Szinte mindegyik fürdőhely történetének kezdetén ott ül az a bizonyos pásztor, aki fájós, sebes lábát áztatja, aminek eredménye csodás gyógyulás. Az esetnek híre megy, és egyre többen keresik fel a csodatevő forrást. Így keletkeznek a fürdőhelyek.

Ám a történet nem ilyen egyszerű. A kezdeteknél a rómaiakat szokás emlegetni. A győztes légiók magukkal hozták a fürdés szokását a korabeli civilizáció legmodernebb szintjén. Kihasználva a kedvező természeti adottságokat, fürdőhelyeket hoztak létre, de kötelező létesítmény volt a fürdőépület a határvidék katonai táboraiban is. Példa erre a Székelyudvarhelyen feltárt katonai fürdő, pedig itt nem is itáliai katonák szolgáltak. Azonban a római fürdőkultúrának nem volt, nem lehetett folytonossága (kontinuitása).

A Hargita nyugati lejtőin, ahol a vulkanikus kőzetek az Erdélyi-medence üledékes kőzeteivel találkoznak, ásványvízforrások jellemzik a tájat. Sóstavak és -források teszik változatosabbá a tájat. Erdélyben annyi kősó van, „hogy igen könnyen lehetne még megannyi helyen nyitni sóaknákat, és akkor Erdély az egész Európát eltarthatná sóval egynehány ezer esztendeig”.1 Bányai János adatai szerint a Székelyföldön 2000 felett van az ásványvízforrások (pontosan soha meg nem határozható) száma.2

A ránk maradt írott források jelentős méretű megszaporodásával (a 16. századtól) párhuzamosan nő a fürdőzéssel kapcsolatos feljegyzések száma is. A helyi hagyomány szerint a székelyszáldobosi Feredői fürdő arról híres, hogy „Bethlen Gábor, Erdély fejedelme morva orvosa tanácsára innen vitette Gyulafehérvárra a borvizet”.3 Teleki Mihályról jegyezték fel 1675. február 9-én: „Förödött meg az úr a brassai feredőházban”, majd 1676. június 17-én „Ebédre Bustyaházára, holott feredett meg az úr az Borkút vizében”.4 A fürdőház már a 16. század végén jelentős szerepet töltött be a társadalmi életben.5 Kornis Zsigmond (Erdély gubernátora 1713–1731 között) 1723. június 15-én Csík-, Gyergyó- és Kászonszéknek megparancsolja: „a gene-ralis commendans ő excellenciája szándékozik az odabé való helyeket perlustrálni és eczersmind a csíki feredőre is el fog menni, […] és az feredőnél való forrást szépen megtisztítván, az ahhoz szükséges necesariumokat is annak rendi szerént elkészíteni el ne mulassa.”6 Kornis Zsigmond 1723. július 6-án tudatja, hogy szolgálati okok miatt csak később fog a „savanyú vízre” Csíkba menni.

„Kovásznán a középkorban még fürdőzésre használták a ma már csak földtörténeti emlékként ismert Pokolsárt. Erről beszél egy 1567-ből származó okirat. A háromszéki levéltárban oklevelekben találunk utalásokat ásványvizek, fortyogók egykori meglétére: Kézdialmáson 1620-ból, Haralyból 1744-ből, Kézdimartonfalván 1798-ból, Imecsfalván 1685-ből, Zabolán 1763-ból. Zalánban 1634-ben említik a Bormezőt, Kézdiszentléleken a Borvízpatakot, Nagybaconban a Borvízhídját. Halmágyi István naplójában írja, hogy 1769-ben az Uzonka melletti Pisztrangos fürdőn »kúrálgatta hűléses lábait«.”7

Nagyon jelentős esemény volt a gyógyvizek „tudományos felfedezése” és a vizek kémiai összetételének első elemzése. 1763-ban Mária Terézia rendeletben kötelezte, majd II. József is szorgalmazta a megyék és városok orvosainál, hogy írják össze és elemezzék a működési területükön a gyógyvizeket. Az eredményeket Johann Crantz udvari orvos, neves botanikus foglalta össze egy kiadványban,8 amely egyben az első osztrák fürdőkalauz.

Kibédi Mátyus István (1725–1802), Marosszék orvosa főművében,9 melyben az egészség megtartására ad tanácsokat, a savanyú- vagy „a’ mint köz névvel is nevezik”, borvizekkel is foglalkozik: „a’ mellyekre ma, mint a Juh a’ Sóra, kik szokásból, kik nyavallyájoktól ösztönöztetvén, minden tavaszon és nyáron úgy kezdettek járni a mi Embereink is. […] El mérem mondani, […] hogy alig vagyon egy orvosság, a’ mellynek el-rendelésében ollyan szemes vigyázás és szorgalmatos meg-gondolás kívántassék, mint a savanyú vizekkel való élésben.”10 A földben a víz ásványi anyagokkal telítődik, ezeket „úgy nyalja el onnan [oldja fel] és úgy vészi magába”. Az egészségre hasznos vizek leírásakor a borszéki, a nagybaconi Pisztrángos, a kiruji, uzonkai, homoródi, száldobosi és korondi savanyúvizeket említi.

A legjelentősebb eredményt Nyulas Ferenc érte el. Nemcsak elemezte a radnai vizeket, de felhagyott a tudományosság addigi nyelvén, a latinul való közléssel, helyette magyarul megjelentetett írásaival tudatosan megteremtette a magyar kémiai szaknyelvet.11 „Még senki magyarul vizet nem bontott, a kémia is újság nyelvünkben, innen szükségképpen sok új szókat kellett csinálnom, ha igazán akartam magyarul írni” – írta 1800-ban megjelent könyve előszavában.

A felvilágosult abszolutizmus és a reformkor évtizedeiben több magyar és szász tudós foglalkozott a borvizek elemzésével és gyógyhatásának leírásával: Wagner Lucas,12 Barbenius Joseph,13 Gergelyffy András,14 Bélteki Zsigmond,15 Pataky Sámuel.16 Barbenius 1791-ben az árapataki (előpataki), bodoki, sepsiszentgyörgyi, sugási, málnási, kovásznai, kézdipolyáni vizeket írja le.17 Knöpfler Vilmos 1856-ban elkészítette Erdély első színezett geológiai és fürdőtérképét.18 De ne feledjük, hogy az első magyar „balneológus” a kolozsvári Jordán Tamás (1539–1585) volt. A Habsburgok szolgálatában álló katonaorvos cseh nyelven és latinul adta ki a Morvaország, Svájc és Németország gyógyvizeiről írt könyveit.19

Az újkori polgári fürdőkultúra kialakulásához nem volt elég a természeti adottságok megléte, az antik fürdők emléke, a középkori fürdőházak és gyógyvizek használata. Szükség volt az életmód megváltozására, a kemény munkát követő szabadidő kialakulására, a nyugati (osztrák, német, angol) fürdőhelyek példájára, a szemlélődés és művelődés céljából végzett nagy utazásokra, a „grand tour” hazai példáira. Jelentős tényező volt a „hazai utazások” népszerűvé válása, a „haza felfedezésének” vágya.20 Az utazás azonban még nem vált általánossá. Pulszky Ferenc emlékei szerint, akik megengedhették maguknak, azok is csak fürdőbe vagy hivatalos ügyekben Bécsbe utaztak, ami még nem volt külföld. Ha valaki „tovább utazott, egész életében beszélt külföldi kalandjairól”.21

A Székelyföldön négy nagy fürdő alakult ki. Borszék, Előpatak22 és Tusnád fürdőhelyek kezdetei a 18. századra nyúlnak vissza. A negyedik, a sós vizeket hasznosító Szováta az első fürdőhely csak az 1870-es években keletkezett,23 1881-ben nyerte el a gyógyfürdő24 besorolást. Híres fürdővé a századfordulón vált. Ezek mellett sok kisebb-nagyobb helyi érdekű fürdő alakult ki. A sós- és borvízforrások, a gázömlések alkalmasak voltak egy-egy, deszkával bélelt medence megépítésére, ahol a falu, a környék lakosai gyógyulás vagy szórakozás céljából összegyűlhettek a nyári hónapokban. Mindegyik székely városnak megvolt a közeli kis kiránduló- és fürdőhelye. Marosvásárhelyé Marosszentgyörgy, de Borszéket, Korondot és Szovátát is sűrűn látogatták. Székelyudvarhely–Szejke, Székelykeresztúr–Sósfürdő, Csíkszereda–Zsögöd, Sepsiszentgyörgy–Sugás voltak a város–fürdő párosok. A közlekedési eszközök fejlődésével, a vasúttal és főleg az autókkal, a távolságok összezsugorodásával ez a viszony megváltozott, elvesztette jelentőségét.

Külön története van a rövid virágzású Korond fürdőnek, amelynek mostanra csak emléke maradt. Gyógyvizeinek első említése 1729-ből származik, amikor gróf Teleki Sándor bátyjának ajánlja: „Küldöm ezen által két butélia korondi ásványvizet, a legfrissebb savanyú kútból valót, melynek itala (borral is üvegben illendőképpen megelegyítvén)”25 jó hatással van. A borvizek jó tulajdonsága, hogy borral keverve kellemes, könnyű italt alkotnak. Vizének első elemzését Mátyus István végezte el. A források tulajdonosai kezdetben Imre György és a Molnos család volt, első ismert bérlője gróf Kemény Miklós.26

1839-ben Erdődi János ismerteti27a fürdőt. „Az ivó ’s fürdő kutak épületeikkel együtt a’ nyugoti hegysor’ aljában feküsznek, Korond’ pataka mellett, mellyen által az országútról egy csapodár híd vezet. E’ telep 9 faházakból – mintegy 37 lakószobákkal – áll, mellyek közül 8 özv. Traun grófnőé és egy özv. Pálffy Eleknőé. A’ grófnő […] magához váltotta az idegenek által vásárolt épülethelyeket épületeikkel együtt, és fordított költséget és fáradtságot is e’ gyógyintézet karba hozatalára. […] Nagyon sükeresnek mondják vizét, mellynek főbb elemrészei vas és kén, különösen melygyöngeség és görcsökben szenvedőknél és lépdaganatok ellen. […] van ez intézetnek a’ keleti oldalon, mintegy ½ órányira innen egy sós fürdője, mellyhez hasonlóval, legalább jobbal nem dicsekedhetik a’ testvér haza. […] Általánosan tapasztalom, hogy az erdélyi uraságok, noha ön házaikban úri kényelmet kedvellők, a’ fürdőkön nagyon kevéssel kielégíthetők. Egy szoba’ bútora itten kevés különbséggel ezekből állanak: 2 ágyfa, 2 asztal, 2–4 faszék, 1 fali fogas, 1 fürdőkád, ’s hol a fényűzés legfőbb fokára hágott, egy falóca.” A 110 vendég a járdák hiányára panaszkodik, de hiányzik a vendéglő, a lóistálló, a szekérszín. Az erdélyi fürdők tőkehiány miatt általában lassan fejlődtek.

Hankó Vilmos 1892-ben egy recenzióban,28 Kőváry László „közgazdasági előadói” tanulmánya nyomán számba veszi fürdőink elmaradásának okait, összehasonlítva a salzkammerguti (Ausztria) és csehországi fürdőkkel. „Vajon mi idézte elő e fürdők nagy látogatottságát; e fürdőkét, amelyek annak idejében ugyanazon alapon állottak, mint a mieink? Az, hogy bírnak egy jól rendezett fürdő minden kellékével, s a látogató közönség igényeit teljesen kielégítik. És mik ezek a kellékek és igények? A fürdőkhöz vezető jó közlekedési eszközök, utak, vasutak. – Tisztaság és rend. – Parkszerű berendezés: víz, gyep, lomb, virág, fövény, aszfalt – másodszor is tisztaság. – Kényelmes lakás, jó ágy, pontos szolgálat. – Jól berendezett étkezőtermek, kávéházak, jó konyha, s másodszor is jó szolgálat. Tiszta gyógyító kút és fürdőház, harmadszor is jó szolgálat. Kúrszalon, sétáló-, kirándulóhelyek, betanított vezetők, tarifázott bérkocsik. – Szállásszabályzat, tekintettel a felmondásra; a szállókban tarifa, fürdőknél szabályzat, mindez kifüggesztve. – Nappal szórakozhatás, éjjel néma csend. Semmi első, második, harmadik osztály, mint az amerikai vonatokon. Sorrend az érkezés. – Jó zene, olvasóterem, minél több hírlap, kölcsönkönyvtár. – S végre, a helyi és vidéki nép becsületessége. […] A járóhely nem pökőláda. A kutaknál a szivarozás tiltva van. A zenekar nem füstöl verset a vendégekkel. […] A jó borravaló nem ad elsőséget. Állás, születés nem biztosít előnyt.” Kezdetben a fürdőket nem használták célszerűen, nem a gyógyítás és pihenés dominált. Tusnádfürdő orvosa, dr. Veress Sándor szerint: „Eljött a bojár huszárjaival, háza egész népével, s eljött a vidéki nemesség, hogy bor áztatta tagjait órákig fürössze a lobogó sárga nedvben. Nagy tüzet raktak a házak között az utcán, a jelenlegi szép sétálóhely bozótos sűrűjében, s az így létrejött zsiványpecsenye s jó borvizes bor mellett dicsérték a sorsot, hogy egészséges embernek ily pompás patriarchális mulatóhelyet jelölt ki.”29 A kényelmetlen lakások és egyéb hiányosságok általános jellemzői voltak az erdélyi fürdőnek.

Korond fürdő fejlődéséről később gróf Toldalagi Ferenc gondoskodik. 1846-ban így hirdeti szolgáltatásait: „Valakik a’ korondi borvíz és sósfürdő hasznaival a’ közeledő nyáron élni kívánnak, előre értesíttetnek, miként a szállások ára ez évben is marad, mint eddig volt, vendéglőről, […] gondoskodás leend. Lovak számára széna, zab mérsékelt áron szolgáltatni fog.”30 Élénk fürdőélet folyt. A székelyföldi fürdőkre általában jellemzőek voltak az 1860. évi szezon eseményei. Júliusban a székelyudvarhelyi, augusztusban a marosvásárhelyi „hangászkar” zenélt, hetenként többször tombolát szerveztek, kirándulásokat rendeztek „tarisznyás ozsonnával”, Anna-napkor kivilágítás, tűzijáték, rögtönzött hangverseny volt, nevenapján a tulajdonos ebédet adott a férfi vendégek számára. A legemlékezetesebb esemény Reményi Ede hegedűművész látogatása volt. Tiszteletére „bankett lőn rendezve”, hol Mentovics Ferenc és Berde Áron mondott „toastot”. Reményi viszonzásul egy „áriát és a Rákóczit” játszotta el. A fürdőn a magyar ruha divatozott.31

Jakab Elek történész is volt Korond vendége, élményeiről szép beszámolót is írt.32 Következő tulajdonosa, rövid ideig, a makfalvi jogtudós Dósa Elek volt. A fürdőt, melyet Kőváry László és Orbán Balázs is nagyra értékelt, 1888-ban 20 ezer forintért Orbán Félix báró vette meg. 1892-ben indult virágzásnak, mikor Gáspár Gyula lett a tulajdonosa.33 A felújított fürdőt 1893. augusztus 6-án avatták fel. Jó eredményeket értek el a kor népbetegsége, a tébécé gyógyításában. A kecsketejes borvízzel tartott ivókúra, a kellemes környezet enyhítette a betegség lefolyását. A virágzó szakasznak a világháború vetett véget. Utána már csak a fürdő lassú pusztulása következett, 1938-ban végleg megszűnt34 „Erdély Gleichenbergje”, ahogy Hankó Vilmos nevezte.

Forrásaink első ízben 1766-ban említik a szejkei gyógyvizeket. „Némelyekben a közép természetű sóhoz holmi kénköves fejér föld is ragadott, amelly annak ízét és szagját sokat kedvetleníti, de a laxáló erejét nagyon segíti; kívül is a levező sebeket és bőrön való ki-ütéseket,ha mossák ezen vízből, inkább s hamarébb elszárasztja. Illyen Szombatfalvánál mind a savanyúvíz, mind a büdös forrás, melly a Tenger vizéhez sokat hasonlít” – írja Mátyus István Diaetetica című munkájában. Használata feltehetően korábban kezdődött.

Szigethy Gyula Mihály, az udvarhelyi református kollégium tudós professzora a szék „statisztikai” leírásában a borvizeket és fürdőket is számba veszi. „Minerális vizei a’ Széknek északra a korondi, melynek vizét az ott lakók italra is, de az oda messzünnen menők, kiknek befogadására sok hajlékok állanak készen, feredésre használják. A’ Szombatfalvi büdős, dohottas szejke ugyancsak északra, ez inkább feredésre jó, mégis az ott közel lakók, sőt az Udvarhelyiek is jóízűen isszák.”35

Kezdetben az ún. parasztfürdők szokásos képét mutatta. Az első állandó épületet 1846-ban Verebélyi építtette. Az itteni fürdőkre is érvényes lehetett Ürögdi Nagy Ferenc megállapítása: „A fürdői lakok, ha nem is kényelmesek, de tűrhetőek. Úgy vannak bútorozva, mint azon vendégfogadók, hová ritkán vagy nem is várnak vendéget. A szolgálat restül megy.”36 Vesszőfonadékos (1850), majd deszkamedencébe (1852) foglalták a fő forrás vizét. Csiszár Mihály, aki 1856-tól volt a fürdő gazdája, három deszkakabint építtetett. Az első hatszobás lakóházat, 12 fürdőszobát és kabinokat a tükörfürdő körül Horváth Dániel emelte, aki 1860-tól vette át a bérletet. A szejkei birtok 1866-ban került a lengyelfalvi Orbán család birtokába, amikor Orbán Jánosné Knechtel Eugénia megvásárolta, majd 1871-ben átadta fiának, Orbán Balázsnak, aki 1890-ben bekövetkezett haláláig birtokolta.

Orbán Balázs jelentős tőkét fektetett a kis fürdő fejlesztésébe. A fő forrást (Attila-forrás, óránkénti hozama 7800 l víz volt) kőmedencébe foglalták. Új meleg fürdőket (16 fürdőszoba 24 káddal), vendéglőt (Székely Mózes fejedelemről elnevezett nagyvendéglő), több villát (Zrínyi Ilona-, Béldi Pál-, Bercsényi-, Rákóczi-, Thököly-, Mikes-, Kossuth-lak), istállót, szekérszínt, fürdőfelügyelői lakást építettek. A vendégek szórakoztatását kávézó, kuglipálya, térzene és a Nagymál oldalába vágott erdei sétányok szolgálták. Székelyudvarhelyről nyáron rendszeres omnibuszjárat szállította a fürdőzőket. 1876-ban már dr. Cseh Károly fürdőorvost is említik, majd dr. Kassay Albert volt a fürdő orvosa. A fürdőt mint „székely Gasstein”-t ajánlják a közönségnek. Ekkor már 340 férőhelyes a teljes kapacitása.

A Székelyföld leírásában 1868-ban maga Orbán Balázs így ír a fürdőről:„Ha már felemlítem Szombatfalvát, nem mellőzhetem a határán felfakadó és nagy hírben álló Szejkét. E név alatt két, a Sóspatak mellett felbuzgó ásványos forrás értetődik, melyek egyike ivásra, másika fürdésre van berendezve. Az utóbbi kénes konyha-sós tartalmú. Hévmérséklete +9 oR. Arány súlya határozatlan. Vize jegec tiszta, kellemetlen záptojás szagú és ízű. […] A szejke úgy melegítve, mint hidegen használtatik, s főleg csúzos, köszvényes bántalmakban, zsugorodás ellen és üdült kütegekben igen jótékony hatású. Az újabb időkben célszerűbb berendezést nyervén, kiérdemelt jó híre hova-tovább mind inkább terjed, s remélhetőleg nemsokára azon nevezetességre fog jutni, melyre nagy gyógyhatása miatt méltán igényt tarthat.”37 A beruházások nyomán fellendült a látogatottsága, a korabeli újságok dicsérik gyógyhatását. „Rövid használat mellett gyógyít, a kimerült életerőt visszavarázsolja, az elgyengült testet visszavarázsolja, s mintegy meg ifjitja. A kőépületekben levő lakások egészségesek, célszerűen, csaknem fényűzőleg vannak bútorozva, s mégis olcsóak. […] Melegen ajánljuk e szép fejlődésnek indult fürdőt.”38 Nem mindenki dicséri a fürdő épületeit: „A képviselő [Orbán Balázs] a Szejke fürdő rendezésére fordította napidíjait. Az épületek az ő rossz ízlésére vallnak. Kényelemre nem is gondolt. A lépcsők alig lennének padláslépcsőnek alkalmasak. Személyére alig költött valamit. Önző nem volt” – írta emlékirataiban Daniel Gábor főispán.39

Papp Samu és Hankó Vilmos 1907-ben így írják le a kis fürdőhelyet: „Székely-Udvarhelytől 1/2 óra járásnyira fekszik Szejke fürdő 568 m magasan. A Székely-Udvarhelyről óránként közlekedő társaskocsik 20 fillérért szállítják Szejkére a vendégeket. A fürdő középpontja az Attila kénesforrás, amely nagy erővel feltörő vízmennyiségével nemcsak a két úszófürdőt (Attila és Csaba fürdő) táplálja, hanem a 24 porcelán- és cementkáddal ellátott meleg fürdőket is ellátja. […] A vizeket Lengyel Béla és Solymosi Lajos tanárok elemezték.”

Az első világháború előtt már lehangoló képet fest a helyi érdekű fürdőről Hoffer András: „Legelső nevezetesség az Udvarhelytől vagy fél óra járásnyira, a Sóspatak völgyében fekvő Szejke-fürdő. Ennek Attiláról és Csabáról elkeresztelt két fürdőmedencéjét, melyeknek világoskék vizében szaporán szállnak föl a gáz kövér buborékai, meglehetősen rozoga faépítmény veszi körül. A fürdőnek egyéb helyiségei is aligha viselik büszkén a Rákóczi, Zrínyi, Székely Mózes stb. neveket.”40

A fürdő fellendülése az erdélyi patriarchális fürdőzés korára esett, amely Orbán Balázs halálával véget is ért. A négy-öt nagy székelyföldi fürdőhely mellett a helyi fürdők elvesztették jelentőségüket, elnéptelenedtek. Ez a sors várt Szejkefürdőre is. Későbbi bérlői, majd tulajdonosai nem tudták üzemeltetni a fürdőt a megváltozott viszonyok között. Utolsó nagyobb épületeit a második világháború éveiben bontották le, csak a fürdőmester háza maradt meg.

Székelyudvarhely sajátossága volt a szejkei borvíz beszállítása a városba a köztudatban ma is élő bivalyszekerekkel. A vízvezeték-hálózat kiépítése előtt jelentős szerepe volt a város ivóvízellátásában. A sajátos ízű és szagú, „petróleumos” vizet mázatlan cserépkorsókban árulták. Üvegekben is forgalmazták, az első világháború előtt címkéjén a „Szejke savanyúvíz Sarolta forrás” felirattal. Kezdetben ez a víz is szénsavas volt, de az 1945–46. évi próbafúrás alkalmával a széngáz megszökött. A szűk völgyben fekvő helyi érdekű fürdő fő természeti kincsei ásványvizeiben rejlenek, amelyeket három forrás hoz a felszínre.

Forrásai vizét többféle betegség gyógyítására használták: hashajtó, bőrbetegségek (1766); csúz, köszvény (1885); csúz, köszvény, görvélyesség, bőrbetegségek (1896); csúz, köszvény, idegzsába (1907); savtúltengéses gyomorbajok, bélhurut, aranyér, vese és hólyagbántalmak, angolkór, köszvény, csúz, lábfekélyek, bőrbetegségek (1909); csúz, köszvény, idegzsába, higany- és ólommérgezések (1938); gyomor és bélcsatorna, epeutak idült gyulladásai (1974). Jellemző, hogy az ajánlások nem voltak pontosak, a betegségek széles skáláját sorolták fel a fürdőkalauzok.

László Gyula, a székelyföldi kereskedelmi és iparkamara elnöke 1905-ben „elmondta, hogy Székelyudvarhely várost lehet nyaralóhelynek minősíteni. […] A szomszédban a Szejke-fürdő, kilátópont a Budváron. Kirándulásra vonzó helyek Homoród, Lobogó, Dobogó, Kiruly, Hargita, Korond és Szováta fürdők, az almási barlang. Továbbá Csíkszereda, Gyimes, Tusnád, a Szent-Anna tó. […] Csak kezdeni kell a dolgot.”41 Még a két világháború között is Bányai János úgy emlegette Székelyudvarhelyt mint fürdővárost. Erre az adott alapot, hogy a város területén több kis helyi érdekű fürdő működött. Ezek virágkora az első világháborút megelőző fél évszázadra esett.42

Lakatos István, a Székelyföld első leírója, 1701-ben megjegyzi: „A város környékén régidők óta teljes épségben áll […] a Jézus kápolna. […] Ugyanott sóér, betegeket gyógyító forrás van, amelyekben rengeteg ember nyeri vissza egészségét.” Szeles János, a város „krónikása” is említi a sós vizek gyógyító hatását: „Bizonyos helyeken bővön forr. Különös emlékezetet érdemel a kápolnán felyül, a Köszörűkő tövéből kifolyó Fekete nevezetű s színű víz, amelynek sok nyavalyák, kiváltképpen a fekélyek gyógyításában természeti hatásos erejét a sok vélle élő közel s távol népek naponként örömmel tapasztalják.”

A székelyudvarhelyi „Sóskerti” sósfürdőt 1872-ben Solymossy János gyógyszerész alapította. 1897-ig csak hideg sósfürdő volt egy 24 köbméter vizet tartalmazó, deszkaburkolatú medencével. 1897-ben Solymossy Endre tulajdonába ment át, ki a hideg fürdőt cement medencébe vezette, s az egész fürdőt újraépíttette. A közönség kívánságára meleg sósfürdőt is építtetett 1900-ban. A fürdőtelep egy 6 hold területű gyümölcsöskertben van, a Jézus kápolnája mellett, a várostól 1 1/2 km távolságra, egy szűk völgyelés végén, gyönyörű kilátással a Nagy-Küküllő völgyében húzódó hegyekre. A fürdőtelep áll: hideg bazinból 12 köbméter vízzel, 20 kabinnal, meleg sósfürdőből 6 szobával, mozaik- és fakádakkal, egy italmérő helyiségből 2 szobával, egy tekézőházból, 6 csinos szaletliből, 2 különálló sósvíz-tartó medencéből, honnan a melegfürdő kapja a vizét. A telep körül csinos park van, melybe 6-7 ezer db fiatal fenyő és gyümölcsfa van ültetve; a gyümölcsös között sétautak vezetnek.

Orvosi vélemény szerint ez a jódos-brómos sósfürdő sikerrel használható görvélyes-, csúzos, ízületi bajok ellen, nemkülönben csontszú, csonthártyalob, mirigydaganatok, legfőképp altesti és női bajok egyes eseteiben.

Az Udvarhelyi Híradó 1899-ben így írja le a létesítményt: „A kápolna melletti hideg sósfürdő jún. 1-jén megnyílik. A kellő csinossággal berendezett fürdő vize a M. Tud. Akadémiától a jódos-brómos sósvizek közé van sorozva, mint ilyen kiváló gyógyhatású, kellemesen üdítő víz.” 1912-ben egy földcsuszamlás rombolta le.

A Nagy-Küküllő bal partján 1892-ben épült fel a Gergely-féle sósfürdő. Itt is tükörfürdő és 12 kád állt a közönség rendelkezésére. A fürdőzőket a Kassay Szálloda elől induló omnibusz szállította a Budvár, Fürdő utcákon keresztül át a Székhídján. Fernengel Gyula kereskedő 1919-ben vásárolta meg a fürdőt, és újabb befektetésekkel korszerűsítette. Ezután már mint Fernengel-féle sósfürdőt emlegetik. Ez is gyógyfürdő volt. A 14 kádba melegítették a vizet. Köszvény, csúz, aranyér, görvélykór, angolkór, sápkór, vérszegénység, táplálkozási zavarok, női és altesti bántalmak, idült vese- és hólyaghurut, idegzsába és ideggyengeség ellen javallották. A fürdő 1944-ig működött.

Gyógyforrás volt a Fekete-tó is, amely napi 5000 l, 17 ^oC-os, Karlsbad típusú, metánnal telített vizet hozott a felszínre. Ez a vasút mellett volt az egykori Kollégium-kert magasságában. Vizét és a tó iszapját népi, kiépítetlen fürdőként használták. Az ötvenes évekre eltömődött a forrás, és feltelt a medence, később már csak egy kis iszapos nádas jelezte a helyét.

Homoród volt a századfordulón a megyei „intelligencia” találkozóhelye, ahova távolabbi vidékekről is érkeztek pihenni, gyógyulni vágyók. Történetére vonatkozó, első adatok a 18. századból származnak. Tulajdonosa, bérlői nem tudnak nagyobb tőkét befektetni. Az Országos Közegészségi Egyesület Kolozsvári Osztályának 1902-ben idelátogató bizottsága lehangoló képet fest az uralkodó állapotokról.43 A fürdőtulajdonos Kápolnásfalu községnek 9 nagyobb villája van, 85 vendégszobával. Neveik: Nagy-szálloda, Hargita, Hosszúkaszárnya, Emeletes villa, Kossuth-villa, Vörösmarty-villa, Csorgó-villa, Petőfi-villa, Jókai-villa. A tornácos székely faházak mintájára épültek, de csak kettő fűthető. Felszerelésük hiányos, szegényes. Később a fürdő ellátottsága javul. 1898-ban Koncz Ármin udvarhelyi patikus vette bérbe. Jelentős volt a palackozott és Székelyudvarhelyen vagy távolabbi vidékeken is forgalmazott ásványvize. Ebből 1892-ben 314 855 palackot töltöttek, ami az erdélyi forgalmazott ásványvizek 5 százaléka volt. Ma már kihasználatlanok az egykori fürdő gyógy-tényezői, forrásai vizét a környékbeli lakosság ivóvízként használja, fürdőmedencéi nincsenek.

A Szelterszfürdő a szászok kedvenc üdülőhelye volt már a 19. század harmincas éveiben, majd kedvelt helyi érdekű üdülő- és kirándulóhelye az udvarhelyieknek. Hasonló a sorsa Kirulyfürdőnek.

Kirulyfürdő kezdetei a 18. századra nyúlnak vissza. A helyi lakosság által rég ismert forrásokat főúri vadásztársaságok „fedezik” fel. Ismertté gróf Lázár János (1703–1772) tette, aki latin nyelven verselte meg természeti kincseit.44 Kirulyban „minden nyáron összegyűl az igénytelen törzsvendégek egy kis csapatta kedélyes, és sok tekintetben eredeti fürdőéletre. E völgybe csupán két ösvény vezet, […] a kocsikerekek rendesen összetörnek rajta. […] A lakházak mind gunyhók inkább, és kivétel nélkül az udvarhelyi, sepsi, segesvári és medgyesi szászok tulajdonai. […] az idősebbek és beteges természetűek úgy melegítik a fürdőt […] Egész szálfenyők tüzénél jókora kődarabokat melegítenek meg, s azokat belehányják a fürdőbe, mitől a víz lanyhaságot nyer.”45 A háztulajdonosok, a vendégek között egyre több magyar van. Az 1834. évi összeírás szerint a legnagyobb telket Bruckenthal Károly birtokolta.46 A városi vendégek számára nagy vonzerőt jelentett az erdei élet, az ellátás – mely vetekedett Karlsbad, Wiesbaden vagy Kissingen legjobb fogadóival – csemegéi, a szamóca, a folyami rák és a vadhús.47 A nyaralóhely elszigeteltsége következtében nem fejlődhetett,48 megmaradt helyi érdekű családias üdülőhelynek.

Barabás Endre, aki 1904-ben kiadta a megye közgazdasági leírását, 11 jelentősebb fürdőhelyet és ásványvízforrást írt le, ezek a következők:

A bibarcfalvi Borhegyi- és a Baross-forrás;

Felsőrákosi Mária-forrás;

Homoródfürdő, 120 lakószobával és vasas forrásokkal, pompás környezettel;

Lobogó fürdő, 17 vendégszobával, csak a vidékéről használják;

Dobogó fürdő (Székelyfüred), 9 vendégszobával rendelkezik;

Kirulyfürdő, főleg szászok látogatják;

Szejkefürdő (Székely Gasstein). „Vendégszobája 60 van. A boldog emlékű Orbán Balázs alapította e kies fürdőt, de az örökösök kezén pusztulásnak indult.”

Korond fürdő (Székely Gleichenberg), vasas savanyú vizű forrásokkal és hideg sósfürdővel;

Székelyudvarhelyi sósfürdők, a Sóskerti fürdő hatholdas gyümölcsösben meleg és hideg fürdőkkel és a Gergely-féle sósfürdő.

Székelykeresztúri sósfürdő, a vidék kedvenc fürdőhelye.

Az Udvarhely megyei kisebb „parasztfürdők”, mint a nádasszéki, a homoródkarácsonfalvi, a szentegyházi Lobogó és Dobogó (Székelyfüred) fürdő, Hargitaliget, a lövétei, a sófalvi, a székelyszáldobosi és mások sorra eltűntek. A borvízforrások egy része betömődött vagy gondozatlan, de az utóbbi években mozgalom indult ezek újra felépítésére. Újra működik a nádasszéki és a homoródkarácsonfalvi Dungó fürdő.

Kedvező természeti adottságok ellenére a székelyföldi fürdők, még a legnagyobbak sem válhattak nagy forgalmú, nemzetközi gyógyhelyekké. Nem érték el a Balaton-part, a Magas-Tátra vendégforgalmát, és alaposan lemaradtak az osztrák, német és svájci fürdőhelyek mögött. A 19. század végén Wiesbaden forrásainak 95 000 látogatója volt, ezt Baden-Baden évi 54 000, Karlsbad 39 000, Ischl 22 000, Marienbad 17 000 vendéggel követi. Magyarország leglátogatottabb fürdője Trencsénteplic évi 5000 vendéggel, Pöstyénbe 3600-an látogatnak. Ugyanakkor Erdélyben 41 fürdőnek összesen 7000 látogatója volt.49

1902–1915 között, kiválasztva a „legjobb” évet, mikor a korabeli statisztikák szerint, a székelyföldi fürdők látogatottsága a legnagyobb, Bálványosnak (1912) 842, Borszéknek (1911) 1832, Hargitafürdőnek (1902) 522, Előpataknak (1911) 2080, Homoródfürdőnek (1908) 583, Kászonjakabfalvának 1912) 579, Szejkefürdőnek (1912) 155, Szovátának (1905) 2218, Zajzonnak (1911) 1632, Tusnádnak (1908) 2959 állandó és ideiglenes vendége volt.

A székelyföldi fürdők évi vendéglétszáma a Monarchia korában nem emelkedett 15 000 vendég fölé, és részesedésük a magyarországi fürdők látogatottságában alig érte el a 6 százalékot.50