A finnugor népek közül a három legnagyobb lélekszámú, a finn, az észt és a magyar él Európa középső és keleti részén, a velük rokon, jóval kisebb létszámú népek Oroszországban, Európa peremvidékén és Szibériában élnek. A chantik és a manysik (korábbi nevükön osztjákok és vogulok) az Ob folyó mellékén élnek és számuk együttesen mintegy 30 ezerre tehető (1989). A cikkíró közeli rokonságot tételez fel a magyarok és az ugorok között, az utóbbiak Európa helyett a sztyeppét, a tajgát és az Uralt választották.

Kultúrájukban a szibériai népekhez hasonultak, a lótartás helyett a vadászatot választották életformául, ezzel hozható kapcsolatba a medvekultusz, amelybe a Mithrász-hit bizonyos elemei vegyültek (a szkíta és iráni népek közvetítésével). A finnugor népek kutatása a 18. században indult fejlődésnek, nagyrészt az I. Péter alapította Orosz Tudományos Akadémia és a keretében tevékenykedő számos német tudós jóvoltából (Strahlenberg, Messerschmiedt, A. von Humboldt). A magyar nyelvészeti kutatások a 19. században indultak meg, Reguly Antal, Munkácsi Bernát szerzett hírnevet, a finnek közül Ahlquist és Kannisto, az észt Szibéria-kutatók közül megemlítendő Lennart Meri neve.

Észak-Szibéria többnemzetiségű terület, amelyet a gyakori és hosszantartó népvándorlás és a nomád állattenyésztő népek jelenléte tett etnikailag színessé. Az újabban betelepült szamojéd népek (pl. komi) nyelve mellett az orosz töltötte be az összekötő szerepet, megszokott jelenség tehát a háromnyelvűség. Az igazi megtartó erőt azonban még mindig a folklór játssza. A 17-18. században az ugor népek északabbra és keletebbre húzódtak, nagyrészt az orosz gyarmatosítás következtében (prémvadászok). Az ortodox misszionáriusok a 18. században kezdték meg a nomád népesség térítését.

A két nép nyelvi és kulturális fejlődése az 1920-as években kapott rövid lendületet. Az általános iskolák számára az orosz nyelvű tankönyveket chanti és manysi nyelvre fordították, Leningrádban a Herzen-Intézetben megalapították az "északi népek tanszékét" és megindult a tanárképzés. Az 1930-as évek végére azonban az "északi ábécét" száműzték, helyére bevezették a cirill írást, az ortodox egyház térítő tevékenységét megtiltották, a sámánokat pedig az Ob folyóba fojtották. A kolhozosítás következtében megszűntek a korábbi nomád élet feltételei, a II. Világháborúban pedig a két nép újonnan kinevelt értelmiségét nagyrészt kiirtották.

Az 1950-es években nagymértékű átszervezési akció indult meg, megszűntették az aprófalvas településeket és nagy létszámú községeket hoztak létre. Ennek újabb életmódi változás, munkanélküliség és az anyanyelv elvesztése lett a következménye. A korábban egységes chanti és manysi nyelv nyelvjárásokra szakadozott, használói már egymás között is oroszul kezdtek beszélni. Egy évtizeddel később újabb áttelepítés következett: ekkor a "perspektívátlannak" ítélt településekben megszüntették az iskolát, a kórházat és az üzleteket. A kis nemzeti iskolákat bezárták, nagy közös kollégiumban éltek a kis népek gyermekei egész tanévben, és csak a szünidőre voltak képesek hazautazni.

A szibériai finn-ugor népek sorsának alakulására ellentmondásos hatással volt az 1953-as sikeres geológiai kutatás, amely a Szovjetunió legnagyobb olajkincsét tárta fel (Berjozovo városa illetve a Konda folyó közelében). Az energiaipar és az olajbányászat szakemberei valamint a szerencsevadászok ellepték a környéket, ahol az őslakosok legfeljebb segédmunkások lehettek, az olajszennyeződés tönkretette a folyókat és az erdőket. Chanti-Manysijszk, az autonóm terület fővárosa húsz év alatt másfél milliós óriássá nőtt, amelyben az őslakosság aránya 1,6%-ra csökkent. A fiatal chanti és manysi lányok az iskola elvégzése után a városban maradtak és oroszokhoz mentek férjhez, a fiatal férfiak munka hiányában elvándoroltak. Az alkoholizmus, a bűnözés és az öngyilkosság tovább tizedelte a lakosságot. Az olaj okozta természeti károkat 3 milliárd rubelre becsülték. A melléktermékként feltörő gázt az olajbányászat egyszerűen elégette, ami klimatikus katasztrófát okozott: kiszáradtak a mocsarak, egész állatfajok pusztultak ki. A közeli Novaja Zemlja szigetről beáramlott az atomszennyeződés.

Az 1980-as évek végére már a kihalás fenyegette mindkét finn-ugor népet, különösen a manysikat. Az 1989-es "Mentsük meg Jugrát!" elnevezésű polgári kezdeményezés azonban a területen lakó népek összefogásával gazdasági, nyelvészeti és életmódi mentőakcióba kezdett, amelyhez hamarosan újabb nyugat-szibériai népek csatlakoztak. Váratlanul az orosz kőolajiparban is hathatós anyagi támogatót találtak, akik erős helyi önkormányzatot, stabil infrastruktúrát és helyben lakó munkaerőt kívánt teremteni. 1992-ben megalkották a "nagycsaládok területének a törvényét", amely szabályozta a vadászati és a rénszarvas-tenyésztési határokat, és visszaállította a közös földhasználati jogot.

1991-ben "Obi-ugor Kutató Intézetet" hoztak létre, Szurgutban megalakult a "Szevernüj Dom" anyanyelvi könyv- és lapkiadó, ismét megindult az anyanyelvi tankönyvek használata. Még a betiltott medveünnep megtartását is újra engedélyezték. A területen egyre több a külföldi beruházó (közöttük nagy számban finnek), a fiatalok közül többen tanulnak finn és magyar egyetemeken. Az osztják nyelv jövője biztosítottnak látszik, de a vogult a fiatalok már alig beszélik. Kérdés tehát, hogy a jogi rendezés és a gazdasági érdek elégséges-e a hagyományos kultúra megtartásához vagy visszaállításához?