Németek ezer éve Pesten, Budán - és Budapesten

A magyarországi németség ezer esztendős budapesti helytörténetét áttekintő kötet és kibővített német nyelvű változata (önkormányzati, illetve egyesületi gondozásban) hézagpótló kiadvány, s ha talán nem is az államalapítási millennium mozgatta létrejöttét (Demszky főpolgármester Beköszöntőjében és a szerkesztő Előszavában mi sem vall erre), éppen esedékes volt az ezredévforduló előtt. Meghúzza ugyanis a magyar nemzetlét egyik koordinátáját: más népelemek széles körű honosításával alakuló etnoszociológiáját és kulturálódását. Nemzeti uralkodóink, majd később Habsburg-birodalmi gyámolaink külső, "idegen" népelemet telepítettek, ott és amikor szükség volt a populáció területi pótlására vagy olyan munkamegosztási típusokra, melyeknek a társadalomszerkezet híjával volt: például a városlakóra a korai századokban vagy a török kiűzése után. A régi Pest, az egykori Buda és a környék, azaz a későbbi Budapest történetére fokuszálva, a szóban forgó mű témája végeredményben ez: a nemzet és a honosított németek. S ha a naivabb olvasó netalán először szembesülne az itt (mint más ősi városainkban is) századokon át meghatározó német dominanciával (ahogy a kötetekből kiderül: a 80-90 százalékban németek alkotta kereskedő-kézműves/iparos-társadalommal a középkorban, valamint - új és lényegében permanens betelepedés nyomán - a török utáni időkben), ami csak a modern nemzetté válás idején morzsolódik le fokozatosan - Budapesten például az 1900 körüli 15 százalékig, bizonyára kellőképp zavarba jön. Viszont most, e kötetekben lapozva, számot vethet a ténnyel. Hasznos volna hasonló munkák közreadása Győr, Sopron, Pécs, Székesfehérvár és más városaink múltjából is.

A neves publicista és önkormányzati tisztségviselő szerkesztő személyes elszánásából és fáradságával megszületett kötetek különféle, általában átvett (de ritkán forrás-adatolt) résztanulmányokból, áttekintés-vázlatokból és dokumentumokból állnak össze kor- és társadalom-, gazdaság-, művelődéstörténeti, egyházi stb. vonatkozású témaegységekben. Azaz: a műfaj inkább digest-jellegű, semmint szakgyűjtemény, még ha számos elsőrangú szakszerzőt sorakoztat is fel, és lexikonrésszel, bibliográfiával, valamint (jegyzék nélkül hagyott) szép képanyaggal egészül is ki az összeállítás. A német kiadásváltozat a művelődéstörténeti témakörben jelentős mértékben bővebb (kár, hogy a magyarul olvasó előtt e bővítés rejtve marad), másutt kisebb mérvű a kiegészítés. Nos, az olvasó talán jobban szeretett volna egy monografikusan rendezett, de legalábbis szakszerűbben szerkesztett munkát, amely kizárná a felesleges ismétlődéseket és a szemléletbeli egyenetlenségeket, egyszersmind tapinthatóbb összefüggéseket rajzolna. A meglevő nyersanyag alapján ez a továbbiakban elvileg megvalósítható. A forma hiányossága az átfogó tényfeltárás újdonságához és gazdagságához képest ezúttal azonban elhanyagolható.

A kortörténeti témablokk alapozó tanulmánya a legelső óbudai, majd pesti és (a tatárjárás utáni) budai betelepülésektől 1848-ig tekinti át a három város politikai és társadalomtörténetét (Soós István). Tematikailag ehhez kapcsolhatók a további témacsoportokból az iparoscéheket, az ősi iskolákat és plébániatemplomokat, a vallási élet vagy akár a könyvnyomtatás korai korszakát és más oldalon, az anyanyelvi státust tárgyaló kisebb összefoglalások. (Legtöbbször ismét Soós I. tollából - talán egy mesterségesen szétszabdalt, eredetileg egybefüggő anyag részeiként?) A régi századokat pásztázó szem számára Pest, Buda és Óbuda "német" története valóban szinte a történet egészével azonos, csak Buda esetében vagyunk megfogható magyar etnikai jelenlét, német-magyar ellentét és partnerség tanúi a 15-16. század tájékán. A német meghatározó szerep egyes részösszefüggésekben akár egészen a 19. század végéig is folytatódik. Nem a Pest-Budát újra fő terepévé avató nemzeti politika szintjén természetesen: a reformkor, az 1848-as forradalom polgári-nemzeti ébredése és küzdelme, amely a magyar vidék tömegeit is végre a centrumba vonzza, immár a németség visszaszorulásának, beolvadásának a kezdete, miközben honosítottsága és tömegaránya mértékében (de sok esetben létszámarányán jóval felül) áll helyt a bécsi hatalommal szembekerülő magyar kezdeményezésekben. Spira György taglalja a pesti németek túlnyomórészt szolidáris 1848-as szerepét. (Budára ez már kevésbé vonatkoztatható.) Csak a német kiadás közli Simon V. Péter rövid dokumentációját a szabadságharc hazai német, osztrák, illetve németországi német áldozatairól. (A két szerző közös munkájaként megjelent, Németek a negyvennyolcas forradalom Magyarországán c. kötetről, mellyel az itt közölt szövegek összefüggnek, a bibliográfiai áttekintés is számot ad. Joggal hiányoljuk a hivatkozások sorában viszont Nemeskürty István évtizedekkel ezelőtt megjelent, markáns könyvét ugyanebben a tárgyban.)

Pest-Buda modern polgáriasodása és magyarosodása tehát a század közepe táján váltja át a németség társadalmi, politikai dominanciáját magyarra. Ám az ipari, gazdasági, műszaki és más, új típusú szakterületeken változatlanul fontos és gyakran domináns szerep jut az identitás tekintetében már-már beolvadó, asszimilálódó németség képviselőinek, valamint -újdonságképp - a birodalmi és azon túli gazdasági mobilizálódás nyomán érkező új bevándorlóknak. (Tágabb korszakkeretekben ld. Hanák Péter: Urbanizáció és asszimiláció a dualizmus korában; Fónagy Zoltán: Németek a világvárossá váló Budapesten, stb.) A szerkesztési koncepció egyébként, helyesen, a magyarosodó korszak beolvadó németjeit változatlanul számon tartja az új jövevényekkel együtt, hiszen a hagyományt vizsgálja. Ekként találkozunk most össze újra mindazokkal a személyiségekkel - egy Erkel Ferenccel, Semmelweis Józseffel, Hild Józseffel, Ganz Ábrahámmal, Ybl Miklóssal, a Gundelekkel és Hauerekkel és sokan másokkal, vagy a fennmaradt-visszatért utcaneveinket adó közéleti személyiségekkel mint: Rottenbiller Lipót és mások, akiket egyébként egyszerűen a magyar zenekultúra, orvostudomány, természettudomány, gyógyszerészet, építőművészet, műszaki-technikai, kereskedelmi fejlődés, a kulináris szolgáltatás vagy a várospolitika hőseiként ismerünk és tartunk becsben, s nem is gondolunk német gyökereikre, identitásukra, vagy fogalmunk sincs erről az egész háttérről. (Ld. a témakörönkénti áttekintések sorát; a kereskedelemről és vendéglátásról csak a német kiadásban.)

A magyarországi német polgárság és értelmiség olyan "kisebbséget" testesített meg, amely Pesten és Budán (egyszersmind a Dunántúl vagy a Trianon előtti Felső-Magyarország számos városi településén) évszázadokon át, a magyar vagy más nemzetiségű tömegeket is integráló modern polgári átalakulás bekövetkezéséig erős helyi többséget alkotott, és nem annyira "németként", mint inkább éppen "polgárként" különült ki a többféle nyelvet beszélő társadalom egészéből, és e szerepénél maradt meghatározó az átalakulás folyamataiban is. Vagyis többről és másról van szó, mint amit általában "nemzetiségi" tényezőnek nevezhetnénk: egy sajátos és eléggé egyedülálló (bár talán a prágai vagy szentpétervári viszonyokkal összevethető) etnoszociológiai helyzetről. Ezt a városi német szerepet a magyar történelmi (nemesi) nemzet "üreges" struktúrája felől érthetjük meg, amiben tartósan nyitva maradtak és szívóhatást fejtettek ki a polgári réteget megillető terek, úgyhogy ezeket közegellenállás nélkül tölthették be jövevények - a mondott réteggel fölös mennyiségben is rendelkező, történetesen nyugatra eső etnikai szomszédságból, akár a középkorban, akár később. A térfoglalást egyébként maga a politika kanalizálta, mind nemzeti királyaink, mind pedig a Habsburgok részéről (különösen az utóbbiak átfogó telepítése során), mígnem teljesen folyamatossá tette a szoros összefonódás, ami Magyarország és Ausztria, valamint rajta keresztül közvetve az egész nagy-német szférával a török-kor után politikailag létrejött. Tudjuk egyébként: más nyugati és délnyugati etnikumok is megjelentek a németekkel együtt, de jobbára feloldódtak bennük. S szintén tudjuk: Ausztria szempontjából politikai számítással ért fel a telepítés, épp csak kevéssé váltak be a számítások: a betelepült németség még nyílt nemzeti küzdelmek idején sem volt kapható a magyarsággal szembeni fellépésre. Hozzátehetjük a kérdéshez: a történelmi nemzet betöltött terei is kaptak nyugati erősítést birtok-átörökítések révén, s a fő- és köznemesség jelentős része maga is "húzott" Bécshez, vagyis birodalmi irányban nyitott nemzeti szocializálódás zajlott. A német etnikumot hordozó polgár "magyarországi" (hungarus) tudata egybesimulhatott ezzel a történelmi szocializálódással, s a német polgár a maga mivoltában az osztrák-magyar közös szupremáciába (egyes köreiben) áthajló nemesi nemzet természetes partnerévé vált.

Ezekről, a szaktudományban is alig kidolgozott történeti összefüggésekről a tárgyalt Budapest-kötetek nem szólnak, ilyen formában ez nem is feladatuk. A felsorakoztatott ezer éves történeti anyag azonban magában foglalja az összefüggések elemi térpontjait. Ilyen szempontból több mint jelkép az anyagban, ha röviden is, de érintett József nádor alakja. A polgári szféra felett állván nehezen helyezhető el ugyan a városi panorámában, a nemzeti korképbe - ha minden úgy igaz, ahogy e témában maga Hambuch Vendel írja - azonban nagyon is beletartozik: a közös Habsburg-állam magyarországi főképviseletében "mindvégig síkraszállt a birodalom fennmaradásáért, de egyben a magyar polgári fejlődésért, a magyar társadalmi megújulásáért" is, "Habsburg származása ellenére felkarolta a magyar reformmozgalmat..." (Akinek "elsősorban köszönhető, hogy Pest a 19. század első felében vidéki kisvárosból az ország politikai, gazdasági és szellemi központja...lett", akinek "érdemei Széchenyi Istvánéval mérhetők..."). Annyi bizonyos: József nádor tettei, személyisége azoknak a politikai impulzusoknak leghívebb foglalata, amelyekkel Bécs időről időre tényleges magyar nemzeti érdekeket is képviselt, amivel, egyebek mellett, a betelepült németség nemzeti integrációját segítette.

Láttuk eme integráció egyik ágát - a magyar és egyéb nem magyar elemeiben fölénövő össztársadalomba történő, legkevésbé sem jeltelen beolvadást. Egy másik ág az irodalmi, művelődési dimenzióban szemlélhető. Ez az a szféra, ahol a magyar és német identitáskör hosszú évtizedeken át tartó nemzeti szimbiózisa szervesül. Az alkotó együttélés központi színtere pedig valóban Pest-Buda. Fried István, Mádl Antal, Szász Ferenc egy-egy, valamint Tarnói László három résztanulmánya (hatból öt csak a német kiadásban!), szóljanak bár a 18/19. századforduló irodalmi, színházi életéről, az 1840-es évek vagy a szabadságharc utáni évtizedek irodalmiságáról, egybehangzóan vonják le a következtetést a pest-budai német alkotókörök és az átváltozó Pestet központjává emelő magyar írótársadalom egybeszövődéséről: a közös törekvésekről, a témák cseréjéről, a két színházi szféra munkamegosztásáról, magyar és német családi hátterű szerzők kétnyelvű munkásságáról, számos német gyökerű alkotó magyar íróvá válásáról, a magyar irodalom közvetítésére felesküdt német fordítók, kritikusok tevékenységéről, azaz: arról a reprezentatív német-magyar interkulturalitásról, amely elélt egészen a 19. század végéig, sőt nyomelemekben az 1930-as évekig is fennmaradt (ld. Szász F.: A pest-budai német irodalom - 1850-1945, magyarul is). A legismertebb nevek a jelenségkörből, 1848/49 előtt: Majláth János, Mednyánszky Alajos, Toldy Ferenc; később: Budenz József, Dóczy Lajos, Falk Miksa, Hunfalvy Pál - vagy a 20. században: Balázs Béla, Hóman Bálint, Latzkó András, Lukács György, Thienemann Tivadar és mások. (A német etnikai gyökerű városi elem és a német nyelvi kultúrát felvállaló zsidó származású polgár egybemosódása - a régiótörténet e gyakori, félszeg kétértelműsége - kísért a tanulmányokban.) Külön említést érdemel a német-magyar művelődéstörténeti ágon is a könyv és a sajtó világa (a 15. századi Hess Andrástól kezdve, Soós I. több áttekintésében és más szerzőktől is) - a jeles osztrák-német-magyar irodalmi kapcsolatokat, ezen belül belkapcsolatokat teremtő Heckenast Gusztávval az élen (ld. elsősorban Mádl: A Heckenast Gusztáv-kiadó - Hídszerep németek és magyarok között, német nyelven). A 19. század és főképp az első felének német-magyar interkulturalitása különben a Budapest-kötetek keretein túl is (Fried I. és mások jóvoltából) általában pillanatnyilag a feldolgozottabb témák közé tartozik.

Az irodalmi körkép egy-egy pontján is felsejlik (már 1840 körül) a pest-budai és tágabb magyarországi német polgárság felmorzsolódásának, asszimilációjának árnyéka. A 19. század második fele kulturálisan már a defenzió szakasza. (Tarnói: "Nemzeti identitás a német nyelvű irodalom tükrében..."; Fried: "A pest-budai német polgárság az 1840-es években"; Fónagy Z. népességstatisztikai áttekintése ad végül kézzelfogható képet a visszaszorulásról.) Annál dinamikusabb részt vállal a nemzetgazdasági, műszaki evolúcióban, elfoglalva helyét a nemzeti közéletben, az össztársadalmi szerveződésekben, mozgalmakban is. Etnikai, nyelvi dinamikája egy időre átmenetileg valamelyest felfrissül a betelepedő ipari szakmunkásság világa felől. (Erényi Tibor: A németség, a szociáldemokrácia és a szakszervezeti mozgalom Budapesten.) A polgári mag ténykedése, szerepvállalása az országos politikában önálló áttekintés szintjén nem szerepel a kötetekben. A társaséletről viszont több beszámoló is megemlékezik. (Boros Marietta: A pest-budai német polgárok és parasztok viselete; Keszler Márta: Adalékok a Budapesten élő német ajkú lakosság táncéletéhez, szórakozási alkalmaihoz; Lauer György: A régi országos sváb bálok Budapesten; Schubert Ferenc: Soroksár zenei életéről.) A polgári szférán túli kitekintés azután az egykori külvárosok és elővárosok, a környező községek (ma részben fővárosi kerületek) fejlődésképeiben kap tágabb teret. Valamennyi referátum keretében város- és város-környék-történeti szempontból is újrafelfedezés értékű elem a kertkultúra és a századvégi filoxeravészig előtérben állt szőlőművelés és borászat. (Fehérvári/Fritz József, Fónagy Z., Reisz T. Csaba, Soós I. - Óbudáról és az egykorú városrészekről; Csoma Zsigmond: A budapesti és Budapest környéki németek mezőgazdasága és agrártársadalma...; Elmer István: Németek a hegyek két oldaláról; Lauer Gy.: Soroksár népi kultúrája és gazdasági élete; Werkli Flórián: Szőlőművelés, szüret, búcsú és ünnepi körmenet Óbudán.)

Az újabb korszakok, melyek a világháborúba és Ausztria-Magyarország széthullásába torkolló "hosszú 19. századra" következnek, a magyar környezetben felszívódó német, illetve német gyökerű városi lakosságnak már csak a maradékáról szólhatnak. A peremen láttatott falukörnyék - az 1945 utáni kitelepítésekig nagyjában intakt - németsége azonban képviseli a magyarországi sváb vidék népességét, melynek kisebbségvédelme a Trianon utáni Magyarországon - a kérdés külső és belső eredetű feszültségéből adódóan - nem szorítható le a politikai napirendről. Budapest most: az országos szerveződések és mozgalmak (utóbb a német nemzetiszocialista ideológiához pártolt) csúcsszerveinek székhelye. A korszakképet (Bleyer Jakab Népművelődési Egyesületétől az immár külső erőkre is támaszkodó Basch Ferencig és a Volksbundig, a kapcsolódó sajtó- és iskolaélet, a háborús események, az SS-sorozások stb.) Tilkovszky Loránt rajzolja meg, melyet, egyebek között az alapkérdéssé vált (Bleyer 1933-as parlamenti interpellációjával híven dokumentált) iskolaügy tárgykörében, az 1908-1944 között működött, nagy hírű Német Birodalmi Iskola, valamint a Német Tannyelvű Tanítóképző-Líceum (1940-44) története egészít ki (Ernst Deger, egykori tanár, illetve Donáth Péter tollából). Mindent összevéve egyébként a két háború közötti időszak bemutatása a legkevésbé egybefogott a gyűjteményben.

A Budapest-kötet német kiadása a háborús évek vonatkozásában a katonasír-feltárások ügyéről és mai állásáról szóló beszámolóval bővült. Az 1945 utáni első, megtorlási időszak alapszámvetését Hambuch Gézától kapjuk. A "németek és 1956"-téma Budapesthez kevéssé közvetlenül kötődő tárgynak bizonyul. (Két írás is foglalkozik vele: Szakolczay Attiláé és - a német kiadásban - Cseresnyés Ferencé; egybehangzó megállapításuk szerint "a menekültek sorában nem voltak a várt arányban németek...") Annál inkább az időben idáig tekintő sporttörténeti visszatekintés (Hoffer József: Német származású magyar labdarúgók). A "német" Budapest-történet fontos feladata, hogy elvezessen a máig - a 20. században túl sokat próbált, mára megfogyatkozott, de identitásában újradefiniált és újjáéledő kisebbség jelenbeli életéig. Ez a célkitűzése Lauer Gy. és Mayer Éva egy-egy összefoglalásának (A budapesti németség az 1970-1990-es években; Fővárosi német önkormányzatok), amelyek a félmúlt és a közelmúlt napi értesüléséből, tapasztalatából általánosan ismert, a rendszerváltás nyomán új lehetőségeket nyert változásokat és eredményeket tekintik át. (Közöttük a kisebbségi önkormányzat felállását a főváros 19 kerületében az 1994-es önkormányzati választások, illetve az egy évvel későbbi pótválasztások nyomán). Idekapcsolódik még Lunczer Teréz írása a Kossuth-Gimnáziumban 1973-ban indított német nemzetiségi tagozatról, mely magva lett az 1990-ben megnyílt önálló Német Nemzetiségi Gimnáziumnak. Számos, valamely szűkebb részterületnek szentelt összefoglalás a maga fonalán is eljut a máig, így például a kisebbségi vallási élet vonatkozásában, amely a háború óta csakis a rendszerváltás nyomán kerülhetett vissza normális feltételei közé (Budapesti Német Katolikus Lelkészség, Német Nyelvű Evangélikus Gyülekezet, Német ajkú Református Egyházközösség - a nyugalmazott vagy aktív vezetőlelkészek beszámolóiban), vagy az irodalmi, sőt képzőművészeti vonalon is megkísérelt és meglepő (nemcsak budapesti) eredményeket felmutató újrakezdés kapcsán (az irodalomszervező: Schuth János és a szakmai nevelő: Szabó János szemével - utóbbi: a német kiadásban).

Deutsche in Budapest. Zusammengestellt von Wendelin Hambuch. Deutscher Kulturverein. Budapest, 1999. 733 p.

Fordította: Komáromi Sándor

Vissza