A cikk teljes terjedelmében a Jelcin köreihez közelálló Nezavisimaia Gazeta hasábjain jelent meg. Egy, az emberi jogokat védő fontos szervezet, a "Memorial" és az Andrej Szaharov Központ megbízásából készült jelentés a csecsen nép és a központi hatalom közötti konfliktus jobb megértéséhez ad kulcsot. Szerzője politológus.

Az észak-kaukázusi népek között a csecsenek számosabbak, létszámuk több száz ezerre tehető. Koncentrált elhelyezkedésük miatt meg tudták őrizni hagyományaikat, értékeiket. Társadalmuk kevéssé nyitott az idegen számára. A környezetükben élő többi népcsoporttól eltérően társadalmi felépítésük hierarchikusnak nem nevezhető. Korábbi, saját hercegi uralkodóikat elűzték, de a más nemzetbelieket is. Bizonyos, hogy a XVIII. század végére parasztok és szabadon szervezett katonák alkották a népességet. Belső jogrendszerük lényegileg a megtorlásos, "szemet szemért"-elven alapult. A szabadságot és egyenlőséget kedvelő természetük semmiféle kívülről rájuk erőszakolt hatalmat nem viselt el. A nem pontosan körülírt kompetenciák miatt mindig is elkeseredett hatalmi harc folyt köreikben. Talán a lovagi szellemhez állt legközelebb az egymást felülmúló bátorság, a másik melletti kiállás stb., ám emellett a bosszúállás hagyománya is. A magának való populáció kénytelen volt állammá szerveződni a cárok hódításai ellen. Egyféle iszlám szent háborút, a gazavatot hirdettek meg ellenük, ám ugyanezt tették egyes imám vezetők ellen is a XIX. század folyamán. A szabadságszerető, individuál-anarchista, ugyanakkor közösségi lelkiismeretű természet mindmáig jellemzi őket. Ezért is különböznek az 1991 utáni rendszerváltó népektől. Történetük során sosem volt kollaborálásra "alkalmas" elitjük sem...

A parányi Csecsenföld orosz leigázása hetvenöt évig tartott, és több száz ezer áldozatot követelt mindkét fél részéről. Az 1918-1921-es polgárháború idején a fehérek ellen harcoltak eredményesen. A bolsevikok ekkoriban fűt-fát ígértek mindenkinek, pl. a csecseneknek azt, hogy a Charia elvén működő jogrendjüket a későbbiekben is szavatolják. A vége az lett, hogy Sztálin deportálta őket Kazahsztánba 1944-ben azzal a váddal, hogy "Hitlert segítették". Az esemény olyan traumát váltott ki belőlük, mint az örményekből az 1915-ös mészárlás vagy a zsidó holokauszt a túlélőkből. Az 1990-es években tehát valamiféle mitikus fenyegetettség ellen is küzdöttek a csecsenek.

A másik "harci" tényező a csecsen társadalom alakulásából is adódott. A 90-es évek elejére a városi lakosság jórészt orosz betelepítettekből verbuválódott. Az őslakos, vékonyka értelmiségi és hivatalnoki réteg nem tudta magához ragadni sorsa irányítását. Ezt az a korábbi években munka nélkül maradt tanulatlan, falusi réteg tette meg, amely hét közben a volt Szovjetunió más vidékeire járt dolgozni.

Az első csecsen háború rossz hatással volt az orosz vezető rétegekre. Második helyre kerültek ismét a gazdasági és egyéb bajok, s elsődlegessé lett a háború. Másrészt a többi, volt autonóm köztársaság is a maga javára fordította a központi hatalommal szembeni ellenállás példáját. Az 1994-1996-os háborúban a csecsenek szervezett hadsereget vonultattak fel, de azután megint visszatértek hagyományos, anarchista magatartásukhoz. Aslan Mashadov nehéz helyzetbe került, mert harcuk nemzeti harc volt totális ideológia, párt nélkül. Samil Baszajevet pedig képtelen volt megállítani a szent harcban.

A mostani elit voltaképpen tanulatlan, teljesen tanácstalan a reá háruló feladatokat illetően. A legvalószínűbb, hogy az iszlámhoz, a Chariához kötődő, totális rendszer bevezetéséhez fordulnak a hangadók. A csecsenek szufista iszlámja azonban alapvetően különbözik a Közel-Keletről újabban beáramló fundamentalista, illetve wahhabita magyarázatoktól. A csecsenek hajlanak arra, hogy a "tévtanítások" megjelenése mögött az orosz, illetve az izraeli titkosszolgálatok munkáját lássák. A legnagyobb baj azonban mégiscsak az, hogy képtelenek a saját hagyományaikban gyökerező jogállam megteremtésére.

Kakasy Judit

Vissza