A vajdasági magyar nyelv

Göncz Lajos: A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Budapest - Újvidék. 1999. Osiris - Forum Kiadó. 288 p.

Trianon nyelvi következményeit vizsgáló szociolingvisztikai felmérés eredményeit elemző sorozat (A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén) második kötetének szerzője Göncz Lajos, az Újvidéki Egyetem professzora.

A könyv a sorozat első tagjához (A magyar nyelv Ukrajnában) hasonló szerkezetben tárgyalja a vajdasági magyarok településszerkezeti, demográfiai jellemzőit, politikai, gazdasági, kulturális és vallási helyzetét, a többségi nyelvhez és az anyanyelvhez fűződő attitűdöket és a nyelvi konfliktusokat.

A vajdasági magyarság a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, illetve az első Jugoszlávia megalakulásával, 1918-ban került kisebbségi sorsba, amelyben Bácskát illetően egy rövid, három és fél éves megszakítással majdnem nyolc évtizede él. A Vajdaságot etnikailag, kulturálisan, nyelvileg és vallásilag több évszázadon keresztül rendkívül heterogén összetételű népesség lakta. Ez a sokszínűség az itt élő emberekben egymás iránti tiszteletet, magas fokú toleranciát fejlesztett ki. Ugyanakkor a mindenkori politika hatására kialakultak főleg etnikai, kulturális és nyelvi alapon hierarchizált többségi és kisebbségi csoportok, és jelentkeztek a kisebbséget érintő hátrányos megkülönböztetések eltérő formái. Egyik itt élő népcsoport sem volt ez alól kivétel. A hátrányos helyzetek számban és intenzitásban változtak és a különböző államalakulatokban kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb életfeltételeket teremtettek. A két világháború között rendkívül nehéz volt a jugoszláviai magyarság helyzete. Noha a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság elismerte a kisebbségvédelmi garanciákat, a gyakorlatban kifejezetten diszkriminációs és erőszakos beolvasztási politikájával nem teremtette meg a feltételeket az alapvető kisebbségi jogok érvényesítéséhez. A megmaradásért folytatott küzdelemben az irodalomra jelentős szerep hárult. (Szirmai Károly, Szenteleky Kornél, Csuka Zoltán).

A második világháború kitörésével kiéleződött a jugoszláv-magyar viszony is. Bácska visszakerült Magyarországhoz. (A Bánát német fennhatóság alatt maradt.) A kisebbségi élet második szakaszát egy tragikus intermezzó vezette be, s az a rémület jellemezte, amelyet az átvonuló egységek váltottak ki tisztogatási akcióikkal, melynek során megtizedelték a magyar lakosságot. Később aztán kialakult a második Jugoszláviában (A Jugoszláv Föderatív Népköztársaságban, majd a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban) a szocializmusnak az a sajátos változata, melyben minden torzulása ellenére létezett egyfajta multikulturális együttélés az érzékeny etnikai egyensúly fenntartása érdekében. Az uralkodó pártnak ugyanis érdekében állt ennek az egyensúlynak a fenntartása, ugyanakkor azonban tilos volt és elképzelhetetlen, hogy valaki nyíltan fellépjen a saját kisebbségi etnikuma érdekében, különösen politikai szervezkedés formájában. A párt monopóliuma volt az etnikai csoportokat érő sérelmek felismerése és orvoslása.

A művelődés maradt így az egyetlen cselekvési terület. A háború után sorra alakultak a magyar művelődési egyesületek, csoportok, szövetségek. Magyar színházak is létesültek Szabadkán, Topolyán, Becskereken, Zomborban és Újvidéken. 1949-től magyar nyelvű rádió is működött, 1968-tól a tévé is sugároz magyar adásokat. Napi- és hetilapok, folyóiratok indulnak (Magyar Szó, 7 nap, Képes Ifjúság, Dolgozók, Jó Pajtás, Mézeskalács, Híd, Új Symposion, Létünk, Üzenet, Oktatás, Nevelés stb.). Fellendül a magyar nyelvű általános és középiskolai képzés, a tanító- és tanárképzés és a könyvkiadás (Fórum Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Híd Könyvkiadó Vállalat, Testvériség-Egység Könyvkiadó). Az ötvenes években azonban elmaradtak a további intézményesítési folyamatok, sőt több szervezetet felszámoltak. Ekkor kezdődött a szegregáció elleni harc, hogy - úgymond - közösen és nem elszigetelődve kell a kultúrát ápolni, küzdve a magyarosodás és az elkülönülés ellen. A kampány persze a kisebbségi egyesületek sorvadásához vezetett.

Az első és a második Jugoszláviára különösképpen, de a harmadikra is jellemző a kultúra sokszínűsége. Az ország délibb vidékein élő etnikumok évszázadokon át ki voltak téve hellén, római, bizánci orientális török kulturális hatásoknak, a közép-európai kultúra pedig leginkább a Vajdaságban jutott kifejezésre, ahol a népek és a nyelvek szokásos keveredése létrehozta Európa talán legérdekesebb etnikai mozaikját. A vajdasági magyarok kultúrája ezért az elmúlt évszázadok folyamán nem kristályosodott olyan tiszta képletté, mint például az erdélyié vagy más magyar nyelvterületeké.

A vallás a vajdasági magyarok életében ugyanolyan szerepet játszott, mint a más régiókban élőknél. A második világháború után az élet minden területéről kitiltották, az egyház életét birtokaik elkobzásával nagyon megnehezítették. A vajdasági magyarság különben nagy részben római katolikus hitű. Számuk meghaladja a 280 ezret, ezenkívül bizonyos becslések szerint még 25 ezer református is gyakorolja a vallását. Az egyházaknak nincsen sem kisebbségi, sem nyelvpolitikájuk, az istentiszteleteken használt nyelv a magyar. Magyar nyelvű lelkészképzés azonban nem létezik, és egyetlen gimnáziumot (a Paulinum Szabadkán ) kivéve, egyházi iskolák sincsenek.

A délszláv háború következtében a délvidéki magyarság létszámában erősen megfogyatkozott. A többpártrendszer keretein belül alakult azonban néhány olyan párt és érdekvédelmi szervezet, amelynek sorsdöntő szerepe lehet a vajdasági magyarság jövőjének alakulására (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Magyarságkutató Tudományos Társaság).

A Vajdaságban érintkező nyelvek genetikai és tipológiai viszonyának felvázolása után a kétnyelvűség pszichikai fejlődésre tett hatását elemzi a szerző. Ennek különös oka is van: a vajdasági magyarság körében feltűnően magas öngyilkossági gyakoriság (magyaroknál 41,71 százezrelék; horvátoknál 29,86; szlovénoknál 28,40; szlovákoknál 25,73; a Crna Gora-iaknál 21,85; a szerbeknél 18,04; a ruszinoknál14,01; a macedónoknál pedig 5,25 százezrelék). "Tény, hogy az erősen szubtraktív kétnyelvűségi helyzetben nagyobb a valószínűségük a frusztrációknak, vagyis megteremtheti a feltételeket a személyiségzavarok kialakulásához, különösen ha a személyiségfejlődés más feltételei és egyéb környezeti hatások is ilyen irányban hatnak, kedvezőtlenek."

A vajdasági magyarok anyanyelvének státusát A szerbhorvát nyelv és nemzetiségi nyelvek hivatalos közhasználatáról szóló törvény határozza meg. Határkőnek tekinthető ez a nyelvhasználati törvény a Vajdaság többnyelvű gyakorlatában, mert számos vonatkozásban durvábban sérti a nyelvek használatának egyenrangúságát, mint a korábbi törvényes rendelkezések. A szerb nyelv feltétlen érvényesülését akarja megteremteni a hivatalos és közéleti használatban egyaránt, és a cirill írás elsőbbségét kívánja biztosítani a latin betűs írással szemben. A szerbnek mint államnyelvnek a státusa igen magas. Nemzetközi szociolingvisztikai kritériumok alapján fölállított ötfokozatú skálán a szerb az első szinten áll (országos méretekben hivatalos nyelv), a magyarra viszont leginkább a harmadik szint jellemző (kisebbségi nyelvhasználat hatósági engedélyezése különféle módon) azzal az engedménnyel, hogy egyes vonatkozásokban, helyi szinten a regionális egység hivatalos nyelve, egyenrangú a szerbbel. Számos területen azonban csak többségi toleranciára, semmint a jogra lehet hagyatkozni a magyar nyelv használata során (privát szférában, újságokban, rádióban, iskolákban).

A magyar nyelv helyzetét az oktatási törvények is befolyásolják. S bár számos tervezett korlátozás, amelyet az oktatási törvénytervezetek tartalmaztak, nem emelkedett törvényerőre, a helyzet bizonytalansága és a kiszolgáltatottság légköre állandó feszültséget teremt az anyanyelv használatát illetően az oktatásban. A nyelvek státusának kérdése szorosan összefügg a nyelvek funkcióival is. A vajdasági magyar nyelvhasználat a legalsó (családias-mindennapi) és a legfelső (publicisztikai-szépirodalmi) szinten aktív, a közéleti szinten azonban alig érvényesül. A funkciószegényedés a nyelv sorvadásához és néhány generáción belüli eltűnéséhez vezet. Ezen túlmenően egy részlegesen érvényesülő nyelv funkcióinak elszegényedését semmivel, sem nyelvműveléssel, sem anyanyelvű közoktatással nem lehet teljesen pótolni.

Az érintkező nyelvek és beszélőik nyelvpolitikai helyzetének elemzése, továbbá több kontaktusnyelvészeti kérdés kérdőíves felmérése alapján kirajzolódnak azok a társadalmi háttér-jelenségek, amelyek a vajdasági magyarság mai nyelvi helyzetéhez vezettek. Ugyanis a kutatás egyik fő célja, a vajdasági magyar nyelv és a standard magyar nyelvi normák közötti eltérések vizsgálata, valamint a nyelvi változók összefüggéseinek bemutatása a vizsgálati alanyok nemének, iskolázottságának, életkorának foglalkozásának függvényében.

A felgyűjtött nagy empirikus adatbázis feldolgozása és elemzése folyamatosan történik. Ennek a kötetnek elsődleges célja az adatközlés, ami a részletesebb elemzést óhatatlanul háttérbe szorítja. A nyelvi norma rögzítésének, az ún. kodifikációnak a nyelvművelők hivatalos álláspontja szerint az igényesen beszélők nyelvszokásán kell alapulnia, figyelembe véve az érintett jelenségeknek az egész nyelvközösségekben való elterjedését is A magyar standardot többek között Grétsy (1976), Kemény G., Kovalovszky (1980/85) rögzítették, és a kodifikáció alapja a magyarországi nyelvhasználat. Ha a normatív kézikönyvek nemcsak a magyarországi magyar beszélőközösség, hanem más magyar beszélőközösségek nyelvi szokásait is jobban figyelembe vennék, az eltérések csökkennének, és tisztább formában tükröződhetnének a környezeti variációk. A vajdasági és a magyarországi csoport közötti nyelvi különbségek nem túl nagyok, bár egyes esetekben szignifikánsak. Ahhoz azonban, hogy a vajdasági magyar nyelv külön nyelvvé fejlődjön, nincsenek meg a feltételek. A különbségek legnyilvánvalóbban és leggyakrabban a szókészletben jelentkeznek, jövevény- és kölcsönszavak formájában. A lexikai kölcsönzések mennyiségében és minőségében nagy eltéréseket mutatnak, a nyelvi környezettől, az iskolázottságtól, kortól, foglalkozástól függően.

Gyakoriak a tükörfordítások, a szóképzéssel és összetétellel létrejött szavak, eltérések vannak a mondatszerkesztésben, a szórendben, a kötőszóhasználatban, az igemódok és vonzatok területén, jelentéskölcsönzés is előfordul. Az idegen nyelvi hatások gyakoribbak a beszélt, mint az írott nyelvben, ahol - a nyelvi tisztaság óvása érdekében - gyakran jelentkezik a "hiperpurizmus".

A vajdasági magyar nyelvhasználat összességében nyelvjárásiasabb, mint a magyarországi, mert a kisebbségiek a magyar köznyelvet ritkán használják. Ennek oka, hogy nincs közéleti magyar nyelv. A nyelv közéleti-szakmai szinten nem aktív a szükséges intenzitású anyanyelvi oktatás hiányában, valamint a magyarországi köznyelvvel való rendszertelen kapcsolattartás miatt. Mindezek a nyelvi jelenségek azonban inkább bizonyos fokú nyelvvesztés, semmint a nyelvi különfejlődés irányába mutatnak. Ez a folyamat nem veszélyezteti tehát az "egységes magyar nyelv" meglétét, amely különben is csak többé-kevésbé nevezhető annak, viszont indokoltnak tűnik elfogadni a magyar nyelv ezen változatainak létjogosultságát is. A nyelvi különfejlődés különben sem nyelvi tényezőktől függ elsődlegesen, ahhoz arra lenne szükség, hogy a nyelvi közösség különálló nemzetté alakuljon át. A vajdasági magyarság pedig a magyar nemzethez tartozónak tartja magát, a nemzeti identitást specifikusan értelmezve. Viszont a nyelvvesztés és ennek eredménye, a nyelvcsere veszélye, amely az identitásváltás folyamatára is erősen kihat, mindenképpen fennáll. Különösen szórványhelyzetben.

Amennyiben az egynyelvűségi szemlélet nem lesz többé norma, a kisebbségi csoportok helyzete is eleve megváltozhat. Amíg általánosan elfogadottá nem válik az a nézet, hogy minden egyes nyelv külön érték, amelyeknek elsajátítása gazdagodást jelenthet, addig a kisebbségi nyelvek külön törődést igényelnek, mert különben a felcserélő helyzet hatására nyelvcsere következik be.

A tudománynak az lenne a feladata, hogy kidolgozza egy nyelv megvédésének stratégiáját, rámutatva arra, hogy milyen módon válik minél több nyelv elsajátítása értelmes céllá a többnyelvűség és a multikulturalizmus felé tartó Európában.

Cholnoky Olga

Vissza