Szokatlan, négyzet alakú kötet, drapp borító a kincses város tornyait ábrázoló fotóval. Vajon ki/lelóg majd a könyvespolcról?

A kötet összeállítója, Irina PetraÅŸ 424 oldalnyi, Kolozsvárt megelevenítÅ‘ szöveget és felvételt válogatott össze. A szövegek zömmel 20–21. századi román ajkú szerzÅ‘k tollából származnak, bár találunk 19. századi vagy akár még régebbi megemlékezést is a városról. A kötetet fényképek teszik élvezetesebbé: ezek közt természetesen a legrégebbiek a 19. századból származnak. A szerkesztÅ‘nÅ‘ teljességre törekvését tükrözi, hogy nem feledkezik meg Kolozsvár más nemzetiségű íróiról sem, hiszen Cs. Szabó László, Passuth László, Molnos Lajos, Makkai Laszlo (sic!), Lukács József, Ioan Kemény (sic!), Herepei János, Laszlo Alexandru, Balázs Imre József, Apor Péter neve mellett a német-szász nációt Johannes Linczigh, Grete Tartrel, Andrei Fischof képviseli. (A szerzÅ‘k neveit elnézve az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy talán a mai Kolozsvár nemzetiségi megoszlását is tükrözik, a száztíz névbÅ‘l tíz magyar anyanyelvű – bár magyar nevű, de román ajkú szerzÅ‘ is akad néhány –, három név pedig vélhetÅ‘leg szász eredetet sugall.)

Különleges élmény e könyvet magyarként/kisebbségiként, nem kolozsváriként,19. századi városábrázolásokkal foglalkozókéntolvasni.

1. A kötet olyan Kolozsvárt körvonalaz, mely alapvetÅ‘en a román kultúra felÅ‘l láttatja a várost annak ellenére, hogy az erdélyi magyar kultúrában is igencsak kiemelkedÅ‘ szerepet játszott a népdal kilenc záros városa. Éppen ezért is izgalmas szempont a kötet kapcsán az egymás mellett élÅ‘ nemzetek tudatában reflektálódó együttélés. Ez esetben természetesen a román nemzetiségű szerzÅ‘k, értelmiségiek kisebbségképét vizsgálhatjuk, természetesen a teljesség igénye nélkül. Ilyen értelemben beszélhetünk olyan szövegekrÅ‘l, melyek egyáltalán nem utalnak a város többnemzetiségű vonatkozásaira, s ezáltal egy olyan Kolozsvár körvonalazódik, amelyben lehet anélkül is élni, hogy tudomásul vennénk a kisebbségek/más nemzetek jelenlétét. E szempont természetesen nem alap a lesújtó véleményezésre, annál is inkább, mivel az ide sorolható szövegek szubjektivitása megejtÅ‘, bájos felelevenítéseket eredményez, ilyen például Ioana Cistelecan Clujul meu / Az én Kolozsvárom című szövege. Aura Christi Clujul meu de litere / Az én irodalmi Kolozsvárom című szövege a 2008-as könyvvásárt eleveníti fel: tud arról, hogy Kolozsvár történelmi és kulturális fÅ‘városa Erdélynek, hogy németül Klausenburg, de a magyar nevet már nem ismeri.

Egy következÅ‘ szövegtípusban is közömbös, pontosabban elÅ‘ítéletektÅ‘l mentes a nemzetiségi kategória: Nicolae Balotă Bun rămas, în amurg / Búcsú, alkonyatban című szövege egyike azon visszaemlékezéseknek, melyeket megjegyez majd az olvasó, s nem az emlékekben sétáló Lucian Blaga miatt, nem is a beazonosítatlan nemzetiségű „szamaras asszony” emlékképe miatt. A szöveg esztétikailag is élményszerű olvasmány, a belÅ‘le sugárzó tartás nemzetekfelettiséget sugall, olyan viszonyulást, ahol nem azért nem kérdés a kisebbségek léte, mert nem láthatóak az adott nézÅ‘pontból, hanem azért, mert emberileg, értelmiségi szempontból nem a nemzetiség a döntÅ‘ tényezÅ‘. Egy harmadik szövegkategória már tud a kisebbségekrÅ‘l: Ion Brad Clujul fiecăruia / Mindenkinek a maga Kolozs-vára című írása megemlíti a második világháború utáni Kolozsvár magyar kocsisait, a közös, kétnyelvű antológia kezdeményezÅ‘jét (Ion NegoiÅ£escu: Împreună / Együtt), míg Adi Dohotaru szövegében a legnagyobb természetességgel sörözget együtt egy román-magyar társaság. Körvonalazható egy olyan szövegtípus is, melybÅ‘l kiérezhetÅ‘ek a nemzetiségi ellentétek, a nacionalizmus ujjlenyomatai is: Nicolae Breban Eternul Cluj / Örök Kolozsvár című szövegében Kolozsvár a románok fÅ‘városa („Clujul era »Capitala!« Åži nu numai a Ardealului, dar, nu ÅŸtiu cum – a tuturor românilor.”/ „Kolozsvár volt »A fÅ‘város«! És nemcsak Erdélyé, hanem, fogalmam sincs hogyan, minden románé.” 76.), és ide sorolható Teofil Bugnariu írása, a De ce iubim Clujul? (Miért szeretjük Kolozsvárt? „îl iubim firesc, limpede ÅŸi organic... Clujul a fost cetatea râvnită... la a cărui visată stăpânire sufletul iobagului român tresărea de... a se ÅŸti cândva stăpânul lui... Îl iubim ÅŸi pentru cimitirul lui pe care începem să-l populăm ÅŸi noi.” / „természetesen, tisztán és organikusan szeretjük… Kolozsvár az áhított vár volt… melynek vágyott uralmára a román jobbágy szíve megdobbant… hogy egyszer majd urának tudhatja magát… Szeretjük temetÅ‘jéért is, melyet lassan mi is belakunk.” Patria, 1936. december 1., 78–79.) Ilyen típusú szöveg kevés van, létezÅ‘ gondolkodásmódra utalnak azonban – akár azáltal is, hogy a szerkesztÅ‘nÅ‘ beválogatta a gyűjteménybe a fenti cikkrészletet.

A kötet, sajnos, elég gyakran hibásan közli a magyar neveket – vajon tényleg olyan megerÅ‘ltetÅ‘ a többségi nemzetbelieknek a magyar személynevek helyesírása? Ha az, akkor pusztán a pontosság igénye miatt nem kellene magyar nyelven helyesen írni tudó lektort keresni? Mert nem egyedi jelenség az elírt magyar nevek esete a román sajtóban, könyvekben.

2. A kötet írói közt számottevÅ‘ azok csoportja, akik nem kolozsvári születésűek – ez is jelzi, hogy a város valóban a szellemi élet központja volt, és ma is az Erdélyben (ma azonban osztozik kultúr-városi minÅ‘ségében más városokkal is), hiszen ide sereglettek és gyülekeznek ma is azok a művészek, írók, költÅ‘k, szerkesztÅ‘k, értelmiségiek, akik e város környezetében alkotótársakra találtak, találnak. A „bevándorlók” szemében Kolozsvár Mekka, ahol barátságok köttetnek, pezseg a szellemi élet, egy város, amelyre fel lehet nézni, rajongani lehet érte. (Lásd Dorin Almăşan, Valeriu Anania, Alexa Gavril Bâle, Nicolae Breban, Ovidiu Moceanu szövegeit.)

3. A kötetet többnyire az emlékezés mint viszonyulási mód határozza meg, eltekintve azon néhány szövegtÅ‘l, amely megteremti a jelenvalóság illúzióját. Ez utóbbira példaként inkább lírai alkotások említhetÅ‘ek itt, például Balázs Imre József Statuia de aer / LevegÅ‘szobor című verse. Az emlékezés, mint mondják, megszépít, elkendÅ‘zi a kellemetlent, a rosszat –, Kolozsvár múltbeli képét a nosztalgia, az idÅ‘beli távolság talán valóban idealizálja kissé. Ugyanakkor az emlékezés világ(kép)szervezÅ‘ erÅ‘ is, a megismerés egyik módja: „...am constatat că, de fapt, descoperim lumea amintindu-ne de ea...”/ „megállapítottam, hogy a világot a visszaemlékezésben fedezzük fel…” (Radu Munteanu: Faber est suae quisque fortunae..., 263.). Az emlékezés által szervezett Kolozsvár-képzet alakzatai elágazóak, sokrétűek: a város megközelíthetÅ‘ történeti apparátussal (Radu Munteanu), érzelmi topográfia elemeként (Constantin CubleÅŸan), nem politikai értelemben vett demokratikus módon (Ion Brad), felfogható életrajz megÅ‘rzÅ‘jeként (Gheorghe Grigurcu, Laszlo Alexandru, Ovidiu Pecican közös beszélgetése) stb.

4. Milyen is Kolozsvár? A szövegeket vizsgálva különbözÅ‘ városábrázolási toposzokat figyelhetünk meg, amelyeket alapvetÅ‘en két viszonyulási mód határoz meg: az egyik a már fentebb is említett emlékezés, a másik pedig az a „szöveghelyzet”, amely nyíltan utal a megírás körülményeire – s ez olykor metszi az elÅ‘zÅ‘ viszonyulási módot –, méghozzá arra, hogy a szerzÅ‘t felkérték szövege megalkotására, s tudatosan törekszik a maga személyes Kolozsvár-metaforája létrehozására. Ha nagyon gonoszak akarunk lenni: az író tudatosan, kötelességbÅ‘l mond szépeket a városról. A fiatalság, az egyetemi hallgatói évek, az irodalmi élet körforgásába bekerülés évei a várost vonzó, pezsgÅ‘, bensÅ‘séges entitásként körvonalazzák, amely azonban megváltozhat, ahogyan a fiatalság is elmúlik. Kolozsvár a mindenkori fiatalok nyüzsgÅ‘, eleven városa, ezért is kaphatja meg az örök jelzÅ‘t, Róma állandó jelzÅ‘jét (Tudor Breban: Eternul Cluj / Örök Kolozsvár). A másik nevezetes város-minta Párizs: az egykori malomárok miatt, a szerelmek, a bohém létforma miatt (Tudor Ionescu: Île de la Cité de Cluj / Kolozsvári Île de la Cité, Alexa Gavril Bâle: Clujul între amintiri ÅŸi reîntoarcere / Kolozsvár – emlékek és visszatérés között). Kolozsvár a békeidÅ‘k délutánjainak korzóvárosa, nyugodt, toleráns város, amely a másság minden válfaját megtűri a nemre, nemzetiségre, vallásra, szexuális identitásra, mentális állapotra, foglalkozásra való tekintet nélkül. Ennek a képnek látszik ellentmondani a veszélyes város képzete: Mariana Bojan OraÅŸul mierlă / Rigóváros című szövege a kiherélt, megmérgezett, fejbevert öregemberrel a kiszolgáltatottság, az emberi kegyetlenség városává teszi Kolozsvárt, ezt árnyalják az államszocializmus évei alatt meghurcolt értelmiségiek sorsai is (pl. Lucian Blaga szövege). A veszélyes, magához ragadó város képzetéhez Kolozsvár nemcsak a brutalitás színhelyeként illeszkedik, hanem a vize által is, mely úgymond nem engedi szabadulni azt, aki megkóstolta. A történelem városa képzet egyrészt a kultúrváros, egyetemi város, művelÅ‘dési központ, színházi centrum városa toposzát egészíti ki, másrészt teljesen más diskurzusba kerülve a nacionalista ideológia megmentendÅ‘, megtisztítandó, vágyott városra vonatkozó álmainak megtestesítÅ‘je lesz. Kolozsvár utópiák talaja/ihletÅ‘je is, azzal a kettÅ‘sséggel, mely a realitásban gyökerezik, s mely a disztópiák kialakulásához vezethet. E kettÅ‘sség elve lehetne az a keret, mely a megemésztÅ‘, ellenséges, olvasztótégelyszerű városképzetekkel hangolja össze a szabadság, a fiatalság, a kultúra városát, a személyes, intim terek városát a nagy történelmi megmozdulások városával, a fosztogató város képzetét az ajándékozó, gazdag, harmonikus város képzetével.

5. A könyv a szellemi élet Kolozsvárját mutatja be a legrészletesebben, a legtöbb szempontból: az egyetemek, a lapszerkesztÅ‘ségek, a kávéházak, a könyvbemutatók, a vallások stb. városa sokoldalú, zsibongó. A kultúrák és szubkultúrák városa jelenik meg Eugen Cojocaru Multe s-au clarificat / Sok minden tisztázódott című szövegében, mely a hippikorszak beszüremkedését jelzi az 1960-70-es évek Romániájába, Alexa Gavril Bâle Clujul între amintiri ÅŸi reîntoarcere / Kolozsvár – emlékek és visszatérés között című szövege a bohémek világát fedi fel, Makkai László írása a múlt, a művészettörténeti értékek iránt nyitott közösség létét feltételezi. Kolozsvár az irodalmi intézmények, a magaskultúra és az egyetemista lét városa több szövegben is.

A 21. század Kolozsvára a maga folyton változó módján, megnyíló és hamarosan eltűnÅ‘ üzleteivel, gombamód szaporodó épületeivel, rendezvényeivel, történelmi emlékműveivel, az Å‘sszel érkezÅ‘ egyetemi hallgatókkal, egyéni és közösségi gondjaival, az emlékezÅ‘k emlékeivel e kötetben az idÅ‘k keresztmetszetében körvonalazódik. A palimpszeszthez hasonlóan falain, emlékein felfeslÅ‘ múltak és jövendÅ‘k közt álló jelenben Kolozsvárról szövegek születnek, különbözÅ‘, egymást árnyaló képzetek alakulnak ki, melyek a várost a városokról való gondolkodás révén is összekapcsolják más kultúrateremtÅ‘ városokkal – s e folytonos alakulások egy pillanatát vehetjük kezünkbe e kötettel.