Kisebbségkutatás - 9. évf. 2000. 3. szám |
Vernet, Daniel: Le malheur des Serbes. = Politique étrangere, 64. vol. 1999. 3. no. 601-611. p.
A balkáni válság történeti áttekintését végző Daniel Vernet, a Le Monde című újság egyik igazgatója. A 90-es évek válságát kritikusnak tartja abból a szempontból, hogy megismétlődnek benne a század eleji "Krack"-tünetek. Arra a következtetésre jut, hogy csakis soketnikumú állam(ok) létezhetnek a térségben a jövőben is, ezeknek azonban fokozott
an figyelembe kell venniük a kisebbségi jogokat.Slobodan Miloević szerepe a szerb nép megalázásában jelentős: a horvátországi Krajinából menekült/elűzött, földönfutóvá lett szerbek létszáma ma fél-egymillió körül van, mégis szinte büszke magára a kommuni
sta vezér. Politikáját 1987-ben úgy vezette be Koszovóban - mely akkor autonómiát élvezett a jugoszláv föderációban -, hogy "senkinek sincs joga bántani" a szerbeket. Két év múlva látványos, nacionalista ünnepséget rendezett ugyanott a rigómezei vereség 600. évfordulója alkalmából.Jugoszlávia szétbomlása ott fejeződött be, ahol elkezdődött: Koszovóban. Már amennyiben remélhető, hogy befejeződött. Hogy a válságból nem lett harmadik világháború, az elsősorban azoknak a nemzetközi erőknek köszönhető, amelyek, okulva a század elején m
ár egyszer elkövetett hibából, most a közös összefogással megteremthető békére törekedtek (Francia- és Németország, Anglia, Törökország...). Bár még mindig sokszor téves megállapításra jutnak a Balkánnal kapcsolatban.1948-tól, amikor is Tito szakított Sztálin Szovjetuniójával, egészen a jugoszláv elnök 1979-ben bekövetkezett haláláig, Jugoszlávia a fenegyerek szerepét töltötte be a szocialista országok árnyékában. Egyre inkább prosperáló gazdaságához, semlegességéhez sem a Nyugat, sem a kommunista tömb nem mert hozzányúlni. A 80-as években Németország igen nagy számban alkalmazott jugoszláv munkavállalókat, s divattá lett nyugatnémet márkában mérni a balkáni állam életszínvonalát. A 90-
es évek elején, Ante Marković miniszterelnöksége idején a Nyugat (beleértve az Egyesült Államokat is) abban reménykedett, hogy a válaszút elé érkezett ország a demokrácia útjára lép. Ehelyett azonban - főleg a helyi kommunista vezetők stratégiájának köszönhetően - a kommunista, de a nem kommunista beállítottságú lakosok is a nacionalizmust választották.A horvát nemzetiségű Tito halálát követően megérlelődött a szerbekben a revans gondolata. 1991-ben több mint egynegyedük élt Szerbia területén kívül. Miloević már 1989-ben megszüntette Koszovó és Vajdaság autonómiáját. A nacionalista propaganda következményeként senki nem vágyott kisebbségi sorsra egy többségi államban. A bosnyák és a macedón elnök a végsőkig küzdött a föderatív berendezkedésért, de hiába.
Miloević Bosznia-Hercegovinát beláthatatlan időre elveszítette a Daytoni egyezmény aláírásával. A nemzetközi erők összevonása részben azért tartott hosszú ideig, mert pl. Német- és Olaszország nem voltak állandó tagok a Biztonsági Tanácsban. Ugyanígy Ja
pán sem, de ez utóbbi szintén tagja a G8-aknak, és jelentős összeget helyezett kilátásba a Balkán majdani újjáépítésére. A nagyhatalmak rivalizálása azonban nem ment odáig, hogy kockára tegye a világbékét. Hosszú távon különösen az orosz kapcsolatot nem akarták próbára tenni, hiszen Oroszország a szerbeket támogatja. 1999 júliusában Szaloniki kikötőjében partra szálltak az orosz erők, melyeket megáldottak a görög pópák, és csatlakoztak hozzájuk a görög kommunista párt tagjai is, akik nem hagyták "elárulni a Nagy októberi bolsevik forradalmat"!De az egész balkáni válság régi történelmi reflexeket váltott ki: így a franciák és németek érdekszövetségét. Utóbbiak főleg a népek önrendelkezésének védelmében léptek föl, noha ezt a koszovóiak máig nem kapták meg. (A soknemzetiségű országokra, mint pl. Horvátország, a Helsinki zárónyilatkozat nem hatályos...)
A szerbek balszerencséje, hogy a Nyugat éppen az Európai Unió megerősítésével foglalatoskodott a 90-es években. De Miloević számításai azért sem váltak be Koszovóval kapcsolatban, mert nem gondolta, hogy az amerikaiak olyan keményen lépnek majd fel Izetbegović érdekében.
A NATO ugyanakkor bebizonyította létjogosultságát a Varsói Szerződés bukása utáni helyzetben, sőt vállalta a szembekerülést az ENSZ-szel is. Európa számára újfent egyértelmű lett, hogy a NATO egyszersmind az Egyesült Államokat is jelenti, s nem képzelhető el közös katonai fellépés az amerikaiak nélkül. 1995-ben a Tizenötök a regionális válságok esetére is javasolták a fegyveres segítségnyújt
ást az Egyesült Államok részéről. Maradna Európának még egy lehetőség - Bosznia után -, hogy a NATO-hoz kapcsolódóan egy kimondottan európai védelmi rendszert működtessen. De a kontinens számára tanulság Oroszország kettős természete is, vagyis hogy - Koszovó után - részint a problémák okozói, részint pedig a megoldás kulcsai az oroszok.S végül egy kérdés: mennyi ideig kell fönntartani Boszniában, Koszovóban protektorátust a nemzetközi erőknek ahhoz, hogy a balkáni népek végre megtanuljanak együtt élni? Az "Európába igyekvő" népek számára nincs lehetőség "Nagy Bulgária", "Nagy Szerbia", "Nagy Horvátország" stb. megvalósítására.
Kakasy Judit