Illés Lajos

(A szerző korábbi kutatásai és publikációi alapján)

From the Felhők [Clouds] to Az apostol [ The apostle]

-From the history of the Bulgarian Petőfi-reception-

Petőfi's poem Az őrült [ The mad] which is to be the summary of the Clouds-cycle had already been recited by Gábor Egressy the famous contemporary actor in Bulgarian territory in the autumn of 1849. Until the end of the century this remained the most popular poem of Petőfi in Bulgaria that can compare only with the monumental epic poem The apostle translated by P. Dimitrov in 1935.

Petőfi Sándor 1845-46-ban kibontakozó válság-korszakának termését, a Felhők-ciklust s az ehhez kapcsolódó akkori és későbbi műveit (pl. Az apostol című elbeszélő költeményét s más politikai, főként a királyellenes verseit) az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után igyekeztek háttérbe szorítani, mai kifejezéssel: "áramtalanítani" Magyarországon. Ez az egész életmű teljességét megcsonkító, illetve egyes fontos részeit homályba borító s átértelmező törekvések még a 20. század első évtizedeiben is érvényesültek, és erősen hatottak a költő külföldi képének kialakulására. "Különösen az 1867-es kiegyezés utáni időszak hamis Petőfi-kultusza ragaszkodott a primitíven egészséges népi költő mítoszához s ahhoz, hogy ezt a Petőfit terjesszék a "nagyvilágban." S ha nagy néha mégis megesett, hogy egy-egy jó érzékű műfordító felfedezte Petőfi kételkedésekről, gyötrődésekről valló verseit, magyar szakemberek igyekeztek eltanácsolni őket az ilyen költemények lefordításától" - állapítja meg Fekete Sándor irodalomtörténész, író A vívódó költő című tanulmányában. (In: Mezítláb a szentegyházban, Magvető, 1972., 52-53. o.)

Akadtak mégis, akik e felfogással szembeszegültek. Meltzl Hugó külön elemzést publikált - német nyelven - a költő Az őrült című verséről és ennek alapján a "líra Shakespeare"-jének nevezte őt. (Der Wahnsinnige Petőfi's, Leipzig, 1879.). Jovan Jovanović Zmaj szerb romantikus költő, akit szoros kapcsolatok fűztek a magyar irodalomhoz, számos magyar művet fordított le, de ezek közt megtaláljuk Az őrült-et is. A fiatal Nietzsche érdeklődését Lenau versei és Liszt zenéje keltette fel a magyarok és Petőfi iránt. Főként a Felhők ciklus komor világának filozófiája ragadta meg, olyannyira, hogy 20 éves korában - bonni egyetemistaként - több Petőfi-verset zenésített meg a költő korai korszakából. E rendhagyó tájékozódásnak emlékezetes dokumentuma Ady Endre: Petőfi nem alkuszik című publicisztikai remeke is 1910-ből.

Ha a költő bulgáriai fogadtatásának történetét vizsgáljuk, akkor rögtön szemünkbe tűnik, hogy az itteni költők, írók s műfordítók figyelmét legelébb e vívódó-gyötrődő Petőfi versei és szépprózája keltik fel s ösztönzik munkára. Az új, független bolgár állam megalakulása előtt egyetlen művét fordítják le, a Szállnak reményeink című verset, amit a Felhők-ciklusból választott ki K. Tuma és Fr. Brabek cseh nyelvű Petőfi-kötetéből Atanász Trifonov Iliev. A fiatal bolgár egyetemi hallgató lefordította a Petőfi vers mellé még Karel Hynek Mácha, cseh romantikus poéta Népdalok visszhangja című sorozatának ötödik darabját, és a két verset együtt publikálta az isztambuli Csitaliste (Olvasókör) című bolgár folyóirat 1872. június 15-i számában. E kezdeményezés azonban csak epizodikus kísérlet maradt, mert majd két évtizedig nem talált követőre a bolgár irodalomban.

Teljesen más sors várt Ivan Vazovra, az újabb fordítóra. Ő Az őrült című költeményt fordította le, melyet Illyés Gyula Petőfi Felhők-je "csúcspontjának" és "összefoglalásának" minősít a költőről írt életrajzában. Megjegyzi még azt is, hogy az "egész ciklus mintha ennek az egy versnek volna előtanulmánya vagy szaggatott folytatása". (In: Petőfi, Szépirodalmi Kiadó, 1952., 144. o.) Vazov a költeményt először a Dennica (Hajnalcsillag) című folyóiratában publikálta 1891-ben, amit demokratikus, ellenzéki s kritikai szellemisége miatt, két esztendeig tartó működés után betiltottak. Ez a fájdalmas intézkedés nemcsak a magyar költészetnek, hanem a szépprózának is kárt okozott. Itt mutatta be ugyanis Vazov Mikszáth Kálmánt A jó ember című ironikus novellájának közlésével. Elképzelhető, hogy Petőfi verseinek fordítását is talán folyatta volna...Mindenesetre Az őrült a Dennicából "kilépve" elkezdte diadalútját a századfordulón. Eleinte korabeli versantológiákban, majd napilapokban, folyóiratokban, szavalókönyvben találkozunk vele, egyedül vagy más bolgár költők, írók és műfordítók munkáival együtt. Szerepel Petőfi önálló bolgár vers-köteteiben és szépprózai

írásai kiadásaiban is, ékesítve s gazdagítva azokat. A húszas évek elején azt írták róla, hogy "Nincs olyan rendezvény, ahol ne szavalnák." A Színház és zene című lapban pedig külön elemzést közöltek Az őrültről mint monológról, hogy ezzel segítsék azoknak a fiataloknak a felkészülését a felvételire, akik színművészek akarnak lenni. Kétségkívül Ivan Vazov bolgár klasszikus író és költő e műfordítása - sajnos az egyetlen! - meghatározó szerepet játszott Petőfi bulgáriai hírének és ismertségének megalapozásában, s az arcképére pedig a szélsőséges romantika vonásait rajzolta fel.

Történelmi tény, hogy e költemény már elhangzott bolgár földön, 1849 őszén. Egressy Gábor, a kor nagy színművésze adta elő Vörösmarty Mihály A hontalan c. versével együtt szűkebb körben, egy műsoros esten, amelyet a szabadságharc bukása után a török birodalomba menekült magyar emigránsok körében tartottak. Megjelent az eseményen Kossuth Lajos is. Részt vettek rajta kívül még más politikai vezetők, diplomaták, magasrangú török katona- és rendőrtisztek. Lehettek itt bolgárok is, akik közül többen, a korabeli bolgár irodalom és kultúra számos ismert vagy később ismertté váló egyénisége megfordult a magyar emigránsok, sőt vezetőik körében. (Kosztyu Pisurka, Szava Dopropolszki, Petko Racsev Szlavejkov, Dobri Voinikov és mások.)

Följegyezték, hogy az egyik magasrangú török rendőrtiszt, amikor látta és hallotta Az őrült-et a kor stílusában szavaló Egressyt, riadt ijedtséggel távozott, mert azt hitte, hogy a művész valóban megtébolyodott. Ide kívánkozik Illyés Gyula véleménye a műről és az ekkor ezt előadó színészről: "...Az őrültben sem csak az a megkapó, amit két generáció lúdbőröző háttal élvezett s amit Egressy oly isteni ripacskodással, szemmeregetésekkel megjátszott... Nem a fékevesztett elme, azaz a zsáneralakba öltöztetett Shakespeare-i bolond hat reánk, hanem a szörnyű fintorok mögött jól látható s oly szeretetreméltó ifjú arc rémülete: lássátok ilyen a világ, meg kell bolondulni tőle vagy föl kell robbantani az egészet." (I. m.: 144. o.) Merész fantáziával elképzelhető, de egyelőre nem bizonyítható, hogy ennek a műsoros estnek több mint négy évtizeden átívelő emléke hatott volna Ivan Vazovra. Ám sokkal inkább a költőével rokon lelkiállapot, a belső viaskodás vezethette el e költeményhez. Hiszen ekkor még maga is fiatal ember, huszonkilenc-harminc éves... Ő is, akárcsak a korabeli és későbbi olvasói a fennálló társadalmi viszonyok szenvedélyes, romantikus kritikáját érezték és hallották e versből, a kétségbeesett tiltakozás hangjait. Erről tanúskodik egy emberöltővel későbbi költői vallomás is. Ljudmil Sztojanov 1924. február 25-én az EK (Visszhang) című folyóirat első számában publikálta Az őrült című versét, amit "Petőfi Sándor emlékének" ajánlott. E közlés a Szeptemberi felkelés bukása utáni tragikus helyzetben történt. Így hangzik művének záróstrófája: "Dicsőség néki, az őrült-merésznek, /a halhatatlan lázadók fajából,/ Ki úttalan vihar sötét homályán / A mennyek boltját ostromolta meg." (Waldapfel József fordítása)

Magam is őrzök emlékeket Petőfi versének bulgáriai népszerűségéről. 1954 nyarán először jártam ebben az országban tanulmányúton, Bárány Tamás és Gyárfás Miklós írókkal együtt. Amikor a várnai tengeröböl partján álltunk, gyönyörködve a benyúló móló falának csapódó és szétomló-porló hullámokban, egyszercsak kérdést hallottunk. A mögöttünk álló, kissé már őszülő férfi így szólt hozzánk: - Magyarok? Honnan jöttek? - Azonnal feleltünk neki, szinte egymás szavába vágva: - Igen. Azok vagyunk, s Budapestről jöttünk. - Az ismeretlen férfi arca felderült, és lelkesen egy szót válaszolt: - Petőfi! Petőfi! - Majd rövid idő múlva, többször mély lélegzetet véve, elkezdett szavalni, egyre harsányabb s zengőbb hangon. Az őrült-et mondta el nekünk. Ezután kezet nyújtott, és elment. Mi tagadás, mindhárman meghatódtunk....Hasonló élményben máskor is volt részünk.

Póth István irodalomtörténész szerint Petőfi Az őrült-jét Jovan Jovanović Zmaj szerb szövege alapján, amit ő kortársa "chef d' oeuvre"-jének tartott, ültette át orosz nyelvre Vlagyimir Vasziljevics Umanov-Kaplunovszkij orosz költő. Az így keletkezett orosz fordítás - variáns - lett Ivan Vazov bolgár művének ihletője és bázisa. (In: Szomszédság és közösség, Szerk.: Vujicsics D. Sztoján. Akadémiai Könyvkiadó, 1972. 377. o.) E költeményt, "monológot" később mások is lefordították Bulgáriában, különböző nyelvű szövegekből, köztük magyar eredetiből is, de Ivan Vazov klasszikus költő és író átültetését egyikük sem tudta fölülmúlni és háttérbe szorítani. Sőt e versben testet öltő romantikus Petőfi iránt sokáig élénk érdeklődés nyilvánult meg a bolgár olvasók körében. Többek közt ez lehet az oka annak, hogy a költő szintén a Felhők korszakában írt kisregényét: A hóhér kötelé-t újra és újra lefordították, s kiadták. E szöveghez felvették és társították Az őrült-et is, ráérezve a két mű rokonságára. A harmincas évek közepére Emanuil P. Dimitrov bolgár költő lefordította Az apostol-t, a teljes elbeszélő költeményt, "a világirodalom egyik leghatalmasabb romantikus művét", mely a Felhők-ben kifejeződő belső küzdelem újabb fellobbanásához kapcsolható. (Lásd Fekete Sándor i. m. 58-61. és 66-69. o.). Csak részleteket sikerült publikálnia a műfordítónak Az apostol-ból, mert e mű könyvalakban először csak 1946-ban, Emanuil P. Dimitrov halála után jelenhetett meg. Felvették e kötetbe Petőfi és Botev című esszéjét is, melyben folytatja e két költő rokonításának és összehasonlításának már a századfordulón elindult hagyományát. Mottója: a Magyarországhoz című versének két strófája, amelyek (a jelen sorok írójának) nyersfordításában így hangzanak: "Szabadság! Elsőszülött fiad volt ő,/kit öledben neveltél, a dédelgetett gyermeked:/Petőfi, a szent lirikus harcos, a Te váteszed és áldozópapod./ /Terólad szent himnuszt énekelt s eltűnt Segesvárott a gránátok füstjében! / De vígaszod volt, hogy szerelmes fiad / Botev lelkében lángolóan feltámadt, mint másik kerubod."/

Ivan Vazov Petőfi-fordítását rövidesen újabbak követték az 1890-es évek elején, melyek új vonásokkal gazdagították e költő romantikus képét. Megjelent A kutyák dala c. vers, Aidonidesz munkája, a kor radikális szellemű, ellenzéki lapjában. E műben rejlő aktuális politikumot teszi kézzelfoghatóvá Georgi Bakalov A költészet sugarai című vers-gyűjteményében, amikor A kutyák dalá-hoz e lábjegyzetet fűzi hozzá: "Ebben az 1901-ben kiadott antológiában az imént említett A kutyák dalá-n és Vazov Az őrült-jén kívül már tizenegy vers szerepel Petőfitől. A legtöbb Pencso Szlavejkov, a századforduló egyik legnagyobb bolgár költőjének és írójának műve. Összesen hét versfordítását olvashatjuk, köztük az Egy gondolat bánt engemet, meg a Ha férfi vagy, légy férfi-t, az Őszi éj-t ...Már e kiemelt példák is jelzik, hogy Pencso Szlavejkovval egy összetettebb és teljesebb Petőfi-kép kialakítása kezdődött meg a bolgár irodalomban.

A bolgár újjászületés nagy alakjának, Petro Racsev Szlavejkovnak a fia Németországban, Lipcsében végezte egyetemi tanulmányait. Itt ismerkedett meg az európai irodalom modern esztétikai és filozófiai irányzataival (Nietzsche, Schopenhauer és mások) és mélyedt el a világirodalom nagy alkotói műveinek tanulmányozásában. Különösen Heinével, Goethével, Puskinnal, Lev Tolsztojjal, Turgenyevvel foglalkozott sokat. Ekkor fedezte fel és szerette meg Petőfit s a magyar irodalmat, és ez a szeretet egész életpályáján elkísérte. Könyvtárában, ahol az említett 1954-es tanulmányutunkon nagy örömünkre megtalálhattuk Petőfi műveit német nyelven, méghozzá hat különböző kiadásban, összesen 15 kötetben. Ezenkívül olyan költészeti antológiákra is rábukkanhattunk, amelyek szintén tartalmaztak Petőfi-verseket. Megvette Fischer Sándor német nyelvű Petőfi monográfiáját, I. H. Schwicker: Geschichte der ungarischen Literatur című munkáját. Egész kis könyvtárat gyűjtött össze Petőfiről, melynek egyes darabjait élete különböző szakaszaiban vásárolta. A legkésőbben kiadott könyvének évszáma: 1910. Ez azt jelenti, hogy még abban az évben sem feledkezett el Petőfiről, amikor társadalomkritikai versei, demokratikus törekvései miatt hajsza indult ellene. 1911-ben pedig már menekülnie kellett az országból, hogy egy év múlva száműzetésben haljon meg Itália földjén. Mély vonzalmat és érdeklődést sejtetnek Pencso Szlavejkov könyvtárának adatai, melyben a világirodalom sok művét gyűjtötte össze különböző nyelveken. Köztük találtuk Madách Imre drámai költeményét: Az ember tragédiájá-t, Jókai Mór egyik regényét és Mikszáth elbeszéléseit.

Éppen 100 évvel ezelőtt publikálta az Egy költemény című esszéjét a Miszal (Gondolat) című irodalmi folyóiratban Petőfi halálának 50. évfordulójára emlékezve. Ekkor már a folyóirat egyik szerkesztője volt, és nagy szerepet játszott az irodalmi és közéleti harcokban. Pencso Szlavejkov esszéje az első bolgár nyelvű, Petőfi életét és költészetét áttekintő és értékelő írás. Alapos forráshasználatról tanúskodik, s kritikai szenvedély hatja át, és emellett mélyről feltörő művészi vallomás is. A teljes, az egész Petőfit akarja vállalni, s ezért elutasít bármiféle politikai, eszmei és esztétikai okokból történő szelekciós törekvést. Irodalomtörténeti forrásaitól eltérően s velük szembeszegülve nemcsak a természetfestő, a népéletet ábrázoló lírikusért lelkesedik, hanem a közéleti, a forradalmár költőért, a bátor társadalomkritikusért, a republikánusért is. A politikai líra szabadságáról, formájáról szóló esztétikai fejtegetéseinek szenvedélyes hangja, a zsarnokságot bíráló, a királyellenes versekkel rokonszenvező kommentárok és más részletek okot adnak arra a feltételezésre, hogy esszéje hátterében egyéni és művészi problémák kavarognak közösségi és hazafiúi gondokkal. Petőfi értékelése korántsem csak irodalomkritikai kérdés számára, hanem személyes ügy is. Saját harcainak, társadalmi és költői törekvéseinek egyes problémáira keres és talál választ Petőfi költészetében. Látnunk kell azt is, hogy együttérzését és rokonszenvét a századforduló egyéniségkultusza és az alkotó ember mindenen való felülállásról kialakított koncepciója is elősegítette. Olykor azonosult azokkal a külföldi írókkal, irodalomtudósokkal, akik Petőfit "ösztönös zseninek", "a zabolátlan természet vadvirágának" tekintették, de valójában sohasem tudta elfogadni teljes mértékben e nézeteket. Ezt tanúsítják azok a sorai, amelyek szerint "Petőfi fáradozása emlékeztet Flaubert-re, a szellem eme arisztokratájára, aki igavonó állatként nyögött megfeszített munkája terhe alatt." Pencso Szlavejkov hangsúlyozta ugyan, hogy Petőfi költészetét "az élet napja és viharai edzették és táplálták, nem pedig a mester gondos keze, aki könyvekből tanulta a maga mesterségét. Senki az úgynevezett természeti költők közül - még Burns-öt sem kivéve - nem kelhet versenyre ennek a bárdnak a nép életét tükröző verseivel...", de újra és újra visszatér mély műveltségére, az ismeretei megszerzésére tett küzdelmeire. " ....azon fáradozik - írja -, hogy megtanuljon különböző idegen nyelveket; összekuporodva, nyomorúságos, fűtetlen kis szobájában, pipával melegítve kezét, Shakespeare, Schiller, Hugo, Heine műveibe feledkezik és a szó mindazon művészeinek tanulmányozásába, akik nem tünedeznek el a parnasszusi ködökben, hanem szilárdan állnak a földön." Általában igyekszik megszabadítani a költő jellemét a forrásmunkáiban olvasott különböző vádaktól, hitelrontó mende-mondáktól ("könnyelmű", "vagabund" stb.).

Pencso Szlavejkov tizenkét verset fordított le Petőfitől, és ezeket elsősorban a Miszal című folyóiratban publikálta. A különböző antológiák szerkesztői is gyakran válogatnak belőlük. Ezek a következők: A kutyák dala, Ezrivel terem a fán a meggy, Javulási szándék, Egy barátom az ifjuság, Lopott ló, Őszi éj, A koldus sírja, Újonnan visszajön a régi baj, Sors, nyiss nekem tért, Ha férfi vagy, légy férfi, A szájhősök, Egy gondolat bánt engemet. Esszéje szövegében találjuk az Apám mestersége s az enyém, a Csatadal címűeket és a prózája számos részletét, továbbá kisebb-nagyobb idézeteket. Pencso Szlavejkov fordításai nem adnak olyan teljes áttekintést költészetéről és prózájáról, mint az esszéje, mégis nagy jelentőségűek, mert sokoldalúbbá tették a róla kialakult képet, s ráirányították a figyelmet népi realista és közéleti, politikai műveire. Kétségkívül előkészítette és megalapozta a teljes Petőfi megismertetéséért és fogadtatásáért fokozatosan kibontakozó munkát.

E folyamat fontos állomása - fegyverténye - az első Petőfi verskötet létrehozása a költő születésének 100. évfordulójára. Petőfi Sándor személyisége és költészete című, ünnepi alkalomra kiadott kötetet Mihail Arnaudov válogatta és vezette be. A könyv hat költő 35 versfordítását tartalmazza. A régi fordítók közül Ivan Vazov, Pencso Szlavejkov, Ivan Sz. T. Andrejcsin, Sz.T. Csilingirov szerepelnek, akikhez csatlakoznak az újak: Geo Milev és Eliszaveta Bagrjana. Az ő fordításaik közt találjuk az Egy gondolat bánt engemet, a Mit szól a bölcs?, A farkasok dala, illetve a Dalaim, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? és más verseket. E gyűjteménynek legfőbb újdonsága: a költő szerelmes verseinek felvétele. Ismét közlik Pencso Szlavejkov immár klasszikussá vált Egy költemény című esszéjét. A kötetet Ljudmil Sztojanov Botev és Petőfi című tanulmánya zárja. Az évforduló idején a lapok és folyóiratok Petőfiről az írások sokrétű és gazdag sokaságát jelentetik meg. Az emlékezések - a méltatások és az elemző, új kutatások anyagát feldolgozó cikkek árasztják el a hasábokat. Az ünnepi verskötet érdeme, hogy egybefogja és kibővíti Petőfi fogadtatásának addig kialakult két fő irányzatát, és ezáltal a fordítói munka szélesebb alapjait és távlatait hozza, teremti meg. Más kérdés, hogy ezek ismét szétválnak, majd a romantika háttérbe szorul, és új törekvések válnak meghatározóvá. E folyamatot azonban már egy másik tanulmány mutathatja be.

Vissza