Neves tudósok-gondolkodók- J.P. Vernant, J. Patoc!ka, P. Guardini, J. O. y Gasset - kérdésfelvetéseivel és nézeteivel is érvelő esszé valójában annak bizonyítására vállalkozik, hogy Európa az emberi lét különös formája, s róla időről-időre célszerű és érdemes elgondolkodni. Mindenekelőtt olyan történelmi periódusokat követően, amelyeken meggyengül vagy el is tűnik e különlegesség tudata.

A nyolcvanas évek elején a nyugat-európai országokban is általános volt az europesszimizmus, az euroszklerózis, az egységes Európa létrejöttének kétségbe vonása. Napjainkban viszont joggal feltételezhető, hogy a földrész egysége az Európai Unió formájában egy évtizeden belül mégiscsak megvalósul. Ennek nagyságrendje: kb.24 állam és 430 milliónyi állampolgár. Az egységesülés azonban nem érinti az értékek kérdését, azt, ami a "különös forma" minősítést megindokolja.

Európát a szokványos gondolkodás a keresztény hagyományra szereti redukálni, a modernizmus a felvilágosodás hagyományát emeli ki belőle, míg a posztmodernizmus mindent összekever vele kapcsolatban, ami egyáltalán összekeverhető. Európa azonban az iménti kategóriákon túlmutató valami. A legkülönfélébb tájak, etnikumok, szokások, vallások, politikák, államok és államszövetségek környezetében terjedt el az európai kultúra miközben szinte állandó volt területén a háborúzás, a kataklizma, a meg nem értés. Ennek ellenére mégis: hol erőteljesebben, hol gyengébben mélyében mindvégig ott bujkált, most is ott bujkál az együvé tartozás, a szolidaritás és a közös alap biztonsága, megtartó ereje és továbblépésre késztetése.

Az egyházi kereszténység világi hatalma elsősorban azért erősödhetett meg, mert fokozatosan megvalósította Európa Római Birodalomhoz tartozó részeinek területi összefogását. Az európai ember ezáltal folyamatosan kettős térben élt. Az egyik a regionális tér, amely meghatározott etnikum, később nemzet, illetve annak erkölcsi, szokásai és államformái körül alakult ki, a másik pedig az európai tér, amely immár egyetemes civilizációs termékekké, értékekké, szokásokká, jogokká, közvéleménnyé formálódott, és amely mindenkor jelen van.

Az etnikumok nemzetekké alakulása óta az európai egységet - hol békében, hol háborúban - az együttélés módjának keresése reprezentálja, amely látszólag az erőegyensúlyra törekszik, valójában az egyes nemzetek a tekintetben megvalósítandó hegemóniájára, hogy közülük melyik mondhatja el magáról: ő az európai értékek fáklyavivője.

Az egyre "korszerűbb", egészen a mai napig elérő válságok és háborúk tapasztalatai nyomán a tolerancia gondolata is helyet kap az európai értékek között.

A tárgyalt örökség korántsem tekinthető történelmi relikviának. Egyes összetevői mindennapjainkban vannak jelen, mégpedig a maguk ellentmondásosságában, hiszen az együvé tartozás, a szolidaritás és a közös alap - mutatja a földrész története - sokféleképpen értelmezhető és magyarázható. Vajon mi legyen ezzel az örökséggel, meg tud-e birkózni Európa saját múltjával, nem nyomja-e agyon mint "különös formát" annak súlyossága.

Az alakulóban levő Európai Unió a kontinens anyagi és területi egységét van hivatva megteremteni, s így a fenti kérdéseket nem válaszolja még meg. Hogy a végkifejlet pozitív legyen, annak előfeltétele, hogy senkinek, egyetlen nemzetnek se kelljen életét ennek az egységnek alávetnie. Ehelyett hadd lehessen joga mindenkinek elgondolkodni azon, hogy milyen erők és kezdeményezések kellenek az egységes és unikális Európa újjáalakításához.