A kommunista terror Romániában

"A kommunizmus fekete könyvének" román nyelvű kiadását nagy várakozás előzte meg az 1998-as bukaresti könyvvásár idején. Bár a francia értelmiségiek által összeállított kötet értékeit elismerik Romániában is, a román változathoz mégis kiegészítést készítettek. Három román és egy angol történész állította össze a pótlást, amely egyúttal "kategorizál, periodizál és kvalifikál" is. "Európa többi része mint a kommunizmus áldozata" - ezt a címet viseli a francia kötet harmadik része, amely számos hiányt és tévedést tartalmaz, a hangsúlyai sem megfelelőek. A munka úttörő jellege magyarázza némiképp ezeket a hiányosságokat, de a román levéltárak máig is nehezen hozzáférhetők, anyaguk csak hézagosan került be a kötetbe. A kiegészítés szerzői egy pontosabb következő kiadásban bíznak, amikor majd végigveszik, pontosítják és korrigálják "A kommunizmus fekete könyve" téves történelmi megállapításait.

1944. augusztus 23. és 1945. március 6. között Románia élén három koalíciós kormány állt. A mintegy héthónapos időszak legfőbb eseménye a kb. 165 ezer román hadifogoly sorsának eldöntése volt, akik 1944. augusztus 23-án (a román katonai átállás idején) szovjet hadifogságba kerültek, holott maga a román hadsereg ettől kezdve már a Vörös Hadsereg oldalán harcolt. De drámai helyzet állt elő az erdélyi szászok és svábok számára is, akik az átállás következtében a szovjet hadsereg közvetlen közelébe kerültek. A román miniszterelnökség 1945 januárjában nyilatkozatot tett közzé, ismertetve a legfelsőbb szovjet hadvezetés parancsát, amely szerint a német származásúakat munkaerőként kell igénybe venni, a férfiakat 17 és 45, a nőket 18 és 30 év között (kivéve, akinek egy évnél fiatalabb gyermeke van). 80 ezer német nemzetiségűt deportáltak a Szovjetunióba, ahonnan több mint egyötöd részük nem tért vissza. Ezután a volt légionáriusok (akiknek a mozgalmát 1941-ben törvénytelennek nyilvánították) és a háborús bűnösök egy csoportja került sorra. Számuk 1944. december végéig 2400 fő volt, az ő lefogásukkal Románia a békeszerződés előírásainak tett eleget.

1945. március 6-a után azonban új helyzet állt elő, a Groza-kormány terrort vezetett be mindazokkal a politikai ellenfeleivel szemben, akik a kommunista hatalomátvétel útjába álltak. A kommunisták átvették a fegyveres erők fölött az uralmat, a rendőrségben és a csendőrségben nagyarányú tisztogatást hajtottak végre. 1945 augusztusáig több mint 10 ezer letartóztatás történt, az igazi hajtóvadászat azonban a békeszerződés 1947-es aláírása után indult meg. Célja a Nemzeti Parasztpárt felszámolása volt, a párt vezetőit tömegesen letartóztatták, és hazaárulással vádolták. Hamarosan a másik két koalíciós párt is "beszüntette" tevékenységét: Bratianu PNT-je és a Független Szociáldemokrata Párt. 1947. december 30-án aztán összeomlott a Monarchia.

Az 1948 és 1964 közötti évekről különösen sötét képet fest a kötet. A romániai gulágok mintegy 600 ezer politikai elítéltet nyeltek el, akikhez még vagy 500 ezret hozzáadhatunk, akik szovjet vagy német hadifogságból kerültek haza, mert őket mint "titóistákat" deportálták a Baraganba, a Bukarest és a Duna között húzódó alföldre. De százezrekre tehető azoknak a száma is, akiket német vagy szerb származásuk miatt fogtak el, vagy mert nemzetiségi vidékről származtak, például a Bánátból. Közülük becslések szerint 200 ezren pusztultak el a lágerekben és a börtönökben.

Pedig a politikai indíttatású letartóztatási hullám még csak ezután kezdődött. 1948 tavaszán a demokratikus pártok számos tagját vették őrizetbe (parasztpártiakat, liberálisokat, szociáldemokratákat), május 15-e éjszakáján pedig több ezer volt légionárius került rendőrkézre. A csalással megnyert választások után a kommunisták elmozdították a királyt, monopolizálták a hatalmat, felrúgták a koalíciós megállapodást, amelyet még 1945 decemberében kötöttek a légióval. Több ezer rendőrt és számos értelmiségit, szabad foglalkozásút vetettek börtönbe. A veszedelmesnek minősített foglyokat Máramarossziget börtönében őrizték.

Hruscsov titkos beszéde, de különösen a magyar 1956 és hatása Romániára újabb erőszakhullámhoz vezetett. Gheorgiu-Dej pártelnök bizonyítani akarta a szovjet vezetés számára erejét és kitartását Moszkva mellett. Megfigyelők szerint azonban "1947 és 1950 között a letartóztatásoknak politikai terror jellege volt, 1958 és 1959 között már csak tiszta őrültség tombolt".

A kényszermunkát az 1950-es Munka törvénykönyve tette lehetővé, lévén célja "az ellenséges elemek átnevelése", s lebonyolítását a belügyminisztérium végezte. 1952-ben "munkáskolóniákat" hoztak létre, szerepük a munkaerő pótlása volt olyan területeken, ahonnan az erőszakos iparosítás elvonta a korábbi mezőgazdasági munkaerőt (a rendőrség tömeges nagyvárosi deportálás útján szerezte be munkaerőszükségletét). A kitelepítendőket (deportáltakat) 12-24 órával az elszállításuk előtt értesítették, és 50 kilónál nem nehezebb csomagot vihettek magukkal. Lakást cserélni vagy elköltözni csak rendőrségi ellenőrzés mellett lehetett. A deportáltak számát csak becsülni lehet, 1949-et követően számuk 80 ezer körül mozgott, közülük mintegy 40 ezren a hírhedt Fekete-tengeri Csatorna építkezésén dolgoztak. (A nyolc tábornyi deportálton kívül 20 ezer önkéntes munkás is részt vett az építkezésen.)

A falusi lakosság helyzete sem volt szerencsésebb, 1961-ben a pártelnök 80 ezerben jelölte meg az elítélt mezőgazdaságiak számát, akik ellenszegültek a szövetkezetesítésnek. Legtöbbjüket a Baragan kietlen pusztáin helyezték el, ahogyan a román-jugoszláv határon lakó szerb és német parasztokat is, akiket "biztonsági szempontból" költöztettek el szülőföldjükről. A román biztonsági szervezet, a rossz hírű Securitate 25 kilométeres határövezetet alakított ki, akit politikailag veszélyesnek minősítettek, azt családostól kitelepítették innen (az "operációt" három hónap időtartamra tervezték). Az intézkedés kb. 40 ezer embert érintett: 1300 külföldit, 8500 besszarabot, 3500 macedónt, 2300 német kollaboránst, további németeket, titóistákat, külföldre menekült románok rokonait, "antikommunista ellenállókat", 20 ezer gazdag parasztot, egykori földbirtokost és elítélt bűnözőket. Az akciót 10 ezer katonával és 2600 vagonnal, 6200 teherautóval végre is hajtották, a kárvallottak közül sokan szöktek Jugoszláviába, legtöbben minden vagyonukat, sőt családjukat, gyerekeiket is hátrahagyták.

A román állambiztonsági szervek húszéves tevékenységének a mérlegét 1967-ben egy pártvizsgálat húzta meg. A jelentés szerint a húsz év alatt 91 ezer letartóztatás történt, amelyet azonban 1944 és 1949 között 13 ezer ellenforradalmi tevékenységben részt vevő személy bebörtönzése vezetett be. A rekordot 1948 és 1952 között érték el évente 8, 19, majd 24 ezer letartóztatással.

Lukáts János

Vissza