Kossuth és a horvátok

Sokcsevits Dénes: A horvátok Kossuth-képe.=Világtörténet, új folyam. 1998. ősz-tél. 56-62. p.

A mindenkori horvát köztudat és történetírás Kossuth-képe hű lenyomata a magyar-horvát viszonynak.

Amikor 1845-től kezdve a birodalmi körök az illíreket a magyar konzervatívokhoz igyekeztek közelíteni, sajátos kettősség jelent meg az említett lapban: miközben a magyar arisztokratákat a horvátok barátaiként tüntették fel, s külön nagy tisztelettel adóztak a modernizációt hirdető Széchenyinek, annál hevesebben támadták az ellenzéket és Kossuthot, mint a horvát ügy fő ellenségeit.

Az ellenségkép kialakulásához stílusával az ellenzék és maga Kossuth is hozzájárult, hiszen ugyanolyan éles hangnemben polemizált a Horvát Nemzeti Párt eszméivel.

Az ellentéteket tovább élezte, hogy a magyar ellenzék az illírek politikai ellenlábasát, a Horvát-Magyar Pártot támogatta. Bár Kossuth felismerte a veszélyt, ami a horvát nemzeti mozgalom Bécs felé sodródásából következett, az illírekkel folytatott tárgyalások megfeneklettek, mert egyik fél sem engedett álláspontjából.

Egy jellemző illír vélekedés Kossuthról 1846-ból: "Az ellenzéki orgánum egykori vezetője azon fáradozik, hogy ellenünk hangolja a kormányt... a szabad sajtó bátor bajnoka úgy lealázza magát, hogy a cenzúra ügyében tett panaszainkon gúnyolódik." Idéz a horvát lap Kossuth pozsonyi országgyűlésen elhangzott beszédéből: "Hol van az a Horvátország? - hiszen az már Mátyás király idejében megsemmisült!... mindannyian egyetértünk abban, hogy a horvátoknak csak annyit engedünk meg, hogy a magyar és a latin nyelv között válasszanak." S következik a kommentár: "Kossuth úr...ha valaki ilyen rendelkezéseket kívánna foganatosítani a magyarok ellen... vajon nem ön lenne-e az első, aki....szembeszállna vele?"

Az 1847-48-as pozsonyi országgyűlésen történtek a korábbinál is ellenszenvesebbé tették Kossuthot a horvátok szemében (magát a Horvátország szó használatát csak abban az esetben fogadta el, ha annak "...semmi diplomáciai erő nem tulajdoníttatik"), úgyhogy ezen a képen még Jellačić 1848. tavaszi hadjárata sem tudott sokat rontani. Ugyanakkor Kossuth - Jellačić készülődését látva - hajlandó lett volna komoly engedményeket tenni a horvátoknak a kiegyezés fejében. Az illír Bogoslav Šulek azonban óvatosságra intette a horvát tárgyaló küldöttséget mondván: a horvátok számára hasznos paktumot csak kard és ágyú segítségével lehet kötni. A horvát támadó sereg Kossuthról alkotott véleményét foglalja össze Jellačić szárnysegédjének, Neustädter bárónak az emlékirata, amelyben megismétli az összes, császári

propaganda által terjesztett vádat. A horvát hadsereg körében gyökeret vert a meggyőződés, hogy fő ellenségük személy szerint Kossuth.

Az 1849. évi események hatására a horvátok - lengyel közvetítéssel - közeledni próbáltak a magyarokhoz, ám a kezdeményezésnek az orosz intervenció vetett véget.

A Kossuth iránti bizalmatlanság még a Béccsel szembeforduló és a magyarokkal megegyezést kereső horvát körökben is sokáig élt tovább. A forradalmár Eugen Kvaternik száműzetésében sem volt hajlandó Kossuthtal tárgyalni (csak Telekivel), mert őt még ekkor is "balszerencsénk okozója" néven emlegette.

Ugyanakkor a horvát közvélemény értesült arról, hogy Kossuth az emigrációban megváltoztatta Horvátországgal kapcsolatos véleményét. Franjo Rački a saborban részletesen kifejtette a Horvátországnak teljes közigazgatási és törvényhozási önállóságot biztosító kossuthi föderációs ajánlatot, a csöppet sem magyarbarát Ante Starčević pedig elismerően szólt Kossuth kiegyezés-ellenességéről.

A dualizmus idején azonban (a magyar - horvát kiegyezéssel elégedetlen) horvát közvéleményben ismét negatív Kossuth-kép dominált olyannyira, hogy a zágrábi Katolički list a polgári házasság engedélyezését a Kossuth-kultusz következéseként értékeli.

A korabeli horvát történetírás Kossuthot vagy meg sem említi (pl. Ivan Tkalčić, aki 48/49-et lázadásnak nevezte), vagy pedig a horvát törekvések fő akadályozójaként tüntetik fel. A századelő horvát sajtójában azonban 1905-ben (a magyar ellenzék előretörésével és a dualizmus válságával) érdekes fordulat következett be. A Novi list 1905 márciusában cikksorozatot közölt Kossuth és a horvátok címmel. Az írás ekkor minősíti először függetlenségi harcnak 48-at, s higgadtan, gyűlölködéstől mentesen vitatkozik Kossuth 1848-as nézeteivel és tetteivel. A cikksorozat befejezése aktuálpolitikai szándékról árulkodik: "Kossuth Lajos azért kínált szövetséget és barátságot a horvátoknak, mert belátta, hogy nélkülük és ellenükben nem tud Magyarország Ausztria ellen tenni."

A mai horvát történetírásból egy viszonylag tárgyilagos Kossuth-kép körvonalazódik. Jellemző gesztus, hogy a horvátul most először kiadott Neustädter-féle naplóhoz a fiatal horvát történész, Damir Karbić jelentős kiegészítéseket fűzött, amelyekben megemlékezik Kossuth konföderációs tervéről, a horvátokról az emigrációban vallott pozitív felfogásáról - hitelesebbé, árnyaltabbá téve az eredeti mű Kossuth-képét.

Cholnoky Győző

Vissza