Kulturális és etnikai sokszínűség Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában és a Bécsi Nyilatkozat (1998. szeptember 30.)

Suppan, Arnold: Multikulturalität und Multiethnizität in Mittel-, Ost- und Südosteuropa und die Wiener Deklaration vom 30. September 1998. = Österreichische Osthefte, 1999. 41. Jg. 2. H. 187-194. p.

A XX. század végén, egy olyan évszázad után, amely két világháborút, számos népirtást, elűzetést és kitelepítést zúdított Európára, új életformát kell keresnünk, amely a kulturális és etnikai sokszínűségben élő népek számára is humanitárius megoldást kínál. Ha visszatekintünk kilencven évvel, Európa keleti és délkeleti részén egész sor kevert etnikumú közösséget találunk - Kelet-Galíciától Bukovinán át Besszarábiáig és Erdélyig, a Vajdaságtól Koszovón át Macedóniáig és Osztrák-Sziléziáig, Isztriáig vagy Dél-Tirolig. Művészek és tudósok egyaránt részletesen megismertetnek azzal ez etnikai-nyelvi sokszínűséggel, amely Wilnát, Lemberget, Csernovitzot és Odesszát, Kolozsvárt, Temesvárt, Újvidéket, Prágát és Pozsonyt vagy akár Triesztet, Skopjét és Szarajevót jellemezte. Az elmúlt kilencven évben ezeknek a területeknek és városoknak a kulturális és etnikai sokszínűsége elveszett, többnyire erőszakos úton homogenizálódtak. A XX. század története azonban arra is megtanított, hogy Európa délkeleti részén a nemzeti határ- és elhatárolódási problémáknak sokkal nagyobb tömege halmozódott fel, mint a Stettin-Karlsbad-Trieszt-vonaltól nyugatra.

A homogenizáló célzatú nyugati nemzet- és nemzetállam-modell átvétele Délkelet-Európa nagy részén elkeseredett nemzeti küzdelmekhez vezetett, a megkésett nemzetté válási folyamat gyakran nemzetidegen vagy nemzetfölötti uralmat valósított meg. Ezek az országok a társadalmi emancipáció legfőbb elemének a nemzetállam kialakítását tartják. (Az európai határok története - a konfliktusok története! - véli K. Pomian lengyel történész.) A térségben számos harcmező neve lett és maradt közismert (Grunwald, Mohács, Fehérhegy, Austerlitz és Lipcse, Rigómező, Várna, Isonzo), kezdettől az országok elhatárolódásának a szándéka érvényesült. Ez a folyamatos erőszakos szembenállás azonban - paradox módon - kölcsö-nösen föltételezte a szembenálló felet, az ellenségeskedés így vált a saját nemzeti azonosság-tudat kialakulásának az élesztőjévé. Ebből a kapcsolatrendszerből keletkezett a gyűlölet és a csodálat, az elutasítás és az átvétel évszázados szövevénye.

A kíméletlen pusztítás és a politikai indíttatású barbarizmus "testvérháborús" képei, amelyek nagyapáink és apáink gondolkodás- és emlékkincsében makacsul jelen voltak, és megmaradtak, nos ezek a képek térnek vissza napjaink jugoszláviai eseményeiben is, ennek a jelenségnek a makacs továbbélése sajnos a XX. század fő jellemzői közé tartozik. A nemzeti elhatárolódás, az etnikai-kulturális elkülönülés és a totális hatalombirtoklás igénye egyide-jűleg jelenik meg a koszovói szerb-albán konfliktusban.

Mit kezdhetünk ezzel az örökséggel? A nemzetek és nemzetállamok Európájában 1989 után az együttélésnek, az egységnek, a kulturális és etnikai sokszínűségnek teljesen új formája jött létre. Bátorságot és fantáziát igényel persze, hogy azonosságserkentő patriotizmussal, de romboló sovinizmus nélkül legyünk képesek gondolkodni. Ez azonban nem reménytelen vállalkozás, elég, ha csak a francia-német, a német-lengyel vagy az olasz-osztrák kapcsolatok alakulásának a közelmúltjára emlékeztetünk.

Az Európai Unió kiszélesítése nemcsak politikusok és hivatalnokok, értelmiségieket képviselő társaságok politikai, gazdasági, szociális és jogi együttműködését jelenti, mindez elsősorban egy modern polgári társadalom felépítését célozza, a demokratikus berendezkedés és a nemzeti biztonság stabilizálását. A közép- és kelet-európai országok természetesen nemzeti identitásuk és kultúrájuk megerősödésének az esélyét is látják az Európai Unióban. Ehhez járul természetesen a szellemi termékek felgyorsult cseréje, a tagországok hagyomá-nyainak a versengése, "a szellemi-kulturális dimenziók gyümölcsöző gazdagodása".

A társadalmi átalakulás folyamatánál persze jóval lassabb a társadalmi gondolkodásmód megváltozásának a folyamata. Éppen a mentalitás terén a kontinens kettéosztottsága még egy-általán nem szűnt meg, a közeledés folyamatát egyik oldalról sem célszerű politikai, gazda-sági vagy szociális sokkhatással gyorsítani. Inkább a különböző nemzedékek szemléletalakító képességét érdemes szem előtt tartani. Csak a különböző nemzeti és regionális sajátosságok figyelembevételével lehet a rendszerváltást "a fejekben" is fájdalommentesen végrehajtani. Másrészt viszont nem szabad az egyoldalú mítoszokat és sztereotípiákat tovább táplálni, sem a frusztráció, sem az önfölértékelés folyamata nem lehet követendő út.

Az Európai Unió végül is "össztársadalmi projekt", amelynek faktorai: a szociális kockázatok mederben tartása, a növekvő stabilitás és a biztonság. Ezt egészíti ki a különböző nyelvek, kultúrák, hagyományok és vallások kölcsönös értékelése és tisztelete.

1998. szeptember 28-30-ára az Európai Unió 25 országból hívott meg szakértőket Bécsbe, hogy (az UNESCO képviselőivel együtt) a kulturális és etnikai sokszínűség külön-böző nézőpontjait megvitassák Európa közép-, keleti és délkeleti térségében, továbbá hogy a kultúra szerepét tanulmányozzák az európai integráció folyamatában. Az Unió bővítéséről folyó vitának nemcsak a politikáról, a gazdaságról és a jogról kell szólnia, hanem a kultúra szempontjairól. A Bécsi Nyilatkozat ezért fejtette ki véleményét a nyelvhasználatról, a vallásról, a médiáról, valamint ezek kapcsolódásáról a társadalomhoz és politikához. A Nyilatkozatot "a jó szomszédság akadémiájának" tekintik, tanítják, értelmezik, és gyakorlati alkalmazhatóságának a lehetőségeit keresik. És munkálkodnak a működéséhez szükséges hálózat kialakításán.

Ebben az átfogó európai béketervben a kultúra minden formájára szükség van. A különböző kultúrákat sem politikai, sem társadalmi vagy gazdasági szempontok nem választhatják el egymástól. A kultúra egyrészt a párbeszéd eszköze, másrészt viszont az emberek és népek közötti konfliktusok és viták kezelésének a módja. A "kultúra teremtő erejét" a tolerancia és a demokratikus struktúrák megerősítésére kell felhasználni, ebben az értelemben Európában mind a nemzeti-kulturális identitásnak, mind a kulturális pluraliz-musnak megvan a maga helye - beleértve a többes-identitást is. Ez a kulturális "kohabitáció" azonban számos válság és konfliktus lehetőségét hordozza magában, elsősorban az idegenekkel és az újonnan érkezettekkel szemben. Az egymás mellett- és az együttélést nem-csak újra megtanulni, hanem folyamatosan gyakorolni is kell. Szükséges továbbá, hogy Európa használja a modern tájékoztató- és kommunikációs technikákat, hogy eredményesen folytathassa a kultúrákat átívelő párbeszédet. Csak az idegenek megismerése vezethet a korábbi ellenségképek feloldásához.

A nyelv nemcsak kommunikációs eszköz, hanem egyúttal az identitás és a kultúra kifejeződése is. Csak az a politika és ideológia alkalmas a különbségek kifejezésére, amely az egyes nyelvek eltérő értékeiből indul ki. Az Európai Unió normáinak értelmében minden nyelv alapvető egyenjogúságát biztosítani kell. A következő évek egyik legfontosabb feladata Európában éppen ennek a nyelvi egyenjogúságnak a megteremtése. Elsősorban a már meg-lévő jogi keretszerződések gyakorlati alkalmazási lehetőségeinek a kidolgozásáról van szó, a közigazgatásban, a joggyakorlatban és az iskoláztatásban. Az Európa-szerte kevésbé elterjedt nyelvek értékét is tudatosítani kell és elősegíteni e nyelvek fejlődését. Különösen fontos az idegen nyelvek oktatása és az egyes országokban a szomszédos országok nyelvének a meg-ismertetése. A jelentős tudományos és értékes irodalmi művek fordítását a kevésbé elterjedt nyelveken is meg kell teremteni. A főiskolákon rendszerbe kell állítani a fordítói és a tolmácsképzést.

A vallás esetében fontos, hogy hagyományát meg kell őrizni, de vigyázni, nehogy bár-milyen konkurenciaharc tárgya legyen más vallásokkal vagy felekezetekkel. Erre a feladatra alkalmas az ökumenizmus szellemének erősítése, amely a társadalmi erőket és a kulturális formákat egyaránt erősítheti, a kölcsönös megértést és a békét szolgálja. A jövő szempont-jából tehát egyformán fontos a (nyugati és keleti) keresztény vallások közötti ökumenizmus fenntartása, valamint vallásközi párbeszéd folytatása a kereszténység, az iszlám és a zsidó vallás között. Az egyházak és a vallási csoportok állandó párbeszédben állnak a társada-lommal, a kultúrával, sőt a gazdasággal is, nem szabad tehát szereplésükkel (szerepel-tetésükkel) sem visszaélni, sem tevékenységüket úgy irányítani, hogy szakadékokat idézzenek elő a partnerek között. A kulturális sokféleség egyik jellegzetes területe az állam és az egyház(ak) viszonya a különböző tagországokban. Az Unió egész területén kívánatos a nagy egyházak és a kis vallási közösségek megismertetése (pl. az ortodoxia és az iszlám nyugaton, a katolicizmus és a protestantizmus keleten). Az iszlám hit - különösen Kelet- és Délkelet-Európában - az európai kultúra alkotórésze.

A médiának különösen fontos szerep jut a kulturális, etnikai és nyelvi sokszínűség ter-jesztésében és elismertetésében Európa-szerte. Tudatosan és felelősen szembe kell helyez-kednie az idegengyűlölet, a rasszizmus és a nacionalizmus szemléletének visszautasításában és visszaszorításában. A felelős újságírásnak gyakorolnia kell a toleranciát, és fel kell lépnie a diszkrimináció minden formája ellen. Különösen vonatkozik ez azokra a megkülön-böztetésekre, amelyeket a nemzeti, kisebbségi vagy vallási hovatartozás miatt kell elszenvedni. A tankönyvekben kodifikált türelmetlen nacionalizmus egész nemzedékek tudatába mélyítheti a gyökereit, sürgetően fontos, hogy ezeket az oktatási segédeszközöket állami, sőt nemzetközi segítséggel átdolgozzák és javított formában terjesszék. Ugyanezeknek a törekvéseknek kell érvényesülnie a film, a zenekultúra és a népszerű irodalom (lektűr) alkotásaiban, amelyek emberek millióinak az ízlését és kulturális tudatát befolyásolják.

Forditotta: Lukáts János

Vissza