Az etnikai mozgósítás következményei a volt Szovjetunióban

Guboglo, Mihail Nikolaevič: V labirintah etničeskoj mobilizacii.= Otečestvennaâ istoriâ, 2000. 3. no. 106-124. p.

A szovjet társadalom reformereinek az a makacs törekvése, hogy a totális rezsimet demokratikus társadalommá alakítsák át, finoman szólva, zátonyra futott, aminek az volt az egyik fő oka, hogy a kívánt demokrácia és a palackjából kiszabadított nacionalizmus szövetségét nem sikerült (az adott feltételek mellett nem is sikerülhetett) megteremteniük, a kettőt együttműködésre bírniuk.

A következmények közismertek: a Szovjetunió megszűnt létezni, a kezdeményezett reformok sorra-rendre elvetéltek, az életszínvonal és az élet minősége össztársadalmi mértékben, milliókat megalázóan zuhanásszerűen csökkent, határtalanná vált a bűnözés.

Néhány adat a folyamat illusztrálására: a nemzetgazdaság teljesítménye 1990 és 1996 között 48%-kal esett vissza; az 1992. évi kb. három és fél millió munkanélkülivel szemben 1998 folyamán nyolcmillió 180 ezret regisztráltak; felettébb nagy a menekültek száma (1998 januárjában 1 millió 200 ezer); míg 1990-ben százezer lakosra 1 240, addig 1996-ban már 1 860 a felderített bűncselekmények száma; drasztikusan csökkent a lakosság élelmiszerfogyasztása (egy főre 1990-ben évi 75 kg, 1997-ben már csak 50 kg hús jutott; ugyanezek az adatok tejből és tejtermékből 386 kontra 229, halból hússzal szemben hét, cukorból pedig 47-tel szemben 33 kg).

A szovjet etnikai doktrína (meglehet: Sztálin, különösen a honvédő háború idején helyesen ismerte fel ezt az érzékeny problémát) három pilléren nyugodott: az állampolgárságon, a nemzetiségen és a "szovjetségen". Így a rezsim arra törekedett, hogy megerősítse az orosz nemzet etnikai azonosságtudatát (úgymond nemzeti büszkeségét), miközben a birodalom nem orosz népeinek körében a hivatalos propaganda az állampolgári lojalitást, a világ egyik leghatalmasabb országához való tartozás nagyszerűségét, annak kultúrájából és történelméből való részesedés megtiszteltetését, továbbá az orosz nyelv tudásának előnyeit mint a nemzetközi érintkezési lehetőségek fundamentumát sulykolta szüntelenül és a legváltozatosabb módszerekkel.

A politikai változásokat követően a látszat szerint fennálló etnikai egyensúly azonnal felborult, és az ún. szovjet ember modelljének híre-hamva sem maradt. Az etnikum kérdése kulturális-etnográfiai kérdésből politikai kérdéssé, centrifugális erővé vált. Mondhatni bízvást, az etnikum átpolitizálódott, a politika pedig etnicizálódott.

Ez az etnikai aktivizálódás - miközben vele párhuzamosan és rengeteg ellentmondás közepette mégiscsak megindult az ország modernizációja - további megosztásokkal teszi még nehezebbé az átalakulási folyamatot. Divatba jöttek a "mi és ők", "ateisták és hívők", "antiszemiták és cionisták", "idősebb testvér és öccsök", "jobboldaliak és baloldaliak", "fehérek és vörösök", "reformerek és konzervatívok", és még hosszan lehetne folytatni a további ellentétpárokat.

Az azonosságtudat ingataggá, relatívvá tétele a XX. század hajnalán véget vetett az Oszmán Birodalomnak, kicsit később háttérbe szorította az orosz birodalmat, most pedig a világ egyik legtekintélyesebb nagyhatalmát, a Szovjetuniót szüntette meg, illetve Jugoszlávia és Csehszlovákia esetében még két kisebb államot ítélt a térségben széthullásra. Eközben viszont Vietnamban és Németországban éppen ellenkező folyamatnak lehetünk - a tv-re gondolva - szó szerint a szemtanúi.

Akárcsak a Szovjetunióban, korábban a cári Oroszországban is három elemre épült a lakosság azonosságtudata: a vallásosságra, az állampolgárságra és a nemzetiségre. Mivel mostanában a "szovjetség" megszűnt kohéziós erő lenni, a "natura abhorret vacuum" törvényének megfelelően valamivel pótolni kellett. Ez pedig nem lehet más, mint a vallásosság. A tanulmányban több szociológiai felmérés táblázatos összefoglalásai arról vallanak, hogy a 17 éves fiatalok körében miként terjed, kezdetben főként a formális, azt követően pedig a valódi hitből táplálkozó vallásosság, illetve, hogy ez a folyamat az Oroszországi Föderáció nemzetiségi köztársaságai körében erőteljesebb az iszlám és a buddhista többségűekben, mint a pravoszlávokéban. (Nyilvánvalóan ugyanez a helyzet az iszlám többségű FÁK-államok és Oroszország relációjában is.)

Ezeket a trendeket nem volna szabad figyelmen kívül hagyni, mert a vallásosság és a nemzetiség könnyen egymásba hatol, s ez komoly konfliktus-forrássá válhat.

Tanulságként és programként a szerző summázata: "Az ún. demokraták konceptuális elégtelenségei... abban gyökereznek, hogy természetellenes módon ignorálják a nép, a nemzet múltját... Ebben a vonatkozásban az etnológiai kutatómunka egyik kulcskérdése, hogy feltárja az etnikai tényező nem egyértelmű szerepét a nemzetek és az államok sorsának alakulásában. Különösképpen az olyan időszakokra nézvést, amelyek válságosak, illetve amelyekben felettébb élesen és erőteljesen vetődnek fel az erőviszonyok kérdései a reformizmus és a konzervativizmus erői között. Ennek a küzdelemnek a kimenetele nem kis mértékben függ a személyes és a társadalmi identitás állapotától."

Vissza