Emberi jogok és kultúrharc: globalizáció és az emberi jogok egyetemessége

Howard, Rhoda E.: Human rights and the culture wars: Globalization and the universality of human rights.= International Journal. 1997-8./Winter. 94-112.p.

A globalizáció minőségi és mennyiségi változásokat hozott magával a kommunikációban, a technológiában és az üzleti életben. A változás egyik összetevője a nyugati kultúra egyetemessé tétele, és ezen belül központi szerepet kapott az emberi jogok tiszteletben tartása. Az erről író kutatók egy része optimista, reméli, hogy a változással létrejön egy nyitottabb világ. Mások azonban aggódnak amiatt, hogy a globalizáció ellen fundamentalisták harcot indítanak, és elvetik a nyugati társadalmi normákkal együtt az emberi jogokat is.

Ez valós veszély, léteznek ugyanis olyan kormányzatok, amelyek az emberi jogok elfojtását azzal indokolják, hogy ez része a nemkívánatos "nyugati" kultúra elleni harcnak.

Az emberi jogokat általában három csoportba, három "generációba" sorolják. Az első tartalmazza a polgári és a politikai jogokat, úgymint a választáshoz vagy a pártatlan bírósághoz való jogot. A másodikba tartoznak a gazdasági, társadalmi vagy a kulturális jogok, nevezetesen a munkához vagy az élelemhez való jog. A harmadik generáció a kollektív jogok csoportja, ilyen például az önrendelkezés joga.

A "generációkba" sorolás többek között azzal a veszéllyel jár, hogy a harmadik "generációt" könnyen a másik kettő fölé helyezhetik, ami precedenst teremthet a csoport egyén fölé helyezésére a jog szempontjából. Ez történik azokban az országokban, ahol az egyének emberi jogait aláássák a közösség elsődlegességének nevében.

Az emberi jogok eredetére kétféle elmélet létezik. Az egyik szerint nyugati eredetű, ezért csak ott alkalmazható. A nem nyugati kultúrákba nem lehetséges az átvitelük, az adaptáció erőltetése pedig nem más, mint a Nyugat kulturális hódításának egyik formája.

A másik elképzelés szerint minden kultúrkörnek megvan a saját emberi jogokkal kapcsolatos gyakorlata, a nyugati civilizációé csak egy a sok közül. Ezért nem érvényesíthető generálisan a Föld minden táján.

A Nyugat fogalma természetesen sokféle politikai, vallási és filozófiai nézőpontot takar. Az is egyértelmű, hogy az emberi jogok a 20. század végén nem pontosan ugyanazok, mint amikor a felvilágosodás során először leírták őket. A Nyugat hozta létre a fasizmust, a nácizmust és a kommunizmust is, ezek egyike sem törődött igazán az emberi jogokkal. A nyugati vallások, a kereszténység és a zsidóság nem biztosítottak egyenlő jogokat az embereknek egészen századunkig. Tehát a mostani felfogás az emberi jogokról hosszú folyamat eredménye, és az, hogy más társadalmak még nem jutottak el az emberi jogok tiszteletben tartásának oly mértékére, mint a Nyugat, nem jelenti azt, hogy ezért kritizálni kell őket, és erőszakkal érvényre kell juttatni az európai gondolkodást.

A liberalizmus, amely Nyugatról ered, kiemelt jelentőséget tulajdonít az emberi jogoknak. A nyugati eredet dacára bárhol adaptálható rugalmassága és mások gondolkodásmódjának tiszteletben tartása miatt. A modern világban bárki bárhol élhet, az emberi jogok tiszteletben tartása mindenütt valamilyen szinten jelen van a társadalomban.

Az 1970-es évek óta az ENSZ-tagállamok nagy része az ún. fejlődő országok közül kerül ki. Két legfontosabb problémájuk az önrendelkezés és a gazdasági növekedés biztosítása, amelyet "fejlődésnek" neveznek. Az 1970-es évek elején általánosan azt hitték, hogy az egyének emberi jogainak biztosítása a gazdag, fejlett országok polgárainak kiváltsága. Láthatólag van abban igazság, hogy a szabadság alapvető gazdasági biztonság nélkül nem ér sokat. A szegény emberek azokra a pártokra szavaznak, amelyek kenyeret ígérnek nekik. Ugyanakkor azonban a fejlődés nem következhet be politikai szabadság nélkül. Az "először fejlődés, aztán szabadság" elképzelés, amelyet számos szegényebb ország követett a 70-es években, valójában azt jelentette, hogy a politikai vezetők kritizálása nem volt megengedett az országon belül, és nem épült ki a demokrácia.

A nyugati országok felelőssége is benne van ebben politikai gondolkodásban, hiszen ők ellenőrzik a világpiacot, az ipari termelést és a nemzetközi bankszférát. Van olyan vélemény is, hogy a multinacionális cégek szándékosan tartják a szegény országokat fejletlen állapotukban, hiszen ezt kívánja meg a gazdagok üzleti érdeke. Nem fogják átszervezni a világgazdaságot úgy, hogy megszűnjék a gyenge országok kizsákmányolása, hiszen tulajdonra alapozott versenygazdaságban gondolkodik a Nyugat. Ez a gazdasági erő kulturális támadásnak is értelmezhető a világ többi része ellen, hiszen a nyugatiaknak üzletileg nem kifizetődő a nem versenyképes kultúrák fennmaradásának támogatása.

A nyugatiak nem mindig látják világosan, mikor sértik meg kulturális szempontból a többi embert, mert a Nyugat és a "maradék" kapcsolata még nem mentes a rasszizmus örökségétől. Az átlagos nyugati szemében a muzulmán férfi elnyomó, és minden muzulmán nő tudatlan és gyenge. Ugyanakkor a muzulmánok szemében a nyugatiak asszonyaikkal szörnyen rosszul bánnak, amíg az iszlám megbecsüli az asszonyokat. A kultúrák közti harcot tehát sztereotípiák, történelmi tévedések és félreértések táplálják. Annak ellenére, hogy a nem nyugati emberek sokszor jobban tudják, mit jelent kínzások, önkényes letartóztatások és népirtások árnyékában élni, az emberi jogok előtérbe helyezését pontosan a nyugatiakkal szemben táplált előítéletek miatt nem fogadják el.

A Nyugat nemcsak az alapvető polgári és politikai jogok tiszteletben tartásához ragaszkodik, hanem például a nők, a gyerekek, a homoszexuálisok és a vallási kisebbségek jogaihoz is, ezt viszont a nem nyugati társadalmak szerkezetük elleni támadásnak is értelmezhetik. A nyugatiak ezzel a felfogással azt az üzenetet küldik, hogy minden, amit a világ többi része csinál, minden, amiben hisz, az rossz. Erre csak egyetlen válasz lehet: a szegényebb országok kollektív jogaikat kénytelenek előtérbe helyezni, akár az egyéni jogok hátrányára, hogy megőrizhessék saját kultúrájukat. Az egyetemesség szempontjából azonban a kultúra nem bír magasabb értékkel, mint az egyén jogai, arról nem beszélve, hogy nem állandó, változik. A fejletlen országokban az egyén vagy a közösség elsődlegességéről folyó vita alapjában véve a kultúra jelentéséről zajlik.

Az 1980-as évek végén a nyugati világból kiindulva új probléma keletkezett az emberi jogok érvényesítésének talaján. Filozófusok, szociológusok hívták fel a figyelmet arra az aggasztó jelenségre, hogy Észak-Amerikában generációk nevelkednek fel a saját jólétük elsődlegességének szellemében. Számukra a "jog" azt jelenti, hogy másokért nem kell felelősséget vállalniuk. A gyerekek nem tisztelik a felnőtteket, a felnőttek nem ismerik el másokkal szembeni kötelezettségeiket, és többé nem létezik egyetemes morális megállapodás a rossz és a jó fogalmáról. Az egyéni emberi jogok önző individualizmussá válnak, a családdal és a társadalommal szembeni kötelezettségek teljes elvetésével.

Ahogy a harmadik világban fellépnek a saját kultúra védelmében, úgy a nyugatiak közül is sokan megkísérlik visszaállítani a korábban jól működő társadalmi struktúrát: a család feje az apa, és a házasság férfi és nő szövetsége. Fellépnek a homoszexuálisok jogainak kiterjesztése ellen. Jelszavaik, amik indokolják a fellépés szükségességét, "egyenlőtlen politikai hatalom a homoszexuális javára", "óriási hatást gyakorolnak az amerikai politikára és médiára, amit meg kell akadályozni", kísértetiesen emlékeztetnek a zsidók ellen korábban felhozott antiszemita jelszavakra. A feministákkal szemben is kultúrharcot folytatnak a család szentségének jelmondatával.

Mind a nyugati, mind pedig a harmadik világbeli konzervatívok saját társadalmi és kulturális normáikat védik az individualizmussal szemben. Ebbe tartozik bele az emberi jogokkal szembeni fellépés is, amely a nacionalizmus előretörésével járt és jár együtt, és sajnos oka lehetett egyes 20. századi háborúknak is.

Az ENSZ által deklarált Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata tartalmazza azt, hogy az emberiség mint egész több joggal rendelkezik, mint a kultúrák, amelyek csoportokra osztják az emberiséget. Az emberi jogok tiszteletben tartása és a béke azonban nem feltétlenül összeegyeztethető, számos társadalom számára kulturális okokból elfogadhatatlan.

Az 1993-as bécsi világkonferencián újra megerősítették az összes emberi jog egyetemességét és kölcsönös egymásra utaltságukat. Ennek gyakorlati megvalósítására azonban még várnunk kell.

Az emberi jogok alapelve túllépi a kultúrák és a civilizáció határait, elér azokhoz is, akik a tisztességes életminőségért folytatott harcban nem tudnak "jogokkal" foglalkozni. Ez az emberi jogok globalizációjának pozitív oldala. Negatív oldala azonban a kultúrharc az emberi jogok ellen a saját kultúra védelmében. Samuel Huntington ezt úgy fogalmazza meg, hogy a kultúrharc valódi háborúk kiváltó oka lehet. Ez a félelem jogos, de azon kell dolgozni az egész világon, hogy mégse következzék be ilyen háború (se).

fordította: Biczó Krisztina

Vissza