje azóta már nemzetközi elismertséget is szerzett: helyreállt a kapcsolat a Cseh Köztársasággal, megszületett a kisebbségekre vonatkozó nyelvtörvény, a gazdaságot több helyütt szanálják, valamint bírósági eljárást indítottak a korábbi kormány számos, magas rangú vezetője ellen. A kedvező változások 1999 decemberében odáig vezettek, hogy Szlovákiát meghívták az Európai Uniós csatlakozásról tárgyaló országok sorába.