A cikk egy megvalósított kutatás eredményét mutatja be az etnikumközi kapcsolatok szociális normáival foglalkozó problematika területéről. A kutatás célja az volt, hogy rávilágítson az etnikai kisebbséget érintő, expliciten kifejezett jogi normák magatartást befolyásoló hatására a  szlovák többség és a magyar kisebbség etnikumközi kapcsolatainak konkrét helyzeteiben. A   kitűzött cél elérésének eszköze módszertani szempontból az egyes normatípusok (injunktív, deszkriptív és perszonális normák) differenciálódásának modellje volt az implicit szociális normaelmélet keretében.

Bevezetés

A szociális normák jelentős szerepet játszanak a társadalmi  rendszer folyamatainak biztosítása, a kölcsönös kapcsolatok és az egyéni magatartások összehangolása és szabályozása közben. Nincs ez másként a nemzetiségek kapcsolatai esetében sem, ahol is eszközként szolgálnak a többség és kisebbség tagjai magatartásának irányításában. Mindemellett egy kétdimenziós folyamatról van szó, melyben szakadatlan kölcsönhatás jön létre a társadalom és az egyén érdekei között.

A nemzetek és nemzetiségek közötti viszony megoldásának kérdéseivel összefüggésben - úgymond - etnikumközi kapcsolatok szociális normáiról beszélünk. Meggyőződésünk, hogy e fogalom használata jobban kifejezi érdeklődésünk tárgyát, mint az "etnikai normák" fogalma, amely jelentését illetően inkább a "kulturális norma" fogalmával rokon.

Ez alkalmasabb a magatartás szabályozását és az etnikai sajátosságokat összekötő kapocs "felképeztetésére", minthogy ez etnikai normák elsajátítása az adott etnikai csoportokhoz való tartozást fejezi ki.

Az etnikumközi kapcsolatok szociális normáinak működése széles körű empirikus vizsgálatok lehetőségét kínálja, miközben két szempont játszik itt fontos szerepet. Az egyik  a vizsgálat megközelítése, a másik pedig a vizsgálat tartalmi beállítása.(1). Az első a vizsgálat jellegét határozza meg, ui. a kérdést többféle, pl. jogi, filozófiai, történelmi, szociológiai, pszichológiai és etnológiai szempontból elemezhetjük. Ez meghatározó tényező az adekvát, az adott tudományágra jellemző módszertani megközelítés megválasztásakor. A másik szempont a vizsgálat tartalmi beállítottsága, amely az interetnikai viszonyok aktuális kérdéseire és problémáira keresendő válaszokra irányul (2).

E cikk célja, hogy az adott összefüggésekben információt nyújtson a jelzett újfajta megközelítésekkel operáló kutatások eredményeiről, a szociális normáknak a többséghez és a kisebbséghez tartozókra gyakorolt hatását illetően, és hogy egyúttal bemutassa az új módszerrel realizált kutatások egyes eredményeit. A társadalmi élet, konkrétan az etnikumközi kapcsolatok területén, ezen belül az etnikai kisebbség (a magyarországi kutatás a szlovákiai magyarokat nemzeti kisebbségnek tartja.- Szerk.) jogainak a gyakorlatban való érvényesítése vonatkozásában került a módszer alkalmazásra.

A volt Csehszlovákiában 1989 nyomán végbemenő demokratikus változások ösztönözték az egyes nemzetek (szlovákok és csehek) és nemzetiségek etnikai öntudatának ébredését. Az új körülmények között előtérbe került az etnikai kisebbségek jogi védelmének kérdésköre, vagyis az etnikumok jogainak törvényes garanciája. A Szlovákiában élő kisebbségek figyelmének középpontjába mindenekelőtt azok a jogi normák jutottak, amelyek a szlovák többség és az egyes kisebbségek kölcsönös együttélését voltak hivatva szabályozni az etnikumközi érintkezés konkrét területein.

A Szlovákia területén élő kisebbségek közül jogai érvényesítésének keresztülvitelében leginkább a magyar kisebbség aktivizálta magát, amit tekintettel etnikai sajátosságaira természetesnek vehetünk (nagy létszám, aránylag összefüggő települtség, erős identitástudat). 1989 előtti helyzetét a magyar tannyelvű általános és középiskolák kifejlett hálózata, a kulturális hagyományok megőrzése, 1989 után a magyar politikai elit parlamenti szereplése jellemezte, illetve jellemzi. Innen nézvést a nemzetiségek életével összefüggő minden fontos döntés, megoldás legnagyobb mértékben éppen ezt a lakosságot érintette.

Az etnikai kisebbségek jogi védelmének kérdéseivel összefüggésben Szlovákiában az egész átalakulási időszakot (1989-1998) át meg áthatották a vonatkozó jogi normák akceptálása körüli viták. Az eddig elfogadott jogi normák előkészítését szinte állandó polémia kísérte. Ez elsősorban a politika színpadán zajlott, ahol a szlovák politikai képviselet (főleg a nemzetien orientált Szlovák Nemzeti Párt) és a magyar politikai pártok parlamenti képviselői csatáztak egymással.(3).

A kisebbség helyzetét szabályozó és a többség és kisebbség együttélését befolyásoló jogi normák a magyar nemzetiségű polgárok  figyelmét is felkeltették. Nézeteiket és reakcióikat egyrészt a sajtóban, másrészt nyilvános összejöveteleken tolmácsolták. Közvéleménykutatás tanúskodik róla (4), hogy a kisebbségvédelmi normák jelenlegi állapota a Szlovákiában élő legnagyobb számú kisebbség számára nem kielégítő. Az ő helyzetéből ítélve a kisebbségi jogok biztosításának kérdését nem tekinthetjük megoldottnak és befejezettnek.

A kisebbséget érintő jogi normák eddigi alakulásából világosan kiderült, hogy ez a kérdés nem veszít aktualitásából, s mint ilyen az érdeklődés és figyelem középpontjában van mind a hazai, mind a külföldi politikai életben. Rendezni ezt az érzékeny kérdést azt jelenti, hogy olyan utakat kell keresni, amelyek a nemzetiségi kapcsolatok terén felhalmozódott feszültség csökkentéséhez és a kölcsönös megértéshez vezetnek. Természetesen a kölcsönös konszenzus megfelelő módszereinek keresése mellett a politikai és államjogi szinten sem hiányozhat az okok kutatása és feltárása, a kölcsönös kapcsolatok szintjeinek, sajátosságainak megismerése, valamint a kölcsönös együttélés hiányosságainak és pozitívumainak regisztrálása.

Az egyik lehetséges út, amely az etnikumközi kapcsolatok rendezéséhez és javulásához vezet, annak megvilágítása, hogy a kisebbségi jogszabályozás milyen hatást fejt ki a gyakorlatban, és mindez miképpen tükröződik az egyes etnikumok tagjainak tudatában individuális vagy csoportos szinten. E premissza kimondása egyik fő érve annak az empirikus kutatásnak, amelyet az adott problematikában megvalósítottunk.

Kutatásunk  szociálpszichológiai megközelítéssel élt, miközben ezt az igénybe vett módszer - az injunktív, deszkriptív és perszonális normák differenciálásának modellje (IDP modell) is lehetővé tette. (5). Kiválasztásánál feltételeztük, hogy alkalmazása - azonkívül, hogy újfajta nézőpontú vizsgálatot garantál - előnyt jelenthet a szociális normáknak az etnikumok szociális magatartására gyakorolt hatása megvilágításában.

Nevezetesen abból indul ki, hogy az emberek szociális érintkezés közbeni magatartását befolyásoló hatások szempontjából többféle normát kell megkülönböztetnünk. Az efféle meggondolások elhajlást jelentenek a szociális normákkal mint a normatív hatás egyetlen tényezőjével operáló szokványos műveletektől. A szociális és perszonális normák differenciálódásának felhasznált modellje, amely a szociális normákat injuktívekre és deszkriptívekre osztja, miközben a normák ún. forráselméletére támaszkodik (6), egyszersmind túl is lép rajta, minthogy a "készletet" a perszonális norma létével bővíti ki. Tehát esetünkben háromféle norma hatásának vizsgálatára kialakított új szemléletről van szó.

Ahhoz, hogy az IDP normák modelljének érvényesülését és hatását jobban megérthessük, röviden jellemeznünk kell őket. Említettük, hogy az alapelv az egyes normatípusok megkülönböztetése - az injunktívnak a deszkriptívtől és a perszonálistól. Az injunktív normák adják meg a viselkedési követelményeket, ami azzal kapcsolatos, hogy "minek kell lennie", mit ír elő a törvény. Megállapítják, hogy az egyes szférákban mit hagynak jóvá az emberek, és mit nem. Tőlük eltérően a deszkriptív normák információkat tartalmaznak arról, hogy bizonyos helyzetekben ténylegesen hogyan viselkednek az emberek. Tehát leírják, hogy a gyakorlatban, azaz de facto "mi van". A perszonális norma létezése abból a feltételezésből indul ki, hogy az egyén az egyes szituációkban a saját viselkedésszabályait fogadja el. Leírja, hogy az adott helyzetben "mit csinálnék én".

Természetesen számos szituációban nem lehetséges az említett normatípusokat egymástól elkülöníteni. Ilyenkor az emberek a normák összessége szerint cselekszenek, tehát nincs különbség aközött, hogy hogyan viselkednek, és hogyan kellene viselkedniük, és ilyenkor általában maga az egyén is a saját személyes, azaz perszonális normájaként akceptál bizonyos magatartást. De mi van akkor, ha más szituációkban bizonyos eltérések vannak aközött, hogyan kellene az embereknek viselkedniük, és a valóságban miként viselkednek? És mi van akkor, ha ezek éppen azok a helyzetek, amelyek arra kényszerítik az egyént, hogy saját megoldást keressen? És ha igen, akkor ez milyen? Ezek azok a kérdések, melyek a modell felhasználásánál előtérbe kerülnek, és a rájuk adott válaszok fényt deríthetnek számos problematikus, komplikált és nem teljesen világos élethelyzet magyarázatára. Az efféle meggondolások szintjén ez azt jelenti, hogy az egyes normatípusok két, illetve három szinten való differenciálódására kerülhet sor. Például: ami az egyénre nézve injunktív és deszkriptív norma, nem szükséges, hogy perszonális is legyen, esetleg mindhárom tetten érhető magatartásában.

Már a fent említett modell rövid jellemzéséből is nyilvánvaló, hogy a társadalmi élet különféle szféráiban lehet vele élni. És mivel a szociális normák a többség és kisebbség magatartásának szabályozására szolgáló eszközök (interetnikus viszonyok szociális normáiról van szó), úgy döntöttünk, hogy az említett IDP modellt ebben a szférában is bevetjük. Konkrétan azok a szociális (köztük jogi) normák érdekeltek bennünket, amelyek a kölcsönös együttélést szabályozták, miközben ezek ellentmondásos gyakorlati alkalmazása amint azt a bevezetőben említettük - az etnikumok közötti állandó nézeteltérés forrása lehet mind csoportos, mind individuális szinten. Az empirikus meggyőzést annak  megállapítása tette ki, hogy e konkrét területen van-e különbség aközött, hogy az egyének (az etnikumok tagjai) mit érzékelnek injunktív, deszkriptív és perszonális normaként. Emellett esetükben az említett normatípusok differenciálódását legalább két normaszinten feltételeztük.

A kutatás tartalmi beállítása

Tartalmi szempontból a kutatás a többség és a kisebbség együttélését érintően verbalizált és expliciten kifejezett jogi normák hasznosítására irányult. A kisebbségnek a közéletben és a társadalmi életben való nyelvhasználatát illető kérdés aktualitására való tekintettel, bennünket konkrétan azok a jogi normák érdekeltek, amelyek a kisebbség anyanyelvi jogait szabályozzák, illetve a kisebbség anyanyelvi jogainak a gyakorlatban való hasznosításáról alkotott vélemények is. Célunk, hogy az interetnikus érintkezés területén modellhelyzetek kialakítása révén a normák három szintjét aktivizáljuk, és elemezzük őket, illetve megállapítsuk, miként és milyen szinten léteznek az egyes normatípusok a kiválasztott etnikumok tagjai körében, és ha léteznek, mennyire térnek el egymástól. Tehát: egyrészt van-e különbség aközött, hogy a törvény szerint az egyénnek mit kell tennie, és mit tesz a valóságban (az injunktív és deszkriptív normák differenciálódásának mértéke), másrészt pedig milyen az egyénnek mint az etnikai csoport tagjának a meggyőződése az injunktív és deszkriptív normák viszonylatában (a perszonális normák helyzete).

A kutatási módszer

Az általunk megfogalmazott empirikus kutatáshoz kérdőívet használtunk, melyben a már említett injunktív, deszkriptív és perszonális normák (az IDP modell ) differenciálásával operáltunk.

A kérdőív 9 konkrét, nevezetesen olyan helyzet leírását tartalmazta, amely a kisebbség nyelvhasználatát illeti a hivatalos érintkezésben, az iskolaügyben és a kultúrában. Mindegyik olyan tipikus helyzetet írt le, amelyben jogi szabályozás volt érvényben, az etnikai kisebbség köz- és társadalmi életi nyelvhasználatának kérdését illetően. A modell hitelessége szempontjából fontosak voltak azok a megállapítások, amelyek a kutatásban résztvevők nézetkülönbségeinek a következő mozzanataira mutattak rá: 1. Mihez van joguk ezen a területen? Mit engedélyez a megfelelő törvény? (injunktív norma), 2. Szerintük valójában mi történik a gyakorlatban? Hogy valósul meg az expliciten kifejezett norma? (deszkriptív norma). 3. Hogyan oldaná meg Ön az adott helyzetet? Milyen az Ön személyes szabálya? (perszonális norma).

Egy hétpontos skálán került regisztrálásra az adott helyzettel való egyetértés (1 érték = egyértelműen igen), illetve az elutasítás (7 érték = egyértelműen nem), ami tartalmi szempontból a kiválasztott jogi normák betartásáról vagy nem betartásáról nyilvánított véleményt jelentette. Mivel a helyzetek a vizsgált normák hármas intenciója szerint voltak megfogalmazva, az annyit tett, hogy a résztvevők a helyzetek mindegyikében mindhárom norma szintjén mutathatták be nézeteiket. Emellett hét helyzet írta le a vonatkozó jogi normák érvényességét, tehát az egyetértő választ (1-3 érték) úgy lehetett értékelni, mint e normák elfogadási mértékét. Ezzel szemben két helyzet a jogi normák érvénytelenségét írta le, tehát a vele való egyetértés az elutasítás mértékét jelezte.

A kutatás tárgya

A kutatásba bevont személyek a  fiatal generáció tagjai voltak, 18 éves diákok, összesen százan azonos arányban szlovák nemzetiségűek (22 fiú, 28 lány) mint a többség képviselői, illetve magyarok (25 fiú, 25 lány) mint a legnagyobb kisebbség képviselői Szlovákiában.

Eredmények

Az adatok a Statistica / w programban a deszkriptív statisztika módszerével kerültek feldolgozásra. A tesztelésnél szóródáselemzéssel (MANOVA) éltünk.

A kutatás eredményeinek interpretálását helyhiány miatt az egyes normatípusok identifikálására és differenciálására redukáljuk, eltekintve a helyzeti tényező hatásának elemzésétől. Az adatok elemzésének feltételezett kapcsolatrendszeri kerete tehát adva van a kisebbségi társadalomhoz való tartozással és a megkérdezetteknek az egyes normatípusokkal való identifikációjával, azaz az etnikumhoz és az egyes normaszintekhez való tartozás kölcsönös összevetésével.

A MANOVA alkalmazása adta eredmények szerint (illusztrációként az eredmények grafikus ábrázolását mutatjuk be, az aritmetikus átlag eredményeit pedig a szövegben tüntetjük fel) a normatényező jelentős hatást gyakorol. Bebizonyosodott mindhárom normatípus differenciált jellegével kapcsolatos feltételezésünk. Jelentős statisztikai különbségeket (a kritikus érték p= 0,0001) jegyeztünk fel, mégpedig a három szinten túlmenően az egész konfigurációban is, amit az egyén szintjén és az etnikum szintjén egyaránt tapasztalhattunk. A szlovák nemzetiségű diákok esetében az egyes normatípusok intervalluma jóval kisebb szélességű volt, mint a magyar nemzetiségű diákok esetén.

 A szlovák nemzetiségű diákoknál alapjában véve mind a három normatípus - kis különbséggel - a neutrális zónában található (jelentős különbségek az egyes helyzetek szintjén vannak). Az injunktív norma majdnem pontosan a neutrális szint értékén áll (aritmetikus átlag - AÁ 3,92), amiből arra következtetünk, hogy nem elég világos számukra, hogy mit kell vagy nem kell a feltüntetett helyzetben tenniük, illetve ha valamilyen jogi norma létezik nem tudják, mit tartalmaz. A deszkriptív norma (AÁ 3,67) elhelyezkedéséből kitűnik, hogy mérsékelten afelé hajoltak, hogy a gyakorlatban a törvény intenciója szerint járnak el. Az injunktív és deszkriptív normától eltért náluk a perszonális norma. Ennek értéke (AÁ 4,21) az értékelő skálán ellenkező irányban tolódik el, mint ahogy azt a törvény előírja. Többé-kevésbé meg vannak győződve arról, hogy személyes joguk másként cselekedni, mint ahogy azt a feltüntetett törvények előírják. Az ő normatív meggyőződésük nincs teljes összhangban az említett törvények szövegével.

A magyar nemzetiségű diákoknál jelentősebb különbségeket jegyeztünk fel az összes normatípusok között az adott skálán való elhelyezkedésükben. Emellett az injunktív és perszonális normák átlagértéke ellenkező elmozdulást deklarál, mint a szlovák nemzetiségű diákoknál. Az injunktív norma szintjén (AÁ 2,99) alapvetően a törvénnyel való egyetértésüket fejezték ki. Ebből arra következtethetünk, hogy az adott törvényt ismerik (az IN közötti eltérés a két diákcsoportnál majdnem 1 pont). Tehát ez a diákcsoport inkább hajlott ahhoz, hogy mit kell tenni, mit ír elő a törvény - azaz a norma elfogadásának mértéke jelentősen nagyobb volt. Személyi szinten jegyeztük fel az etnikumok között a legnagyobb nézetbeli eltérést (2,2 pont eltérés). A perszonális norma átlagértéke a magyar nemzetiségű diákoknál az adott skálán egyértelműen az igenlés szintjén mozgott (AÁ 1,99). Ebből arra következtetünk, hogy ez a diákcsoport egyértelműen a törvényelőírások alapján cselekszik. Az ő normatív meggyőződésük összhangban van az adott törvényekkel. A deszkriptív norma - akárcsak a szlovák diákoknál - neutrális zónában van (AÁ 3,97), de elhelyezkedése közelebb van a kételkedéshez a törvények gyakorlatban való betartása szempontjából (eltérés DN 0,3). Érthető, hogy a magyar nemzetiségű diákok nézetei az etnikai kisebbség anyanyelvi jogainak a gyakorlatban való érvényesülését illetően szkeptikusabbak.

Befejezés

Az injunktív, deszkriptív és perszonális normák differenciált modelljének applikálásánál a törvények betartása területén, már ami a többség és a kisebbség együttélését érinti, nem az volt a célunk, hogy következtetéseket vonjunk le e kérdésben az etnikumközi kapcsolatokra kifejtett hatásról. Inkább hitelesíteni akartuk az említett modell felhasználásának lehetőségét. Mint igazolását annak, hogy e modell alapján identifikálni és elemezni lehet az említett normatípusokat a nemzetiségi viszonyok területén is. Habár csak kutatási szondáról van szó (ennek felel meg a kutatás tárgyának nagysága és jellege), az eredmények azt dokumentálják, hogy a modell alkalmazása érzékenyen fogja fel az etnikumok tagjainak szubjektív szempontjait az adott problémára. Úgy tűnik, hogy az említett megközelítés produktív szerepet játszhat az etnikai kapcsolatok problémájának további vizsgálódásában. A felrajzolt modell ugyanis lehetőséget teremt az egyes etnikumok (belső és kölcsönös) viselkedése normatív regulációjának a magyarázatára, ami hasznos lehet nemcsak a pszichológia, hanem a szociológia területén is.