A 19. századi fürdőkultúra jelensége a magyar művelődéstörténet egy igen jellegzetes szelete. Hogy ez mennyire nyilvánvaló és kitapintható sajátosság, különösebb szakmai ismeretek nélkül is nyugodtan kijelenthetjük, hiszen a fürdőhelyek virágzásának hiteles bizonyítékai – a korban megépült fürdőházak, villák és gyógytermek – magukért beszélnek. Legtöbb helyen még mindig ezek határozzák meg a fürdőhelyek jellegzetes arculatát.

A Monarchia fürdői közül az erdélyiek azok, amelyek viszonylag később kapcsolódnak be az általános fejlődésbe. Üdülőhellyé való kiépülésük, pár esettől eltekintve, szinte teljes mértékben a 19. század első felére, illetve közepére tolódik. A fürdőélet egyenetlen fejlődését befolyásolja a fürdőkultúra kiteljesedése, az egyre újabb és újabb igények, melyek lassacskán beépülnek az általános követelmények közé.

Az orvostudomány fejlődésével a gyógyfürdők típusai is külön-külön nyernek hitelességet. Az általánosan elfogadott hévizű fürdők mellett divatossá válnak az ásványvizű és a sós vizű fürdők is. Ezeknek a fürdőhelyeknek viszonylagos elmaradottsága azonban érezhető volt. Erre a leghitelesebb példa talán a sósfürdők története. A konyhasós vizek gyógyhatását századok óta ismerik, azonban az erdélyi sóstavakat, mint amilyen Kolozs, Torda, Vizakna és Szováta, csak a század második felében kezdik látogatni. Kiépülésük a 19. sz. második felében kezdődik el, így nem csoda, hogy a négy közül három – Vizakna kivételével – az első világháború után válik igényes nyaralóhellyé.1

A vizaknai fürdő az egyedüli sós vizű fürdő Erdélyben, mely még az I. világháború előtt kiépül. Sajnos nem válthatta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a háborús évek, majd a háború végkifejlete megpecsételte a fürdő sorsát.

Vizakna városa a mai Szeben megyéhez tartozik, mintegy 15 km-re északra a megyeközponttól. A fürdő a város közvetlen közelében, annak keleti határában található. Az itteni hatalmas kiterjedésű sótömbön fekszenek a római kori sóbányászat maradványaiként a tavak. Az első sóbányászok, a rómaiak mély gödröket ástak a talajba a só kitermelésére. Egyszerű kútforma lyukakból nyerték az ásványt. Ha ezek beszakadtak, használhatatlanná váltak, és művelőik arra kényszerültek, hogy újabb aknákat ássanak. Az aknák meglazult fala könnyen beomlott, így az idő során egységes, mély gödröket alkottak, melyek vízzel teltek fel. Így jöttek létre a vizaknai sóstavak, szám szerint 15 tó.2

A tavak közül öt, az úgynevezett Ötöstó (Külső- és Belső-Vörös-, a Külső- és Belső-Zöld- és a Thököly-tó), mely közvetlenül a település határával érintkezett, vált a szomszédos településekről érkező fürdőzők, majd a távolabbi vidékekről idevándorló betegek kedvelt fürdőhelyévé, annak ellenére, hogy a tavak partján semmiféle fürdőépület nem létezett. A 19. század negyvenes éveitől elszaporodó kémiai elemzések és felmérések nyomán elkezdődött a telep kiépülése. A kedvező eredmények láttán a helyi hatóságok fürdőkabinokat állítanak fel, egy fürdőház3 és egy gyógy-terem megépítését is elrendelik, valamint 1890-ben kialakítják a fürdőket körbevevő fürdőparkot.4 Tehát a század végére a vizaknai fürdő már rendelkezett mindazon adottságokkal, amelyekkel egy vidéki fürdőnek bírnia kell.

Egy berendezett fürdőtelep szemléletesen példázza a polgári fürdőélet igényeit. A fürdőpark, mint egy telep mulaszthatatlan tartozéka, az ivókúra népszerűségével vált szükségessé; a vendégek egy pohár gyógyító ásványvíz mellett bejárhatták a fürdőhöz tartozó parkot, amely nemcsak a gyógyításban, hanem a szórakozásban és nyaralásban is fontos szerepet játszott. Az igen nagy népszerűségnek örvendő tekepályákat, teniszpályákat, zenepavilonokat, kilátókat vagy a csónakázásra alkalmas mesterséges tavakat is általában a parkban alakították ki.

Egy 1904-es leírás alapján Vizaknán is hasonlóan megtervezett parkkal találkozunk. Rögtön a főbejáratnál egy szökőkút állt, melyet természetes sziklacsoportotutánzó tropikus növénysziget követett. A melegfürdőház mentén gömbbabérfák, valamint sétánypadok váltogatták egymást. A Külső-Zöld-tó délkeleti szegletén négy mesterséges sziklacsoportot alakítottak ki.5 A tó mögött az Áttekintősétánya húzódott, melyről szinte az egész telepet be lehetett látni. Az Áttekintő aljából csigautak vezettek a fürdőtelep fölött elterülő 22 holdnyi kúrparkba. A szokás szerint, mielőtt a fürdőző felment volna a parkba, lekanyarodott a Deák-, Margit-, valamint Széchenyi-forrásokhoz. A kúrparkba három meredekebb sétány mentén lehetett feljutni, melyeket kétoldalt padok szegélyeztek. A sporttevékenységre való tekintettel az erdő közepén található tisztáson teniszpályát is kialakítottak.6 A zenepavilon a tavak közvetlen közelében, az Áttekintősétányának a végén helyezkedett el. A csónakázásról sem feledkeztek meg, és mivel adottak voltak a körülmények, nem kellett külön e célból tavat kialakítani.

A távolabbi vidékekről érkező vendégek, akik nemcsak egy délutánt, hanem több hetet szándékoztak itt tölteni, a környékbeli villákban (pl. a Göllner-, Bressler-, Lujza- és a Schuller- féle villákban),7 illetve a helyiek házaiban bérelhettek szobát. A 19. század végén azonban, mikor a fürdő népszerűsége a befogadás kereteit már meghaladja, a szállási lehetőségek igen szűkösnek bizonyulnak. Ebben az időben a szebeni magyar újságban gyakran jelennek meg olyan panaszos megjegyzések, melyek az elszállásolási lehetőségeket kifogásolják. A kifogások azonban nemcsak ebben merülnek ki, hanem rendszerint előhozakodnak a fürdővonatok problémájával, mely a környékről, illetve Szebenből leutazó vendégeket érintette. A fürdővonatok szezonális járatok voltak, csak az előidény beköszöntével, május 15-étől szeptember 15-éig közlekedtek.8 Az volt velük a probléma, hogy rossz időben nem jártak, ünnepnapo-kon pedig szinte lehetetlen volt feljutni rájuk. A panaszos megjegyzések között akadtak humorosabb hangvételűek is: „Az utazók száma városunkból Vizaknára oly nagy, hogy emiatt kétség nem lehet. Úgy a közönség, mint a vasúti hivatalnokok is jól tudják, hogy délutánonként a vonaton ki- és bejönni életveszedelem, oly nagy a tolongás és a zsúfoltság a vasúti kocsikban, hogy a délutáni közönség önkéntelenül alapos gőzfürdőt vesz.”9

A 19. század végén egyre inkább nyilvánvalóvá válik a fürdő fejletlensége és látogatottsága közti ellentét. Kapacitása elégtelennek bizonyul és a természetes fejlődésben gátló tényezőként lép fel. Már nem képes az igényelt szerepkört ellátni, ezért megfogalmazódik a változásra és a változtatásra való igény. A változás nem várat magára, és már 1902-ben előjelként értelmezhető az az esemény, amikor a tulajdonos Pénzügyminisztérium a Földművelésügyi Minisztérium tulajdonába engedi át a fürdőt. Sorsa tehát a Földművelésügyi Minisztérium kezébe kerül, mely felismerve a benne rejlő potenciált, a következő évben, 1903-ban a fürdő kiépítésére egy átfogó építészeti pályázatot hirdet.10

Az új fürdő építésének a hírét helyi szinten igen nagy érdeklődés fogadta. Mind a szász, mind a magyar sajtó jelentős részt vállalt az események tudósításában. Ám ezek a tudósítások egyáltalán nem felelnek meg az objektivitás követelményének, mivel szerzőik valamilyen módon a helyi politikát igyekeztek beleszőni.

A magyar sajtóban megjelent cikkek írói kötelességüknek érezték a fürdő felkarolását és népszerűsítését oly módon, hogy mindig érezhetővé váljék magyar vonatkozása. Az újságírók, ahányszor csak tehették, megdicsérték a fürdőtelep déli oldalán virágokból kirakott óriási magyar címert, amelyet a telep kertésze a bejárattal szembeni domboldalra tervezett. Érdekességként jelentkezik az is, hogy az építkezések még el sem kezdődtek, de a magyar sajtóban már világhírűként11 emlegetik a fürdőt, s tiszteletére a szezon beköszöntével a Nagyszebeni Újságban külön tárcasorozat indul.

Ebből kifolyólag – „magyar jellege” miatt – a szászok az új fürdő építésének hírét vegyes érzelmekkel fogadták. Örvendetesnek vélték a beruházást, de mindezek mellett gyakran olvashatunk kifogásokat, panaszokat, mint például, hogy a fürdőszemélyzet nem beszéli a német nyelvet,12 a kiszolgálás figyelmetlen, a fürdőkabinok rozogák, a jegykezelők faragatlanok stb. Továbbá a helyi magyar lapból arról szerzünk tudomást, hogy egy német újságíró nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy túl nagy reklám illeti Vizaknát, míg a közvetlen közelében fekvő Szebent meg sem említik. Válaszként a magyar újságíró azt tanácsolta német kollégájának, vesse össze Vizakna korszerűségét és kiépítettségét Szeben poros utcáival, az összevetésből rögtön kiviláglik az igazság.13 A sors iróniája, hogy száz év leforgása alatt a helyzet megfordult: most már Szeben nemcsak a régió, hanem az ország egyik leglátogatottabb turisztikai központja, míg Vizakna viszonylag jelentéktelenné vált.

Az 1903-ban Vizaknára betervezett melegfürdőház, gyógyterem, szállóépület és három épületet összekötő fedett folyosó14 pályázatra öt tervrajzot nyújtottak be. Az elbírálási jegyzőkönyvből kiderül, hogy a kiértékelésekkor nem osztottak első díjat, mivel mindegyik pályázó átlépte a költségekben megszabott 510 000 koronát. A bizottság azonban felveti annak lehetőségét, hogy amennyiben a második díjban részesült Bálint Zoltán és Jámbor Lajos építészpáros hajlandó a bemutatott terveket az utasítások szerint átdolgozni, megkaphatja az első díjat.15 Ezt a feltételt el is fogadták.

A nyertes pályatervek egy klasszicizáló épületegyüttest mutatnak be, melyben a gyógyterem kialakítása reprezentatív16 szerepéből kifolyólag markánsabb építészeti megfogalmazást nyer. A melegfürdő homlokzatát két nagy kupola, valamint a bejárati tengely félköríves ablaka határozza meg. Az építészek észrevehetően szimmetrikus tömeg- és alaprajzkialakításra törekedtek. Ez nem véletlen, megfontolt gyakorlati vonzata volt, mégpedig az, hogy a fürdőnek két részből, hasonló tartozékokkal ellátott női és férfi fürdőből kellett állnia, melyet a bejárati tengely két tökéletesen szimmetrikus térrészre osztott. A szálloda épülete a francia kastélyok alaprajzi formájához igazodott; előrenyúló szárnyaival a bejáratnál kis előteret képezett. 

1906. június 22-én bizottság érkezik Vizaknára, hogy helyszíni szemle során felmérje a tavak körüli terület földrajzi sajátosságait, és tárgyalásokat kezdeményezzen a fürdő áramellátásával kapcsolatban.17 Ez alkalomból megállapítják a munkálatok kezdési időpontját, 1906. szeptember 1-jét. A gyakorlatban viszont az időpont nagy valószínűséggel a következő év elejére tolódik, mivel 1906 októberében még mindig folynak a fedett folyosó és a vasbetonmunkák kivitelezésére kiírt tárgyalások.18 1906. június 22-én a bizottság az építkezés befejezésének a határidejét is megjelöli, 1908. április 1-jét, melyet úgyszintén nem sikerül betartani,19 mivel a nagyközönség számára csak az 1909-es idényre nyitják meg a fürdőépületeket.

A pályázati tervrajzok és a kivitelezett épület közti kapcsolat vizsgálata a kutatásnak igen izgalmas része. Az együttes kivitelezése után azzal szembesülünk, hogy a pályázati rajzoktól – ha számításba vesszük az igazgatóság által javasolt kisebb módosításokat is – teljesen eltérő épületegyüttes valósult meg. Míg a pályázatra beküldött épületrajzok a klasszikus formákat idéző, historizáló építészet szellemében fogantak, addig a kivitelezett épületek a századforduló sajátos hangulatát magukra öltve a lechneri szecesszió jegyeit viselik magukon. Az épületeknek nemcsak az architektúrája, a tömegalakítása, de még alaprajza sem egyezik a tervekben szerepeltekkel.

A tervezők építészeti pályáját vizsgálva időrendi sorrendben a vizaknai pályázat mögött a Sárosfürdő és közvetlenül utána pedig a Palicsfürdő pályázata szerepel.20 Tehát az építészek a vizaknain kívül még két fürdőpályázaton vesznek részt. Az a tény, hogy Vizakna esetében a pályatervek és a megépült együttes egyáltalán nem hasonlít egymásra, arra enged következtetni, hogy egy másik terv szolgált a kivitelezés alapjául, és bár ennek igazolása további kutatásokat igényel, elképzelhető, hogy valamelyik fürdőtervet használhatták, alakították át a vizaknai elvárásoknak megfelelően.

A megépült együttes összképén középen a gyógyterem, keletre a melegfürdőház, nyugatra pedig a szálloda látható. Az épületeket fedett folyosó kötötte össze, mely a gyógyterem elé érve az épület homlokzatává vált. A melegfürdő három szárnyrészre oszlott. A középső szárnyrész hátsó kupolája alatt alakították ki a nyolcszögű vegyes medencét, kétoldalt, a szárny hátsó sarkainál pedig egy női, illetve egy férfi medencét. Az épület szélső szárnyaiban voltak az egy- és kétszemélyes kádfürdők, az összekötő részekben pedig fürdőorvosi rendelőt, masszírozó helyiséget, száraz-nedves belélegzőt alakítottak ki.21

A gyógyterem homlokzatát a fedett folyosó ívnyílásai határozták meg. Az épület tetőrészén nyári terasz várta a vendégeket, magában az épületben pedig olvasóterem, zeneterem, táncterem és társalgó volt.22

A szálló építészeti kialakítása zömök téglatestszerű tömeget mutatott. Hangsúlyosak a sarkok, valamint hosszanti homlokzatának középső függőleges tengelyei. Ezeken a többitől eltérő formájú beépített erkélyeket alakítottak ki, ugyanakkor a tetőzet egységes vonalát megbontva ezeknek lefedésére csonka kontytetőszerű megoldást alkalmaznak. Sajnos a szálló épülete ma már nem látható, mivel a 2006-os felújítás során lebontották.

A kutatás során kiderült, hogy az együttes gyógytermének és szállóépületének a bútorterve ugyancsak a Bálint és Jámbor tervezőpáros munkáját dicséri. Ezt azért fontos kiemelni, mivel a tervezők nemcsak építészekként működtek a korban, hanem elismert interieur-tervezőkként is. Munkáikat az 1900-as párizsi világkiállításon23 és az 1905-ös velencei24 nemzetközi kiállításon egyaránt bemutatták. Építészekként a Monarchia számos vidéki városában dolgoztak. Erdélyben is több megbízást vállaltak; a vizaknai fürdőn kívül ismerősként csenghet a szatmári Pannónia Szálló és Vigadó,illetve a nagybányaiIstván király Szálloda és Vigadóépülete.

A megépült együttes mind a betegekre, mind a településre nézve áldásos hatással volt. A helyiek felismerték, hogy az új fürdő magában nem elég ahhoz, hogy az idegenforgalom szempontjából jelentőssé váljon. Hogy vonzó és hívogató legyen, a közvetlen szomszédságában levő településnek is változnia kellett. A korszerű fürdő példaértéke mérceként szabta meg a változást. A település önerőből próbálta a hiányokat pótolni. Ha figyelembe vesszük azt a 4–5 évet, mely az első világháború kirobbanásáig még hátravan, az addigi fejlődéshez képest gyors változásoknak vagyunk szemtanúi. Csak pár mondatban sorolnám fel ezeket, noha tárgyalásuk külön tanulmányt érdemelne.

Az első javaslatok, melyek a városfejlődést érintették, a sajtó lapjain jelentek meg. A szerzők fontosnak tekintették egy városszépítő bizottság felállítását, mely a település arculatáért lenne felelős. A fából készült csűrszínház helyett egy új épület építését és a közbiztonság javítását javasolták.25 Az első tényleges lépés, mely a település nyaraló jellegét helyezte előtérbe, 1905-ben a vasút és a fürdő közti terület felparcellázása volt különféle családi nyaralók és villák számára.26 A takarékpénztár is itt vásárolt 1911-ben telket és építette fel palotáját.27

A fürdő korszerű megoldásai a település hasznára váltak. A telep elektromos árammal való ellátása arra ösztönözte a város vezetőit, hogy egyúttal az utcák közvilágítását is ezzel oldják meg. A fürdőtelepen a fontosabb sétányvonalakat lebetonozták, ezek olykor kiterjedtek a fürdőn kívül, be a városba, mint amilyen a Bressler Szálló és a telep közti útszakasz is volt.28 Az általános fejlődéssel lépést tartva a város 1911 augusztusában modern városházát építtet magának.29 Hogy a település könnyebben megközelíthető legyen, Vizakna vasútállomását bevonják a nemzetközi forgalomba.

A fürdő megépülése beindította a városfejlődést. A korszerűen kialakított telep jó példával járt elöl, melyet a település lehetőség szerint igyekezett meghálálni, méltó keretet biztosítani neki. Csakhogy ezek a jóhiszemű tervezgetések, intézkedések már nem érhették meg beteljesedésüket, mivel az első világháború zavaros időszakában az újonnan megépült fürdő csaknem feledésbe merült.

Jelenleg a telep szintén fürdőhelyként működik. Az egykori együttes épületeiből mára csak kettő látható, a gyógyterem, illetve a melegfürdőház. A szálló épületét a 2006-os felújítás során lebontották, és a helyén egy hideg vízű medencét alakítottak ki. Sajnos a park sem egykori kialakítását tükrözi; a különböző trópusi növények, mesterséges sziklacsoportok helyett a tavak körüli területet egészen begyepesítették. Az egykori fürdő már csupán emlék, azonban dicséretes példa, hogy az elhanyagolt épületeket nem hagyták elpusztulni, hanem a régi rendeltetésüknek megfelelően sikerült újból beindítani működtetésüket.