Az SFDI (Société Francaise pour le Droit International), azaz a Nemzetközi Jog Francia Társasága több mint negyed százados megfigyelő helyzetéből kilépve, kollokviumot rendezett Nancyban 1993. június 3-5. között a modern állam kérdésköréből. Két egyetemi kutatócsoport, a GERSE és a CERDIP munkája kapott ekkor nyilvánosságot; utóbb pedig könyv formájában is megjelent a tanácskozás anyaga

A harmadik világ szintjén mozgó kelet-európai kommunista államok felbomlása, illetve a térségben hatalomra törő új nacionalizmusok, az itt-ott anarchikus helyzet tette indokolttá elgondolkodni azon, vajon tudnak-e élni a térség országai mindazzal a lehetőséggel, amit a szuverén állam léte lehetővé tesz? Látnivaló az is, hogy a nemzetközi közösség is új követelményeket támaszt az új államok legitimálásához. Vajon a demokratikus legitimitás elegendő-e a működőképesség igazolására?

Akárhogy is, maga a a szuverén állam az, amely garantálja a kisebbségek jogait, huny szemet az államhatárokat figyelmen kívül hagyó közösségi kapcsolatok fölött. Ugyanez a hatalom viseli az integrációs törekvések megosztott felelősségének költségeit. Elképzelhető, hogy olyan új hatalmi hierarchia van megszületőben, melyben az "állam" csak egy közbülső lépcsőfok szerepét tölti be.

A jelenkori, igen élénk társadalmi változások közepette nehéz volt kiábrándultság nélkül, optimistán szólni a résztvevőknek a szuverén államról. René-Jean Dupuy, nyitó előadásában úgy vázolta a helyzetet, hogy kívülről "elsüllyesztették" az államot, belülről pedig "földarabolták". Jean Charpentier az állam "általános elgyöngülését" fogalmazta meg. Jean-Denis Mouton pedig "valóságos robbanás"-ról beszélt, már ami a történelmi kereteket érinti. Hubert Thierry a szuverén állam széles értelemben vett "leértékelődését" boncolgatta.

Noha napjainkban az állam vitathatatlanul értékcsökkenés áldozata lett, megfigyelhető egy másik, az államhatalmat megerősítő tendencia is. Egész sereg ember álma a világ különböző pontjain, hogy végre kivívjon és megszilárdítson valamely szuverén államot a maga számára (ld. Szomália esetét). Tárgyilagosan állítható tehát, hogy a "szuverén állam" mint törvénykezési és nemzetközi jogi kategória létezik, méghozzá önálló fogalomként, és úgy tűnik, tartósan átnyúlik a XXI.századba. Öt tanulság fogalmazódott meg a nancy-i tanácskozás konklúziójaként.

1. Azok a nemzetközi körülmények, amelyek eddig a szuverén államot éltették, megváltoztatták helyüket, tulajdonságukat, természetüket. Általános globalizáció részesei vagyunk: az egységesülés - bizonyos területeken - kikerülhetetlen. A globalizáció hatásai nyilvánvalóak: lerombolják vagy figyelmen kívül hagyják a kultúrák különbözőségét. Védekezésképpen fundamentalista álláspontok erősödnek meg; az individuum, a régió, a lokális megint fontossá válik. Az államra tehát kettős feladat vár: "bele kell törnie" az egyént és a társadalmat az államközi kapcsolatokba, ugyanakkor be kell vonnia az egyetemességet az egyes állam és polgárai között zajló párbeszédbe.

Jogi értelemben az "állam" megszűnik az egyetlen nemzetközi jogi alanynak lenni. A különféle nemzetközi civil társaságok, a nemkormányzati szervezetek, melyek egyre inkább lokális, regionális befolyást fejtenek ki, egyszerűen áthágják a politikai államhatárokat és a nemzetek közötti kapcsolatok fejlődésének irányában hatnak. Valójában itt a klasszikus egyenlőség és kölcsönösség elvén nyugvó, kétoldalú nemzetközi kapcsolatokról van szó. Csakhogy mindez most kibővülni látszik a szolidaritáson alapuló, multilaterális nemzetközi kapcsolatokkal is, ahol az egymástól függés meghatározó szerepet játszik. Azonban nem minden állam ilyen "egyesült nemzetek állam"-a. Formában és tartalomban mindenesetre fontos nemzetközi jogi következményekkel jár a többoldalú együttműködés.

Az állam államon kívüli érdekeltsége is kibővül az egyetemes emberi jogok, a nemzetközi büntetőjogi, és hamarosan talán a nemzetközi felelősség jogának érvényesítésével is. Ezzel egyidőben a demokratikus jogrend széleskörű alkalmazása nélkülözhetetlen.

2. Az "állam" nemzetközi jogi meghatározását tovább kell fejleszteni. A tanácskozás során szó esett az elnéptelenedő, a nem életképes, a veszélyben lévő, a félig szuverén, a fantom stb. államról. Bármilyen jelzőt aggatnak is rá, biztos, hogy az állam egységet képvisel mint jogi kategória. Persze igen gyakran jellemző politikai jelzővel látnak el egy-egy államot: törpe, szövetséges nagyhatalom stb.

Újabban szokásos egy földrajzi alapú jogi tipologizálás is aszerint, hogy milyen nemzetközi jogi megítélés alá eső államról van szó, emlegetnek pl. parti, tengerpari, földrajzilag kedvező, vagy kevésbé kedvező helyzetben lévő, sziget- stb. államot. Persze ezek a megkülönböztető jelzők nem alkalmasak arra, hogy alapvető jogi kategóriául szolgáljanak az adott állam meghatározására. A gazdasági és földrajzi kritériumok mellé még egy politikai is kívánkoznék. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy azok az államok, amelyeknek nincs ilyen jelzőjük, elveszítenék meghatározottságukat.

3. Minden államnak van neve, amelyik elsődlegesen és nyilvánvalóan megkülönbözteti az összes többitől. Azonban ha a név kérdése fölmerül, egy sor jogi probléma is adódik: van-e szabály, vannak-e védett, ajánlott, stb. nevek? (Gondolhatunk pl. Makedónia volt jugoszláv tagköztársaság esetére) Valójában nincs egyenlőség az államok között e téren, hiszen egyeseknek több név is jutott (USA) Egyesült Államok (Amerika) Amerikai Egyesült Államok pl.) míg mások meg kell hogy elégedjenek egyetlen megnevezéssel (Marshall-szigetek pl.). Nem véletlen, az sem, ha egy ország nevet akar változtatni (Felső Volta akkor változtatott Burkina Fasora, amikor az ENSZ BT elnökségében éppen a megszokott módon került volna sorra, az angol ábécé szerinti - Upper Volta - néven). Az iszlám országok közül nem egy igen kényes hivatalos nevének föltüntetésére.

4. A nemzetközi jog szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy az adott államnak milyen kompetenciái vannak saját területén, vagyis hogy mennyire képes hatékonyan uralni a hozzátartozó területet. (Ismertek azok a latin-amerikai, egy-egy drogklán kezében lévő területek, amelyek nem képezik integráns részét Kolumbiának, Bolíviának, Perunak. De hasonlóak az ázsiai "arany háromszög", vagy "arany kifli" esetei is.) Előfordulhat, hogy az egyetemes emberi jogokat kell érvényesítenie a nemzetközi közösségnek egy adott államon belül, amennyiben az nem képes úrrá lenni a kialakult helyzeten (Csernobil óta ez már nem is elméleti kérdés).

5. Végül a határok kérdése is napirendre került. Az államok közötti határok logikus és szükséges következményei a szuverén állam területi jellemzőinek. Noha a globalizációval, a távmunkavégzéssel, a nemzetközi tulajdonú üzemekkel jelentőségüket veszítik az államhatárok, bizonyos biztonsági okok mégis indokolják fenntartásukat (Schengeni Egyezmények pl.).

Az SFDI nem óhajtott jóslásokba bocsátkozni, ezért szerényen megmaradt a XXI. század hajnalának áttekintésénél, a közvetlen jövő felvázolásánál. A "szuverén állam" (État souverain) kifejezést következetesen egyes számban használta a fordítási nehézségek elkerülése érdekében. Az előadók minden esetben konkrét példákkal támasztották alá megfigyeléseiket, így is igazolva, hogy a szuverén állam nagyon is létező jelenség.