Kétnyelvű családok Finnországban

Finnäs, Fjalar: Die Rolle der zweisprachigen Familien in der Bevölkerungsentwicklung. = Europa Ethnica, 55. Jg. 1998. 3-4. H. 123-129. p.

Finnországban 1919 óta két államnyelvet ismer el az alkotmány: a finnet és a svédet. Ez a svéd kisebbség teljes nyelvi egyenjogúsítását jelenti, annak minden további kisebbségjogi vonzatával. A tízévenkénti népszámlálások során, egészen 1977-ig, minden állampolgárnak a kettő közül valamelyiket meg kellett adnia "elsődlegesen" használt nyelveként. Ekkor tértek át az "anyanyelv" kategóriára. A "finn-svédek" mint a finnországi népesség jelenleg 6 %-át kitevő kisebbség, a nyugati és déli partvidéken élnek koncentráltabb népsűrűséggel, a települések fele részében helyi többségként. Az utóbbi évtizedek során növekvő számban terjedő vegyes házasságok révén ugyanakkor előretörőben van a nyelvi tekintetben oly szilárd identitás fellazulása. A 70-es évektől kezdve már meghaladta a vegyes házasságok száma a svéd nyelvű egyének között kötöttekét. E családok és főként az utódok nyelvi viselkedése sajátos és mind nagyobb súlyú problémakört rajzol ki a svéd kisebbségi identitás kérdésein belül.

A finn-svéd etnikum jelenléte a háború után jó ideig szűkülő tendenciát mutatott. Az 1940-es adatok szerinti 354 ezres népességszámot döntően az 50-60-as évek kivándorlási hulláma tizedelte (éppen a fiatalabb évjáratok körében), s a természetes szaporulat visszaesése még ezen túl is ebbe az irányba hatott. Így apadt ez a szám 1970-ben már 303 ezerre. A 60-as évektől kezdve ez az országos átlag alá esett. A kisebbségi övezetekben fokozódó finn letelepedés következtében a svédek etnikai jövőképe lemondóvá, a várható folyamatok becslésében igencsak pesszimistává vált. A kilátások olyan sötétek voltak, hogy már a közeli jövőben számoltak e kisebbség eltűnésével. A svédek, önbizalmukat elvesztve, az anyanyelv szinten tartása rovására fordultak a finn nyelv felé, különösen a már finn többségű települési környezetben (nem is beszélve a fővárosról), és főként a gyermekek iskoláztatásában mellőzték egyre inkább az egyébként korlátozás nélkül rendelkezésre állt anyanyelvű oktatási lehetőségeket. Itt nyílt meg az út a finnekkel kötött házasság felé is, és e családokban a gyerekeket végképp elsősorban finn identitás irányába kezdték terelni, mondván: a kétnyelvűség csak "félnyelvűséget" eredményezne. Mindenki meglepetésére, a folyamat azonban mégsem a pesszimista számításoknak megfelelően alakult. Mivel a 60-as évek kiköltözési kedve, a gazdasági viszonyok alakulása okán főként a kisvállalkozói csoportokat érintette, ezek egyszerűen "elfogytak", így a népesedési helyzet mintegy "beállt" a velük lecsökkent szinten. Továbbá a hovatartozás anyanyelvi ismérvére történő 1977-es áttérés, ami nem az önkéntes finn igazodás adataival rögzítette a helyzetet, statisztikailag kedvezőbb képhez vezetett. Ez a definíciós váltás önmagában 6,5 ezer növekményt eredményezett. A népességcsökkenés üteme lelassult, és az újra erősödő szaporulat nyomán 1991-ben - a háború óta először - enyhe növekedésbe ment át. Lelassult és elhanyagolhatóvá vált a finn beköltözési hullám is.

A módosult helyzetben a kétnyelvű családok stratégiai terepe is megváltozott: a svéd nyelv feladása helyett a funkcionális kétnyelvűség közegévé válik. Ez elsősorban a vezető svéd kisebbségi orgánum ("Svenska folkling") 1975-ben elkezdett eredményes felvilágosító és propagandamunkájának köszönhető. Ma a kétnyelvű családok újra vállalják a kisebbségi nyelvet. Statisztikai dimenzióban nyomon követhető a visszatérés az újszülöttek svéd nyelvűként történő bejegyeztetéséhez: az 1982-es 50 %-hoz képest most már 60, abban a körben pedig, ahol az anya svéd, a 70 %-ot is eléri az arány. Ugyanúgy megnőtt a svéd nyelvű iskolák vonzereje is. Ezen a téren ugyan területenként tetemes eltérések tapasztalhatók, összességében azonban kimutatható, hogy a kétnyelvű családok kétharmadában jár a gyerek svéd iskolába. Ha a pozitív fejlődés tartós marad, úgy eljuthatunk majd oda, hogy a kisebbségi identitás megőrzésének perdöntő közegét pontosan a kétnyelvű család és a dinamikus kétnyelvűség kategóriájában nyerjük. Az ellenkező esetben viszont ez a nagyon is kedvező nyereség ugyanekkora mérvű veszteségbe csapna át, mert a számok a finn oldalra csoportosulnának át. Létezik azonban árnyoldala is a mostani svéd "kiugrásnak": a kétnyelvű család "svéd" gyereke azért mégsem olyan szilárd identitású, mint a svéd-svéd szülőké, erős a "felhígulás", ami a következő generációnál esetleg már könnyen áldozatul esik a finn környezeti vonzásnak. Emellett egyre viszonylagosabb a nyelvi megoszlási statisztika is: valójában ki tekinthető svédnek anyanyelv, iskolázási nyelv stb. szerint.

fordította: Komáromi Sándor

Vissza