Tübingenből nézve: Temesvár, Kolozsvár, Jaşi - egy irodalomtörténész portréja

A most 58 éves, temesvári születésű Horst Fassel a helyi Lenau-Líceumban tanult, Kolozsvárt végzett német, ill. román nyelv- és irodalom szakon. Ekkortájt - elismerésben részesített - költői produkcióval is bemutatkozott, a későbbiekben azonban már csak fordításaiból publikált. A jaşi egyetem germanisztikai tanszékének oktatójaként 1965-ben lépett pályára, s több mint másfél évtizeden át, egészen kivándorlási kérelme benyújtásáig e szolgálati helyen működött. 1983 óta dolgozik Németországban, ahol a tübingeni Dunai-Sváb Intézet (Institut für donauschwäbische Geschichte und Landeskunde) vezető munkatársaként találta meg a helyét, az oktatói tevékenységet is folytatva, sőt tevékenységét nemzetközi vendégtanári minőségben kiszélesítve. Munkásságának középpontjában álló tematika: a kelet-közép-európai német régiók irodalmának és kultúrájának 20. századi élete és sorsa. Eddig főképp cikkei, esszéi, tanulmányai tették ismertté a nevét, az összefoglaló művek egyelőre érlelődnek benne. A müncheni társintézmény (Südostdeutsches Kulturwerk) folyóiratának műhelybeszélgetés-sorozata keretében összegzi pályatapasztalatát. Újabb munkáiból egyébként a Mihai Eminescu román nemzeti költő német nyelven írt korai kísérleteivel foglalkozó írást közli a folyóirat (ismertetését lásd alább).

Élesen villannak mindjárt a legkorábbi, temesvári évek emlékei az író-értelmiségi családi környezetben: íróösszejövetelek, látogatások otthon és a "Lenau-" (1954-1968), majd helyébe - a közelebbi, modernebb hagyományra utaló névvel - a "Müller-Guttenbrunn-irodalmi kör" vagy az írószövetségi szekció hivatalos kereteiben, ahol irodalomról, esztétikáról kötetlen témaválasztás szerint is szó eshetett. Nem szorul különösebb magyarázatra, ha az író-család sarja e környezetből bölcsész tanulmányokra adja a fejét, legfeljebb szinte kivételes esemény, hogy bejuthat a kolozsvári egyetemre. Az emlékező szavain keresztül látjuk néhány elemében az egyesített román-magyar egyetem 1960 utáni világát; azt is, hogy az egyetemtörténeti előzmény bármilyen kérdése: tabu. Hátrányt előnyre fordító fejlemény: a tananyagot érintő klasszikus és aktuális forrásokkal - mintha a Ferenc József-Egyetem nem az alapításától kezdve gondozott volna efféle anyagot - roppant szegényesen felszerelt német tanszék oktatógárdája (a fiatal, később Budapestre került Széll Zsuzsával) igyekszik közel hozni a hallgatósághoz az erdélyi-bánáti német irodalmi hagyományt és jelent, aminek nyomán Fassel már Kolozsvárt elkötelezettjévé lett a regionális örökségnek.

A kolozsvárinál is mostohább körülmények között működött a Fasselt befogadó jaşi germanisztikai tanszék a két világháború közötti virágzást követő tudatos sorvasztás következtében. (Megtudjuk, hogy a moldvai székváros alsóbb és felsőbb oktatási intézményeiben már a 19. század első felében is oktatták a német nyelvet.) A fékeket ekkor (1965-től) éppen kioldják, és - általános célkitűzései mellett - a tanszéki munkaközösség a szűkre szabott keretek között is megpróbálja folytatni a régió-szemléletű és multikulturális-összehasonlító szemhatárú oktatást-kutatást, amit a háború előtt az Erdélyből ide hívott Karl Kurt Klein meghonosított volt. A jaşi műhelynek még így is, vagy mindettől függetlenül, meg kellett küzdenie a román "népi-demokratikus"-nacionalista gyanakvással, miszerint a germanisták "más nemzetiségek rovására teszik fontossá magukat". Különösen, ami az 1918 után Romániához csatolt (majd 1945-ben Szovjet-Ukrajna által bekebelezett) osztrák Bukovina kulturális örökségét illeti, melynek feltárása épp csak első, tétova lépéseinél tartott Keleten és Nyugaton egyaránt.

Kitelepülése során igazán felkészülten kapcsolódhatik be a régióból érkező germanista a romániai német téma NSzK-beli konjunktúrájába, amely addig a szintén kitelepülőfélben lévő "Bánáti akciócsoport" ismertebb és kevésbé ismert szerzőit kapta fel. (Hovatovább mint valami "ötödik német irodalmat" az NSzK- és NDK-beli, valamint az ausztriai és a svájci mellett - K. S.) Első németországi éveiben lapokba írva, lapot szerkesztve (Banater Post), szembesül az áldozati szerep és látszat gyakori összemosódásán is az egymás sarkát taposó író-kitelepülők sorában. (Idézi az akkoriban közismert román viccet, itt lásd szabad fordításban: "Legföljebb két ortodox futkos Romániában, a többi szinte protestáns".) Emellett beleütközik a témakonjunktúra napi egyoldalúságába is, amivel a korai 80-as években például csakis a bánsági régiót méltatja figyelemre, vagy autarkiás megrögzöttségére, mellyel, külső nyelvi-kulturális exklávéról a szerves, más nyelvű környezeti kapcsolatok, az összefüggő multietnikus-kulturális háttér nélkül beszélve, messze hátramarad az összehasonlító megközelítés aktuális követelménye mögött. Szembetalálja magát szekértáborokkal, mint például a németzsidó-, ill. népi-németpártiak esetében a bukovinai örökséggel kapcsolatban; az öncélú politikai olvasat anomáliáival: elfogultságokkal - az íróilag igénytelenebb szerző javára és az igényesebb rovására, vagy épp az 1944/1945-ös emigráns-irredenta alapállású igazságosztás méltatlan tévedéseivel. Az esztétikumot mellőző politikai nézőponttal ellenkező egyszerűsítés: a világirodalmi színvonalú esztétikum számonkérése a regionalitást reprezentáló alkotásokon, e művek összetett szociokulturális funkciójának megértése helyett; Fassel e közelítésmóddal is perben áll, nem megfeledkezve ugyanakkor a mindenkori korszakfejlődés főnyelvterületi vagy összeurópai összefüggéseiről sem.

Fassel, mint az 1987-től működő tübingeni intézet tevékenysége egészében is, tudatosan igyekszik távol tartani magától mindenféle szemléleti szubjektivizmust és leszűkítést a nyelvhatárokon túli német regionalitás szinkron és diakron jelenségeinek feltárása során. Ennek egyik biztosítéka a sokoldalú munkakapcsolatok rendszere a kelet-közép-európai térség kutatóműhelyeivel, tudományos fórumaival - az egyetemi intézetektől a budapesti Európa-Intézetig, nem utolsósorban tudományos konferenciák tapasztalatcseréjével. Az Intézet nagyívű kutatási projektjei (mint pl. - éppen Fassel gondozásában - a Német nyelvű színház Délkelet-Európában elnevezésű projekt) általában széles körű együttműködési keretekben valósulnak meg, biztosítva a részletkutatás teljességét, a szemlélet komplexitását és a metodika maradéktalan kontrollját.

Vissza