Romániai német helységnevek

Buza, Mircea: Die Rumäniendeutschen und ihre Ortsnamen. In: Österreichische Osthefte. 41. Jg. 1999. 2. Heft 28-305. p.

Szerzőnk a helységnévformák tükrében vet futó pillantást a romániai németség múltjára, jelenére, hogy 80 esztendő román kisebbségpolitikáját elnézően osztályozza. Rövid, de némely tekintetben mégis informatív etnikai, történeti visszatekintését követően a román közigazgatási névformák négy típusát foglalja táblázatba. E típusok sorrendben: 1. a német eredetit változtatás nélkül vagy csak helyesírás tekintetében módosító, ill. azt "enyhén" változtató, 2. az eredetitől "gyökeresen" eltérő (ebből van a legtöbb), 3. az eredetire áttételesen emlékeztető (esetleg a történeti magyar fordításos névformára épülő), 4. közvetlen tükörfordítás útján előállt forma. A táblázatok összesen cca. 220 helységnév tükrében azt mutatják, hogy a hivatalos nyelvi helységnevek döntő többségükben híven megőrizték az eredeti neveket, vagy közel maradtak ezekhez. Egy ötödik táblázat, 75 településre nézve, a román és a korábbi magyar hivatalos neveket állítja egymás mellé.

A tipológia természetesen nem annyira nyelvi, mint inkább adminisztratív elvű, különben nem szerepelhetne egyszerre két "ablakban" is például a német és román elnevezés közötti fordításos viszony. Teljesen elsikkad emellett a román névadások eredete (meggyökeresedett, ill. kreált nevek). De nem is ebben az irányban akar haladni az eszmefuttatás, hiszen célja: a helységnév-kérdésben a német kisebbséget illető, minden sovinizmustól mentes "gondosság és kímélet" szemléltetése, ahol is Románia "messze jobban vizsgázik" bármely más hasonló, német kisebbséggel bíró országnál. Egyes újabb keletű, tényleg önkényes román névadások kapcsán megtudjuk, hogy ilyesmi magukkal az eredeti román helységnevekkel is megtörtént, valamint hogy e tekintetben a korábbi magyar közigazgatás sem tartóztatta meg magát túlságosan. Amit gondolunk erről: a helységnévadással összefüggésben talán nem a hivatalosított formák karakterológiája a mérvadó, hanem az eredeti nevek használatának a szabadsága (annak minél magasabb szintjein); ugyanígy: messze nem ez a kisebbségpolitika abszolút mércéje. A dolgozat persze, mielőtt feldicsérné a névadásokat, egyéb tekintetekben is kimagyarázza a romániai németség háború utáni exoduszát: már 1944-ben, háborús cselekményeikkel összefüggésben, sokan elmentek, soraikat megtizedelte a szovjet deportálás, és az 1978 utáni "fejkvótás" kivándoroltatás, mint ahogy a forradalom utáni szabad elvándorlás is, nem annyira a kisebbség együttélésbeli elidegenülését fejezte ki, mint inkább a "fejlettebb térségek" e kisebbségre gyakorolt gazdasági-kulturális vonzását tükrözte stb. S talál egy passzust a szakirodalomból (Th. Nägler, Flensburg), amit az 1945-ös kitelepítésekhez nem csatlakozó Románia egész háború utáni nemzetiségpolitikájára átcsúsztatva idézhet: "Románia a német nemzetiséghez tartozó egyének irányában 1944 után több megértést tanúsított, mint más kelet-európai államok."

A bécsi szakfolyóirat közleményének a mára katasztrofális méretekben megfogyatkozott romániai németség egyes történeti csoportjai betelepedésének évszámai, ill. ezek egyenkénti és együttes, jelen és korábbi számadatai és eloszlási térképei kölcsönöznek tárgyszerűbb külszínt (s ez valóban csak külszín, ebben az orgánumban eddig jobbhoz voltunk szokva). Tíz nagyobb csoportot sorol fel, 1966-os, ill. 1977-es népszámlálási adatokkal: erdélyi szászok (12-13. század, előbb a Rajna- és Mosel-vidékről, Alsószászországból, Flandriából, később pedig Közép- és Dél-Németországból; létszámuk 1966-ban: 165 ezer), az 1730-as években néhány, Nagyszeben környéki helységbe települt landlerek (karinthiai protestáns elvándorlók) kisebb csoportja (1966-ban mintegy 4,5 ezer fő), a szászokba hamar beolvadt szászsebesi durlachok (1743-ban betelepedett bádeniek), bánáti svábok (18. század, kisebb részben Sváb- és Frankföldről, többen Rajna-Pfalzból, Elzász-Lotharingiából és a Fekete-erdő vidékéről; 1966-ban: 140 ezer fő), csehnémetek (1820-as évek, Karánsebes környékén, 1966-ban 3000 fő), stájerek (18. század, Resica körzetében, 15-20 ezer fő), a svábokkal egy időben, kizárólag Temesvár város területére érkező osztrákok temesváriaknak nevezett csoportja (mely a város német ajkú lakosságát alkotta a környező falusi svábság modern kori betelepedése előtt), szatmári svábok (18. század, 1977-ben 6,5 ezren a korábbi, jóval alacsonyabb számú bevallással szemben), a 19. század elején áttelepülő cipszerek: Máramaros, 1977-ben még majd 3,5 ezren), és végül: bukovinaiak - a cipszerekkel azonos idejű letelepedés az 1945-től csak töredékrészt, a Suceava körzettel Romániához tartozó Bukovina tartományban; a Ribbentropp-Molotov-paktum értelmében még a háború idején végrehajtott, önkéntes elvű kitelepítésük után is, a román határok között 1966-ban még mindig cca. 2770-en.

A fenti, 1966-os vagy 1977-es létszámok összeadva és a szórtan települt-szétköltözött németség számaival kiegészítve az alábbi, nagyobb időtávú táblázaton belül, kiadják a romániai "németek" összes lakosságszámait is. Az 1930. és 1992. évek differenciája világosan jelzi az ütemes fogyást (legfeljebb a közbülső évek hivatalos statisztikai eredményeit a valós szint alá tendáló számoknak kell tartanunk):

Románia német ajkú lakossága -

1930-ban: 633 488 fő (3,5 %)

1956-ban: 384 708 fő (2,2 %)

1966-ban: 382 595 fő (2 %)

1977-ben: 359 109 fő (1,67 %)

1988-ban: 276 400 fő (1,2 %)

1992-ben: 119 436 fő (0,5 %)

A szerző W. E. Schreiber (München) nyomán közöl térképgrafikákat a területi eloszlásról, melyek szerint 1977-ben Szeben és Temes mutatott föl 10-20, még három megye 5-10 és további öt 1-5 % közötti német lakosságarányt. 1992-ben ezzel szemben már csak 3-4 %-nyi arányról beszélhetünk Temes, Kőrös-Szerém, Szeben és Szatmár megyékben, 1-2 %-ról Aradban, Brassóban, 0,5-1-ről Hunyadban, Marosban, ill. Máramarosban, valamint 0,5 alatti arányról számos, nemcsak erdélyi megyében, Bihartól a Duna-deltáig. M. Buza adatai szerint egyébként 1992 óta is havonta (!) 500 német kisebbséghez számítható egyén települ ki az országból, ami azt jelentheti, hogy a 2000. évre mindösszesen 20-30 ezren ha maradnak. (Valószínűleg nem teljesen reális adat, vö. A. Barner cikkének idevonatkozó részét.)

Forditotta: Komáromi Sándor

Vissza