Nemi szerepek és etnicitás

Gender and Ethnicity. Ethnic and Racial Studies, Special Issue, 23. vol. 2000. 5. no.

 Az Ethnic and Racial Studies című folyóirat egész szeptemberi számát a nemek és az etnicitás összefüggései vizsgálatának szentelte, s az itt következő szemlében a kiadvány szerkesztőinek bevezetője, valamint a fent említett kérdéskör és a fejlődés-kutatás viszonyát boncolgató tanulmányt mutatjuk be.

Az ezredforduló elérkeztével a szerkesztők úgy látják, hogy a feminizmus 30 év után nagykorúvá vált. A feminizmus "második hullámának" kezdetén nemcsak arra mutattak rá a mozgalom tagjai, hogy a nők ki voltak rekesztve a kodifikált tudás legtöbb formájából, de arra is, hogy a világot többnyire a férfiak érdekei és látásmódja szerint magyarázták, azaz a férfiak szempontja kiváltságos episztemológiai helyzetbe került. A tudományos tárgyak tartalma, fogalmai, elméletei, módszerei, azaz lényegük nagymértékben a világegyetem részrehajló és elfogult férfi szempontú felfogásából ered. Így a feminizmusnak a tudományos életbe kerülésével három fő célja volt: felhívni a figyelmet a nemekre, amelyek éppolyan fontosak, mint bármely más társadalmi megoszlás. Másodszor, megvizsgálni és magyarázatot találni a nők egyenlőtlenségére és elnyomására. Harmadszor a létező tudásformák szigorú újraértékelése a célból, hogy bemutassák, a női szempontok és tapasztalatok hogyan lettek marginális helyzetbe kényszerítve. Idővel ez a kritikai értékelés több tudományágban megjelent, a szociológiától a biológiáig, a pszichológiától a jogtudományig, az irodalomkritikától a politológián és antropológián keresztül a fejlődés-kutatásig. S így jött létre egy újabb interdiszciplináris tudományterület, a nőkutatás. A szerzők azonban arra is rá kívánnak mutatni, miért problematikus a "nagykorúvá válás" metaforáját használni ebben az esetben, s hogy a tolerancia és egyenlőség szorgalmazása miért járt együtt egy egyoldalú s részrehajló szemlélettel, a kulturális imperializmuséval.

A feminizmus több módon kívánta a tudományos kutatás szempontjait megváltoztatni. Elsőként a tudományos munka tárgyán alakított azáltal, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy a női tapasztalatokra és a nemek közti kapcsolatokra is kiterjedjen a társadalmi élet vizsgálata. A feminizmusnak egyaránt kellett a nőkre és a nemekre is összpontosítania, mert ez szolgálja a nők sajátos helyzetének részleteiben történő megértését. Még a nyugati feminizmus második hulláma előtt, a 60-as években felvetették, hogy a tudományos kutatás főleg a társadalmi élet nyilvános dimenzióira figyelt - olyan formális és megfigyelhető tevékenységekre, mint a munka, az oktatás és a kormányzati és államfolyamatokkal kapcsolatba hozható tevékenységek; a magánszférában történő dolgokat pedig személyesnek, bensőségesnek és viszonylag jelentéktelennek tekintették. A szerzők szerint a feminizmus volt az a fő hatás, amely a dolgok ilyetén állását megváltoztatta, nemcsak annak bemutatásával, hogy az élet ugyanazon területein a nők és a férfiak tapasztalatai különbözőek lehetnek, hanem hogy új kutatási területeket jelölt ki, melyeket korábban a tárgyhoz nem tartozónak tekintettek - pl.: szexualitás, nőkkel és gyerekekkel szembeni erőszak, házimunka, pornográfia, stb. A feministák komoly konceptuális és elméleti vitákba bocsátkoztak olyan kérdésekről, mint a patriarchátus vagy férfiuralom léte/természete, az egyenlőtlenség, az elnyomás és kizsákmányolás más formái, stb. Ami még jellemző volt a feministák hagyományos tudományossághoz való viszonyára, hogy az egyes tudományágakban alkalmazott, megszokott kutatási módszereket megkérdőjelezték, s igyekeztek interdiszciplináris technikákat bevezetni. Például e mozgalomnak is köszönhető - a visszaemlékezések, (ön)életrajzok, elbeszélések, élettörténetek és az oral history jelentőségének hangsúlyozásával -, hogy a kvalitatív módszerek szerepe megnőtt, és egyre több területen nyertek jogosultságot.

A sikerek ellenére sokan aggódnak, hogy a "nagykorúvá válás" esetleg a feminista szempontok intézményesüléséhez és radikalizmusuk elvesztéséhez vezethet. Emellett a feminista eredmények egy továbbra is férfiak uralta oktatási és társadalmi rendszer keretei közt születtek. S bár a tudományosság határait kitágították, a 20. század végéig a legtöbb feminizmussal foglalkozó vagy feminista szempontok szerint készített munka angolul készült, főleg fehér, középosztálybeli szerzők által, fehér, középosztálybeli olvasóknak. Színes bőrű és harmadik világbeli nők által is jelentős közreműködés történt, ám szempontjaikat gyakran csak a nyugati és jobbára anglofón normától való különbség tekintetében vázolták. A nyugati feminizmus globális uralma azt kezdte jelenteni, hogy a világ és a nőkre vonatkozó kérdések megfogalmazása egyre szűklátókörűbbé vált. A nyugaton élő, különböző etnikai csoportokhoz tartozó nők fáradságos küzdelembe kezdtek, hogy a feminista fogalmakat és felfogást újra meghatározzák. A fehér, nyugati feminizmus vakfoltjai, melyek a fekete nők jelenlétéről nem vettek tudomást, arra késztették az utóbbiakat, hogy a feminista irányzaton belül új, kritikai pozíciót alakítsanak ki maguknak. A fekete és harmadik világbeli nők nemcsak a női szempontú történelemszemlélet elfogadtatásáért küzdöttek, hanem a nők által hallott vagy elmondott történetek elfogadtatásáért és megfelelő értékeléséért is. Azok, akiknek létezésére gyakran, mint a "másikra" utaltak a szakirodalomban, módot találtak arra, hogy a kutató és a kutatott, az értelmező és az értelmezett közti hierarchiát lerombolják. Azok a nők, akik különböző nyelveket beszéltek, és eltérő társadalmi tereket foglaltak el, mint a nyugati feministák, ragaszkodtak ahhoz, hogy saját hangjukat is hallathassák, s saját tapasztalataiknak is értéket tulajdoníthassanak. Úgy tűnik, hogy amit a színes bőrű feministák tettek a feminizmusban, hasonló ahhoz, mint amit a korábbi feministák tettek a tudományos életben. A különböző etnikumú nők a patriarchátus eltérő formáit vázolták fel, megkérdőjelezték a magától értetődőnek vélt feltételezéseket, a nők helyzetének és a nemi kapcsolatoknak pedig különféle értelmezéseivel álltak elő.

Ebben az összefüggésben az egyik legellentmondásosabb csoport a muzulmán nőké volt, akik szinte láthatatlanokká váltak a félreértések és az iszlám-gyűlölet fátyla alatt. Ám ők mégis jogot követeltek a szabadság és függetlenség másfajta értelmezéséhez. A kialakuló iszlám feminista irányzat lényege nemcsak a Nyugattal, hanem a muzulmán országokban "elnyugatosodott" nőkkel szembeni vitában volt meghatározható. Ennek a vitának jegyében a muzulmán nők újraértelmezték az Iszlám fő narratíváját annak szempontjából, hogy ez milyen jogokat tulajdonít a nőknek, asszonyoknak. Amellett érveltek, hogy a mohamedán hit mindig is alkalmazkodott a nők sajátos igényeihez, hiszen az első mohamedán hitre térített ember Khadidzsa volt, a próféta gazdag és rettenthetetlen felesége, és semmilyen hit, amit ő elfogadott, nem teheti hátrányos helyzetűvé a nőket. A mohamedán nők Korán-magyarázata épp ellentétes az európai és nyugati közhiedelemmel, hiszen biztosítva látják benne az asszonyok gazdasági és jogi függetlenségét, akik a házasságba nem szolgának kerülnek, hanem mint szerződő fél lépnek be. A muzulmán nők régóta állítják, hogy a Nyugaton népszerű egyenlőség utáni eszeveszett hajsza megfosztja a nőket nőiséghez való joguktól, otthoni kenyérkereső szerepüket leértékeli, s az anyaságot inkább fizetetlen tehertételnek állítja be, s nem jutalmul kapott örömként. Az általuk elképzelt feminizmus tiszteletet követel meg a nőknek, és az oktatás, a független, kereső foglalkozás lehetőségét biztosítja számukra, akár a munkahelyen, akár otthon. Állításaik szerint az Iszlám, a kapitalizmustól és a legtöbb feminista elmélettől eltérően, figyelembe veszi a nők életciklusainak jelentőségét: életük különböző időszakaiban különböző szerepeket és felelősségeket ajánl fel számukra, de mindegyik állapotban értékelik, tisztelik és anyagilag is jutalmazzák azt, amit tesznek. A muzulmán feminizmusban a szabadság két fogalma közt tesznek különbséget: a rahayit, mely itt a kényszerek hiányát jelöli, kevésbé értékelik, hisz a nőket szabados viselkedésűvé teheti. Az azadi viszont mint a tisztaságnak, a szellem és a tett nemességének kereséseként jelenik meg, s ezt állítják szembe az előző fogalommal, mely minden erkölcsösségtől, tisztánlátástól megfoszthatja a nőket, s a szépség mítosza kijelölte elérhetetlen célok hajszolására vezeti őket. Az alapfogalmak megértésében, jelentésükben és a megélt valóságban betöltött szerepükben alapvető különbségek mutatkoznak a különböző kultúrák feminizmusai között.

Az itt szereplő cikkek azért kerültek a kötetbe, mert szerzőik a nemek és az etnicitás olyan területeiről írtak, melyek viszonylag újak, s melyek célja, hogy mind a tartalom, mind az elemzés szempontjából kitágítsák az értelmezés határait. Azzal a reménnyel válogatták össze a szerkesztők e műveket, hogy a pragmatikus stratégia alkalmazásával, a tudományterületek közti határok átlépésével és nyitottabb, interdiszciplináris feminista látásmód kialakításával segíteni fogják a női tapasztalatok és a nemi kapcsolatok összetettségének jobb megfogalmazását.

A legtöbb globális és nemzetközi fejlődésről szóló tanulmányban a nők figyelmen kívül hagyása azt jelentette, hogy a nők által végzett munkát, kultúrájukat és történelmüket ritkán vették számításba, vagy ha igen, a nők akkor is csak egy gonosz, igazságtalan egyenlőtlenségeken alapuló rendszer áldozataiként jelentek meg. A kultúrakutatás eredményei annak jelentőségére hívták fel a figyelmet, hogy minden kultúrát saját összefüggéseiben kell vizsgálni, mind helyileg, mind globálisan, s hogy legkönnyebben akkor értelmezhetők, ha egy társadalom tagjainak megélt tapasztalatait és küzdelmeit értjük rajta.

A Harmadik Világ/fejlődés-kutatás olyan kutatási terület, mely ellenáll annak a tendenciának, hogy a globalizációs tervekbe csak egyféleképpen illeszkedjen bele. A fejlődés-kutatás újragondolása mint a Harmadik Világ kutatása, azt is magában foglalja, hogy a globális és nemzetközi folyamatokat eredeti helyzetükben kell vizsgálni, azaz sajátos történelmi, földrajzi, politikai és kulturális közegükben. Hasonlóképpen, a nemi elkülönülésnek is sajátos kifejeződési formái lehetnek egy bizonyos nemzetállam, régió és etnicitás meghatározta összefüggésekben. Ettől függetlenül még mindig igen ritka, hogy a különböző, harmadik világról szóló fejlődés-tanulmányokba a kultúra vizsgálatát is belevonnák.

A fejlődés-kutatásban a Harmadik Világbeli női prostitúció/szexuális munka legáltalánosabb megközelítése a "munkások" - általában a fejlett világbeli férfiak általi - elnyomására, kizsákmányolására összpontosított: mint nőkére, mint munkásokéra, mint fajilag egzotikus szexuális tárgyakéra. Ez a szemlélet általában a gazdasági kényszerítő körülményeket nevezte meg okokként. A kérdés megközelítése a WCD (Women, Culture, Development - Nők, Kultúra, Fejlődés) szempontjából túlmegy a gazdasági értelmezésen, s a kulturális tényezőket is figyelembe veszi, hangsúlyozva, hogy számos ilyen munkát végző nőnek szándéka is volt ilyen munkát végezni, s megvizsgálva azt is, hogy ezen a munkán keresztül hogyan voltak képesek kifejezni összetett identitásukat mint anyák, munkások és szexuális lények.

A WCD tulajdonképpen egy lencse, melyen keresztül az egyenlőtlenség minden kategóriája közti kapcsolat helyileg sajátságosként, történelmileg előre meg nem határozhatóként, változóként és behálózottként látható. Emellett új szempontból figyelhetjük meg a tudományosság sok területét, valamint a Harmadik Világbeli nőket. S ez a végkövetkeztetés talán megfontolandó számunkra is, hiszen a feminizmust Közép- és Kelet-Európában még ma is többnyire a nyugat-európai feminista eszmékkel azonosítják. Azt pedig nem tagadhatjuk, hogy igenis léteznek kulturális különbségek, és az is igaz, hogy sajátos történelmi, kulturális helyzetünk számtalan vizsgálatában a női szempontok bevonása ritkán történt meg. A nemi szerepek és az etnicitás kapcsolatának vizsgálata pedig egyértelműen sok tanulsággal szolgálna, még a legkonzervatívabb szemléletű szakemberek számára is.