Jacquin-Berdal, Dominique: Ethnic Wars and International Intervention.=
Journal of International Studies, 27. vol. 1998.1. no. 127-139. p.

Jacquin-Berdal három mű recenzióját adja közre a nemzeti konfliktusok témaköréből.

Az a tény, hogy az etnikai konfliktusok nagy részét, mint az ősi irracionális gyűlölet feléledését kezeli a nemzetközi közösség, indokot szolgáltatott a be nem avatkozásra. A cikk, miután bemutatja, miért nem lehet teljes jelentőségében mint magyarázatot elfogadni ezt a jelenséget kortárs államon belüli konfliktusokra, bemutat néhány lehetséges megoldási javaslatot is.

Két okból lehet megkérdőjelezni, hogy napjaink konfliktusait az etnicitás szülte: egyrészt számos helyen békésen élnek együtt nemzetiségek, másrészt a meglévő konfliktusok sem az etnicitás lényege miatt keletkeztek. Brown az államon belüli konfliktusokat vizsgálja, ahol az etnicitásnak vezető szerepet tulajdonítottak, de nem tisztázza az "etnikai" és az államon belüli konfliktusok különbségét. Jacquin-Berdal szerint az etnicitás a modernitás és globalizáció szülötte, tehát nem a nacionalizmusok és háborúk által gerjesztett tudatos önmeghatározás, sokkal inkább társadalmi jelenség.

A nemzeti konfliktusok kitörésének okait több oldalról világítja meg. Az állam meggyengülése politikai, gazdasági vagy katonai okokból is bekövetkezhet, melyek számtalanszor járnak együtt etnikai konfliktusok kitörésével. A modern korban egy-egy konfliktusnak etnikai színezetet adni annyit jelentett, mint hivatkozási alapot teremteni pl. az ENSZ alapelveire, és ekképpen legitimizálni egy felkelést. A konfliktusok alapfeltétele, hogy az elitek mobilizálni tudják a tömegeket. Ennek egyik útja a történelem sajátos színben való feltüntetése vagy a média befolyásolása - mindez jelentheti egy szűk csoport érdekeinek kiszolgálását. Ignatieff szerint a rettegés döntő szerepet játszik az etnikai konfliktusok kialakulásánál.

Az etnikai konfliktusok szabályozási módozatai közül a cikkben recenzált megoldások a követezők: külső fegyveres vagy más szankciókhoz kötött beavatkozás, államhatárok módosítása esetleg népességmegosztással, demokratizálódás.

A külső beavatkozás melletti fő érv az adott etnikum elüldözésének megakadályozása. A beavatkozás előfeltétele a résztvevők beleegyezése, ám gyakori, hogy nincsenek legitim tárgyalófelek a beleegyezés kicsikarásához, és így a külső beavatkozás nyújt legitimitást a csoportoknak. A gazdasági szankció és fegyverembargó is problematikus eszköz. A fegyverembargó a jellemzően könnyűfegyverekkel vívott belharcokban hatástalan, míg a gazdasági szankciók a küzdő feleket illegális tevékenység űzésére kényszeríti (mint pl. Szomáliában, ahol kábítószerüzletből pénzelték a hadurak csapataikat). A legfontosabb kritikai megjegyzés ezzel az eszközzel szemben az, hogy csak a "baj" megtörténte után és csak akkor jelentkezhet, ha a nemzetközi közösség teljességgel meggyőződik a helyességéről, ugyanakkor nélkülözhetetlen, ha a helyzet eszkalációjától kell tartani. A szerző szerint a legmegfelelőbb külső intervenciós eszköz a pártatlan, erőszakmentes, mindkét oldal beleegyezését bíró akció, hozzátéve, hogy a békefenntartás nem nevezhető konfliktusmegoldásnak.

Chaim Kaufmann szerint a nemzeti megosztás a legjobb megoldás, ha az etnikumok közötti különbségek összecsapásba torkollnak. Jacquin ezzel nem ért egyet, hiszen a szétválasztás önmagában nem előzi meg a további harcokat. Az etnikai különbségek kezelésére jó megoldásnak tűnik a demokratizálás, ám egy túlfűtött politikai közegben, ahol a szélsőségek többségben vannak, a megengedő politika tragédiát okozhat.

A tanulmány rendkívül gazdag áttekintését adja a téma irodalmának, és szemléltetően mutatja be egy sajátos iskola nézeteit.

Heiszler Ákos