Az összeállítást készítő Krulic, a Paris XII. Egyetem, illetve az Institut d'Études Politiques munkatársa. A téma anyagának összegyűjtésére az ösztökélte, hogy míg az utóbbi húsz év napi eseményeinek újra főszereplője lett a 'nemzet' kérdése, addig egyes politológusok (Grawitz, M.; Leca, J. pl.) a múltba utalják, mintegy túlhaladott kategóriaként kezelik. Az elmúlt évtized balkáni konfliktusai valóban kedvezőtlen kontextust teremtettek a 'nemzet'-fogalom használatára, és ugyanebben az időszakban a Maastrichti vagy az Amszterdami Szerződés kapcsán a nyugati közvéleményt megosztotta a globalizáció vagy nemzet alternatívája. Befolyásos gondolkodók azonban, mint pl. P.-A. Taguieff vagy Yves Lacoste szükségesnek látták tisztázni, hogy a francia forradalom polgári értékeihez történelmileg és eszmeileg kapcsolódó entitásról van szó, mely nem egyszerűen a szélsőjobb "vadászterülete".

Akárhogy is, a 'nemzet'-fogalom meghatározhatatlan sokszínűségével együtt mindennapi életünk része, elég az állampolgárságunkhoz kötődő jogainkra gondolnunk, melyek az egyén és az állam közötti viszonyt rögzítik. A jus soliban és a jus sanguinisben gyökerező nemzetfogalmat elemezve kiderül, hogy a valóságban nincs köztük "tiszta eset", vagyis hogy mindig, mindenkor az individuum kerülne előtérbe a szabadságjogok meghatározásakor, vagy hogy csakis a közösség sorsában gyökerező hagyomány lenne meghatározó (Schnapper D. idézi Szűcs Jenő gondolatmenetét a "harmadik Európáról"). A nemzetek vegyesen alkalmazzák mindkét jogi kiindulópontot. A nemzet sorsát pedig a törvényhez fűződő kapcsolatok határozzák meg, azaz hogy miként valósulnak meg a valóságban a lefektetett alapelvek.

A koncepció és a megvalósulás közötti eltéréssel együtt is a 'nemzet' modern valóság, mely fogalom az individualista ipari társadalommal nyert új értelmet. A francia forradalom mérföldkő, mely a "király teste" helyébe a "nemzet testét" tette. A 'nemzet' mai értelmében nagyon közel áll az etnikumhoz, annyiban különbözik mégis tőle, hogy ez utóbbi nem rendelkezik autonóm politikai intézményrendszerrel. Az állam biztosítja a területi és intézményi feltételeket, valamint ellenőrzi ezek működőképességét, azt a politikai egységet, kohéziót tartja fönn, melyben egyedül lehetséges az etnikum nemzetté tétele.

E. Hobsbawn idézi Pierre Vilart, aki fölhívja a figyelmet arra, hogy az alakuló amerikai nemzetállamban, 1800 körül, a 'nemzet' hangoztatása helyett a 'közjó' megvalósítását nevezték meg közös céljuknak. A nyelv szerepét is részletezi, mely fontos kritériuma volt mind az amerikai, mind a francia állampolgárságnak a XIX. század kezdetétől. Lényeges, amit a Barere-jelentésből kiemel, hogy tudniillik az 'állam-nemzet-nép' asszimilációjának két értelmezése is lehetséges. Egyfelől a nacionalista, amely egy konkrét, minden mástól különböző közösséget feltételez, mely megfelel a fönti entitásoknak. Másfelől a forradalmi demokratikus, melynek középpontjában az állam által identifikált népfelség áll, amely az emberiség további részéhez képest alkot egy 'nemzetet'.

Vallás, párbeszéd, harc, kerület, ország - mindezek lehetnek Max Weber-i értelemben nyitottak egyesek, és ugyanakkor mások számára zártak. A nemzetállam territoriális alapon tartja fönn e kettőt - Brubaker szerint az országhatárok által.

Grignon Dumoulin S. rávilágít, hogy az állam, az állampolgársághoz való jog és a nemzet koncepciója milyen korrelációban van a 19. század. közepe óta. Az etnikai összetételére kényes Németország az 1880-as évektől kezdődően több mint száz éven át a 'vér jogát' vette alapul a bevándorlók honosításakor. Csak az 1999. május 21-én életbe lépett új törvény veszi figyelembe a 'föld jogát' is, vagyis hogy német állampolgár az, aki az országban születik, és szülei legalább 8 éve folyamatosan ott laknak. Felnőtt korában pedig választhat a német, ill. a szülők állampolgársága között (Weil, P.). Ma Európában a kettős, ill. a multi-állampolgárság gyakorlata szinte általánosan elfogadott. Dánia és Hollandia elvileg ragaszkodik az egy állampolgársághoz, valamint további néhány keresztény-demokrata állam is megkívánja, hogy a jelölt mondjon le korábbi állampolgárságá(i)ról (Ertel, M.).

A 'nemzet', a 'haza' magasztos eszméjére nevelést, ezek szolgálatát a francia oktatási rendszer 1789-től 1945-ig folyamatosan napirenden tartotta. 1986 óta a 'grandeur' kivételével ismét cél lett a republikánus haza szeretetének tanítása (Schnapper, D., Weber, E.). A kötelező sorkatonai szolgálat azonban 2002-re megszűnik Franciaországban, így fönnáll a hadsereg marginalizálódásának veszélye. A polgárok önkéntesekre bízzák a biztonságukat, miközben nem tudni, azok miféle speciális feladatok megoldására törekszenek (Isnard, J.).

Az amerikai identitással kapcsolatos legfrissebb elképzelés a 'posztetnikus', mely nyilvánvalóan meg akarja szüntetni a faji alapon szerveződő emberi kapcsolatokat, ámbár utópisztikusnak hat, hogy minden etnikum egyképpen legyen képviselve. Az etnikum vallássá lép elő ily módon; figyelmen kívül hagyja, hogy a toleránsnak nevelt állampolgárok nem akarnak teljes mértékben "csak" amerikaiak lenni, jobban kedvelik az 'amerikai olasz/lengyel/stb.' identitást (Denis Lacorne). Ami azt illeti, a pozitív diszkrimináció az Egyesült Államokban a nemzet kereteit feszegeti. De Ausztráliában is oly mértékű az ázsiaiak bevándorlása, hogy kb. három generáció múlva komoly problémák lépnek fel. Nagy-Britannia viszont hagyományos toleranciájával most is ura a multikultúra teremtette helyzetnek (Joe Rogaly).

A szeparatista törekvéseknek ma Ázsiában elsősorban gazdasági alapja van (ld. Kína, Indonézia). Az erős önállósági hullám másik eredője, hogy mindenki különbözni akar a szomszédjától, ezért a békét is megkockáztatja (pl. Balkán). Boniface, P. másik példájában Magyarország uniós tagságra vágyva hagyott fel mindenféle irredentizmussal (sic!).

Az 'egységes', 'egyetemes', 'autoritér' jakobinus modellje csorbát szenved a század utolsó évtizedeiben. A világgazdaság, a nemzetközi kereskedelem liberalizációja és az új technológiák komoly kihívást jelentenek a nemzetállam számára, hiszen közbelépését kizárólag jogi síkra korlátozzák, s a nemzetközi jogok rendszerint a belső jogok kárára élveznek elsőbbséget. Az euró bevezetése, a bevándorlási jogok alakulása, a gazdasági harmonizáció fejezik ki a mai nyugat-európai közvélemény számára leginkább a nemzeti szuverenitás korlátozását (Vincent, J.-M., Abitbol, W.-Couteaux, P.-M.). A szuverenitáshoz ragaszkodók, illetve a nemzetek fölötti Európát kívánók közötti vita változatlanul nem csitul (Izraelewicz, E.).

Az európai nemzetállam nem tűnik el teljesen a Közösségek létrejöttével. A nemzeti államok feladata marad a továbbiakban is pl. a szociális gondoskodás, de a választások is csak ilyen keretek között képzelhetők el. Tehát inkább a nemzetállam fogalmának újradefiniálásáról, semmint eltűnéséről beszélhetünk mostanság. Nagy vonalakban máris látszik a szubszidiaritás elvén nyugvó állam jövője (Vincent, J.-M.). Mostanáig nem lett azonban gyakorlattá a kompetenciák dinamikus működése. Nincs szó a 'nemzetállamfölöttiség' gyakorlatának kialakításáról - bár az 'európai identitás' kérdése továbbra is problematikus marad (Habermas, J., Ferry, J.-M.) -, viszont sokkal nagyobb hangsúly esik a nemzetállam keretein belül a gazdasági-technológiai-geopolitikai mutációk működőképességének mentális és jogi megteremtésére, a régiók Európájára (Taguieff, P.-A., Rosanvallon, P., Yves Lacoste).

Vissza