Átalakulás és népesedési dinamika Oroszországban

Az oroszországi népesség az 1960-80-as években még jó 1-1,5 %-os éves növekedést mutatott (már elveszítve erősebb korábbi lendületét), s így érte el az 1990-es 148 milliós népességszámot. Ebben a természetes növekedés (szaporulat) azonban csak kb. az 1970-es évek közepéig játszott domináns szerepet: ezt követően már egyre inkább a migráció fedezte ezt, míg a 90-es évekre utóbbinak a szintentartást kellett behelyettesítenie, hogy 1995-re már ehhez is kevés legyen. (Pedig az ismert eseményeknél fogva a népességmozgás igencsak nekilendült.) A csökkenés maga alá temette az 1986/87. évi új családpolitikai intézkedések rövid távú, pozitív hatását is.

Oroszország népesedési válsága csak látszólag "követi" az európai, ún. "második demográfiai átmenetet", ami a fejlett ipari államokban a családalapítás és gyermekvállalás általános kitolódása, ill. elmaradása, a korai termékenységi szakasz használatlansága nyomán, a születések és az élveszületések arányának kritikus csökkenésében áll. Az orosz helyzet sokkal inkább sajátos okokra vezethető vissza, és tendenciájában demográfiai katasztrófa irányába mutat. Az 1992. és az 1995. évek negatív trendje máris kb. 3,5 millió népességcsökkenéshez vezetett e metszetben. Az okok: a szociális elnyomorodás, az emberi távlatvesztés, az életkedv degenerálódása. Közvetlenül pedig mindenekelőtt az 1992-es év pénzügyi-gazdasági sokkja fogyasztotta a népességet.

Oroszországban is kitolódott a családalapítás-tervezés életkora (ennyit elért a szovjet modernizálás összfoglalkoztatási, szakmai specifikációs, nőegyenjogosítási stb. politikája). Ám ezen messze túlmenő meghatározottságok játszanak közre a kép alakulásában a rendszer bukása és felbomlása után. Miért is esnek a felére vissza az élveszületések 1993-ra a 30-40 éves nők körében? Önmagukban a "kemény" (ugyanakkor zavaros) gazdaságátalakítási intézkedések nem adnak kellő magyarázatot erre: a legtöbb szovjet- vagy varsói-utódállam hasonló fejleményei nem vezettek ide ilyen mértékig. A társadalom s benne a nőtársadalom család-beállítottságának és család-helyzetének megroppanásáról van szó. Idevágó felmérések kimutatják: az optimális családnagyság immár kb. 1,5 utódra szól, az is minél későbbi időpontban. A beállítódás területileg nem egyenlő: déltől északi irányban gyengül. Pozitívabb beállítódású vidékeken szinte nincs gyermeket nem tervező házaspár, sőt 40 %-ukban akár három és több gyermeket is elképzelnek. Csak amikor az elsővel kapcsolatban megélik a tartás egyre rosszabb tapasztalatait, nyomban lemondanak a többiről. Mindehhez természetesen kemény érvekkel szolgál az orosz lakosság egynegyede esetében a létminimum alá eső jövedelem. Jelentős számban ide kerültek azok az "új szegények" is, akik szovjet előéletükben átlagos szinten éltek. A jövedelemhelyzet tömegekre ható összetevői: nagyon alacsonyan tartott, időnként ki sem fizetett bérek, részidőre korlátozott foglalkoztatás, munkanélküliség, a szociálpolitika és ezen belül a családtámogatás elvékonyulása (pl. a "gyes" beállása a valós szükséglet 10-18%-ára). Miből élnek meg egyáltalán a családok? Kertből, másodállásból, zugkereskedésből stb. Az adottságok valóban a gyermekvállalás ellen szólnak. Jellemző szám: az abortuszok a születések jó kétszeresét teszik ki általában. A nyomorszint kihatását az elemzők ebben legalább 10, olykor azonban 20-25 %-ra becslik; gazdaságilag relatíve fejlettebb régiókban (ilyen Moszkva és vonzáskörzete is) pontosan e hányad alól mentesül a születési szám csökkenése.

A másik oksági kör: a társadalmi kifáradás, degenerálódás. A férfi-átlagéletkor az 1988. évi 64,8 évről, a 90-es évek közepére immár 59 évre csökkent; nőknél valamivel kedvezőbb az adat, körükben enyhébb az esés. E téren az orosz népesség a fejlődő országok legrosszabb szintjét közelíti meg, és legalább 15 évvel szakad le a fejlett európai régióktól. A háttérben - a szovjet érában sikeresen leküzdött fertőző betegségek helyett (bár ezek újramegjelenésével) - a szív- és keringési megbetegedések, a súlyos alkoholizmus, az elkerülhető balesetek, a gyilkosságok és öngyilkosságok állnak. A jelzett átlagéletkor azt is jelenti: az orosz népesség jelentős arányban munkaképes életkorában hullik ki. (1996-ban 300 ezer fő, az elhalálozások 30 %-a.) Az elhalálozás hevesen növekvő trendet mutat 1992-95 között, és összesen kb. 8,5 millióra rúgott. Ez 1,6-tal lehetett volna kevesebb, ha csak az 1992. évi szinten marad. Az általános trendhez igazodik a csecsemőhalandóság. Különösen az orosz férfi halálozási rizikója négy-ötszöröse a fejlett Európában élőkének. Ez teszi kiugróvá egyébként a nemek arányromlását: a születéskor mért 105-100 arány életkor-átlagban 88:100.

Az egyre negatívabb születési-halálozási képet jól-rosszul ellensúlyozza az oroszországi bevándorlás. Ennek pozitív (de távlatban semmiképp sem kompenzáló) hozama a szovjet felbomlásnak "köszönhető" (jóllehet, szovjet keretek között mint belső migráció, már a 80-as években kezdetét vette). Az "új külföld" (a volt társköztársaságok) Oroszországénál is mélyebb krízisének menekültjei: orosz etnikum, ill. oroszul kommunikáló csoportok és tömegek, legnagyobbrészt Ukrajnából, Beloruszból, Moldáviából, a Baltikumból, a Kaukázusból, a közép-ázsiai utódállamokból. Egyebekben azonban a "régi külföldről" is: emigráns csoportok, valamint gazdasági migránsok a Közép- és Távol-Keletről. A Migrációs Hivatal különböző kimutatásokkal, becslésekkel szolgál ezekről a mozgásokról anélkül, hogy maradéktalanul képbe foglalhatná a részleteket. Az "új külföld" esetében 1989-95 között jó 2,5 millió, a "régi" vonatkozásában valamivel ez alatt szerepel számként. Nem kimutatható, de 2 millióig becsült az illegális kínai bevándorlás. A mozgás a másik oldalon kifelé vezet: idetartozik (1994-ig) 300 ezer német, 200 ezer zsidó, (1993-ig) 12 ezer görög kivándorlása, ami érzékelhetően javítja az orosz etnikai arányt, ugyanakkor morzsolja a bevándorlás nyomán kapott népességnövekedést.

A beszámoló számos összehasonlító táblázatából érdemes közölnünk a természetes és a mechanikus népességi dinamika zárótáblázatát:

Ebből jól érzékelhető a természetes oldalon mutatkozó, radikálisan negatív trend, amit a hiányzó 1996-os adatok enyhíteni, bár nem megállítani ígérnek - és amit a migrációs mozgások többlete 1993-ban már nem, s a jövőben egyre kevésbé érhet utol, ha végül elapad a forrás. Ha Oroszország belső gazdasági, szociális helyzete nem javul gyorsan és számottevően, úgy számolni kell a népesség további jelentős csökkenésével. Becslések - 2010-ig - ezt további 7 millióra teszik. A kilátások éles kontrasztban állnak egy nagyhatalmi múltú és jelenleg is efelé kapaszkodó óriásállam útkeresésével.

Komáromi Sándor

Vissza