Népi vallásosság magyarok és cigányok körében

Juhász Éva: Moro raj jertyiszár. Egy görög katolikus cigányközösség vallási élete. Szekszárd- Debrecen. 2000. 78 p. - Rizsik Judit Katalin: A születéstől a keresztelésig. Szokások és hiedelmek Mátészalka magyar és cigány lakosságának körében. Szekszárd. 2000. 124 p.

1991-ben alakult meg a Cigány Hagyományokat Kutató Egyesület, a korábban már működő Országos Cigánykutató Munkaközösség (1979-1984) tevékenységét folytatva. Mindenekelőtt néprajzi gyűjtéseket végeztek, és megkezdték a Cigány Archívum kialakítását. 1994-ben a Cigány Bibliográfia Számítógépes Adatbázisának építésébe fogtak, továbbá kidolgozták a cigánykutatás néprajzi, történeti koncepcióját. A néprajzi, szociológiai, történelmi, földrajzi dokumentumok gyűjtésének, feltárásának, archiválásának és az erre alapozott kutatómunkának fő célja a cigányság beilleszkedésének és felemelkedésének segítése oly módon, hogy közben nyelvüket, kultúrájukat, identitásukat megőrizhessék.

A szekszárdi Romológiai Kutatóintézet két sorozatot indított útjára. Az egyik a Romológiai Kutatóintézet Közleményei. Ennek 2. száma Rizsik Judit Katalin tanulmánya. A másik a Studia Minoritatum sorozat; amelynek első köteteként látott napvilágot Juhász Éva dolgozata.

Juhász Éva 1997 őszén, egyik gyűjtőútján találkozott egy olyan cigánycsoporttal, akiknek életkörülményei megfelelőek: dolgoznak, művelődnek és feltehetően el fognak jutni odáig, hogy csupán nyelvük és letagadhatatlan antropológiai jegyek alapján nevezhetők majd cigánynak. A tanulmány célja ennek a - romológiai kutatók körében is alig ismert- cigánycsoportnak a bemutatása.

A kutatás helye Kántorjánosi (Szabolcs-Szatmár - Bereg megye, Mátészalkától 20 km), ahol a lakosság 36%-a, 810 fő cigány. A cigány kultúra, ízlésvilág, erkölcsi rendszer eltér az európaitól. Ebből rengeteg megoldásra váró kérdés adódik. A kántorjánosi cigányok - Erdős Kamill felosztása szerint - a lovári törzshöz tartozó oláh cigányok. A Magyarországon élő, cigány anyanyelvű kárpáti és oláh cigányok közül ők őrzik legerőteljesebben nyelvüket és kultúrájukat. "Csak mi vagyunk az igazi cigányok".

Kántorjánosi lakossága vallási megoszlása szerint - a múlt század közepe óta - római katolikus, görög katolikus, református, valamint zsidó. Napjainkban a pünkösdisták közösségével bővült a kör. Az oláh cigányok magyarral kevert cigány nyelvet beszélnek, és a reformátusok, a görög katolikusok vagy a pünkösdisták közösségébe tartoznak. Juhász Éva kutatása arra keresi a választ, hogy milyen módon jelenik meg a vallásosság a cigányság mindennapi életében, milyen vallási néphagyományokkal rendelkeznek, mennyiben járult hozzá a vallás, hogy a község magyar lakosságának cigányokról alkotott képe pozitív irányba változzék.

A cigányság olyan mértékű vallási megnyilvánulása ugyanis, amilyen a vizsgált közösségben tapasztalható, ritka esetnek számít. 1986-ban került a faluba Zolcsák István parókusként, aki a miséken kívül is szívesen találkozott a cigányokkal. Beszélgetett velük, tanította őket, úgyhogy lassanként elsajátították a szertartást, az ünnepek rendjét és magyarázatát. Hetente többször más-más háznál jöttek össze énekelni, imádkozni. Egy ilyen alkalommal vetődött fel a cigány templom építésének gondolata, amit aztán a polgármester és a földhivatal támogatásával-jóváhagyásával, saját erőből, közösen építettek fel. Óriási közösségformáló ereje volt ennek az eseménynek. A cigányság számára a templom az egyik legfontosabb hely, ahol nyelvüket gyakorolhatják, kultúrájukat ápolhatják, közösségi tudatukat fenntarthatják. Identitásmegőrző szerepe is van tehát a templomnak. A cigányság vallásossága bonyolult, összetett folyamat eredménye, mely ötvözi az ősi cigány hagyományelemeket a keresztény, magyar kultúra megnyilvánulásaival. Ezt bizonyítják az egyházi szertartásokkal párhuzamosan végzett mágikus cselekedetek (szitaforgatás, gyertyaégetés, eskütétel).

A kántorjánosi cigányság vallásgyakorlása, hitélete nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a megváltozott életforma mellett (a telepi élet felszámolása a 60-as évektől) identitásuk ne vesszen el, de a társadalomba is szívesen beilleszkedjenek, és a magyar lakosság barátságát és elismerését is kivívják. "Régebben nem ilyenek voltunk. Loptunk, csaltunk. Krumplink ha nem volt, mentem lopni. Én voltam a fővezér. Rá voltunk szorulva a lopásra, de most már nem engedi a szívünk, mert benne van Jézus. Tisztességesen, becsületesen élünk."...Mindezt egy 41 éves cigányasszony fogalmazza meg a tanulmány mellékleteként közölt megtérésének történetében.

A mellékletben olvasható még a Miatyánk és a Hiszek egy... cigány fordításban, valamint a Máriapócsi búcsúénekek gyűjteménye. A búcsúnak a kántorjánosi cigányság életében is igen fontos szerepe van, különösen a máriapócsinak, ahol a liturgia nyelve is cigány.

Az ünnepek rendjét egyházi és közösségi szabályok alakítják ki. A vallási néphagyományok tájanként, falvanként változnak. A cigányság vallási népszokásai meglehetősen felületesek, azok egy részét a magyarságtól veszik át. A szokások más részét a plébánostól tudják (húsvét, pünkösd, karácsony, vízkereszt, Úrszínváltozás), aki egy-egy ünnep közeledtével beszél az ünnepek jelentőségéről. A médián keresztül is értesülnek egy-egy jeles napról (Katalin- vagy Luca-napról), de ezeket nem tartják.

Ahogy a cigányság körében is élnek az ősi babonák és mágikus cselekedetek, úgy a magyar lakosság körében is felfedezhető számos, még az ősi magyar sámánhitben gyökerező hiedelem és szokás. Ezeket veszi számba a mátészalkai cigány és nem cigány lakosság körében Rizsik Judit Katalin tanulmánya. A gyűjtés során a szerző azt vizsgálja, hogy mennyit őrzött meg az emberi emlékezet e gazdag hagyományvilágból. A kérdések a születéstől a keresztelésig terjedő időszakra vonatkoztak. A feltárt anyag az 1920-as évektől kb. az 1990-es időszakot öleli fel. A kutatás elsődleges célja a régi idők hagyományainak feltárása. Az adatközlők a társadalom különböző rétegeit képviselik. A cigány adatközlők ismeretanyaga tipográfiailag is el van különítve.

A szerző a bevezetőben leszögezi: Mátészalka, az országosan kialakult közhiedelemmel ellentétben nem cigány város. Pontos adatok nincsenek ugyan, de a lakosságnak mindössze 6-7%-a vallja magát cigánynak. A születés és keresztelés időszakát felölelő hagyományok egyes elemei széles körben ismertek, míg mások csak haloványan élnek már az emlékezetben. A hagyományok megőrzését nagyban elősegítette, hogy a mátészalkai nők egészen az 1950-es évek végéig otthon szültek a bába segítségével. Volt idő, amikor Mátészalkán 4-5 bába is működött. A legmagasabb szakképesítéssel az okleveles bábák rendelkeztek (tanulmányi idő 4-24 hónap). Az ún. cédulás bábák tudásukat tapasztalati úton szerezték, és 4-6 hetes tanfolyam után a vármegye sebészénél, majd a körzeti orvosnál vizsgát téve kaptak működési engedélyt. Elsősorban a cédulás bábák tevékenységében kaptak nagyobb szerepet a különböző mágikus eljárások, hiedelmek. A bába a szülő asszonyon megoldott mindent. Ezzel az analógiás, mágikus eljárással igyekezett könnyíteni a szülésen, oldani a görcsös fájdalmakat. Ha nem volt semmi komplikáció a gyermek megszületésekor, a bába első feladata a köldökzsinór elvágása volt. Ehhez kapcsolódó hiedelmek közül Mátészalkán a következőt ismerték: legalább 10 csomót kötöttek a köldökzsinórra (hogy el ne vérezzen), majd a leszáradt köldökzsinórt eltették, és a gyermeknek kellett 10 éves korában kicsomóznia. Ebből vontak le következtetéseket, hogy milyen lesz az élete, mikor felnő.

Szülés után hideg vizes ruhát vagy valamilyen könnyebb nehezéket helyeztek az asszony hasára, hogy az hamarabb visszahúzódjon. Körülbelül egy órát nem hagyták aludni, nehogy elvérezzen ("...a vér is elaluszik az emberben...").

A rendellenes, szokatlan szülésekhez a következő magyarázó hiedelmek kapcsolódnak. A burokban született gyermeket egész életére szerencsésnek tartották. A foggal vagy fölös számú csonttal születés a táltos hiedelemkörhöz tartozik. A cigányság körében él az a hit, hogy ha az ilyen eseményt titokban tartják, akkor nem lesz semmi káros következménye a gyermekre. Ellenkező esetben azonban súlyos következményekkel kell számolni, pár héten belül meghal a csecsemő).

Számos hiedelem fűződik ahhoz, hogy mit nem szabad néznie, fognia, tennie a terhes asszonynak, ha nem akarja, hogy károsodjék a gyermeke. Ezek főleg az érintkezési szokásokat tartalmazó mágia hiedelemkörébe tartoznak.

Ha az élettelenül született gyermek élesztési kísérletei nem sikerültek, vagy a bába nagyon gyengének, életképtelennek látta a gyermeket, megkeresztelte, bár az egyház a 18. század óta tiltotta a bábakeresztelést. A nép azonban fontosnak tartotta, mert a pogányságtól való megváltást remélte általa. Hitük szerint ez biztosította a meghalt gyermek lelkének nyugalmát. A kereszteletlen lélek nyugtalanul bolyong, ha nem kerül a teste megszentelt földbe. A katolikusok ezért a már meghalt gyermeket is megkeresztelték. A reformátusok általában eltemették a kereszteletlen gyermeket is, de előfordult, hogy a pap ezt nem tehette meg, így a szülőkre hárult ez a keserű kötelesség. Mátészalkán ismert volt az a szokás, hogy a kereszteletlenül meghalt gyermek kezébe pénzt adtak, hogy boldoguljon a túlvilágon.

Az első fürdetővíznek, mint mindennek, ami először történik az ember életében, különös jelentőséget tulajdonítottak, és számos mágikus eljárást alkalmaztak, hogy a csecsemőt megvédjék a rontástól. Gyakran hittek az első fürdetővíz gyógyító erejében.

A gyermekágy egyrészt az ágy, amelyben az asszony szül, és szülés után a gyermekkel fekszik, másrészt az a 2-6 hét, mely a szülés és avatás között tilalmakkal telik el. Ez idő alatt az anya és a gyermek nem mehet sehova, az ágyat nem szabad bevetni, munkát nem szabad végezni, semmit nem lehet kiadni a házból, lámpát nem szabad eloltani, nehogy az ártó szellemek a sötétben megerősödve árthassanak a gyermeknek vagy "nehogy az ördög kicserélje".

Az avatási szertartás, a szülő anya első útja, amely a házon kívül a templomba vezet. Felekezetenként változó szokásokkal, de közös vonás, hogy ezután az anya felszabadul a tilalmak alól. A csecsemő látogatása fontos esemény, mellyel kapcsolatban számos tilalom és hiedelem él, például a tej elvitele. Ez az anyát érő legnagyobb veszedelem: ha a látogató az anya ágyára ül, "akkor elviszi az anyától a tejet. Ráragad, oszt elviszi." A komatál hordása is járhatott ezzel a veszedelemmel, ami ellen úgy védekeztek, hogy "ha vittek neki enni, az edényt kiöblítették, beöntötték az ágy alá, hogy el ne vigye a tejet." A gyermeket piros szalaggal, piros kis kendővel, az ágykendőbe kereszt alakba szúrt gombostűvel, ágyba tett Bibliával, ollóval, fokhagymával, gatyamadzaggal, kanállal, rózsafüzérrel védték a rontásoktól.

Ha a gyermek beteg, lázas, sírós, akkor biztos, hogy szemmel verték. Gyógyítására szenes vizet használtak. Abban megoszlanak a vélemények, hogy szenet vagy a seprű cirkát használják-e, s hogy hány darabot kell a pohárba dobni, és a használat után hová kell önteni.

Az anyatejnek is mágikus, gyógyító erőt tulajdonítottak: kisebb sebeket, szemgyulladást, hasfájást gyógyítottak vele. Ha szoptatós anya látogatta meg az újszülöttet, meghintette pár csepp tejjel, hogy egészséges, szép legyen a gyerek.

A keresztszülőségnek, komaválasztásnak sokféle szabálya élt. A komaságot nem illett visszautasítani, mert e tisztség vállalása ,úgymond, "keresztényi kötelesség."

Mátészalkán arra törekedtek, hogy a gyermeket nyolc napon belül megkereszteljék. Ezen persze az anya még nem vehetett részt. A gyermeket a bába öltöztette, gyakran el is kísérte a keresztszülőkkel együtt a templomba vagy a lelkészi hivatalba. A szertartás után tartották a keresztelői lakomát.

A születéstől a keresztelésig terjedő hiedelmek megőrzését elősegítette, hogy Mátészalkán esetenként még a 60-as években is otthon szültek a nők, és a bábák sokáig alkalmazták mágikus eljárásaikat. Másrészt a keresztelés szertartása az egyházi liturgia szerves része, így ez is elősegítette, hogy bizonyos szokások fennmaradjanak. A szerzőnek az a véleménye, hogy további gyűjtéssel érdemes lenne felkutatni a hiányzó láncszemeket, amelyek a valamikori teljes hiedelemanyagból most még hiányoznak.

forditotta: Cholnoky Olga

Vissza