Törökország válaszúton

Hale, William: In deep trouble. = The World Today, 1999. jan. 22-25. p.

A Török Köztársaság 1998-ban ünnepelte 75. születésnapját. A tanulmány szerzője az országban zajló demokratizálódás folyamatát idézi föl. Számára nem kétséges a pozitív változások felé haladás; három pontban azonban megjelöli a nehézségek eredőit, ezek: a kurd- kérdés kezelése; az iszlám beépülése a politikai rendszerbe; a vezető politikai körök és a maffia összejátszása. Amíg ezek megnyugtató módon nem rendeződnek, a demokrácia törékeny marad. Ezt erősítik még a jelentős regionális különbségek, valamint az oktatás- és egészségügy területén meglévő hiányosságok.

Az 1999 áprilisára előrehozott parlamenti és helyhatósági választások heves vitát váltottak ki török politikai körökben. Bizonyosnak vélik mindenütt, hogy a tábornokok valamilyen módon befolyásolni fogják az események alakulását.

A török demokrácia korántsem tökéletes. De ez az állítás sokszor túlzó, főleg az Európai Közösségek azon tagjainak a részéről, akik nem kívánják fölvenni soraikba az országot; különösen a rivális Görögország törekszik a törökök elszigetelésére. Másrészt az is igaz, hogy a XX. században egy fokozatosan alulról fölfelé építkező, erősödő demokrácia szemtanúi lehetünk Törökország esetében.

A kurdkérdés bizonyos fokig hasonlít Francia-, illetve Spanyolország korzikai, illetve baszk problémájához, minthogy valamennyi esetben a nemzetállam kereteit belülről feszegető erők munkálnak. A kurdkérdés sajátossága, hogy a Törökország által 1920-ban alá nem írt egyezményről "Sevres-szindrómának" is lehetne nevezni. A Lausanne-ban, 1923-ban aláírt alapító okirattól kezdve a kemalista köztársaság nacionalista volt, de nem soviniszta, sem pedig rasszista. A 80-as évek elejétől azonban az "örök vezér" víziójától áthatott, ultranacionalista politika bontakozott ki, melyet a hadsereg rendületlenül támogat.

A kurdok ma hozzávetőleg 12 millióan vannak, aligha nevezhetők egyszerűen kisebbségnek. Zsákutcának tűnik éppen ezért az is, hogy meghatározó politikai képviselőjük a baloldali Kurd Dolgozók Pártja, amely gyakorlatilag nem képes a pluralista demokráciában részt venni. Más ideológia talaján állók - pl. értelmiségiek - viszont egyáltalán nem jelennek meg a közéletben. Mintha csak az államtól várnák, hogy intézményesítsen egy, a kurd nép érdekeit érvényesíteni akaró ellenzéket. Tény, hogy úgy tíz éve létezik egy ma Demokratikus Néppárt (HADEP) nevű politikai formáció; tagjai az állam és a kurd kommunisták közötti folytonos őrlődésben radikálisan követelik a kurd nép jogait.

A különféle kis-ázsiai érdekek képviselői ma is a "kurd kártyát" igyekeznek kijátszani egymás ellen, így Damaszkusz, Athén és Teherán is. A kurdok hagyományos menedéke egyébként Szíria.

Az iszlámkérdés sajátos képet mutat Törökországban. Néhány elszigetelt esetet leszámítva nincs olyan szabad átjárás a terrorizmus és a megerősödőben lévő vallási fundamentalizmus között, mint, mondjuk, Algériában.

A török politikai rendszer az egyetlen a muzulmán világon belül, amelyik külön iszlám pártot (Refah, majd Fazilet néven) működtet azért, hogy az átfogó módon integrálja az iszlámot a politika minden területére. (Egy kicsit hasonló módon, mint azt a 70-es években az eurokommunizmus tette.)

Hiányos lenne a kép, ha nem említenénk a 70-es évek vége óta elterjedőben lévő szemléletbeli polarizálódást a török társadalomban. A gyakorlatban ez a drog- és fegyverkereskedelem elharapózásával együttjáró, az ezzel rokon-, valamint ellenszenvezők táborát jelenti. Az olykor nagy nyilvánosság elé kerülő ügyekből - mint pl. a Susurluk-baleset - kiderül az alvilág és a legfelsőbb állami vezetés közvetlen kapcsolata. Még nem annyira szervezett és kiépített, mint az olasz maffiáé, de afelé fejlődik. A konzervatív és a liberális oldal gengszterekkel ijesztgeti egymást, miközben a szociáldemokraták igencsak megosztottak, és a parlamenti mandátumoknak csak a 20%-át bírják.

A török gazdaság tagadhatatlanul dinamikusan növekszik, annak üteme egyenletes, ám ugyanakkor többnyire 100%-os az infláció. Sok az elmaradott terület, különösen az egészség- és az oktatásügyben, s ez nehezen tartható állapot az Európai Unión belül. A szegénység kétfelé osztja az országot, a multimilliomosok között három török család is szerepel pl. a világ leggazdagabbjai között.

Nem vitás, hogy a Musztafa Kemal által a XX. században politikai profilra talált Törökországra számottevő nyomás nehezedik mind a mai napig. Szíria és Irán hegemóniára való törekvései, továbbá Görögország és Örményország követelései nem könnyítik meg a kínos oszmán örökséggel küszködő ország helyzetét. Ugyanakkor Törökország adós a kisebbségi kérdés rendezésével, amelyben kompromisszumokat kellene hoznia. A politikával összefonódó szervezett bűnözést is vissza kellene szorítania, ameddig csak lehetséges.

Ami a szorosan vett belpolitikát illeti, Törökország igen gyakran kiemelkedő példaként szolgál ugyan a pluralista demokráciát gyakorló moszlim országok között, az elmúlt három évben mégiscsak mélypontra került. A kiváltó okok: a megoldatlan kurd-kérdés, a Kurd Dolgozók Pártja vezetőjének, Öcalannak a tragikus sorsa, valamint a fegyveres erőkkel támogatott iszlám politika. A háttérben minden esetben a 90-es években súlyosan meggyöngült török állami vezetés áll.

Giovanni Sartosi "polarizált pluralizmus" jelzővel illeti a jelenséget, amely az 1995. decemberi általános választások után még súlyosabb képet mutat. Az 550 tagú egykamarás török parlamentben 10 párt van jelen, három fő irányzatot képviselve: az iszlámot, a jobb- és a balközepet; természetesen egyik sem került többségi helyzetbe. Az ádáz rivalizációhoz általános korrupció társul, melyet a társadalom bizalmatlansága kísér. Nem egészen három év alatt koalíció koalíciót követett: Mesut Yilmaz jobbközép kormányát Erbakan iszlám kormánya. Tansu Cillernek ettől fogva számos csatát kellett vívnia privatizációs elképzelései keresztülviteléért; együttműködése Erbakannal nem bizonyult tartósnak; 1996 júliusától új szereplő, H. Cindoruk lépett színre a Török Demokrata Párt élén. 1997 februárjában a Nemzetbiztonsági Tanács összeült, akkor a katonai vezetők számos követelést fogalmaztak meg - többek között a fundamentalista propaganda elítélését, a vallásos tanintézetek számának korlátozását stb. - , melyek teljesítésére Erbakan ígéretet tett, ám valójában alig valósított meg belőlük valamit. 1997 júniusában pártja összeomlott, és Demirel elnök a következőkben Yilmazt (Anyaföld Párt) bízta meg kormányalakítással; ő balközép koalícióval állt elő. Ez a vezetés váratlanul sikeresnek bizonyult, például az elszabadult infláció visszafogásában (évi 80%-ról 60-ra). 1998 februárjában Erbakan Jólét Pártjának működését alkotmányellenesség vádjával felfüggesztették. Szavazótáborukat villámgyorsan átvette az Erény Párt, Kutan vezetésével.

Hivatalosan 2000 decemberében lesznek legközelebb általános választások. Yilmaz azonban a helyhatósági választásokhoz igazodó, egy évvel előrehozott referendumot sürgetett. 1998 november-decemberében azonban újabb botrányok tetézték a belpolitikai bizalmatlanságot: Yilmaz közös fényképen jelent meg az alvilág ismert figuráival, az Európai Közösség pedig mélységesen felháborodott az Abdullah Öcalan, terrorista vezér iránti olasz-orosz kommunista szimpátián. Demirel elnök kénytelen volt új kormány alakítására felszólítani - ezúttal Bülent Ecevitet. Tansu Ciller nagykoalícióra tett javaslatát nem fogadták el. Végső esetben persze az elnök felkérhet egy független politikust arra, hogy álljon az élére egy minden pártot magába foglaló koalíciónak. Ha a Yilmaz-féle kormány bukása után 1999. április végéig nem alakul új koalíció, úgy a választásokat feltétlenül előre kell hozni. (A tanulmány megjelenése óta félmegoldás született: június 9-én B. Ecevitnek - mb. miniszterelnökként - bizalmat szavazott a parlament. - A szerk.) Annyi bizonyos, hogy a jelenlegi résztvevők egyike sem képes többségbe kerülni a parlamenten belül. A meglepetésekben bővelkedő változásokra felkészülve, a parlamentet már most is katonaság őrzi. Az iszlám politika hívei mostanság az Erény Pártjára voksolnának, amely, akár támogatottságánál fogva, koalíciós helyzetbe kerülhet. Vezetőinek mindenesetre gondot okoz az, hogyan fékezzék meg a szélsőséges nézeteket valló tagokat.

fordította: Kakasy Judit

Vissza