A közösség veszélyei: ésszerűség és ésszerűtlenség a nacionalista ideológiában

Halliday, Fred: The perils of community: reason and unreason in nationalist ideology. = Nations and Nationalism, 2000. 6 (2). no. 153-171. p.

 A következő cikk az Etnicitás és Nacionalizmus Kutatás Társaságának a felkérésére az Ernest Gellner előadássorozaton elhangzott előadás kivonata.

A szerző célja a nacionalizmus normatív dimenzióinak, avagy annak etikai tételei és a felvilágosodás elvei közti feszültségnek a tanulmányozása. A nacionalizmusról szóló írások nagy ívben elkerülik a szabadság problémáinak említését, a modernitásba vetett általános hit hatálytalanítja az etikai bizonytalanságot. A nacionalizmus mint ideológia és hiedelemrendszer, rendkívül normatív természetű elmélet arról, hogy hogyan kellene a világnak szerveződnie. A szerző a cikk elején leszögezi, hogy nem célja a nacionalizmus egészének megkérdőjelezése, s elismeri, hogy vannak bizonyos pozitív következményei. Ilyen például a kulturális sokféleség, hogy néha a nacionalizmus és a demokrácia is összeegyeztethető egymással, s kapcsolat állhat fenn a nacionalizmus és az államrendszer között. Szintén nem vonja kétségbe a nacionalista függetlenségi törekvések értékét gyarmati elnyomás esetében - hiszen ez egyértelmű. Célja a független államokon belül kialakult nacionalizmus kritikája, hiszen míg szokássá vált a nacionalizmusról író szerzők közt a kozmopolitanizmus és az internacionalizmus szidalmazása, addig az sem megengedhető, hogy a nacionalizmus etikai alkotóelemeit - melyek egy részének megléte megindokolható - saját szempontjából a legfőbb jóként kezeljék.

Az utóbbi években ismét feltámadt az érdeklődés a nacionalizmus eszméi iránt, s az ideológia egyfajta rehabilitációjáról is beszélhetünk, mely azonban igen elnéző az ideológia morális pontjaival szemben. A politológiában is előtérbe kerültek a közösség, a kultúra, az identitás fogalmai, s ugyanakkor alkalmazhatatlannak látszanak az univerzalista, racionális elvek. A szerző a nacionalizmus tudományos vizsgálatában két olyan, egymással ellentétes irányzatot is azonosít, melyek az ideológia tanulmányozásában csökkenthetik az etikai dimenziót. Az egyik az új materializmus, mely a darwini gondolkodásból, az evolúciós biológiából ered - az emberi viselkedés genetikailag programozott természetének magyarázata könnyen alkalmazható arra, hogy a nacionalizmust, azaz csoportközi, identitásközi konfliktusokat természetes jelenségnek állítsa be. Természetesen a másik jelenség a posztmodern gondolkodás. A kultúrakutatás, az irodalomelemzések sokban segíthetik a nacionalizmus tanulmányozását, ám ha minden magyarázat egyenlően értékes, ha minden szimbólum és narratíva jelentősége azonos, akkor nemcsak a tények és a valótlanságok kerülnek "egy kalap alá", de az erkölcsi ítélet is vereséget szenved.

Mivel a szerző a felvilágosodás elveivel állította szembe a nacionalizmus etikáját, megpróbálja tisztázni, melyek is a felvilágosodás legalapvetőbb értékei, s hogyan fejeződnek ki ezek a politikában. Ezután a két ideológia etikai kívánalmait próbálja egyeztetni. Véleménye szerint négy lehetséges megoldás létezik. A kettő kompatibilitása, ezt vallja szerinte például Anthony Smith és David Miller; a kettő összeegyeztethetetlensége, mivel a nacionalizmus irracionális, reakciós és nem demokratikus - ezt vallják a nacionalizmus liberális és szocialista kritikusai; összeegyeztethetők, de az ide sorolható felvilágosodás sokkal kevésbé racionális és békeszerető, mint az az optimista elképzelésekben szerepel; vagy nem összeegyeztethetők, de itt a nacionalizmus különálló és legalább néhány tekintetben felette áll a felvilágosodás racionalitásának, mert legalább figyel az emberi lét azon szempontjaira - szenvedély, szeretet, közösségi érzés - amire az ész nem. A szerző arra a négy területre próbál összpontosítani, ahol a két elmélet közt feszültség keletkezik, és ahol a nacionalizmus nem fogadható el mint a legfőbb vagy elsődleges, erkölcsi érték. Ez a négy terület: az önmeghatározás; a nacionalizmus kívánalmai és a nemzetközi normák és politika közt fennálló viszony; a nacionalizmus erkölcsi követelményei az egyénnel és azokkal szemben, akik nem tartoznak ugyanabba a nemzetbe, akik idegenek; és a nacionalizmus viszonya a történelemhez.

A nacionalizmus központi követelménye a nemzetek önrendelkezéshez való joga, amelyet általában a függetlenséghez való jogként értelmeznek. A szerző véleménye szerint azonban két olyan nézőpontja van ennek a követelménynek, mellyel eddig keveset foglalkoztak, s amely e jog abszolút természetét is csökkenti. Az első, hogy vajon megéri-e a függetlenség az érte fizetendő árat, s ez a kérdés leggyakrabban háborúk vagy véres forradalmak kapcsán vetődik fel. Ám a nacionalizmus követelménye abszolút és feltétel nélküli, s az előnyök és hátrányok számolgatása azt jelentené, hogy egy magasabb normatív értékelésnek vetjük alá, s ezzel saját önmeghatározását kérdőjelezzük meg. Példának a Koszovói Felszabadítási Hadsereg 1998-as fegyveres felkelését, ellentámadását hozza fel, mely válasz volt ugyan a szerbek koszovóiakkal szembeni tetteire, de ez vezetett a Milosevics hirdette etnikai tisztogatáshoz is, amely rengeteg ártatlan ember életét követelte, s hogy a NATO közbe fog avatkozni, még egyáltalán nem volt biztos. A második kérdés minden nacionalista megmozdulással kapcsolatban nemcsak az, hogy vajon saját államot akar-e nemzetének, hanem az, hogy milyen legyen az az állam, azaz hogy a függetlenség formáját nemcsak nemzeti, hanem egyetemes ismérvek alapján is értékelni lehessen. Erre példa a csecsenek harca az oroszok ellen 1996-ban, amely kezdetben hősies volt, ám az általuk létrehozott állam sokkal elnyomóbb, kizsákmányolóbb, szektánsabb, mint bármi az Orosz Köztársaság idején. Tehát a szerző következtetése szerint az önrendelkezést más, egyetemesebb szempontok figyelembevételével kell megítélni, s így már nem olyan egyértelmű a nacionalizmus etikai felsőbbségének hirdetése.

A következő fejezetben azt vizsgálja a szerző, hogy egy államon vagy nemzeten belül hogyan egyeztethető össze a nacionalizmus más politikai elvekkel. Véleménye szerint e probléma vizsgálata ott bukik meg, hogy sokan a belföldi kontextust jelölik meg elsőrendű fontosságúnak, míg véleménye szerint az állam nemcsak egy belföldi egység, mely csak saját társadalmához kapcsolódik, hanem éppígy egy nemzetközi egység is, melynek a külvilág felé is meg kell találnia a kapcsolatait. Így a vizsgálat tárgya a nemzetközi kapcsolatok tanulmányozása, s különösen annak a követelménynek, mely szerint a nemzetállamhoz való lojalitás/hűség minden más hűségnél előbbre való-e. A nacionalizmus eszméjének védelmezői számára a válasz egyértelmű: semmilyen nemzetközi vagy nemzetek feletti kötelezettség elsőbbségét nem fogadhatjuk el. Ám annak következményei, hogy a nemzetállammal szembeni hűség elsődleges, a nemzetközi jog s még inkább a nemzetközi emberjogi törvények tekintetében látszanak. Halliday szerint ezeknek az államoknak a megállapodása révén létrejött törvények olyan törvényi hatóságot alkotnak, mely felette áll a nemzetek érdekeinek és szokásainak, s világos ellentétben áll a nacionalizmus etikai elveivel. A nemzetek viszont itt vágnak vissza, s a nemzetközi joggal szemben a nemzeti érzést, a nacionalizmust vonultatják fel. Ennek ürügyén nem vesznek tudomást arról, ha emberjogi politikájukat bírálják, vagy nemzeti alapon tagadják meg a nők vagy más esetben a foglyok jogainak biztosítását. S ez nemcsak a diktatórikus, nem demokratikus államok részéről történik meg, hanem a nagyhatalmak is gyakorolják. Például az Egyesült Államok is ezt teszi büntető rendszerével: ragaszkodik a halálbüntetéshez. Ha pedig a háború felelőssége is a nacionalizmus álcája mögé bujtatható, akkor az emberi élet védelmére alkotott törvények valóban nem fognak sokat érni - lásd például India és Pakisztán nukleáris fegyverkezési versenyét. S talán túlzásnak tűnik, a szerző szerint a nacionalista eszmék addig fogják fenyegetni a világbékét, amíg etikai elsőbbségre való igényük nem rendelődik alá a magasabbrendű nemzetközi szabályoknak. Manapság már ún. "globális problémákkal" is meg kell küzdenünk, amelyek nem teszik lehetővé az egyes államokon alapuló megoldást, hiszen az egész emberiség érdekeit érinti, s csak összefogással oldható meg.

Az állam hatalma az egyén felett szintén központi elve a nacionalizmusnak. Ez a követelmény pedig kettős természetű: minden egyén tartozik egy nemzethez, és minden egyén a legnagyobb hűséggel tartozik nemzetének. A "legnagyobb" itt azt jelenti, hogy bármilyen nemzet alatti csoporthoz (család, törzs, régió stb.) való hűségnél előbbre való. Ez a központi követelmény, melyet egy közösségen belül a domináns csoportok határoznak meg, s mellyel a közösség összes tagjának hűségét minősítik, s mely alapján a nem alkalmazkodók az "áruló" címkét kapják, ami megválaszolhatatlan normatív értelmű vádat hordoz magában. Ide tartozik az az elképzelés is, hogy az egyik nemzet felsőbbrendű, mint a másik, s ez a nacionalista előfeltevés mint bizonytalansági tényező beépült a nemzetközi rendszerbe is. Szerencsére ez a szemlélet hivatalos formában általában nem jelenik meg agresszivitásként vagy gyűlöletként, ám az etikai feltevés a formális állításban a nemzetek sajátos természetéről továbbra is fennáll. Ám az is igaz, hogy pusztán antropológiai szinten a másik, az idegen, az új iránti kíváncsiság legalább annyira erős, mint a sajáthoz való ragaszkodás.

A felvilágosodás eszméi közé tartozott a tudományos módszerbe vetett hit, a mítoszok és babonák elutasítása, az ész igazságának hirdetése. A nacionalizmus igazsághoz való viszonya ellenben igencsak szeszélyes. A történelem és a jogos igények mind a közösség céljainak vannak alárendelve, s kialakításukban a válogatás, torzítás, manipuláció vagy az egyszerű hamisítás mind szerepet játszanak, vallja a szerző. A történelem már csak azért is fontos a nacionalizmus számára, ahogy ez a kultúrák és morális közösségek eredetét feltárja. A nemzetek létének etikai alátámasztása a különálló nemzeti közösségek létéről és eredetéről szóló sajátos történelmi feltételezésen alapul, s hogy a kultúra objektíven elkülöníthető formái adott közösségekkel azonosíthatók. A nacionalizmus történelmi szemlélete sok dolgot vesz át a kultúra szociológiájából, ám figyelmen kívül hagyja a tudásszociológia által tett megállapításokat, melyek szerint az eleve adott, öröktől létezőnek vélt dolgok, mint a például a hagyomány, csupán társadalmi szokások, gyakorlatok, meghatározások terméke, így tehát azt kellene megvizsgálni, ki léptette ezeket a jelenségeket hatályba, és hogyan csinálta. S bár az általános feltételezés az, hogy különálló hagyományokkal és közösségekkel van dolgunk, ez csak nacionalista mítosz, valójában a kultúrák és közösségek át meg áthatották egymást, s többszörösen összefonódtak. Így tehát nemcsak az egyes nemzetek, kultúrák felsőbbrendűségét kérdőjelezhetjük meg, de a történelmileg különálló, autogén kulturális kialakulás érvényességét is. A történelmi szempont a nacionalizmuson belül tehát nem csupán a közösség és a történelmi emlékezet kialakítását jelenti, hanem a gyűlölet és konfliktus forrása is lehet a mai világban.

A cikk végére érve az olvasó nemigen tudja eldönteni, mit gondoljon. A nemzeti érzés, a nemzethez való hűség mind olyan magától értetődő dolgok, melyek a gyermekkortól kezdve együtt fejlődnek és alakulnak velünk. Ezek kétségbevonása természetes ellenreakciót vált ki belőlünk. Nem árt azonban a nacionalizmust, a nemzeti érzések kifejeződését máshonnan is megfigyelni, nemcsak belülről, hanem az "áldozat", egy bármilyen nemzet teremtette "Másik" szempontjából is megvizsgálni, s a kritikai megállapítások talán nagyobb megértésre találnak. Emellett sajnos gyakran tűnik úgy, hogy a szerző kritikai megjegyzéseit alátámasztó példák olyan ritka esetek, melyekből nem lehet általánosítani, legalábbis sajátos, egyedi természetük, körülményeik egyedi összjátéka erre enged következtetni. Az is vitatható, hogy a nacionalizmusból érdemes átvenni az észérvek politikájának "összeházasítását" a szenvedéllyel, s hogy készeknek kell-e lennünk meghalni az ENSZ-ért, ahogy a szerző a cikk végén, félig komolyan, felveti. Másrészt a felvetett szempontok, úgy érzem, senkitől sem idegenek, mindenki fejében megfordultak már, s talán a szerző által is említett, a nacionalizmus támasztotta morális követelések voltak azok, amelyek a kétségeket nem engedték a felszínre törni. Akár így azonban, akár úgy, Fred Halliday munkája mellett nem lehet szó nélkül elmenni, s érdemes a nacionalizmust védőknek éppúgy elolvasni, mint ellenzőinek.

Bakos László

Vissza