Buziás, Buziásfürdő (románul Buziaş, BÄ�ile Buziaş, németül Busiasch, Bad Busiasch), a Temesköz leghíresebb alföldi fürdővároskája Temesvártól 33 kilométerre délkeletre, a Szilashegy alján terjeszkedő széles völgyben fekszik. Tengerszint feletti magassága 132 méter.

Területe 105,2 km². Parkja 20 hektáron terül el.

Neve az ómagyar buzjás szóból ered, mely bodzást jelentett. Vannak szerzők, akik az ószláv buzu szóból eredeztetik, mely szintén a bodza neve.

Lakossága 2004-ben 7738 (86,5% román, 4,7% magyar, 4,6% német, 2,4% cigány, 1,7% más nemzetiségű) fő volt.

Buziás első írásos említése Károly Róbert idejéből (1321. február. 21.) maradt ránk.

Egy 1482-ben keltezett okirat szerint Buziás akkori lakossága magyar és szláv, vegyesen. Temesvár 1552-es elestével egész Dél-Magyarország török fennhatóság alá került. Ezalatt a vidék magyar lakossága meggyérült, majd sok helyt eltűnt. Helyére a déli és keleti vidékekről szerbek és románok költöztek. Temesvár és környéke 1716-ban szabadult fel a török hódoltság alól. Habár Ausztria és a Török Birodalom a pozsareváci békét 1718-ban kötötte meg, a Habsburgok már 1717-ben berendezkedtek a vidéken. Népszámlálást végeztek, telepítési irányelveket dolgoztak ki, gazdasági változtatásokat eszközöltek.

A felszabadított tartományt az osztrákok új, meghódított területként kezelték, nem állították vissza a török hódoltság előtti tulajdonviszonyokat. Buziás és vidéke is kincstári birtok volt, és a nagykövéresi uradalomhoz tartozott. A király 1807-ben adta át az uradalmat (más 31 magyarországi helységgel egyetemben) a vallás- és tanulmányi alapítványnak. Az ehhez tartozó, a Temes megyében lévő uradalomnak Buziás lett a székhelye. „A tulajdonosváltással Buziás és gyógyvizei számára egy új, szerencsés korszak következett” – állapította meg Maximilian Hirschfeld Der Kurort Buzias und seine Stahlquellen című, Temesváron, 1871-ben megjelent munkájában.

Ebben az időszakban, 1820 táján Pozsony és Árva vármegyékből 50–60 magyar és szlovák család költözött a községbe. A lakosság 1825 táján szintén félszáz Krassó vármegyei német és cseh családdal gyarapodott, amelyek Ferencfalváról és Weidenthalról települtek ide a jobb megélhetés reményében.

A források vizéből a Magyar Királyi Kamara utasítása értelmében gondosan ledugaszolt palackokban már 1805-ben mintát küldtek Pestre, ahol Andreas Winterl professzor elemezte. Az eredményeket a bécsi egyetemmel is véleményeztették, ám kedvezőtlen nyilatkozatot kaptak az itteni vizek gyógyhatását illetően. Az eredményeket 1806-ban annak rendje és módja szerint elküldték az alsó-ausztriai cs. kir. kormányzósághoz, mely ad acta elfektette az ügyet. A buziási ásványvíz gyógyító hatását 1809-ben fedezték fel. Első ízben dr. Johann Bernhard Lindenmayr, a közalapítványi uradalom orvosa hívta fel az uradalmi igazgatóság figyelmét az uradalom területén feltörő gyógyvizekre. Felügyelete alatt 1811-ben sikeres kutatásokat végeztek. Itt Lindenmayr doktor kamatoztatta hatalmas földtani és orvosi tudását. Kieszközölte, hogy a pesti egyetem világhírű professzora, Kitaibel Pál, aki akkortájt a ké-miát adta elő, Buziásra utazzon és elemezze az itteni források vizét. Az első fürdőév az 1811-es volt. Ennek ellenére még mindig csak lassú fejlődés mutatható ki. A feltárásokat 1816-ban folytatták, és öt forrást építettek ki. 1817-ben Kitaibel Pál újra Buziásfürdőre látogatott. Topográfiai és geológiai felméréseket végzett, kitűnő alapossággal, nagyon részletesen tanulmányozta a kutakat, elemezte ezek vizét. Eredményeit táblázatba foglalta, és tanulmányát, melyben kiemelte Bernhard Lindenmayr úttörő szerepét, felterjesztette a Magyar Királyi Helytartótanácsnak. Külön felhívta az illetékesek figyelmét a vizek gyógyhatására, és a fürdőtelep mielőbbi kiépítését, felszerelését szorgalmazta. Kitaibel Pál munkássága, mely a buziási gyógyvizek első részletes elemzését foglalja magában, nem maradt hatás nélkül. A vallás- és tanulmányi alapítvány már 1819-ben megépíttette az első fürdőberendezéseket, létrehozták a parkot és kiserdőt (1821-ben ültették a József-forrás közelében a ma már óriásira nőtt platánfát), megépült a még egyszerű gyógyterem és kávéház.

A közalapítványi uradalom 1819-ben a fürdőt Rauth János és Simsó János vállalkozóknak adta bérbe. A rövid bérleti idő nem kedvezett Buziás fejlődésének. Az európai fürdőtelepek ekkortájt már nagy hírverésnek örvendtek, vendégek sokasága kereste fel őket, a nyereségből pedig évről évre gyarapodtak, szépültek. Reklám hiányában azonban Buziáson húsz évig csak lassú fejlődés mutatkozott.

1837-ben felépítették a Kurapothekét, a fürdő gyógyszertárát, melyet április 17-én nyitottak meg.

1838-ig a vallás- és tanulmányi alapítvány nagykövéresi seborvosának feladata volt a buziási fürdővendégek ellátása is. A fürdőidényben a fürdőhelyen tartózkodott. Ebben az évben azonban fürdőorvosi állást hirdettek meg. Ezt 1848-ban bekövetkezett haláláig a nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő Gheorghe Ciocârlan (1764–1848), akkori helyesírással Georg Csokarlán vagy Csokerlyán töltötte be. A pesti egyetemen végezte tanulmányait, és 1802-ben kapta meg orvosdoktori oklevelét. Fürdőorvosi kinevezéséig Temesváron tevékenykedett. Itt alapította meg 1838-ban a gyakorló orvosok társaságát, mely az első ilyen dél-magyarországi társaság volt. Mindent megtett, hogy segítse a pesti egyetem kémiaprofesszorának, dr. Sadler Henriknek a kutatásait. Sadler professzor, legfelsőbb utasításra, 1839-ben elemezte újra a gyógyvizeket. Eredményeit táblázatban foglalta össze, amelynek alapján a buziási gyógyvíz bizonyítottan foglalta el az őt megillető helyet Európa gyógyvizeinek sorában. A vizek elemzését a cs. k. földtani intézet 1866-ban újra elvégezte, és alig volt eltérés a 27 évvel azelőtti Sadler-féle elemzés eredményei és az újak között, mely újfent Sadler professzor pontos és helyes munkáját bizonyítja.

A fürdő későbbi poliklinikája épületében hunyt el 1848-ban Ciocârlan doktor. A ház kertjében temették el feleségével együtt. Sírja már rég nincsen meg, belesimult az anyaföldbe.

Buziást 1839-ben nyilvánították fürdőhellyé. Az ásványvízforrások előmozdították a község fejlődését, mely országos jelentőségűvé vált.

A magyar orvosok és természetvizsgálók Temesváron 1843. augusztus 8–12. között megtartott IV. kongresszusán sokat foglalkoztak a buziási gyógyvizek hatásával. Csokerlyán doktor külön is ismertette a Buziáson feltörő ásványvizek gyógyhatását.

Az itteni gyógyvizeknek az emberi testre való hatását Tanfi Ferenc (Deutsch Ferenc József), akkortájt buziási fürdőorvos tanulmányozta részletesen és írta le Buziás Temesvárott című tanulmányában, mely 1843-ban látott napvilágot.

Deutsch Ferenc József orvosdoktor Temes megye tiszti főorvosa volt. A Magyar Orvosok és Természettudósok Munkálataiban (IV. Pest, 1844) jelentette meg értekezéseit Buziás leírása és a buziási ásványvizek hatásáról s használati módjáról címmel. Egyéb munkái: Buziás. A magyar orvosok és természetvizsgálók negyedik nagygyűlé-sének emlékeül. Temesvár, 1843, Heilquellenkarte von Ungarn mit einer übersichtlichen Zusammenstellung der bisher bekannten chemischen Analysen ungarischer Mineralwässer. 1847, Magyarország ásványvizeinek térképe. 1849.

Buziás fürdőéletében az 1848–49-es forradalom és szabadságharc okozott rövid távú pangást. 1848 őszén, miután hírét vették, hogy a temesvári császári helyőrség az ország kormánya ellen foglalt nyíltan állást, a buziási románok a császári lobogók védelme alatt garázdálkodni, rabolni kezdtek, amivel csak Bem Karánsebesre érkezése és Vécsey rékasi táborverése után hagytak fel 1849 tavaszán.

Ormós Zsigmond a forradalom leverése után, miután kiszabadult a temesvári várbörtönből, itteni birtokára vonult vissza. Az osztrák önkényuralom alatt buziási házában találkoztak a megye vezéralakjai.

1848–1853 között megépült a Nagyszálló, a Grand Hotel (később 4-es villa), majd 1853–1856 között a Kaszinó (Kursalon) vendéglővel és kávéházzal, a hideg vagy tükörfürdő (1853) és a meleg fürdő épülete került tető alá (1856). 1856. január elsejével indult be a postahivatal.

Buziásfürdő előkelő helyet foglal el a „Przemysl’i Lengyel Dániel, orvos-tudor, pesti gyakorló orvos s a kir. magyar természettudományi társulat r. tagja” által kiadott, a Magyar Korona területén lévő fürdőket bemutató könyvben, melynek teljes címe Fürdői zsebkönyv. Magyar-, Erdély-, Horvát-Tótország, a Szerb-Vajdaság, s Temesi Bánság, nemkülönben a Határőrvidék ásványvizei s fürdő-intézetei ismertetését tárgyalva (Pest, 1853). Lengyel Dániel közli a víz összetételét, amely tartalmaz hamvalagot (kálium-klorid), szikhalvagot (nátrium-klorid), szénsavas szikéleget (szénsavas nátrium-oxid), szénsavas keseréleget (szénsavas magnézium-oxid), szénsavas mészéleget (szénsavas kalcium-oxid), szénsavas vasélecset (szénsavas vas-oxid), kovasavat, szénsavat, légenyszeszt (nitrogén).

1856-ban jelentette meg Em. P. Lindenmayr, akkoriban Szerbia főorvosa, a buzi-ási fürdő alapítójának fia, Buziásfürdő bő monográfiáját. Munkájában felhasználta apjának harminc éven át írt feljegyzéseit is.

A település fürdőélete 1857-tel kezdődően nagyon megélénkült. Megnagyobbították a parkot, sok fát, díszcserjét ültettek. A hidroterápiás kezelést Buziásfürdőn 1858-ban vezették be, 1859-ben fejezték be teljesen a zuhanyfürdőt. Szintén ebben az évben épült meg a második szálló is. A kiegyezés évében, 1867-ben az alapítvány a Magyar Királyi Kultuszminisztérium kötelékébe került. Ez hosszú távon szavatolta Buziásfürdő fejlődését, megteremtette azokat a feltételeket, melyeknek köszönhetően a Szilas alji település kinőtte helyi jellegét, és az akkori Magyarország elsőrangú fürdőhelyei sorába került. Kimélyítették az ásványvízkutakat, a meleg fürdőt 24 káddal bővítették, új csővezetékeket fektettek le, teljesen átépítették, korszerű berendezéssel látták el a hideg fürdőt, új nagy szállodát, bazárt építettek, befejezték a katolikus templomot (1874), zsinagógát, vármegyei járásbírósági épületet emeltek. Ez időben, 13 éven keresztül a fürdő bérlője Hoffmann Antal erdőfelügyelő volt. Ekkortájt élte Buziás első fénykorát.

Jelentős fejlődését, fürdővárossá emelkedését Trefort Ágoston (1817–1888) kultuszminiszter tevékenységének köszönheti. A kiváló művelődéspolitikus, közgazdász, író és akadémikus 1872-től 1888-ig volt vallás- és közoktatásügyi miniszter. Hivatali megbízatása alatt az uradalom nagyszabású beruházásokat tett a fürdő fellendítése érdekében. A miniszter korszerűsíttette a felszereléseket, támogatta a Temesvár–Buziás-vasútvonal megépítésének tervét, és gondoskodott a helyi iskolák jó megszervezéséről, a vidék közművelődésének előmozdításáról. Hathatósan támogatta a buziási Grand Miklós méhészoktatói és méhészetszervezői tevékenységét.

Trefort Ágoston 1873 után több ízben (1875, 1876, 1884) járt a vasban és szénsavban gazdag gyógyvizű fürdőtelepen.

A hálás buziásiak 1883-ban (még Trefort életében) bronz mellszobrot emeltek a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Huszár Adolf alkotását, mely a díszkert egyik tisztását díszítette. A román nacionalisták döntötték le 1918-ban. Helyén ma Mihai Eminescu szobra áll.

Deák Ferenc, „a haza bölcse” kedvenc tartózkodási helye volt Buziásfürdő, ahol 1868-ban és 1869-ben kezeltette magát. Ittléte idején a Főutca 23. alatti Hollósy-villában lakott. Seenger Béla budapesti kőfaragó díszes, támlás kőpaddal ajándékozta meg a nagyra becsült politikust. Az egyszerű, de nemes ívű kőalkotást Kolbenheyer F. pesti műépítész tervezte. A Deák Ferencz pihenője MDCCCLXIX feliratú kőpad sokáig a park dísze volt. A román nacionalista kommunisták szemében vörös posztó volt a magyar felirat, s az 1980-as évek végén egy éjszaka titokzatos körülmények között eltüntették.

Helybéliek szerint a rossz emlékű diktátornak, Nicolae Ceauşescunak a felesége egy elnöki látogatás során a parkban sétálva megkérdezte kísérőjét, milyen felirat az ott a padon. A válaszra, miszerint magyar, a dühös „SÄ� disparÄ�” (Tűnjön el) tőmondat volt a válasz. Másnap már nyoma sem volt a bölcs hazafi emlékpadjának. Pedig Deák Ferenc a magyarországi nemzetiségek barátja, ügyük felkarolója volt. A műemlék sorsa máig ismeretlen.

1868-ban másik híres látogatója is akadt a fürdőnek. Többször is tartózkodott itt Törökország temesvári konzulja, Murad Effendi, aki azelőtt még F. Werner néven huszárhadnagy volt; a szultán oktatója, majd a Porta palermói követe, később temesvári török konzul. Drezdában a főkonzuli posztot látta el, majd Hágában lett miniszterrezidens. Ott is halt meg 1884-ben. Tiszteletére a holland király 55 guldenes emlékérmet adott ki arcképével és a következő felirattal: Viro illustri Murad Effendi Imp. Turcorum Legato, quicuncta Opera dramatica Lugduni Batavorum una edicit d.d. Rex MDCCCLXXXI. Irodalmi munkásságát drámák, költemények, balladák, török elbeszélések fémjelezték. III. Selim című darabját a bécsi Hoftheater mutatta be.

1871-ben jelent meg az előbb már említett Hirschfeld Miksa fürdőorvos 170 oldalas, bő monográfiája, mely sok érdekes, értékes adatot tartalmaz Buziás múltjáról és akkori jelenéről.

Ekkortájt Buziásfürdőn nyolc forrás ontotta magából a gyógyvizet: négy a parkban, négy a ligetben. Ezek között két ivókút volt: a József-, valamint a Mihály-forrás. Öt forrás látta el vízzel a fürdőket, egy pedig használaton kívül volt.

Leírásában Hirschfeld elhelyezkedésük szerint számozta újra a kutakat. Eszerint 1871-ben az alábbi ásványvízforrásokat kereshette fel a fürdővendég:

I. A Mihály-forrás (vagyis a régi ivókút). Valamikor az itt felállított meleg fürdőt táplálta. Föléje már 1837-ben nyolc oszlopon nyugvó kupolát építettek. Vize tiszta. Szabad szemmel figyelhetők meg a szuszpendált vasmolekulák, melyek levegő hatására hamar kicsapódnak;.

II. A József-forrás (vagyis a Főforrás). Negyven öl távolságra van a Mihály-forrástól, melyhez hasonló a kiépítése. Főleg meleg napokon a szén-dioxid nagy buborékokban tör a víz felszínére. Vízbősége a Mihály-forrásénak háromszorosa. Vize kristálytiszta. Levegő hatására sárgás kicsapódások keletkeznek, ezért a vizet a víztükör alatt palackozzák, dugaszolják. Így évekig is eltartható. Borral vagy citromlével fogyasztva nagyon kellemes ital.

III. (régen a harmadik forrás). A svájci stílusban épített, 8 kabinos hideg fürdőt ellátó forrás. A látogatók számának növekedésével a régi fürdő mellé ugyanolyan stílusban még 24 kabint építettek. A vize a feloldott anyagoknak köszönhetően sárgás színű.

IV. A zuhanyfürdők forrása. Az 1870-es években ásták. Vizének összetétele majdnem megegyezik a III. forráséval, de ennél valamivel tisztább.

V, VI. és VII. forrás. Mindhárom vizét csővezetékeken irányítják a meleg fürdőkhöz. Az V. kút vize szintén bugyborékol, már messziről hallani, ezért Kitaibel Pál a Sprudel névvel illette. E források vizében kevesebb szén-dioxid és vas-oxid található.

VIII. A kis ivókút, melynek vize zavaros, sárga színezésű, sós-savanyú és keserű ízű. Még nem elemezték, ennek ellenére egyes fürdővendégek ezt is isszák.

A Mihály- és a József-forrás az erősen vasas, ám a legtisztább vizű források között foglal helyet, és a híres schwalbachi és spaai vizekkel mutat nagy hasonlóságot, de szén-dioxid tartalma sokkal nagyobb.

A buziási vizet először Gheorghe Ciocârlan doktor palackozta már 1840-ben. 1840–1850 között évente 2000 üveget, 1850–1855 között évente 4000 üveget, 1855–1860 között 5500 üveget egy évben, 1865-ig már 10 000 üveget palackoztak évente. 1870-ben elérték a 15 000 palackot.

1871-ben újra elemezték Buziás ásványvizeit. Ezúttal a budapesti dr. Than Károly egyetemi tanár tanúsította kitűnő tulajdonságaikat.

1871-ben Bertalan Lajos bérelte a fürdőt. Új beruházásokkal gazdagította, csinosította. Nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is gyarapodott a fürdőhely. 1874-ben építették meg a 15,16 méter hosszú, 11,40 méter széles, ásványvízzel feltöltött úszómedencét, a forrásokat és kórtermet összekötő majdnem fél kilométer hosszú, mór stílusban kialakított faszerkezettel fedett sétányokat, melyekkel mai napig is büszkélkednek a helybéliek. A József- és Mihály-forrás fölé Trefort Ágoston miniszter javaslatára és támogatásának köszönhetően új, szintén mór stílusú faragványokkal díszített, fából ácsolt csarnokok kerültek.

1875-ben készült el a Zenepavilon. Volt idő, hogy 70 tagú katonazenekar szórakoztatta a fürdőközönséget.

Ebből az évből fennmaradt adatok szerint Buziásnak 521 háza és 2594 lakosa volt.

1875-ben a buziási ásványvizet már Budapesten, Újvidéken, Temesváron, Lugoson, Nagyszebenben, Karánsebesen és még jó pár városban lehetett kapni.

1874–1884 között 10 966 fürdővendég látogatta meg Buziást. Többségük hazai, de 1453 személy külföldről, főleg Romániából és Szerbiából érkezett.

1886-ban Buziáson tartották meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XXIII. Vándorgyűlését. Ennek alkalmából jelent meg dr. Breuer Ármin, Temes megye tiszti főorvosa, a Dél-magyarországi Természettudományi Társulat alelnöke, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XXIII. Vándorgyűlésének titkára szerkesztésében a vaskos Helyrajzi emlékmű… című kötet, melyben közölték Ormós Zsigmondnak, Temes megye és Temesvár sz. kir. város főispánjának, a vándorgyűlés elnökének nyitó- és záróbeszédét. Itt, többek között, Ormós Zsigmond, a táj jó ismerője összefoglalta Buziásfürdő történetét, és tudományos alapon cáfolta meg azt a lábra kapott legendát, miszerint az ásványvízforrást egy nyáját legeltető juhász fedezte volna fel. Az pedig, hogy a rómaiak is fürdőként használták volna és itt létezett valaha a Centum Putei (Száz kút) nevű helység, szintén alaptalan állítás, nem nyert bizonyítást.

Habár nem volt nagy távolságra Temesvártól, az akkori útviszonyok és közlekedési eszközök figyelembevételével 4–5 óra utazási időre volt szükség Buziásig. Temesváron a Szent György téri, Az Aranyszarvashoz címzett fogadó elől indultak Buziás felé a kocsik, mindennap reggel 7-kor a gyorskocsik, fél nyolckor pedig a jól felszerelt és kényelmes postakocsik, melyeknek viteldíja személyenként két forint volt.

Az alapítvány egyik magas beosztású vezetője szemet vetett a fürdőtelepre, és Hoffmann Antaltól visszavették a bérleményt, de a mindenható, gőgös úr nem volt képes megszervezni a fürdőéletet, magatartásával pedig elriasztotta a vendégeket. Az alapítvány ezután a fürdő eladása mellett döntött, és 1893-ban a budapesti Schottola Ernő (ő honosította meg Magyarországon az akkoriban még ruggyantának nevezett gumi gyártását) vette meg 200 400 forintért. Az ásványvizes palackokat gumitömítésű porcelándugókkal látta el, és felfuttatta a buziási ásványvízeladásokat. Az épületekbe bevezettette a villanyvilágítást.

Buziásfürdő fellendítésében nagy szerepet kapott az 1895. szeptember 16. – 1896. nov. 1. között 31 kilométer hosszan kiépített vasútvonal, melyen – habár 2 kilométerre haladt el a fürdőteleptől – sokkal könnyebben, komfortosabban lehetett megközelíteni Temesvárról. Buziás vasútállomásról társaskocsival, omnibusszal vagy pedig az ott várakozó fiákerekkel lehetett eljutni a fürdőtelepre. Később (1923) építették meg a fürdőtelepre vezető majdnem három kilométeres rövid szárnyvonalat, mely Buziás állomás és a fürdő között teremtette meg a vasúti összeköttetést.

Schottola Ernő 1897-ben Buziásra hozatta a budapesti Millenniumi Kiállítás borászati pavilonját, és a Gyógyterem mellett építtette fel újra. Az impozáns faépület szerkezetét gomba fertőzte meg, emiatt hamarosan, 1902-ben le kellett bontani.

1897-ben petróleumlámpákkal szerelték fel a fürdőtelepet; épületeibe 1898-ban vezették be a villanyvilágítást.

Buziás a 19. század végén pár napig szerepelt az újságok első lapjain, ugyanis 1898-ban, a dél-magyarországi hadgyakorlatok alkalmával, a király is majd egy héten át, szeptember 2. és 7. között tartózkodott itt. Ferenc József szerény, háromszobás szállásán, melyet az uradalom épületében (azelőtt Hotel Heilquelle, azaz Gyógyforrás Szálló, ma 8-as villa) rendeztek be, öt napon át lakott. Ennek emlékét a közalapítványi épület falába helyezett emléktáblával örökítették meg. Ez alkalommal kijavították az utakat, utcákat, minden csillogott, villogott. Különvonattal érkeztek a temesváriak fáklyás felvonulással tisztelegni az uralkodónál. Buziáson diadalkapuval várták a koronás főt. A királyi látogatás máig legnagyobb élménye maradt a buziásiaknak. A valós vagy kitalált történeteket egyik generáció adta át a másiknak.

A ház 1890-ben tűzvész martaléka lett, odaveszett az itt őrzött alapítványi levéltár is. Később újjáépítették.

Három nappal a király elutazása után, 1898. szeptember 10-én meggyilkolták Erzsébet királynét, a mindenki által szeretett Sissyt. Emlékére Erzsébet-parknak nevezték el a park szomszédságában lévő Ligetet.

1898-ban új fürdőorvos, Mahler Gyula költözött Buziásra. Abbáziát, a Monarchia-szerte kedvelt Adria-parti fürdővárost hagyta ott a bánsági településért. Huszonöt évig, 1923-ban bekövetkezett haláláig szolgálta a betegeket. Meghatározó szerepe volt a fürdőhely életében. Mahler doktor már 1898-ban bevezette a szénsavas ásványvizet a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére. 1900-ban könyvben publikálta eredményeit. Résztvevője volt a németországi Nauheim gyógyfürdőn rendezett képzéseknek, melyeknek eredményeit sikerrel alkalmazta Buziásfürdőn is. 1913–1915 között Buziáson jelentette meg a Balneológiai Közlemények című szaklapot. A fürdőkúra kiegészítéseként bevezette a gyógytornát is.

Az acélfürdőben iszapkezelés is folyt. A csehországi Franzensbadból hozott iszapot itt meleg ásványvízzel oldották fel, és pakolásokat végeztek. Ez volt az úgynevezett moorfürdő vagy vaslápfürdő.

Schottola halála után a fürdőt örökösei bérbe adták Kimmel és Hazley vállalkozóknak, akik 1903-ban új kutat fúrattak, amelyből a helybeliek által gejzírnek nevezett vízoszlop szökellt az ég felé. Az új kút bő vízhozammal rendelkezett, mellyel egy 120 méter átmérőjű mesterséges tavat töltöttek fel. Ez 1917-ig üzemelt, akkor lecsapolták. A tavon nyáron, a fürdőszezonban csónakázni lehetett, télen pedig korcsolyapályaként működött. Ma helyét a Sportcsarnok foglalja el. Az új forrást Szent Antal-kútnak keresztelték. Vizét 1903-ban dr. Lengyel Béla budapesti professzor elemezte, aki megállapította, hogy összetétele azonos a nauheimi Sprudel forrás vizének összetételével. Vizét melegítve a Szent Antal-ivókút csarnokában tejsavóval fogyasztották.

A Schottola-örökösök a fürdőtelep eladása mellett döntöttek.

Az új tulajdonos 1906-ban a dúsgazdag lugosi téglagyáros, Muschong Jakab lett. Buziás fürdőtelepét 800 000 forintért vette meg. A nábobnak nagy céljai voltak. Hatvan hektárosra bővítette a parkot, felépíttette az új, Muschong Szállót (mely 1924-ben készült el teljesen). Megalakította a Muschong Buziási Gyógyfürdő Részvény Társaságot. 1906-ban megkezdték az ásványvíztöltő üzem építését, mely 1907. július 23-án kezdte ipari méretekben termelni a Phönix márkanevű buziási palackozott ásványvizet. A töltőépület régi formájában a postakocsik állomása volt. Az 1908-as pozsonyi országos kiállításon Muschong Phönix ásványvize elnyerte a kiállítás aranyérmét.

A 20. század tízes éveiben Buziásfürdő községben öt pénzintézet, egy szénsavgyár és egy gőzmalom működött. A kisvárosnak 1910-ben 2953 lakosa volt (1043 német, 912 magyar és 900 román), házainak száma pedig 621.

Az első világháborút megelőző években Buziásfürdő az akkori Magyarország fürdőhelyeinek sorában az előkelő kilencedik helyre küzdötte fel magát.

A világégés végén a buziásiak kakastollas polgárőrséget szerveztek az élet- és vagyonvédelem érdekében. Ők adták át a bevonuló románoknak a községet.

A gyulafehérvári ígéreteket és a nemzetközi fogadalmakat hamar elfelejtették az új államalkotók, és nemsokára elkezdődött a kisebbségek háttérbe szorítása. Buziásfürdőn is több család tagadta meg az új államra esküt tenni, és áttelepült a harmadára zsugorodott Magyarországra.

1920-ban a József- és Mihály-forrás vize elapadt. A sok pénzt befektetett Muschong Jakab pánikba esett, és 1922-ben Medveczky neves aradi artézikút-fúróval több kutat is fúratott. Közben a két forrás vize is újra bugyogni kezdett.

A fürdővendégek újra láthatták, hogyan pumpálják a hatalmas lendkereket forgatva a „kutasnénik” a vizet, mely hangosan bugyborékolva előbb a kehely formájú üvegedényt töltötte meg, aztán innen oszlott el a csurgókba (a Mihály-forrást a szocializmusban Republica [Köztársaság]-forrásnak, a József-forrást pedig Libertatea [Szabadság]-forrásnak hívták).

A fürdővendégek szórakoztatására 1920-ban felépítették a nyári mozit.

Muschong Jakab igyekezett tovább fejleszteni fürdőtelepét és iparvállalatait. 1922–1923-ban 2,9 km-es, normál nyomtávú (1435 mm) vasútvonalat épített Buziás vasútállomás és a fürdőtelep között. Az 1958-as menetrend szerint Buziás és Buziásfürdő állomás között a menetidő 7 perc volt.

A vágányok közé később keskenyvágányt is építettek. Ezen szükség esetén palackosládákkal és szén-dioxidos palackokkal megrakott csilléket toltak.

A vasutat felsőbb pártutasításra – gazdasági kihasználatlanságára hivatkozva – szüntették meg. Az utolsó vonat 1973. október 10-én hagyta el Buziásfürdő állomást.

Az impériumváltás után Muschong Jakabnak is szembe kellett néznie a kisebbségieket érintő megszorító intézkedésekkel, melyekkel az új román államhatalom háttérbe, lépéshátrányba kényszerítette a nem román vállalkozókat, akiknek több adót kellett fizetniük, beruházásaikat pedig profitként könyvelték el és megadóztatták (a román vállalkozóknál nem így jártak el). Bukarest egyik vezető lapja kampányt indított ellene, azzal vádolva, hogy nem veszi figyelembe a román tőke érdekeit. A rágalomhadjáratot a helyi román lapok is átvették. Muschong Jakab szíve már nem bírta a megpróbáltatásokat, az igazságtalan meghurcoltatásokat. A lugosi nábob 56 évesen elhunyt. A fürdőt Katalin nevű lánya és ennek férje, Patyánszky Elemér örökölte.

A két Phönix fürdő világhírnévre tett szert. Az elsőt 1907-ben építették a Szent Antal forrásának tava közelében (a Salcia, vagyis Fűzfa patak fölé, párhuzamosan a vasútvonallal), és 48 fülkéje, 60 kádja naponta 800 fürdővendéget szolgálhatott ki. Az Antal fürdő helyére 1924-ben építették meg a második, kis Phőnix fürdőt 20 káddal.

Buziásfürdőn 1923-ban vezették be az utcai villanyvilágítást.

1926-ban felújították a Gyógytermet és cseréptetővel látták el.

A Muschong Rt. 1926–1929 között egy 30 x 30 x 1,8 méteres, ásványvízzel feltöltött strandot is építtetett. Tervezője Ternovits lugosi műépítész volt.

1928-ban a piacon megjelent az új Phoenix ásványvíz, melyből a vasat új, vegyi technológiával vonták ki.

Az Uszoda vagy Strand (a Muschong-féle új strand) 1929-ben fogadhatta már a fürdőzőket. Főleg tömegek sportolása, szórakozása részére tervezték. Célközönsége: katonák, fiatalok, gyerekek. Vize kissé hűvös volt. Eleinte külön használták a nők és a férfiak.

A park keleti részén működött továbbra is a régi Acél- vagy Melegfürdő. A Czernicki-féle úgynevezett kalorizátorokon átvezetett ásványvíz melegítés közben nem veszített semmit szén-dioxid-tartalmából. A franzensbadi iszappal végzett moor- vagy vaslápfürdőnek továbbra is nagy keletje volt.

1935–1936 között meghosszabbították a híres kolonnádot a Kaszinótól a (Nagy)Phönix fürdőig. Ez csaknem fél méterrel keskenyebb a réginél.

1938-ban épült meg a Muschong Rt. új töltőüzeme és az új szénsavkompresszor.

A Phönix fürdő történetében említésre méltó, hogy 1941-ben német hadikórházzá, Lazaretté alakították át.

A két világháború között is több híres vendége, látogatója volt a fürdőnek. Országjárásukkor királyi pompával fogadták Ferdinandot, Románia királyát és Maria, valamint Elena királynékat.

A Kaszinóban koncertezett 1930-ban Bartók Béla és George Enescu.

A sikeres és ismert bukaresti kabarészínház, a CÄ�rÄ�buş is fellépett itt, Constantin TÄ�naséval és a híres Josephine Bakerrel.

A második világháború végén a Muschong Szálló szomorú tanúja volt az új-régi nemzetiségi politikának. Itt rendezték be azt a lágert, melybe a buziási németeket zsúfolták. 1945 januárjában innen vitték el őket embertelen körülmények között szovjetunióbeli munkaszolgálatra. Tizennégyen nem tértek vissza.

1948. június 11-én államosították Muschong Jakab (immár Muschong–Patyánszky) buziási részvénytársaságát is, majd 1990-ben megalakították a S.C. Phoenix S.A. Buziaş vállalatot, melyet 1995-től magánosítottak.

Az 1953-as esztendő fordulópont volt a fürdő életében. Az addigi csak nyári fürdőidény után bevezették az egész évi fürdőszezont, úgyhogy a munkásosztály egész évben igénybe vehette a kezeléseket.

Buziást hivatalosan 1956. december 1-jétől várossá nyilvánították.

1955–1965 között 10 új szondát fúrtak, azonban ez a víz szén-dioxid-tartalmának csökkenéséhez vezetett, ezért 1970 körül jó pár kutat lezártak. Jelenleg Buziáson 17 kút és szonda ér a szénsavas ásványvízrétegig.

A régi József-forrást 1965-ben zárták le, a Mihály-forrás 1965-től kihagyásokkal 1978-ig üzemelt.

1959-ben bevezették a légúti betegségek aeroszolos kezelését, 1962-ben külön egységként létrehozták a fizioterápiát. 1966-tól szén-dioxid-kúra (mofetta) is szolgálja a gyógyítást.

A szocializmus kezdeti éveiben még pezsgett az élet, majd hanyatlás következett. A Ceauşescu-korszak valutahajhászó évei ismét fellendítették a fürdővároska életét. Addig még nem látott nagy beruházásokat eszközöltek, hogy minél több külföldi vendéget vonzzanak. Ekkor épült meg az Országos Termelőszövetkezetek Szövetségének (U.N.C.A.P., 200 ágy) kilenc emeletes, ma Silvana (1976), 280 ágyas Parc szállodája (1979), a 288 ágyas Timiş (1984) és a 100 ágyas Buziaş szálló (1971).

Buziás Fürdőváros Múzeumát 1986-ban nyitották meg a volt Gorjup-villában. A fürdővendégek szórakoztatására 1985-ben felépült a nyári színház.

A nemzeti-kommunisták új legendát is fabrikáltak, miszerint a Buziás elnevezés egy Bizieş nevű román öregember nevéből ered, aki a csodatevő forrást felfedezte; később róla nevezték el az első forrást is. (Az előbbiekben láthattuk, hogy ezt egyetlen történelmi forrás sem igazolja.) Nosza, az Acélfürdő előtti parkrészben 1984-ben fel is szereltek egy giccses ivókutat (addig „Izvorul Tinereţii”, azaz Ifjúság-forrás), melyen megörökítették a mindent elhinni képes látogatók butítására a kitalált történetet.

A helyi ásványvízkutatás 1974–1981 között nagyszerű eredményeket hozott, ennek ellenére azonban a dollármilliomosok nem özönlöttek, és Buziás a termelőszövetkezetek nyugdíjasainak bajait enyhítette. Az új épületeket hamar kikezdte az idő vasfoga.

A hiánygazdaság egyre inkább rányomta bélyegét a fürdővároskára is. Rossz ellátás, hideg a szállodákban, a régi villák dohosak, nedvesek, évtizedekig nem javították őket. A kezelések is sok kivetnivalót hagytak. A látogató lerongyolódott, főleg a Kárpátokon túli területekről, ingyenes kezelésre jött kollektivistákkal találkozhatott. Még az ásványvíz palackozását és szállítását sem voltak már képesek megoldani. A kedvelt ásványvízért (is) hosszú sorok kígyóztak Temesváron. Az 1989-es rendszerváltás lerobbant települést talált.

Az elmúlt húsz év sem hozta meg az igazi fellendülést. A rendezetlen tulajdonviszonyok (a Németországban élő Muschong–Patyánszky örökös jogát perli, képviselője a lugosi újságok szerint éppen egy volt szekurista, aki mára hatalmas vagyont harácsolt össze magának), a hiányzó nagyberuházások, a valós háttérrel rendelkező reklám hiánya, a nagy konkurencia, a külföldi fürdőhelyek komfortja megannyi akadály, melyet a bánáti fürdőhely tulajdonosainak, kezelőinek le kell küzdeniük, le kell dolgozniuk.

2000 után lassú fejlődés mutatható ki. Korszerűsítették a szállodákat, 2006 júliusában a fürdőhely parkjában megnyitották a szénsavas ásványvizes medencét. A 600 vendégre méretezett strand medencéje 27 méter hosszú és 10 méter széles. Egy év sem telt el, már tönkrezúzták, felújításra szorul.

Az 1997-ben, nyugati segítséggel épült Cristian Şerban Alapítvány Klinikai Központjában cukorbeteg és hemofíliás gyerekeket és serdülőket kezelnek.

Talán a magas égig szökött temesvári telekáraknak köszönhetően is Buziásfürdőre egyre több iparvállalat költözött. Legnagyobb és legismertebb a tetőfedő fémlemezeket, tartókat előállító, 2000 óta működő Megaprofil nevű, belga érdekeltségű cég, melynek hatalmas csarnoka a Temesvárról érkező látogatók figyelmét ragadja meg. Buziás másik iparvállalata a Siemens Motors Systems tekercsgyár, melyet 2001-ben telepítettek. A valamikori Présházban 1994-ben indult SOARA olasz cipőgyár is sok buziásinak nyújt kenyérkereseti lehetőséget.

2001. május 26-án leplezték le Jecza Péter temesvári szobrászművész alkotását, Trefort Ágoston bronz mellszobrát. 2003. október 29-én Buziásfürdő magyarsága a helyi Református Központ udvarán felavatta Deák Ferenc helyreállított pihenőpadját. Az 1980-as években eltüntetett műemléket két lelkes buziási lakos, Enyedi András református gondnok és Molnár József nyugdíjas villanyszerelő mester öntötte újra, immár betonból. Megmaradásunk, kultúránk, történelmünk őrzésének nehezen újra felállított mérföldkövei ezek. S a tény, hogy még mindig nem köztéren, hanem egyházaink oltalmában, magánterületen állnak, talán majd egyszer elgondolkoztatja mindazokat, akik e sorokat olvasni fogják. A parkban az adófizetők pénzén több román híres ember mellszobrát állították fel. Vajon nem ott kellene hogy magasodjon Buziásfürdő jótevőjének, Trefort Ágostonnak szobra is? És Deák Ferenc padjának nem kellene-e eredeti helyén állnia?

Buziásnak pezsgő művelődési élete volt. 1892–1897 között német, 1901–1915 között pedig magyar nyelvű lapot adtak ki. Említésre méltó Buziásfürdő kórusmozgalma. A magyar dalárda 1887–1900 között, a magyar társaskör 1892–1898 és 1908–1914 között fejtett ki áldásos tevékenységet. A buziásfürdői magyar olvasóegylet 1903–1914 és 1921–1935 között terjesztette a fényt, a műveltséget. A híres román kultúregylet, az ASTRA buziási kirendeltsége 1898–1918 között működött. A román amatőr színjátszás 1895–1977 (1978-tól népszínház jelleggel), a magyar pedig 1903–1944 között szolgálta a szépre vágyókat.

1881-ben Franz Ulmann nyomdát nyitott a szolgabíróság pincéjében, ezt 1903-ban Brach József nyomdász vette át. Itt nyomtatták a magyar és német nyelvű buzi-ási lapokat, sokféle kisnyomtatványt, de Grand Miklós könyveit is. A nyomdát 1948-ban államosították, majd megszüntették.

A Bräuer és Winkler család 1901-ben alapította meg a buziási bábszínházat. Ember nagyságú bábuikkal végigjárták az egész Bánságot.

Buziásfürdőn több híres személyiség is született vagy fejtette ki tevékenységét. 1856. augusztus 7-én itt látta meg a napvilágot dr. Radisics Jenő művészettörténész, művészeti író. Itt élt és tevékenykedett Grand Miklós, a magyarországi méhészet egyik ismert vezéralakja. Őt Kovács Antal (1854–1923) igazgató-tanító, méhészeti szakíró követte, akit majd országos méhészeti felügyelővé neveztek ki. Ő szervezte meg a gödöllői méhészeti gazdaságot. Buziásfürdő adta a hídépítő szakmának Mistéth Endrét, aki 1912. szeptember 10-én e fürdővároskában született. Ormós Zsigmondnak itt volt birtoka, sokáig hivatala is, és nevét a sors örökre összekötötte Buziással. A Banya sziklája című regényének cselekménye nagyrészt a Buziás melletti Szilason játszódik.

Napjainkban Buziásfürdőn a vendégek száma 1989-hez viszonyítva 40 százalékra csökkent.

Ma a buziásfürdői gyógyvizeket elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyítására, valamint reumatikus betegségek esetén és nőgyógyászati kezelésekre ajánlják. A Parc és Timiş szállodák mintegy ezer vendége naponta 2700 kezelést vehet igénybe. Viszonylag új szolgáltatás a mofettakezelés. A vendégekért harc folyik, wellness programokkal igyekeznek meghódítani a reménybeli, egészséges látogatókat is.

Remélem, eljön majd az az idő, amikor Buziásfürdő visszanyeri régi hírnevét és fényét.