Komáromi Sándor

Nemzeti romantika és európai identitás

<forras>Nemzeti romantika és európai identitás: tanulmányok a romantikáról. (Nemzetközi konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban az 1848-as forradalmak 150. és Petőfi Sándor születésének 175. évfordulója alkalmából.) A Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvei. 8. Szerk: Cséve Anna. Budapest, 1999. 208. p.

Az 1998. április elején lezajlott konferencia kötete elég gyors átfutással jelent meg 1999 novemberére - a bonni Zentrum für Europäische Integrationsforschung mint társrendező főtámogatásával, mégpedig német változatban is. (Europäische Romantik und Nationale Identität. Hrsg.: Cs. Erdődy-Csorba. Baden-Baden: Nomos, 1999.9 A rendezvény keretében kilenc neves külföldi résztvevő (Petőfi-, Heine-, G. de Nerval-, Weerth-, Mickiewicz-, Baudelaire-kutatók) és hét hazai előadó segítségével az európai és a hazai kutatás időszerű kérdései kerültek napirendre. Mint a bevezető (Csorba Csilla) is kiemeli, az előadások sokoldalúan árnyalt megközelítésmódja adja a kötet sokszínűségét.

Az előadásokkal különböző oldalról megcélzott összefüggés: 19. századi Európa életének fókuszában álló nemzeti-demokratikus forradalmak és a romantika mint magatartás és művészeti korszak bonyolult kapcsolata, amely elég teljes, bár sajátszerűen magyar történeti elemekkel elszínezett komplexitásában jelenik meg éppen a magyar nemzeti költő-forradalmár, Petőfi pályáján és költői művében, egyszersmind nemzetközi (bolgár, francia, lengyel, német, olasz) fogadtatásban. Mint összefoglalójában Ludger Kühnhardt írja, "a romantika mint művészeti korszak szerepel kultúránk emlékezetében. A romantika korának másik oldalát azonban az új európai identitásra törekvő kemény politikai döntésekért vívott küzdelem jellemzi. Olyan korszak volt ez, amelyben a demokratikusan törvényesített nemzeti államot kívánták megteremteni [...] Az irodalmi feldolgozás mindig csak egy szelete volt ennek a nagyobb léptékű összefüggésnek." Az irodalmi korszakok és stratégiák soha nem egyszerű elhatárolását 1848/49 felé haladva bevezetésképpen Szegedy-Maszák Mihály kísérli meg (romantika, biedermeier, realizmus). Az irodalmi népiesség elméletének, gyakorlatának - a felvilágosodás koráig visszautaló - nemzetközi forrásait vizsgálja T. Erdélyi Ilona, míg a nemzeti "narrációk" keletkezéstörvényeibe Dávidházi Péter pillant bele ("a narratív identitás műfajvándorlása irodalomtól tudományig), hogy - e narrációkkal is összefüggésben - Fried Istvánnál szembesüljünk "mítosz, nosztalgia, kulturális emlékezet" népenként-nemzetenként öntörvényűen felépülő kliséivel, amelyek egy adott eseménykört, így a magyar 48-as küzdelmeket, egy-egy oldalról érdekorientáltan minősítve, eltérő és sokszor homlokegyenest ellenkező eszmei kiindulással dolgoznak fel és hagyományoznak tovább. Fried a Monarchiában együtt élő népek 48-as hagyományait, a magyar hagyományhoz fűző sokszor negatív viszonyát és e hagyományokba beleágyazott, kritikus Petőfi-képét vizsgálja ilyen szempontból.

A magyar nemzeti-demokratikus feltörekvés és ennek irodalmisága - fűzhetjük hozzá e kerettémák tárgyalásához - tulajdonképpen a franciával, a némettel, az olasszal áll egy nevezőn, egyfajta "európai", "nyugati" narrációt képviselve (bár érintkezik pl. a lengyellel is), így kapcsolódik az európai romantikához. Alighanem a kötet legsarkalatosabb mondandója: Petőfi költészetének romantikus meghatározása Margócsy Istvánnál (A romantikus Petőfi). Petőfi-képünk "rendszerváltását" sürgetve, az eleddig görcsösen a lírai "realizmus" felé terelgetett Petőfi-értékelés ellenében versesztétikai-poétikai érveléssel hívja fel a figyelmet (s Margócsy időközben ennek monografikus kifejtésével is elkészült): "rövid pályája során kimutatható egy fejlődési vonal, mely a klasszicista poétikáktól való fokozatos eltávolodása jegyében alakítja költészeti látását és versbeszédét; ám [...]e fejlődés épp olyan tendenciák kiépülését mutatja, melyek kiteljesítik, nem pedig elhagyják a romantikát". Ugyanerre a konklúzióra jut Ratzky Rita - Margócsytól független - elemzése is, melyet Az apostol-t illetően az "apostoli" szerep Petőfi-koncepciójának szentel. ("A műnek ez a rétege az, amely egyértelműen az európai romantika áramába kapcsolja az elbeszélő költeményt.")

A külföldi előadók rendre Petőfi (és a magyar 1848 európai kontextusából adnak ízelítőt. A. Betz: Avantgarde, forradalom, restauráció c. referátuma az 1849 októberében c. Heine-vers és a Heine-versekre készült Liszt-kompozíciók tükrében felvillantja a Heine-Petőfi-Liszt "háromszög" éles sarokfényeit. (Heine, személyes elfogultságában, Liszt Ferenc rovására eszményíti Petőfit.) F. Claudon a magyar 1848 - szűk körben ható, viszont egyértelműen pozitív - franciaországi megítéléséről és a francia Petőfi-befogadás kezdeteiről szól, Lamartine, Nerval és mások körében. (Az idézet-példái sorába felvett Daniel Stern=Marie d'Agoult írását annyiban nem tekintenénk a többivel azonos súlyú megnyilatkozásnak, hogy Liszt révén magyar "befolyás" alatt állt, bár ha ekkor már nem éltek együtt.) R. Ruspanti az olasz romantikus Petőfi-képet összegzi (Leopardi, Carducci, Cassone), kitérve a későbbi, két világháború közötti egyoldalúan nemzeti-hazafi hangsúlyú Petőfi-eszményítésre, majd a még későbbi "balos" interpretálásra is. Francia részről még egy referátum - A. Fauré-Egervári: Gérard de Nerval Kelet-Európa-képe - a tágabb régión belül közelít a magyar témakapcsolathoz; szól az európai tájékozódásban mindenki másnál előbbre tartó francia költő élénk érdeklődéséről a lengyel romantikus miszticizmus iránt, amely, mint megállapíthatjuk, a nyílt szenvedélyű "szabadság-költészet" Petőfi-dimenziójához képest a romantikát illetően egy másik (Nerval szemszögéből: kiábrándult) közép-kelet-európai változat. Magyar részről is francia vonatkozásban tárgyalja - első feltárásban - a svájci Amiel életre szóló Petőfi-élményét Ferenczi László, Mickiewicz, a cselekvő romantikus c. előadásában.

Amiben a magyar 1848 célkitűzése és politikai stratégiája mindenképp eltér a nyugat-európai fejlődésképtől, és az irodalomra is rányomja a bélyegét, az az időeltolódás a polgári nemzetállami eszmény napirendre kerülését illetően. (Amivel ráadásul egyelőre nem is ért célt.) A polgári-nemzeti "üzem" önmagában - pl. a franciáknál - ekkor már ellentmondásaiban kiismert gyakorlat, amitől a szellem elfordul, önálló utat keres (mint Nervalnál), vagy elfogja a kétségbeesés, a csömör. Baudelaire, a "Romlás virágai" előmodern lírikusa, költészetének fogantatását (sic:fogan...!) illetően 1848 előtti gyökerű szellem - Petőfi-generáció (szül.1821.)! Ezt a fáziskülönbséget érzékelteti P. Laforgue: Háttal a politikának - Baudelaire 1850-ben c. előadása. Nem fényévnyi persze a távolság: Petőfi Az apostol-ában van majdnem annyi kiábrándultság (lásd ismét Ratzky Ritánál), mint Baudelaire-ben, és a Felhők-korszak is sok mindent előlegez egy "szabadság utáni" világ ellentmondási elemeiből. Mint Az őrült c. költemény is, amely Ivan Vazov erőteljes hatású átköltésében a század vége felé kerül a bolgár Petőfi-befogadás centrumába, jóllehet nem vele kezdődik a recepció. (Jonka Najdenova referátuma.)

Komáromi Sándor

Vissza