Nem állami szervezetek szerepe a külpolitikában

Suppan, Arnold: Die Rolle nichtstaatlichen Organisationen im Vorfeld der Aussenpolitik am Beispiel des Österreichischen Ost- und Südosteuropa-Instituts. = Der Donauraum, 38. Jg. 1998. Spezialheft. 5-6., 50-53. p.

A nem állami szervezetek az elmúlt évtizedben egyre nagyobb szerepet játszanak a demokratizálódás folyamatának és a civil társadalom alapjainak kialakításában. Számottevő gazdasági feladatok mellett átvállalnak egy sor olyan tevékenységet is, amelyet korábban állami szervek végeztek. Az osztrák nem állami szervek tevékenységének nagy részét az Institut für den Donauraum und Mitteleuropa (Dunatérségi és Közép-Európai Intézet) fogja össze; munkájáról 1997 októberében bécsi kongresszusán adtak számot.

A hagyományos értelemben használt külpolitika a társadalmi érdekek és az állam szerveinek hivatalosan megformált és kifejezésre juttatott véleményét képviseli (politikai, katonai, gazdasági, szociális, jogi, kulturális vagy tudományos téren). Kifejeződik ebben a pártok, szövetségek és egyéb szervezett érdekek érték-, norma- és célkitűzése, felvonul a tudományos és művelődéspolitika hagyományos eszköztára. Ezzel szemben (vagy egyre inkább: emellett) a nem állami szervek elsősorban az emberközi kapcsolatokat, a meggyőződéseket, a hiedelemkincset, a hagyományokat (beleértve az előítéleteket is) közvetítik a maguk ellentmondásos módján. Valójában tehát nem a hagyományos külpolitika kiegészítéséről van szó a nem állami szervezetek egyidejű jelenléte esetében, hanem mind szervesebb integrációjáról. Fennáll természetesen itt is a veszély, hogy valamely kulturális vagy tudományos téma csak mint a politika pillanatnyi ürügye jelenik meg a politikai palettán. Ezért az UNESCO figyelmeztetése folyamatosan érvényes: "A népek kölcsönös megértése a nemzetek közötti állandó gyanú és bizalmatlanság között haladt előre a történelem folyamán, és az eltérő vélemények gyakran vezettek háborúhoz."

1989 után e téren is érdemi változások történtek: Közép- és Kelet-Európa "tudományos forradalma" is része az ideológiai fal leomlásának, a tabutémák eltűnésének, a pontatlan térképek és a meghamisított statisztikák világának, a lepecsételt archívumok és a titkosított állományú könyvtárak korának. 1989 után egy sor olyan nemzetközi tudományos együttműködés indult meg, olyan konferenciák rendezésére került sor, és olyan publikációk láttak napvilágot, amelyekről ez korábban elképzelhetetlen volt. A "bilaterális akciók" mind gyakrabban irányulnak Magyarország, Csehország és Szlovákia felé, a "nyári tanfolyamok" és "nyári egyetemek" intézménye kiszélesedett Szlovénia, Bulgária és Ukrajna irányába is, ugrásszerűen megnőtt a tanulmányi ösztöndíjak száma, amellyel kutatók és diákok a volt szocialista országokból Ausztriába látogathatnak. Sőt intézményes tudományos kirendeltségek jöttek létre Brünnben, Pozsonyban, Budapesten, Ljubljanában, Szófiában és Lvovban (bár ez utóbbit 1996 végén be kellett zárni).

A legtartósabb eredménynek tekinthető, hogy a két- és többoldalú kutatásokban elsősorban fiatal kutatók vesznek részt, és a publikációkon is az ő nevük látható. Elkészültek Közép- és Délkelet-Európa etnikai térképei, az első szabad választások leírásai, a nemzetiségi kérdések elemző kötetei, az újonnan alakult országokat bemutató ismertető füzetek (Horvátország, Macedónia). Megszerkesztették Morvaország zene- és szellem-történetét, Galícia építészeti helyzetének leírását, Szlovákia és Szlovénia ökológiájának felmérését. Valamennyi munka végrehajtásában a pénzügyi, publikációs és az "erkölcsi" támogatás is kétoldalú volt (a hazai kulturális intézetek és az osztrák kutatóközpont egyaránt részt vállalt belőle).

Az együttműködés sikeréhez nagymértékben járult hozzá az a körülmény, hogy nem elsősorban az egyes országok fővárosaiban, a központi funkciót betöltő intézményekkel lépett kapcsolatba az ausztriai Kelet- és Dél-Európa-Intézet (OSI), hanem egy sor vidéki városban működő, regionális központtal is. Témául többnyire a nemzeti identitást és mentalitást, a határokon keresztüllépő környezeti problémákat, a jogi helyzet kiegyenlítését, a közös szellemtörténetet, valamint a múlt és a jövő értelmezésének kétoldalú megközelítését választották.

Az együttműködés sikeréhez elengedhetetlenül járultak hozzá azok a folyamatosan jó és egyre mélyülő kapcsolatok, amelyeket az OSI az osztrák könyvtárakkal alakított ki, illetve azok az erőfeszítések, amelyeket a közép-európai könyvtárosok továbbképzése terén kamatoztattak. Hasonlóan gyümölcsözőek az osztrák és a kelet- és közép-európai egyetemek diákjainak kapcsolatai, a közös tanulás és kutatás hetei.

Az érdemi együttműködést nagymértékben növelné az a körülmény, ha az osztrák nem állami szervezetek nem csak osztrák tudományos eredményeket és kutatókat akarnának "közvetíteni" a közép- és kelet-európai tudományos műhelyek felé. Célszerűbb volna olyan alapvető témák szervezett tárgyalása, amelyekben jelentős az osztrák kutatók részvétele és számosak tudományos eredményeik. Így például közösen kialakított osztrák és közép-kelet-európai kutatócsoport központi témája lehet a nemzetiségi és kisebbségi kérdések szerepe a rendszerváltozások során, minthogy ezt a témát az Európai Unió kutatói igencsak mellékesen kezelték. Az osztrák politikakutatás és külpolitikai gyakorlat mindenesetre értékének megfelelő hangsúlyt kíván rá helyezni.

Az egykori kommunista országok társadalmi és kulturális átalakulása középtávon a legfontosabb kérdés, mind a közvetlen közeli, mind a távolabbi szomszédsággal kapcsolatban. Ehhez az átalakuláshoz szorosan kapcsolódik a politikai, gazdasági és a katonai-stratégiai átalakulás folyamata is. Az osztrák tudomány - elsősorban a szellem-, a jog-, a társadalom-tudomány és a vallás - rendelkezik olyan, több nemzedék alatt felhalmozódott szellemi kapacitással, amely képes mélyen behatolni az együttműködő partnerek tudatvilágába. Az érdemi együttműködést olyan eszközök is segíthetik, mint az intézmények partnerkapcsolatai, a nagyszámú, irányított tudományos publikáció, illetve a tömegkommunikációs eszközök segítsége.

Miközben a realitások világába került a viszonylag gyors és zökkenőmentes csatlakozás az európai normákhoz, ezzel párhuzamosan fennáll az új szellemi határok kialakulásának a veszélye is elsősorban az ortodox és az iszlám orientációjú országok, illetve nyugati szomszédaik között. Az osztrák tudománypolitika feltett szándéka, hogy ezeket az országokat is bevonja "tudományos külpolitikájának" célterületei közé.

Ennek az együttműködésnek egyik elsődleges célja a hagyományos ellenségképek és a hozzájuk kapcsolódó előítéletek csökkentése és megszüntetése. Európának ebben az erősen megszabdalt térségében az ellenségképek száma nem kevés, és közülük sok a 20. század utolsó éveiben is makacsul tovább él. Korunk azonban az első olyan időszak, amikor nemzetközi összefogás igyekszik erejüket és hatásukat csökkenteni.

Lukáts János

Vissza